Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-03-15 / 11. szám
Kultúra 2000. március 15. 13 Székely Bertalan művelt és szakmáját tudatosan művelő festő volt, aki komolyan vette a tanítást Egy szabályos életút képei Székely Bertalan: Egri nők Vadas József ________________ Szé kely Bertalan már felnőtt ember, amikor 1859-bé'n látogatni kezdi Münchenben a műveszeti akadémiát. A tény, önmagában, még nem érdemelne figyelmet: hozzá hasonlóan későn érő tehetség előtte és utána is akadt: gondoljunk csak a harmincévesen akadémiára iratkozó idős Markó Károlyra vagy a negyvenegy évesen Münchenbe induló Csont- váryra. Arról nem is szólva, hogy a múlt század derekán Magyarországon még nincs képzőművészeti főiskola. Aid Matastoni magániskoláját kijárta, annak idegenbe - Bécsbe vagy Németországba - kellett mennie, ha alapos tudásra vágyott. Csakhogy a huszonöt éves Székely Bertalan már kész festő. Olyan művész, aki birtokában van a mesterségnek. Az életútja szabályos. Még elemi iskolás, amikor felfigyelnek tehetségére, s szülei A kor atmoszféráját Székely Bertalan is megérezte. beíratják délutáni rajziskolába, ahol Simó Ferenc tanítja rajzolni. Ezt követően több kerülő is következik, mert családja kívánságára a bécsi Polytechnikum (Műszaki Egyetem) hallgatója lesz, amikor pedig 1851-ben átiratkozik a művészeti akadémiára, hiába szerez tandíjmentességet, betegsége miatt hosszabb időre megszakítani kénytelen tanulmányait. Az osztrák fővárosba 1853-ban visszatérve annál szorgosabban látogatja mind az órákat, mind a múzeumokat és gyűjteményeket, ahol régi mesterek műveinek másolásával csiszolja tudását. Nemhiába: monografikus tárlatán, ahol szép számban szerepelnek korai munkái, egyértelmű: az a fiatalember, aki a család megromló anyagi helyzete miatt 1855-ben visszatér szülőföldjére, és portrérajzolásból tartja fenn magát, képzett művész. Hibátlanul rajzol, gondosan és érzékenyen modellál. Miért érzi mégis szükségét annak, hogy ismét tanuljon? S éppen Pilotynál, az akadémizmus nagymesterénél, mert 1859-ben végül is nála köt ki. Székely Bertalan eredetileg Párizsba készült, és a véletlen hozza úgy - elfogyott a pénze -, hogy végül a bajor fővárosban reked. Útközben ismerkedik meg leendő feleségével, nemsokára megszületik első gyermeke, szóval innen már egyenes az út vissza, haza. A párizsi kirándulás végleg ködbe vész. Münchenben azonban más is történik; nem csupán annyi, hogy egy fiatal férfi családot alapít: a művészete is konszolidálódik. Ezt szó szerint kell értenünk. A Nemzeti Galéria áttekintő tárlatának - személy szerint a rendező Bakó Zsuzsannának - érdeme, hogy bemutatja a történelmi kompozíciók vázlatait és az ezekhez készült tanulmányokat, amelyek nemcsak érdekesek, egyúttal tanulságokat is kínálnak - mármint a kész művekkel szembesítve. Érdekesek azért, mert például a II. Lajos holttestének feltalálása diófapác vázlatát olyan tömören monumentális megfogalmazás jellemzi, amely Millet hasonlóképp tömbszerűen formált figuráit idézi; az Egri nők skicc pedig, amelyeken a központi női alak még kövekkel teli kosárral száll szembe a várat ostromló törökökkel, Daumier lendületesen realista asszonyaival tart rokonságot. Magától értetődő ez az összehasonlítás, elvégre pályatársakról van szó, sőt kortársakról, ha némiképp idősebbek voltak is nála. Akárcsak a velük azonos nemzedékhez tartozó Delacroix, akihez viszont a romantika érzelmi szálaival kapcsolódik. Székely Bertalan művelt és szakmáját tudatosan művelő festő volt, aki komolyan vette a tanítást: a Mintarajztanodának, a Képzőművészeti Főiskola elődjének tanáraként, majd igazgatójaként az oktatáshoz könyveket írt, és szemléltetőanyagokat készített. Saját helyét - helyzetét - szintén világosan látta. Tudta, hogy mit kell tennie: „A históriai festészetnek nincs jövője... ezért hát a génrefestészetre adom magam - egészséges gondolat a jelent írni le a jövendő számára.” A feladattal tehát tisztában volt, a fordulatot mégsem volt képes következetesen véghezvinni. Csupán átmenetileg hagy fel a történeti művek festésével: a millenniumi nagy építkezések és pályázatok kísértésének engedve, élete utolsó éveiben szinte kizárólag történelmi kompozíciókat készít; s ami a nagyobb veszteség (a magyar piktúra számára), hogy a jelenhez való kötődést földhözragadtan értelmezi: pusztán egzisztenciális kérdésnek tekinti. Bensőséges portrék és tájak sora született ebből a meggondolásból, a festői megújulás azonban nem következett be. Székely Bertalan rendkívüli tehetség volt. Ha idővel elfojtódott is benne az az ösztönös lázadás, amelyről korai művei kapcsán tettünk említést, a kor atmoszféráját ő is megérezte. Nem egy képe tanúskodik arról, hogy Párizsban bizonyosan Manet vagy a szimbolisták köréhez csapódott volna. A „mi lett volna?” kérdésébe ennél tovább ne bonyolódjunk; nemcsak történelmietlen az ilyesmi, hanem értelmeden is, hiszen a Japán nő című dekoratív képén a praván szinte Gauguint idézi, az 1870-es évek első felére datált Lé- da-kompozícióban a tájképi háttér a Majális festőjének plein-air látásmódjával rokon. Az ugyanebből az időből származó Táncosnő szintén nem csupán témájával kínál összehasonlítást az impresz- szionisták holdudvarában tevékenykedő Degas képeivel. Székely, mint e művei mutatják, nem tartozott a doktriner akadémikuA Párizsban gerjedő modernizmusnak csak a fuvallata érintette meg. sok - Benczúr, Lotz, László Fülöp - táborába. De szembefordulni sem tudott velük. A Párizsban gerjedő modernizmusnak csak a fuvallata érintette meg, áramába, amely teljesen átformálta az európai művészetet, sajnos, nem került. Millennium A zonban nemcsak Querfurti Brúnó szűkszavú adataiból lehet arra következtetni, hogy Adalbert huzamosabb időn át jó viszonyban volt a magyar fejedelmi udvarral. Bizonyára az ő működésése emlékeztet az esztergomi várban nemrég kiásott rotunda, Géza egykori palotakápolnája, amely Adalbert püspöki székesegyháza patrónusának, szent Vidnek volt szentelve. Még többet mond az a tény, hogy a libicei vérfürdő után, ahol 995 szeptemberében II. Boleszló cseh herceg emberei a püspök négy fivérét legyilkolták, Adalbert egykori mentora és barátja, Radla Magyarországra jött, és őt később Cseh- és Lengyelországból a szentnek több kiváló munkatársa és tanítványa követte. Ezekkel a férfiakkal tudta már Géza nagyfejedelem megalapítani a pannonhalmi bencés apátságot és elkezdeni a magyar egyház felépítését. A fiatal István lelki fejlődése is jórészt megmagyarázhatatlan volna, ha Adalbert csak egyetlenegyszer rövid időre fordult volna meg Magyarországon. A nyolcvanas évek több tekintetben is döntőek lehettek István életében. Ha igaz a magyar hagyomány - nincs ok komolyan kételkedni benne -, akkor a nagyfejedelem fia 983 körül érte el tizennegyedik életévét. Ezzel a Nagyobb Legenda szavai szerint „kinőtt a gyermekStephanus rex Történelem és legenda Bogyay Tamás 6.rész korból, és átlépte az ifjúkor első fokát”. Apja pedig „összehívta Magyarország előkelőit”, valamint „a következő rendet”, a katonai kíséretet, és a velük való tanácskozás után fiát jelölte ki utódjának. Ezzel azonban még nem volt véglegesen biztosítva a jövő, mert a lovasnomádok íratlan törvénye szerint az uralkodó dinasztia minden tagjának joga volt a trónra. Géza bizonyára számolt is azzal, hogy egy idősebb rokona el akarja majd venni a fiatal Istvántól a nagyfejedelemséget. A trónörökös most abba az életkorba lépett, amikor kezd megszilárdulni az egyéniség, és a felserdülő fiatal gyakran fanatikusan vágyva az igazság és valamiféle értékrendszer után egyre fogékonyabb lesz az iránt, ami új. Ebben az életszakaszban, mintegy 16-17 éves fejjel ismerte meg, mint később III. Ottó is, azt a szent életű prágai püspököt, aki nem akart mást, mint csak megmutatni az embereknek az utat az igazság és jóság felé. Nagyon valószínű, hogy Szent Istvánt Adalbert bérmálta meg, aki maga is körülbelül ilyen korban részesült Magdeburgban a bérmálás szentségében. Lehet, hogy ennek a szertartásnak az emléke él még a Nagyobb Legenda egész szokatlan fogalmazásában, amely István keresztelésénél nem a vizet, hanem a kenetet emeli ki. A legenda azt is megjegyzi, hogy Adalbert ezáltal a fejedelem fiának a keresztapja lett, amivel együtt járt a lelki vezetés kötelezettsége. Szent Gellért legendájában Mór pécsi püspök az Adalbert-tanítvány Anasztáz pécsváradi apátot emlékezteti arra az időre, amikor mesterük Magyarországra jött, és a kis Istvánt tanította. Habár a Kisebb Legenda is azt írja, hogy István már „gyermekkorában eltelt a grammatika ismeretével”, Adalbert rendszeres tanítói működése bizonyára csak legenda. Az viszont tény, hogy az ifjú király - ahogy a legjobb forrásokban megjelenik - olyan elvhűséget és erkölcsi tudatosságot mutat, aminek nyoma sincs nem kevésbé céltudatos és határozott, de pragmatikus beállítottságú apjánál. A modern karakteroló- gia Istvánt „introver- tált”, befeléhajló emberként jellemezhetné, aki a külső világot bensőleg átélt és fenntartás nélkül elfogadott eszményeinek megfelelően igyekszik átalakítani. István, aki mint született uralkodó szüleitől a keménységet örökölte, ebben a tekintetben haHeti kultúra Könyvespolc Kovács Zita: A várakozó Csáky Károly: „Nem halt meg, csak alszik” Vasárnap Kisgaléria Csáky Károly ismét pótolhatatlan forrásmunkát tett le (nemcsak a szlovákiai magyar!) néprajzi tudományosság asztalára. Miután korábban már publikálta a gyermek születésével és a kereszteléssel kapcsolatos Ipoly menti hiedelmeket, szokásokat, valamint a házasságkötéshez kapcsolódó hagyományanyagot, most a hozzávetőleg az egykori Hont megye déli, magyarlakta falvai népének halállal és temetéssel kapcsolatos hiedelmeit, szokásait foglalta össze. Ezzel az emberi élet három nagy szüksége dél-honti hagyományának állít emléket. Jelen munkáját alapvetően saját néprajzi gyűjtéseire, levéltári kutatásaira hagyatkozva állította össze. Mindamellett messzemenően figyelembe vette az eddigi magyar néprajzi kutatások eredményeit, sőt könyve elején egy részletes (általános magyar) kuttástörténetet is ad. Munkájának elsődleges célja a pontos és megbízható adatközlés, amit maradéktalanul teljesít is. Emellett, részfejezetről részfejezetre - szinte kizárólag a magyar szakirodalomra támaszkodva - honti gyűjtéseinek általános magyar, ül. honti szlovák párhuzamaiból is fölsorakoztat mutatványokat. Liszka József sonlított Adalberthez, de hiányzott belőle ennek szélsőségekre hajlamos rajongása. Mindketten képesek voltak teljesen átadni magukat egy eszménynek, és ez a lelki rokonság magyarázza meg legjobban, hogy Adalbert példája és szava miért talált olyan rendkívül erős és tartós visszhangra a serdülő ifjúban. A kereszténység, amelyet Adalbert nemcsak szavával, hanem életével is hirdetett, politikamentes volt, és alig törődött a hierarchia és szervezet kérdéseivel. Ez lett azonban az egyik eszmei alapja annak a pápai és császári világ- politikának, amely lehetővé tette, hogy István király majd véghezvigye legnagyobb tettét, a keresztény magyar királyság megteremtését. Géza nagyfejedelem politikailag gondolkodott és cselekedett, amikor dinasztiája és népe sorsát az isteni akaratnak megfelelő útra kellett irányítania. Ezt a célt szolgálta mind a családi hatalmának rendszeres kiépítése és kíméletlen bevetése, mind pedig a tervszerű házassági politika eljárásának fedezése és idegen segítség biztosítása. A legfontosabb, döntő jelentőségű politikai ügy egyetlen fiának, trónja örökösének a házassága volt. Amikor István, valószínűleg 995-ben, feleségül vette Gizella bajor hercegnőt, az öreg nagyfejedelem családi és külpolitikája olyan sikerének lehetett tanúja, amilyenre ő maga sem igen számíthatott. Ugyanis a menyasszony nemcsak Bajorország uralkodó hercegének volt a leánya, hanem másodfokú unokatestvére III. Ottó császárnak is. Dédszülei közt ott találjuk Arnulf bajor herceget, aki emigráns volt a magyaroknál, és a monda szerint egy magyar hercegnő lett a felesége, valamint I. Henrik német királyt is, a császár Ottók ősét. Gizella apja, Civakodó Henrik nemcsak biológiailag egyesítette ereiben a szász és a bajor uralkodóházak vérét, hanem úgy látszik, magáévá tette Arnulfnak bajor hagyománnyá vált magyar politikáját is, anélkül, hogy mint a szász dinasztia tagja lemondott volna birodalmi, hatalmi igényéről. (folytatjuk)
