Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-04-12 / 15-16. szám
24 2000. április 12. Feltáratlanul tűnt el a felvidéki magyar hangszeres népzene az idős zenészekkel együtt A legutolsó lehetőség? Klein Melinda ________________ Az utóbbi évek legfontosabb és legjelentősebb népzenei gyűjtőmunkája folyik a Fonó Budai Zeneház Az Utolsó Óra elnevezésű programjának keretében. Az 1997 őszén, Kelemen Lászó ötlete nyomán indított kutatás a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával folyik. A Fonó Budai Zeneház által elindított gyűjtőmunka gondolata nem új. 1936 és 1944 között már készültek hasonló felvételek Bartók Béla, Dincsér Oszkár, Kodály Zoltán, Lajtha László Ortutay Gyula és mások irányításával. A felvételek egy részét később megjelentették, így született meg a Pátria gra- mofonlemez-sorozat. Az akkori munka azonban a második világháború miatt megszakadt. Az Utolsó Óra program megálmodói nem kevesebbet akartak, mint ezt a fonalat újra felvenni és a Kodályék által elkezdett munkát folytatni. Az erdélyi zenekarokkal kezdték 1997 szeptemberében. Rendre készültek a felvételek a még élő erdélyi hagyományos népzenei együttesekkel. A 45 zenekar több mint 600 órányi anyagát CD-re rögzítették, mindössze két példányban. Egyik a Fonó Budai Zeneházba, a másik pedig a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének archívumába került. Később - gondolva a nagyközönségre is - elindították egy kompaktlemez-sorozat kiadását. A sorozatot, elődjének tiszteletére, Új Pátriának nevezték el. 1999 márciusában, az erdélyi gyűjtés befejezése után indult a felvidéki gyűjtőmunka. Ennek keretében 24 zenekar repertoárját összegezték. A Kárpát-medencében kialakult hagyományos hangszeres zenei kultúra oszthatatlan egységet képvisel. A mai folkloristák, népzenekutatók, népzenészek fontos feladata a hagyománykincs átmentésén kívül ennek a kulturális egymáshoz tartozásnak a felmutatása. A program alkotói és megvalósítói a felvidéki részt úgy dolgozták ki, hogy a magyar népzenei hagyományok rögzítésén kívül a szlovákok, cigányok, ruszinok, németek és gorál-lengyelek folklórjának zenei örökségét is megfelelő arányban dokumentálják. Az Utolsó Óra program munkatársa, Agócs Gergely néprajzkutató: „A Fonó létrehozói szerencsésen találkoztak a terepkutatással, gyűjtéssel is foglalkozó szakemberekkel. Nem kellett sok hozzá, hogy megszülessen az elhatározás: amit a Kárpát-medencében a hagyományos hangszeres zenei kultúra területén még meg lehet találni, azt meg is kell keresni és meg kell menteni. Kodály, Bartók és tanítványaik ugyanis korántsem gyűjtöttek fel mindent. Ők elsősorban az énekre, a népdalokra összpontosítottak. Az akkori technika nem is tette még lehetővé a zenekarok muzsikájának rögzítését. Dallamtípusokat vadásztak, mert az ősi- séget leginkább a népdalokban vélték felfedezni. Pedig a hagyományos zenei kultúrát egészként kell értelmezni, amelynek ugyanolyan fontos része a hangszeres, mint a vokális zenei kultúra. A hetvenes évek elején induló táncházmozgalom képviselői inkább már a népzenei és tánchagyományok iránt érdeklődtek. Sokan készítettek hangszeres felvételeket Erdélyben. Ennek eredményeként egy valóban értékes és gazdag gyűjtemény jött létre, de nem mindig megfelelő minőségben. És szűz területek maradtak, mint például Háromszék. A Felvidék esetében sokkal rosz- szabb a helyzet. A népzenekutatók nem foglalkoztak ennek a területnek a feltérképezésével, aki pedig igen - például Ág Tibor -, az nem a hangszeres, hanem ugyancsak a vokális népzene gyűjtése területén végzett felbecsülhetetlen értékű munkát. 1985-ben, amikor a Felvidéken gyűjteni kezdtem, körülbelül annyi hangszeres népzenei felvétel volt az archívumban erről a területről, mint amennyit itt, a Fonóban egy hét alatt egy zenekartól rögzítettünk. Több szakmabeli kijelentette, hogy azért nem gyűjtenek ezen a tájon, mert nincs mit. Ezt a hozzáállást tükrözi a Ghymes együttes első nagylemeze is, az Ifjúság mint sólyommadár című, amelynek borítóján az olvasható, hogy »A csehszlovákiai magyarság zenei hagyományából csaknem teljesen hiányzik a hangszeres muzsika.« Óriási tévedés. A hazai népzenészek elmentek gyűjteni Moldvába, Erdélybe, a Mezőségre, Kalo- taszegre, miközben feltáratlanul tűnt el a felvidéki magyar hangszeres népzene az idős zenészekkel együtt. Igaz ugyan, hogy Sárosi Bálint 1963-ban gyönyörű hangfelvételeket készített Kürtön meg Alsókálosán, csakhogy ezt a veretes magyar népzenét cigány- zenekaroktól gyűjtötte, és az erdélyi muzsikához szokott táncházas közönség kávéházi cigányzeneként könyvelte el.” » Emberfeletti munka szükséges hozzá, de még akad mentenivaló hangszeres zenei hagyományaink területén. Sajnos, a régi zenekarok szétestek, tagjaik megöregedtek, meghaltak. Nemegyszer négy-öt községet is végig kell járni, mire egy banda összeáll. Úgy tűnik, valóban ütött az utolsó óra. Lezárulni látszik egy korszak, és vele együtt eltűnne valami pótolhatatlan is, ha hagynánk. A kutatók először a legidő-sebb zenészeket keresték meg. Az 1924-ben született Illés „Vak” Lászlót Os- gyánban, az 1925-ös születésű Bihari Józsefet Zsérén, Sajó- gömörben Farkas Elemért, aki 1919-ben született. Szomorú, hogy sokkal fiatalabbak nincsenek is közöttük. A terepen rögzített felvételek elkészülte, valamint hosz- szas győzködés után az idős muzsikusok Budapestre utaznak, három napig a stúdióban muzsikálnak, az utolsó estén a zeneház koncerttermében a Fonó közönségének húzzák. A következő héten pedig már jön is az újabb zenekar. Nincs több vesztegetni való idő. Februárban befejeződött ugyan a felvidéki anyag rögzítése, de nem hagyják itt abba. Kárpátalja, Délvidék, Magyarország, valamint Románia partiumi részeinek feltérképezése következik. Dr. Halmos Béla népzenekutató, a Magyar Művelődési Intézet nép- művészeti főosztályának tudományos főmunkatársa: „Kezdetben még a Duna Televízió munkatársaként rögzíthettem a fonóbeli koncerteket, de ebben az évben már nincs pénz a munka folytatására. Mégis minden héten eljövök, mert érdekel a dolog. Bár voltak viták arról, hogy vajon idegen terepen ugyanúgy muzsikálnak-e ezek a zenészek, mint otthon, a falujukban, én azt mondom, mindenképpen szükség volt rá, hogy stúdióminőségű hangfelvételek készüljenek. A hagyományátadásnak és -őrzésnek az a módja, amelyet eddig ismertünk, sajnos, megszűnőben van, ebben az értelemben tehát valóban az utolsó órákat éljük. Régen az írásbeliség nem játszott szerepet a népzene tanulásában, kottára nem volt szükség, a dallamot, a fogásokat egyszerűen ellesték egymástól a muzsikusok. Ma viszont olyan irdatlan mennyiségben jutunk hozzá az információhoz - beleértve a zeneit is - hogy a zenetanulás módja többé nem lehet olyan, mint régen. Felgyorsult a világ, szinte bármihez hozzáférhetünk, így olyan zenei információkhoz is hozzájuthatunk, ámi- lyenekhez korábban soha. Ahhoz, hogy ezt kiválogassa az ember, megérlelje, és stílussá alakítsa, idő kellene. Az úgynevezett világzene próbálkozott is, de ha erről a véleményemet kérdezik, azt szoktam mondani: ha egy finom eledelhez hozzákeverjük a világon fellelhető legjobb fűszereket - mert éppen hozzájutottunk az eredmény általában ehetetlen étel lesz. Ma egy hatéves gyerek is zenét csalogathat elő egyetlen gombnyomással a számítógépből, géphangon hallgathat bármit. Lassan a zenén csupán a membrán rezgését értjük. Egy szép napon a muzsikából is eltűnik az ember. De akiket itt hallhattunk, ezek a zenészek és táncosok még „élőben”, mindennapjaik részeként tanulták ezt a kultúrát. Nem tanfolyamon, nem kottából és nem az Internetről. Utolsókként, az utolsó órában.” Az erdélyi folklórhoz szokott közönség kávéházi zeneként könyvelte el ezt a muzsikát. A folkloristák egyik fontos feladata a kulturális egymáshoz tartozás felmutatása. A Fonó Budai Zeneház egy elektronikai cég raktár- és gyárépületeinek ca 3. szám alatt. Koncerttermet, stúdiót, lemezkiadó irodát hoztak alternatív vonulatokra is koncentrálva jazz, folk-rock, jazz-rock, blues- a kiadásával foglalkozik. A lévai Fekecs János az Ipoly menti muzsikátjátszó zenekar prímása. Népzene címszó alatt kávéházi cigány- zenekarok által előadott népies műzenét, magyar nótát kínált a televízió, a rádió. Pedig az eredeti magyar népi muzsika élesen különválasztható ettől a műfajtól, és merőben más érzésvilágot tükröz. Lukács József, a Fonó Budai Zeneház egyik tulajdonosa: „A költségek nagyok, de nem foghatók a végeredményhez. Amikor pénzről volt szó, próbáltam alkudozni, de a program kitalálói megmakacsolták magukat, és nem engedtek semmiből. Igazuk van. Helyrehozhatatlan hiba volna veszni hagyni ennek a kincsnek egyetlen darabját is. Sokkal szegényebbek lennénk, ha ezt a munkát nem végeztük volna el. Talán valóban ez az utolsó lehetőségünk, és erre akkor ébredtem rá igazán, amikor Rikkony Gyula, a garamszentgyörgyi zenekar bőgőse itt, a Fonó bejárata előtt esett össze és meghalt. A hangfelvételeken még muzsikál nekünk, ám élőben már soha többé nem hallhatjuk. De ez az óra akkor is utolsó, ha nem hal meg senki. Ezt a muzsikát egyre ritkábban játsszák. Már a hagyományos lagzikban is két sátrat állítanak. Egyiket a fiataloknak, ahol diszkózene szól, a másikat az öregeknek. És az utóbbiban egyre kevesebben mulatnak.” Kozák Tib gyományi tak a népi alakultak
