Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-01-12 / 2. szám
2000. január 12. 15 Sport Batistuta: „Pasarella azért is nyúlt a fiatalok után, mert azokat jobban tudta ugráltatni” Utálja a világbajnokságot Gyakori résztvevője a jótékonysági mérkőzéseknek A férfiak csodálják góljait, fut- balltudását, a hölgyek meg elolvadnak egyetlen mosolyáért. Amúgy érthető a népszerűsége mindkét nemnél: a világ egyik legjobb csatára, az olasz A liga utóbbi tizenegy évének első számú góllövője, ugyanakkor fess, sármos, a női szíveket rabul ejtő külsejű világfi. Becézték már Gábriel (ark) angyalnak, Batinak, de a legkifejezőbb az, amelyben benne van az „ipara” is: Batigól. A vele készült interjúkból válogattunk. Milyen érzés volt naponta elsétálni saját szobra előtt? Meghatott a szurkolók kedvessége, ráadásul olyan pillanatban leptek meg az engem ábrázoló szoborral, amikor szükségem volt némi lelki pluszra. De azért nem volt az »igazi« szobor, csak amolyan játék. Érdekes, amikor megláttam, akkor tudatosult bennem, mit is jelent nekem Firenze, a város, a Fiorentina, a csapat. Ezzel azonban nem vág egybe, hogy nem is olyan régen nagyon szeretett volna átigazolni. Ez egy más történet. Firenzét, a toscaniai embereket imádom, már-már úgy érzem magamat közöttük, mintha én is itt születtem volna. Ugyanakkor a Fiorentina nem tartozott az európai elitbe, én pedig lassan 30 évesen (1969. február 1-jén született, 185 cm magas és 73 kg súlyú - a szerk.) szerettem volna egy olyan csapatban futballozni, amelynek nemzetközi sikerekre is esélye van. Végül maradt a Fiorentinában, sőt az utóbbi nyilatkozatok alapján az gondolható, nem is nagy bánatára. Talán sokan voltak már úgy érzelmeikkel, hogy a közeli szakításig nem is tudták, milyen erősek, szenvedélyesek. Meghatott, hogy Cecchi Gori elnök úr mennyire ragaszkodott hozzám, s fájt volna elhagyni a várost. Ugyanakkor azt sem tagadom, hogy az utóbbi idők változásai nagy bizakodással töltenek el. Giovanni Trapattoni személyében talán a legjobb olasz edző irányítja csapatunkat. Amikor annak idején meghallottam, hogy ő lesz a trénerünk, bizony felmerült bennem, Trap általában védekező harcmodorúra formálta csapatait. Ám amikor elkezdtük a felkészülést, hamar világossá vált: három csatárral akar majd játszani. Három játékossal még nem mentek volna sokra... De nekünk nem is három van. A középpályássorban például a portugál Rui Costa egyszerűen zseniális. Ha három labdarúgót kellene mondanom, akikkel legjobban szerettem együtt játszani pályafutásom során, ő lenne mindenképpen az egyik. Én voltam már olasz gólkirály (az 1994/95-ös idényben 32 meccsen lőtt 26 góljával - a szerk.), de ha nyilvántartanának ilyet, szerintem Ruí is lett volna már olasz gólpasszkirály. Beszéljünk egy kicsit a válogatottról. Hogyan élték meg a 98- as világbajnokság kudarcát? Archív felvétel Nem tudok másként fogalmazni: elegem van a világbajnokságokból. Utálom őket! 1994- ben mindenki azt mondta a csoportmérkőzések után, hogy miénk a legjobb csapat, aztán kikaptunk a románoktól. Azon már túltettem magam; nagy reményekkel vártam a franciaországi tornát, a negyeddöntőben elbuktunk a hollandokkal szemben. Pedig nem voltunk rosszabbak. Mi a véleménye ilyen távlatból a vb sorrendjéről? Az, hogy miután nagyon sok a hasonló képességű válogatott, csak a szerencsén múlik közöttük a sorrend. Biztos vagyok abban, hogy ha még egyszer lejátszanánk a világbajnokságot, legalább négy új csapat lenne a legjobb nyolc között. Pasarella edző egyetlen szó kritikával sem illette a futballfesz- tlvál során, mégis, mindenki tudta, nem felhőtlen a viszonyuk. Mi volt a konfliktus alapja? Már nem ő a szövetségi kapitány, ezért nem hiszem, hogy sok értelme volna utólag sarat dobálni. Többször is elmondta, rúghatok akárhány gólt, nála nem biztos a helyem. Ez nem esett jól. Úgy éreztem, hogy nem kell már minden mérkőzésen bizonygatnom, »beférek« a csapatba. Egyébként a River Plate-ben is ő volt az edzőm, valahogy nem tetszik neki a játékstílusom. Van ilyen... Igaz, hogy a hajviselete volt az egyik konfliktuspont? Pasarella meghirdette, hogy csak rövid hajú játékosokat akar a csapatban látni. Nekem akkor még jóval hosszabb volt a frizurám, levágattam. De aztán sem olvadt a kettőnk közötti jégfal. Az az érzésem, azért is nyúlt ő mindig szívesen a fiatalok után, mert azokat jobban tudta ugráltatni. Fontos volt, milyen frizurát visel? Felnőtt ember vagyok, bizonyos határokon belül szerintem el- dönthetném, milyet viselek. De amikor ez kellett a válogatottsághoz, levágattam, mert a nemzeti tizenegy fontos a számomra. Ezek szerint nem igaz, hogy Batistutával együtt több argentin játékos is azt tervezi, elbúcsúzik a címeres meztől. A válogatottság kérdése egyelőre bizonytalansággal teli a számomra. Még azt sem tartom kizártnak, hogy a 2002-es világ- bajnokságon játsszam majd. A futballban minden lehetséges. Az új szövetségi kapitánynak, Marcelo Bielsának aligha mondhat nemet. Hát, igen. Tulajdonképpen ő fedezett fel. Még szülővárosomban, Reconquistában játszottam, amikor - a Newells Old Boys edzőjeként - eljött a szüléimhez, s meggyőzte őket, hogy engedjenek el egy nagycsapatba. Nem volt könnyű dolga, de kitartott. Ma már azt mondom, szerencsére. És ezért örökre hálás vagyok neki. Ha hív, nem mondhatok ellent. Feldolgozás Portré Postás a kosár alatt Októberben múlt tizennégy éve, hogy egy Cári Malone újonc bemutatkozott az NBA- ben. Azóta több mint ezer mérkőzésen csodálhatták meg kivételes képességeit, melyeket jól bizonyít 29 ezer pontja és 11 ezernél is több lepattanója. A Mallman (Postás) becenévre hallgató magasbedobó (művésznevét egy újságírótól kapta, mert mindig megbízhatóan szállítja a leveleket, akarjuk mondani, a pontokat) 11 esztendeje állandó szereplője az All-Star-gáláknak, valamint a szezonzáró díjazásoknak. Elsősorban neki és csapattársának, John Stocktonnak köszönhető, hogy az évtized elején az NBA középcsapatai közé számító Utah Jazz a 90-es esztendők végén háromszor is döntőt játszott. Kari Malone a kosárlabdázás egyik legnagyobb egyéniségévé nőtte ki magát, aki Michael Jordán visszavonulása után immáron egyeduralkodónak számít az NBA-ben. 1963. július 24-én született, magassága 206 cm, testsúlya 116 kg. Nagy család volt az övék, hiszen második gyerekként még hét testvérre kellett vigyáznia. Középiskolai tanulmányai után a Louisiana Tech egyetemre került. A három év alatt 18,7 pontos átlagot (az egyetem történetében a harmadik legjobb) és meccsenként 9,3 lepattanót (a hatodik legjobb) produkált. Mindhárom szezonban csapata legjobb dobója és lepattanószedője volt, évről évre beválasztották a főcsoport álomötösébe. Másodévesként dobta egy mérkőzésen a legtöbb pontot, 40-et szorgoskodott össze. Három egyetemi év után következett az NBA! Az 1985-ös draft első körében tizenharmadik választottként került a Utah Jazzhez. Nem volt rossz akkoriban az egyetemi kínálat, hiszen akkor került a ligába Patrick Ewing, Chris Mullin és mások. Salt Laké Cityben akkoriban az NBA egyik középcsapata tanyázott, a Jazz fedőnevű alakulat 1979-ben költözött New Orleansból a Sós-tó partjára. A playoffot korábban csak a tévéből és az újságokból ismerő csapat életében 1981 telén következett be a változás, amikor a tetemes, nagy habitusú Frank Layden került edzőnek a klubhoz. 1984 és 1985-ben az elődöntőig vezette az együttest. Ekkor érkezett az egyesülethez a 22 esztendős Kari Malone. Nem rossz társaság pattogtatott akkoriban a Salt Palace- ben, alég ha csak Adrián Dantley, Thurl Bailey, Mark Eaton és a nagy barát, John Stockton nevét említjük. Malone játéka napról napra tökéletesedett, és egyre ponterő- sebb lett. Az 1986/87-es idényben már 21,7,1988-ban 27,7, 1989-ben 29,1, majd egy szezonnal később 31 pont a mérkőzésenkénti átlaga. Több szenzációs meccse közül a legkiemelkedőbbet 1990-ben a Milwaukee ellen játszotta, amikor a fölényes, 144:96-os győzelemből 61 (!) ponttal vette ki a részét. Kiváló fizikai és mentális felkészülését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az első 13 idényében a maximális 1084 meccsből mindössze négyet (az elmúlt szezonban kettő jött hozzá) hagyott ki. A hiányzások közül négynek sérülés, kettőnek pedig eltiltás volt az oka. 1996-ban beválasztották az NBA történetének ötven legjobb játékosát tartalmazó névsorba. Klasszisát jelzi, hogy tizenkét idényen keresztül minden bajnokságban 2000 pont felett teljesített. Az izomkolosszus Kareem-Abdul Jabbar, Wilt Chamberlain, Moses Malone és Elvyn Hayes mellett a liga történetének ötödik olyan játékosa, aki pályafutása során több mint 25 ezer pontot dobott, és legalább 11 ezer lepattanót gyűjtött. A feladat nehézségét jelzi, hogy ez a csodálatos Michael Jordannek sem sikerült. Malone eddigi sikerei: egyszeres NBA-győztes, kétszeres NBA-döntős, kétszeres olimpiai bajnok, tizenkétszer tagja a szezon legjobb ötösének, tizenkétszeres All-Star- résztvevő, 1997-ben és 199- ben az idény legjobbja. (tv) Továbbpasszoljuk A bolíviai tűzhányó Victor Hugó Antelo, a bolíviai Blooming Santa Cruz játékosa a legtermékenyebb gólvágó az élvonalban játszó aktív futballisták között: 388 meccsen 311- szer talált a hálóba, ezzel elhúzott az osztrák Polstertől, aki jelenleg a II. ligás Möncheng- ladbach tagja, ezért góljait nem veszik számításba. A világ tíz leggólerősebb játékosai közül a luxemburgi Krings a legidősebb (36 éves), a legfiatalabb pedig honfitársa, Morocutti (31). Antelo novemberben múlt 35 esztendős, és ebből ítélve még sokáig szórhatja a gólokat. A leggólerősebb tíz aktív futballista sorrendje: Victor Hugó Antelo (Bolívia, Blooming) - 311 gól; Anton Polster (Ausztria, Mönchengladbach) - 302 gól; Carlos Hermosilo (Mexikó, Los Angeles Galaxy) - 300; Krystof Warzycha (Lengyelország, Panathinaikosz) - 279 gól; Ally McCoist (Skócia, FC Kilmarnock) - 268 gól; Ármin Krings (Luxemburg, FC Mondercange) - 255 gól; Patrick Morocutti (Luxemburg, Jeunesse Esch) - 218 gól; Luc Nilis (Belgium, PSV Eindhoven) - 213 gól (355 meccsen); Oleg Protaszov (Ukrajna, PASZ Veria - görög) - 213 (446 meccsen). Nem árt a szex, a sör, a bor Francisco Maturana, az ismert kolumbiai futballedző, aki jelenleg a perui válogatott szövetségi kapitánya, volt bátor kijelenteni: játékosainak abszolút szabadságot ad a szexet és a sörivást illetően. Maturana szerint ez a két „hobbi” nem befolyásolja a labdarúgók teljesítményét. Ezt a többi között azzal magyarázza, hogy Didi, az egykori híres brazil játékosból lett tréner annak idején egyszerűen ajánlotta védenceinek: minden meccs előtt „öntsenek magukba” egy-két pohár bort, mert az alkohol csökkenti a lelki feszültséget. Első ligás női játékvezető A 32 esztendős Nicole Mouidi- Petignat (felvételünkön) az első nő, aki Svájcban az I. ligás futballbírók listájára került. Már az elmúlt szezonban irányította a Xamax Neuchatel - FC Basel meccset (1:1), s ténykedése pozitív visszhangot váltott ki. Nicole 17 éves korától bíráskodik, s eddig csak egyetlen problémája adódott, férjezett; ez nem volna baj, csakhogy a férje, Simon Mouidi, a Grasshoppers egykori játékosa most a csapat másodedzője. Nicole nem vezethet ennek az együttesnek meccset. Nyolc hokiforradalmár A tengerentúlon kiválasztották azt a nyolc forradalmárt, aki leginkább megváltoztatta a jégkorong arculatát. Természetesen nem hiányozhatott közülük a játékmester Wayne Grtezky, a hátvéd Bobby Orr, aki annak idején bátor előretöréseivel feje tetejéra állította az elméletet, hogy a bekk csak hárításra van. Clint Bent volt az első kapus, aki vetődött a jégen, Jacques Plante pedig először használta rendszeresen az arcvédőt. A The Hockey News ankétjén váratlanul felbukkant két kevésbé ismert hokis neve is. A védő Bob Goldham az 50-es évek elején azzal vált híressé, hogy vakmerőén belevetődött a lövésekbe; a verekedés csatár hírében álló John Ferguson is úttörő volt, a „rendre” felügyelt a jégen, ő kezdte először védelmezni csapata legnagyobb csillagait. Ha valaki bántani merészelte őket, rögtön megkérdezte tőle, hogy „mit mondtál az anyámra”; és rögtön ütött. (t. v.)
