Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-03-22 / 12. szám
Kultúra 2000. március 22. 13 Kelet-Közép-Európa több országában gyökeres változáson ment át a média műsorpolitikája A szappanoperák mételye Gedeon Burkhard és Aglaia Szyszkowitz a Rex felügyelőben Köbölkúti Varga József A társadalmi változások (a kommunizmus diktatórikus rendszerének felbomlása, pontosabban felhígulása) nyomán Kelet- Közép-Európa több országában gyökeres változáson ment át a média műsorpolitikája is. A tévéműsorok szerkezetében például eddig soha nem tapasztalt szemléletváltás következett be. A 70-80-as évek műsorainak elvi szempontú tervezése még valamiféle „szabályos arcélű”, tökéletes erkölcsiségű (vagy éppen a javulás útjára tért megtévedt) halandókat követelt amolyan sovány történettel, a legtöbbször a családi környezet oktató-nevelő dialogizálásával, kétségessé téve így a hitel és a meggyőzés erejét. (Természet- szerű azonban és vitathatatlan, hogy ebben az időszakban is keletkeztek értékes, művészi színvonalú alkotások: tévéjátéA divathóbortnak hódoló „izgalmas” kitalációkat dobják a nézők elé. kok meg filmprodukciók.) A ’89-es fordulat után a kultúra piacát a hirtelen nagy tömegben és válogatás nélkül megjelenő, gyakran kétes, különösebb tar- talmi-formai-esztétikai minőség nélküli értéktelen dömpingáru lepte el, amelynek értékrendje még a laikusok szemében és fölöttébb gyanússá vált. A producerek a művelés, igényes szórakoztatás helyett szélsőséges, gyakran bomlasztó, mintegy a naturalisztikus történet gúnyájába öltöztetett felnagyított, esetleg jelentéktelennek tűnő eseményeket vagy a divathóbortnak hódoló „izgalmas” kitalációkat dobják a nézők elé (például az ún. akciófilmek, a maffia tevékenysége, olajmágnások privatizációs manőverei, sivatagban tanúsított „mesesza- gú” hősiesség stb.). S a néző? A gyanútlan néző persze szájtátva lesi a vadabbnál vadabb szituációkat, jeleneteket, sőt izgul, rágja a körmét, rontja az idegeit.... Valamennyi történet szirupízű, s az előre pontosan tudható vagy sejthető végkifejletre épül (a szerelmesek a sok huzavona végén egymásra találnak, az int- rikust leleplezik a „családregény” fojtott légkörén belül, a főszereplő felébred az őrület kábulatából...). Mindegyik filmsorozatban a rossz, az antihős elnyeri méltó büntetését, míg a jónak a társadalmi, emberi és erkölcsi megmérettetése győzelemmel végződik. Látszólag változatosak a témák, de ha mélyebben elemezzük, bizony egyazon sablonra készülnek. A történetek földhözragadtsá- ga, parlagiassága és provincializmusa semmitmondó, lehúzó, de egyúttal gyökértelen is. A történetek általában fondorlatos középosztálybeli vagy polgári környezetet jeleznek, amikor a szereplők unalmukban és a semmittevés óráiban összecsapásokat, pereket konstruálnak: csábítanak (ez a leggyakoribb „vizsgált” téma), ármánykodnak, verekednek, primitív szerelmi jeleneteket rendeznek, uszítanak, talán még lövöldöznek is, miközben szájbarágó módszerrel bárminemű lelkiis- meret-furdalás nélkül tettüket elképesztő cinizmussal meg is indokolják. Az ötven, száz vagy tán még több részből álló szappanoperák azonban sztereotípiájuk ellenére is vonzzák a nézőt. Leginkább a környezet gondos kisminkelé- se, a szereplők csodálatosnál csodálatosabb ruhái és Szabó családos kicsinyes, primitív perpatvarai érdekesek. S mihelyt megtörténik a „kijózanodás”, tehát mindenki újra elfoglalja az őt az megillető helyet a társadalomban, már kész is a happy end... S bárha ilyenkor megnyugodva kelünk fel a fotelból, s meggémberedett tagjainkat egy-egy hangos pozitív vagy negatív megjegyzés kíséretében kinyújtóztatjuk, pár nap múltán azért mégis erőt vesz rajtunk a gyanakvás: vajon miről is szólt valójában a történet, miért csempészik be a történet lanyhulása esetén minduntalan a homályos epizódokat, miért szükséges az állandó témaváltozás, az alakokkal való tüzetes ismerkedés, mire utal a megszakítások mozaikszerűsége?... A kérdések sorozata ennél jóval hosszabb lehetne.... A zsúfolt „hadszíntér” tehát tele van a szappanopera papírfiguráival, élettelen alakjaival, arannyal felcicomázott, boákkal, csillogó retikülökkel, irigylésre méltó kalapkreációkkal „felszerelkezett”, modorosán viselkedő, fejlődésképtelen protagonistáival, akik ráadásul mesterkélten mozognak, sírnak és nevetnek, no meg nagyképűen viselkednek, ami természetes emberi magatartásunktól idegen, sőt ellenkezik a társadalmi szokások íratlan szabályaival. Vagyis: a kitalált álomvilágban, ebben a fojtott üvegházi effektusban az irányított történést elszenvedő „marionettek” erőltetetten mozognak, és robotszerűen cselekszenek... No és a bosszúság a fölösleges időpocsékolás miatt, az talán semmi?! A szappanoperák couleur localjával szemben városaink és falvaink élete merőben más: életteljes, dinamikus, mindennapi természetes gondokkal, kudarcokkal, tragédiákkal teli, no meg csipetnyi sikerélménnyel... Nem kihűlt lávatenger, hanem izzó, féktelen parázshalmaz. Napjaink felfokozott életritmusa, állandóan változó mozaikszerűsége, pillanatnyi hangulatváltozásaink, viselkedésünk és állásfoglalásunk a társadalom jelenségeivel szemben, harmónia és diszharmónia kölcsönös egymásrautaltsága: mind-mind leginkább a szappanoperák uniformizálását gyűMindegyik filmsorozatban a rossz, az antihős elnyeri méltó büntetését. löli, mert a mindennapok középpontjában az ember áll, az alkotó, teremtő, az önmagával és a természettel örökösen viaskodó ember, aki úgy állhat bosz- szút a megkonstruált „stúdióépítményeken”, hogy az értékállóra szavaz. Millennium M íg, a bajor hercegi házzal való házassági kapcsolat szövetséggé szilárdított egy laza érdekközösséget, a császári rokonság rangemelést, mintegy az egyenrangúság nemzetközi elismerését jelentette. Ugyanis Európa keletén, ahol a cseh és lengyel fejedelmek már a magyarok előtt csatlakoztak a nyugati kereszténységhez, eddig még senkit sem találtak méltónak egy I. Henrik német király véréből származó hercegnő kezére. Szent István házassága mégis egyelőre úgy látszik inkább csak bajormagyar ügy volt, amelynél az osztrák Mathilde Uhlirz bizonyára helytálló következtetése szerint Szent Adalbert játszotta a döntő közvetítő szerepet. Miután megmutatta a nagyfejedelem fiának az egyetlen helyes utat, most arról kellett gondoskodni, hogy ez tovább is menjen rajta - és vigye magával az egész népét. Bizonyos, hogy Adalbert ismerte Bajorország problematikus helyzetét a Birodalom kötelékében és viszontagságos, de többnyire pozitív értékelhető kapcsolatait a keleti szomszéddal. A hithirdető szíve vágya tehát megegyezett a józan politikai számítással. A tárgyalásokról és az esküvőről nem szól egyetlen forrás sem. A bajorországi Scheyern bencés kolostorában él azonban egy régi hagyomány, hogy éppen itt, a bajor hercegi család Stephanus rex Történelem és legenda Bogyay Tamás 7. rész egykori várában eskette össze Prága püspöke, Adalbert a nemrég keresztelt Istvánt Gizellával. A házasságnak messze- ható következményei lettek, mert a kor igen nagyra tartotta a vérségi kapcsolatokat, és Gizella családja a bajor hercegség politikai örökségét a császári ház tekintélyével egyesítette. Harc az uralomért A 997-es esztendő elején, alighanem február elsején, meghalt Géza nagyfejedelem. Istvánnak nemcsak a tisztséget hagyta örökül súlyos terhével, hanem tekintélyes hatalmi készületet is, amely hamarosan nehéz erőpróba elé került. Ugyanis valóban bekövetkezett az, amivel Gézának mint lehetőséggel számolnia kellett, amikor a fiát jelölte ki utódjának: Koppány, aki a krónika szavai szerint „a somogyi ducatust, hercegséget birtokolta”, igényt emelt az egyeduralomra. A ducatus a 10-11. századi magyaroknál ótörök-kazár eredetű intézmény volt, amely külön területet biztosított a trónörökösnek illetve az Árpád-ház legidősebb hercegének. Koppány feltehetőleg Fájsz nagyfejedelem ivadéka volt, aki Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár szerint a 10. század közepe táján uralkodott. Géza halála után ő lett Árpád nemzetségének legidősebb férfi tagja, aki a lovas nomádok felfogása szerint nemcsak jogosult, hanem különösképp alkalmas is volt arra, hogy a nemzetség és az egész ország sorsát kezébe vegye. A krónika szerint Koppány egyúttal „vérfertőző házasságra” akart lépni István anyjával, vagyis a nagyfejedelemségre a szeniorátus alapján emelt igényét még a lovas nomádoknál szokásos levirátussal, sógorházassággal is alá akarta támasztani. Ezért vonult Veszprém ellen, amely később a mindenkori királyné városának számított, és bizonyára már ekkor a nagyfejedelemné kedvenc szálláshelye lehetett. Biztos, hogy Istvánt Koppány felkelése nem találta készületlenül, mert már Géza iparkodott megelőzni a veszedelmet. Ebből a célból a felbomlott törzsek harcosrétegéből való katonái telepeivel és földsáncerősségekkel szinte bekerítette a somogyi herceg területét, a későbbi Somogy és Tolna megyét. Koppány összevont erőivel természetesen könnyen áttörte észak felé ezt a záró övezetet, és ostrom alá fogta Veszprém fejedelmi várát, hogy - mint a legenda írja - „onnan könnyebben meghódíthasson Heti kultúra Könyvespolc Kovács Zita: Ölelés Qzsvald Zoltán: Kapcsolatban az alvilággal A szerző e művében feltárja az ógörög mitológia alvilágát és a bibliai alvilágot, amelyet egy csapat fedez fel. A könyvben megtalálható a jó és a rossz harca egymással. A szerzőnek ez az első műve, amely megerősít bennünket abban, hogy mindig az okosabb győz és uralkodik a gonosz erők felett. A szerző 1974-ben született, 1998-ban érettségizett le. Utána fogott neki e könyv írásának. 2000 januárjában a művel el is készült. Az emberek többsége nem hisz az alvilágban (természetesen a görög alvilágban, nem a maffiózók világában!) - pedig az alvilágot nem szabad figyelmen kívül hagyni. E történet főhőse három angol fiatalember, három ifjú, akik megpróbálták megfejteni az alvilág rejtelmeit, úgy, hogy felkeresték a helyszíneVasárnap két, és kutatni kezdték az alvilági személyiségek titkait. Ezek a fiúk nagyon korán elvesztették szüleiket, így aztán árvaházba kerültek. Dániel volt a legidősebb, és talán a legokosabb is. Sokat olvasott a görög mitológiáról és legjobban az alvilágról szóló részek tetszettek neki. Ezért úgy döntött, hogy ha majd felnő, elmegy, és felkeresi azt a helyet, ahol a legenda éltre kelthető. Kisgaléria más erősségeket”. A későbbi krónikák István és Koppány harcának történetét félreértésekkel és önkényes kombinációkkal eltorzították, és többé-kevésbé célzatos családi hagyományok beleszövésével pedig még ki is cifrázták. A modern forráskritikának azonban sikerült fáradságos részletkutatásokkal kihámozni a főeseményeket. Istvánnak apja halála után természetesen az volt az első dolga, hogy összehívta az „előkelőket”, vagyis azokat a vezető embereket, akiknek a támogatására rá volt utalva. A felkelés híre pedig bizonyára arra indította, hogy azonnal összegyűjtse a haderejét. Nagyfejedelmi méltósága tüntető kinyilvánítására szolgált az Esztergomban tartott ünnepélyes felavatás, amelynek keretében nyugati szokás szerint a templomban felövezték az Egyház megszentelte karddal. A krónika elmondja még, hogy István a német testvérpárt, Chuntot és Paznant, a Hont- Pázmány nemzetség őseit állította testőrsége élére. Európa keleti részén és Bizáncban is általános szokás volt ugyanis idegeneket alkalmazni az uralkodó személyes védelmére, akik teljesen kegyétől függtek, és épp ezért feltétlen odaadással szolgálták. A krónika elbeszélésében Wasserburgi Vecelin német vendég jelenik meg mint István hadvezére, aki azután Koppányi legyőzte és megölte, s ezért gazdag jutalmat kapott a királytól. A Nagyobb Legenda szerint Szent István az apja örökségéért vívott küzdelméhez Szűz Mária segítségét kérte, és csapatai Szent Márton lobogója alatt vonultak a háborúba. Márton, a frank birodalmi szent ugyanis Pannóniában-született, és már patrónusa volt Magyarország első bencés apátságának. A háború István győzelmével végződött. Ő az elesett Koppány testét felnégyeltette, egy-egy részt Veszprém, Győr és Esztergom kapujára függesztetett, a negyediket pedig elküldte Erdélybe Gyulának, dacoló nagybátyjának. (folytatjuk)
