Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-04-12 / 15-16. szám
0 2000. április 12. / Néhány izgalmas adalék a szlovák-magyar munkaügyi egyezmény margójára Egy null a javunkra... Kmotrik Péter Szegény a Rozsnyói járás. Hatvankét települése, majdnem annyiszor ezer (62 000) - felerészt magyar - polgára és kb. 33,3 százalékos munkanélküliségi rátája van. A járásban található a krasznahorkai vár, a betléri kastély, itt terül el a Szlovák Paradicsom egy része, a Gömör-Tornai-karszthegység (Szlovák-karszt) pedig szinte teljes egészében a rozsnyói központú közigazgatási területen fekszik. Számos történelmi emlékhely, természeti képződmény, tó, patak, hegycsúcs, meredély és barlang váija a Gömör egykori bányászvárosának környékére vetődő turistát. A vendégnek, ha betér Rozsnyóra, első útja általában a főtéren található turisztikai információs centrumba (TIC) vezet. A rozsnyói TlC-ben sok érdekes emberrel találkozhat a kíváncsijárókelő. A napokban engem is összehozott eggyel a sors. Madaras Sándor miskolci polgárt első ránézésre egyszerű magyarországi turistának vélné az ember. Néhány szó után azonban kiderült, hogy Szlovákia Madaras úrnak 1994 óta szinte második hazájává vált. Akkor történt ugyanis, hogy megvásárolt Dobsina mellett, a Rozsnyóról Poprádra vezető főút- nál egy élelmiszerboltot. Fantáziát látott benne, mivel a május közepétől szeptember közepéig nyitva tartó Dobsinai-jégbarlang bejárata 1300 méterre fekszik az épülettől, s a világhírű természeti csodát csak onnan lehet megközelíteni egy gyalogösvényen. Madaras Sándor, a Budapesti Vendéglátóipari Főiskolát végzett szakember Magyarországon három évtizede dolgozik a vendéglátóiparban, a szocializmus idején ő volt a Hungarhotels szállodaláncot üzemeltető állami vállalat egyik nyugat-európai képviselője, majd saját vállalkozásba fogott. 1994-ben kezdődött szlovákiai „kalandja” idején Miskolcon már négy jól menő étterem tulajdonosának mondhatta magát. Az említett esztendőben Madaras úr még akkora fantáziát látott a dobsinai barlangban, hogy három éttermét pénzzé tette, s az összeget az élelmiszerbolt vendéglővé való átalakításába fektette. Miért beszélek múlt időben Madaras úr szlovákiai vállalkozási kedvéről másfél évvel a Meciar-kor- mányzat vadkapitalizmusának bukása után? Amikor szinte minden nappal közelebb kerülünk az európai uniós tagsághoz, s amikor a napisajtót olvasva szinte érzékeljük az egyre szélesebbre táruló kapun felénk özönlő eurók csengését, az ölünkbe hulló támogatási pénzek szagát, amelyekből Madaras úr külföldi befektetőként szintén jelentős mértékű támogatásra számíthat? „Az étterem megnyitásakor, 1996. július 13-án szinte semmiféle vendéglátó-ipari létesítmény nem működött a völgyben. Világmegváltó tervekkel indultunk, úgy gondoltuk, megmutatjuk a környékbelieknek, mi az a vendéglátás. Az étterem üzemeltetéséből befolyó hasznot vissza akartam forgatni a létesítmény bővítésébe, két saját szennyvíztisztítót építettem a vendéglő mellé, a közelmúltban pedig sikerült megvennem a szomszédos, évek óta nem működő Jas Szállót. Tizenhárommillió koronát fektettem be. Mára azonban rá kellett jönnöm, hogy Szlovákiába nem érdemes tőkét behozni, mert itt a vállalkozó nem azt csinálja, amit szeretne, hanem amit diktálnak neki. A bürokrácia itt mindenbe beleszól.” A vállalkozó elmondta: a két évig intézett építési engedély után a tetőtér beépítésére és az étterem terasszal való bővítésére további két év volt a várakozási idő, s közben persze romlott-romolgatott a pénz értéke. Ezt is kibírta. Az étterem megnyitásakor a járási tisztiorvosai szolgálat egyik illetékese személyesen gratulált neki, mondván, hogy ilyen színvonalas, minden higiéniai előírásnak megfelelő éttermet még nem látott. Aztán néhány héttel később megjelentek a „sojkások”, és tudatták vele: büntetést rónak ki rá, mert megváltozott az előírás, az illemhely falát tíz centivel magasabban (egy sor csempével) kell ki- csempézni. Ezt is kibírta. A „sojka”, azaz a SOI, vagyis az Állami Kereskedelmi Felügyelőség illetékesei egyébként az első időkben heti három alkalommal tartottak nála négyórás ellenőrzést. Mint elmondta, ő Magyarországon a „sojká- sokat” húsz éve csak hírből ismeri, mivel ott már tudja a vendéglátós, hogy éhen halna, ha rossz minőségű ételt szolgálna fel a vendégeknek. A legnagyobb gondja azonban a Rozsnyói Járási Munkaügyi Hivatallal volt. Az étterem megnyitásakor munkaközvetítési kérvényt adott be hozzájuk, de mivel egyetlen munkanélkülit sem küldtek hozzá, 1997 tavaszán feladott egy álláshirdetést két kassai napilapban. Nemsokára írásbeli felszólítást kapott a rozsnyói munkaügyisektől, hogy fizessen be 12 000 korona büntetést, mert nincs joga őket megkerülve munkást keresni. Madaras úr, öntudatos adófizető vállalkozó lévén, fellebbezést nyújtott be a kerületi munkaügyi hivatalhoz; az neki adott igazat, s végül még az újsághirdetésért kiadott ezer koronát is megtérítette számára a kerületi hivatal. Mindez nagyon szép dolog, csak hát ő nem polgárjogi aktivistaként szeretne érvényesülni Szlovákiában, hanem vállalkozóként. Az étteremben húsz környékbeli szlovák állampolgárt alkalmazott, egyedül a három szakácsot hozta Magyarországról, mivel szerinte csak az otthoni ízeken és konyhai szokásokon felnőtt szakácsok képesek valódi magyar ételeket főzni. A szakácsok munkavállalási engedélyével persze mindig akadtak gondok, eleinte havonta kellett hosz- szabbíttatni, s az is előfordult, hogy hónapokra be kellett csukni a boltot, amíg az új engedélyeket elintézte. Ezt is kibírta. Tavaly aztán megszületett a szlovák és magyar kormány által aláírt egyezmény a két ország polgárainak kölcsönös foglalkoztatásáról. A szerződés kimondta, hogy a két állam polgárai automatikusan kérhe: tik egyéves munkavállalási engedélyük még egy évvel való meghosszabbítását. Madaras úr örömmel fogadta a hírt, mivel úgy hitte, több probléma nem lesz. Rosz- szul hitte. Amikor a hosszabbítás ügyében cégének ügyvezetője februárban bement a rozsnyói hivatalba, közölték vele: nem lehet hosszabbítani, mert a szakácsok most lejáró engedélyét még a kormányközi szerződés érvénybe lépése előtt adták ki, s a megállapodásnak nincs visszamenőleges hatálya. Valahol itt tartott Madaras úr története, amikor találkoztunk. Éppen a munkaügyi hivatalba készült. Személyesen, mert a Szlovákiában eltöltött hat év alatt kiválóan megtanulta a szlovák nyelvet. Vele mentem. A munkaügyi hivatal magyarul is beszélő igazgatónője, Katarína Bálázóvá azonban nekünk sem tudott jobb hírt mondani. Kiderült viszont, hogy a kormányközi megállapodás nem tesz említést arról, hogy a szerződésnek nincs visszamenőleges hatálya, sőt, a szlovák törvényekben sem szerepel ezzel kapcsolatban semmilyen rendelkezés. Az igazgatónő végül törvény helyett egy olyan megbeszélésről készült jegyzőkönyvet mutatott, amely szerint a Nemzeti Munkaügyi Hivatal egyik pozsonyi, vezető beosztású alkalmazottja adta utasításba, hogy így kell eljárniuk. A jegyzőkönyv áttanulmányozása során kiderült, hogy az utasítás a hasonló tartalmú szlovák-ukrán szerződésre vonatkozik. Erre viszont azt a választ kaptuk, hogy a Magyarországgal kötött szerződéssel kapcsolatban ugyanazt az utasítást kapták, de csak szóban. A vita közben az igazgatónő megerősítette Madaras úrnak azt az állítását, hogy az említett szlovák-magyar nemzetközi dokumentum alapján jelenleg 400 szlovák állampolgár dolgozik Magyarországon munka- vállalási és tartózkodási engedéllyel, további nyolcezer szlovákiai pedig naponta ingázik magyarországi munkahelyére, míg Szlovákiában mindössze három magyar állampolgár dolgozott eddig - az ő három szakácsa. Elismerte azt is, hogy a hivatal nem tájékoztatta Madaras urat a munkaügyi hivatal országos vezetőjének a szlovák-magyar szerződéssel kapcsolatos szóbeli kijelentéséről, s ezért nem tudhatta, hogy e sajátos értelmezés miatt szakácsaira nem vonatkozik a megállapodás. A vita hevében az igazgatónő végül felhívta telefonon egyik pozsonyi felettesét, s az egy év helyett két hónappal volt hajlandó meghosszabbítani a szakácsok engedélyét. Madaras úr ezzel nem elégedett meg. Az ügy végül a munkaügyi hivatal Jóvoltából” február végén ismét az étterem bezárásával s az ott dolgozó szlovák állampolgárok elbocsátásával végződött. Nem nagy ügy, a Rozsnyói járásban csupán 33,3 százalékos a munkanélküliség. Madaras úr jelenleg az egyéves engedélyeket intézi három szakácsának. Egyébként a barlang közelében lévő parkolóban megpihenő turisták számára csak az étteremben akadt eddig mód „ügyes-bajos” dolgaik elvégzésére. A magyar szakácsok munkavállalási engedélyének elintézéséig Szlovákia leghíresebb idegenforgalmi látványosságának közelében a fák és bokrok melletti halmocskák jelzik majd csillagokként a szlovákiai idegenforgalom színvonalát, a rájuk ejtett papírzsebkendők pedig büszke zászlókként fogják hirdetni a szlovák bürokrácia külföldi tőke felett aratott győzelmét. Az étterem megnyitásakor semmiféle vendéglátó-ipari létesítmény nem működött a völgyben. Az utasítás a hasonló tartalmú szlovákukrán szerződésre vonatkozik. A természeti csoda az illetékesek tervei szerint hamarosan rá fog kerülni az UNESCO Természeti Világörökségének listájára is. Remélhetőleg addigra Madaras úr újra megnyitja az éttermet, mert világörökség ide, világ- örökség oda, a látogatók illemhely hiányában a barlanghoz vezető ösvény szélét végig megjelölik a nyári turisztikai szezon végére. „A kívánt ételt a rendelkezésre álló nyersanyagokból elkészítjük!” -; a bürokrácia be nem tesz az üzemeltetőnek... A barlangban egész évben -0,3 és -4,9 Celsius fok közötti hőm 1870. június 15-én fedezték fel, s már 1871 óta látogatható volt van benne. 1979 óta állami védettséget élvez, 1996-ban pedig ve tották. A barlanghoz vezető gyalogösvény főút melletti részénél a szocializ mi létesítmény működött. Az 1989-es fordulat után a haszonra éhe Vállalkozni akartak, de nem volt hozzá kellő tapasztalatuk. Ez a be: bálkozás emlékét idézi...
