Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-05-17 / 20. szám
Af 2000. május 17. __________Háttér - Hirdetés________ 20 0 éve született Jerney János, aki szigorú értelemben véve egyike volt „délibábos nyelvészeinknek” A fáradhatatlan etelközi utas Baskír sátor. A kútfők szerint ilyenekben laktak eleink is. László Gyula rajza, 1988 Lacza Tihamér_____________ Él t a XVIII. század első harmadában egy férfi, aki önkéntesként Rákóczi seregében harcolt, majd a szabadságharc bukása után nagy kerülőkkel Szentpétervárig ment, s jelentkezett a cári seregbe. Az újdonsült „muszka” katonát a Kaszpi-tenger mellékére vezényelték; itt kisebb-nagyobb utazásokat tett, és egy alkalommal eljutott Madzsar városába is. Arra a következtetésre jutott, a magyarok őshazája valahol arrafelé, a Kaukázusban lehetett. A derék hazafi - akit Turkolly Jánosként tart számon a magyar művelődéstörténet - 1725-ben levélben számolt be szikszói atyafiainak dél-oroszországi élményeiről, s ebben megemlíti: a Krím-félszigeten hét, magyarok lakta falura bukkant. Turkolly levele legalább olyan kalandos pályát futott be, mint az, aki írta, s évtizedekkel később több jeles hazafit arra indított, hogy a magyarok őshazájának megkeresését tűzze ki életcélul. Közülük kétségtelenül Körösi Csorna Sándor a legnevezetesebb, aki nemcsak tervezgette az utat, hanem neki is vágott. De akadtak mások is, mint pl. Orlay János (1770-1829), aki az orosz cár udvari sebészeként jutott el a Kaukázus vidékére, s az ott élő népek és a magyarok közötti rokonságra keresett bizonyítékokat. Megemlíthetjük Reguly Antalt (1819-1858) is, aki az Ural vidékét járta be, s talán a legterjedelmesebb használható anyagot és a legtöbb adatot gyűjtötte ösz- sze a témában. Reguly idősebb kortársa volt a 200 éve, 1800. május 12-én Dorozsmán született Jerney János, aki előbb a pesti egyetemen, majd a pozsonyi jogakadémián végezte tanulmányait. 21 évesen letette az ügyvédi vizsgát, és táblai hites jegyzőnek is felesküdött. Miután 1822-ben sikertelenül pályázta meg a jászkun kerületben az alügyészi hivatalt, történelmi kutatásokra adta a fejét. A Marczibányi Alapítvány Egy volt-e a régi kun nemzet nyelve a magyar nemzet nyelvével? címmel hirdetett pályázatot, s Jerney János dolgozatával elnyerte az első díjat. Ez 1825-ben történt, de a 100 forint tiszteletdíjat csak 9 évvel később kapta kézhez; eközben viszont elveszett a beküldött pályamunka kézirata, így csak a tartalomjegyzékét ismerjük. Jerney az 1820-as évek második felétől alügyészi hivatalt viselt, de szabadidejében kitartóan történészkedett és nyelvészke- dett. A Tudományos Gyűjteményben több tanulmányt publikált ezekben az években (pl. Gondolatok a jászkürtről, Világosítás Ásiában a Kaukaszus hegyén lakó avarok és kúnságiak nyelvének magyartalansága eránt, a kau- kaszusi népek átnézésével etc.), így a Magyar Tudományos Akadémia 1837-ben levelező, a rá következő esztendőben pedig rendes tagjává választotta. Jerney családjával az 1830-as évek második felében Pestre költözött. Hamarosan komoly elhatározás fogant meg benne: személyesen is felkeresi azokat a vidékeket, amelyekről gyanítható, hogy a magyarok őseinek lakhelyei voltak. Erről maga a következőket írta: .Átvizsgálni a múltakat: ez kulcs a jelenre és jövőre. Minő volt a magyar nemzet alakulási kezdete? Honnan lön származa- ta? Számtalan értekezésekben vi- tattatott meg, de biztos eredmény s határozott világosítás nélküli okoskodás hordaték merőben halomra. Kútfőkből, hiteles kútfőkből kell mindezeket kinyomozni: e gondolat vezetett arra, hogy nem ragaszkodva Pray, Katona, Fessler, Engel stb. vezérál- litásaihoz, korán magukat a kútfőket, az egy vagy közelkoru legrégibb Írókat kezdém olvasni. Ezek sem elégitének ki, miután Noha sok esetben tévedett, azt nem lehet elvitatni, hogy az igazság feltárása vezérelte. több helyeik homályos és a régi lakhelyzet ismeretére nézve kétes kitételűek, vagy épen hiányosak, földerítést kevésbé adók. Gyermekkori vágyaim élledtek föl ekkor újólag bennem. Keletre kell utaznod, megvizsgálandó azon földet, mellyen e szép hazát szerzetté hős magyar elődök egykoron laktak.” Jerney végül 1844 tavaszán, saját költségén vágott neki az útnak, hogy felkeresse azokat a területeket, amelyeket Etelközként és Levédiaként emleget a történet- írás. Eredetileg a Kaukázusig szeretett volna eljutni, de ott már akkoriban is feszült volt a helyzet; történetesen a cserkeszek lázadtak fel az orosz elnyomók ellen, így csak Moldvát, Besszarábiát, a Fekete- és az Azovi-tenger mellékét járta be, és utazásáról számos levélben, valamint egy kétkötetes műben számolt be (Jerney János keleti utazása a magyarok őshelyeinek kinyomozása végett. 1844 és 1845, Pesten, a szerző tulajdona M. DCCC. LI). Ebben már-már naplószerűen úja le utazásának mozzanatait, aztán vá- radanul közbeiktat egy hosszabb eszmefuttatást a felkeresett település nevéről vagy a moldvai csángók már akkor is meglehetősen sanyarú sorsáról. Lelkesedése és elszántsága nem ismert akadályokat, pedig az akkori oroszországi viszonyok aligha kedveztek az efféle utazásoknak. A hatóságok gyanakvással figyelték minden lépését, ráadásul az idő is sürgette, így minden késlekedés vagy huzavona módfelett elkeserítette. Még alig pitymallott, de Jerney már úton volt, s rendszerint koromsötét lett, mire valahol egy nyomorúságos vendégfogadóban vagy alkalmi szálláshelyen álomra hajthatta a fejét. Útközben a saját költségén számos tárgyat, kun eredetű kőszobrot vásárolt meg a Magyar Ttidomá- nyos Akadémia számára, amelyekre a Dnyepper környéki pusztákon vagy éppen kerítésekbe beépítve bukkant rá. Ezekről úgy vélte, hogy a magyarok egykori jelenlétének bizonyítékai. Azt a szakmabeliek hivatottak eldönteni, mekkora tudományos értéke van Jerney nyelvészeti összehasonlításainak, a kazárok, a kunok és a besenyők nyelvének magyar eredetét bizonyító megállapításainak. Szigorúan véve ő is egyike volt „délibábos nyelvészeinknek”, akik a puszta hasonlóság vagy a szóazonosság alapján hajlamosak ott is nyelvrokoni kapcsolatokat feltételezni, ahol ez nyilvánvalóan képtelenség. Jerney azonban más összefüggéseket is keresett, s noha sok esetben tévedett, azt aligha lehet elvitatni tőle, hogy az igazság feltárásának a célja vezérelte. „Hű részletekben adom a szobrok fölötti vizsgálódásom rendét s léthelyük elsorolását, leginkább azért, hogy tapasztalásaim után ha majd egykor honfiaink közöl valaki újabb nyomozás végett ezen vidékekre utazandik, magát minden részben tájékozhassa, s a fölkutatás és tudakozódás idővesztő úgy, valamint kellemeden foglalatosságától föl legyen mentve. Erősen hiszem, eljövend az idő, midőn az őskornak e bámulandó művei a tudós vizsgálódók által élénkebb figyelemre méltatva, a scytha-magyar népfelekezetek vallásos úgy, mint művészi maradványai gyanánt fognak tisztelteim.” Egy évig tartó etelközi és levédiai utazásáról 1845 áprilisában érkezett vissza. Otthon nem keltett különösebb feltűnést, ráadásul önmaga „menedzselésére” éppenséggel nemigen volt módja, mert különböző anyagi természetű ügyeit kellett elrendeznie. Aztán kitört az 1848-as forradalom és a szabadságharc. Jerney Jerney ilyen kőszobrokat talált a mai Ukrajna területén. Ezeket feltehetően a kunok vagy a besenyők faragták vagy 1200 évvel ezelőtt. VEGKIARUSITAS Vevőre várnak a júniusi üdülések utolsó szabad helyei ' • *V; TIP rri; t r a v e 1 |7y elszálásolásszátodában,öpanzió, medence I 4Q90,-Sk-tó1(jún,szept).5095,-Sk-tól(jú[,ai^) | Í9x szábda, félparao, medence, száL iEpűő\£lj 113B9ÜT Skti (pi, safo),157Hy Sktj p, aug) | |7y szálloda, leipanzió, medence, szál. iepüő vei 12*90rSk«]Mi .<<< 13990ySM>ii ,r. ebben az időben az országos statisztikai hivatalban dolgozott. A szabadságharc leverését követően ismét a történeti stúdiumokba merült, és sok értékes régi oklevelet sikerült összegyűjtenie. 1854-ben látása súlyosan megromlott, így mások olvastak fel neki, és cikkeit is diktálnia kellett. A következő év decemberében szélütés érte, és karácsony szentestéjén, 1855. december 24-én örökre lehunyta szemét. NATO Főparancsnokváltás Joseph Ralston tábornok vette át a közelmúltban Wesley Clarktól a NATO egyesített fegyveres erői európai főparancsnokának tisztét. Az új fő- parancsnok, akárcsak elődje, a második számú ember volt az Egyesült Államok egyesített vezérkarában. A NATO-ban jelenleg két katonai főparancsnok van, egyikük az atlanti térségért felel, másikuk az európai egyesített NATO-erőket irányítja. Miközben a NATO-főtit- kár (jelenleg George Robertson volt brit védelmi miniszter) posztját az íratlan szabályok szerint mindig európai politikus tölti be, a szövetség két főparancsnoki tisztére hagyományosan amerikai tábornokok kerülnek. Az európai NATO-főparancsnok elsődleges feladata, hogy a szövetséget politikai szinten irányító Észak-atlanti Tanács, illetve a katonai tervezési bizottság felügyelete mellett tevékenykedve hozzájáruljon a tagállamok területén a béke, a biztonság és a területi egység megőrzéséhez. Tehát rendkívül fontos tisztség ez, nemcsak katonai, hanem politikai szempontból is. Elemzők szerint Wesley Clark tábornokkal az egyik legismertebb amerikai katona távozott Európából - talán nem úgy, ahogyan szeretett volna. Á Reuters az írta, Clark viszonylag korai leváltásával kapcsolatban a Pentagon tagadja azokat az értesüléseket, amelyek szerint Clark vezetési stílusa nem tetszett a Clinton- kormányzatnak. Ugyanakkor nem kétséges, leváltásának politikai okai vannak, főleg az, hogy Clarknak főparancsnokként egészen más elképzelései voltak az észak-atlanti szervezet Jugoszlávia elleni támadásáról, mint a politikai döntéshozóknak. Clark rendkívüli aktivitást tanúsított a balkáni válság rendezését illetően, amit egyes politikusok már-már agresszivitásként értékeltek. Első balkáni tapasztalatait a rendkívül kegyetlen boszniai háborúban szerezte, ott ismerkedett meg a szerbek módszereivel, s akkor talán nem is gondolta, hogy pár év múlva ő fogja irányítani a NATO első háborúját Jugoszlávia ellen. Itt is tartotta magát ahhoz az elvéhez, amelyet a vietnami háború után, fiatal századosként fogalmazott meg egyik tanulmányában: ha politikai döntés születik az erő alkalmazásáról, akkor annak nem szabad gátat vetni, mert az a háború elhúzódásához, az ellenfél pozícióinak erősödéséhez vezet. Nos, mi volt a helyzet Koszovóval kapcsolatban? A NATO-országok politikai vezetői a politikai megoldást, a tárgyalásokat erőltették. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ezek nem vezetnek eredményre, azt gondolták, Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök az erő alkalmazásával való puszta fenyegetőzéstől is megijed. De nem igy történt, s a bombázások megindítására csak hosszas tétovázás után adták ki a parancsot. De még ekkor is csak néhány bevetéssel számoltak, azt hitték, elég néhány bombarobbanás, néhány áldozat ahhoz, hogy Milosevics ráébredjen a NATO szándékainak komolyságára. Márpedig Milosevics megítélését illetően a nyugateurópai fővárosokban sorozatban követték el a tévedéseket, mintha nem akarták volna elhinni, hogy a szerb diktátornak semmi sem drága. Mint tudjuk, a bombázások így 78 napig elhúzódtak. Clark katonaként tudta, hogy kizárólag a levegőből nem lehet harcképtelenné tenni a szerb hadsereget, ezért szorgalmazta a szárazföldi csapatokkal való fenyegetést, végső esetben a bevetésüket is. Ez volt az, amivel a politikai döntéshozók alapvetően nem értettek egyet. Egyrészt mindenképpen el akarták kerülni a háború kiterjedésének veszélyét, másrészt a szárazföldi hadművelet növelte volna a szövetséges erők oldalán a veszteségeket. Ez az egyes NATO-országokban politikai megrázkódtatásokat is okozhatott volna, hiszen a lakosság sehol sem értett azzal egyet, hogy katonáik valahol Jugoszláviában életüket veszítsék. Wesley Clarknak, a kiváló katonának, aki három évig töltötte be tisztségét, azért kellett mennie, mert szakmai érvei ütköztek a politikai elképzelésekkel. (m) VKV-37
