Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-03-08 / 10. szám
4 2000. március 8. Háttér Kronológia Khomeinitől Hatamiig 1979. január 16..Reza Pahlavi sah elmenekül Iránból. 1979. február 1. Ruhollah Khomeini ajatollah 15 évi száműzetés után hazatér, Teheránban tomboló tízezrek köszöntik őt.. 1979. február 11. A monarchia végérvényesen megbukik, Khomeini meghirdeti az iszlám forradalmat, minden hatalmat az Iszlám Forradalmi Tanács szerez meg. 1979. április 1. Kikiáltják az Iráni Iszlám Köztársaságot. 1979. november 4. Iráni forradalmi diákok megrohamozzák a teheráni amerikai nagykövetséget, és túszul ejtik 63 alkalmazottját. Az Egyesült Államok ezek után megszakítja diplomáciai kapcsolatait Iránnal. 1980. április 25-én Jimmy Carter elnök kommandót küld a túszok kiszabadítására; a kísérlet egy homokvihar miatt kudarcot vall. A túszok utolsó csoportját 1981. január 20-án engedik szabadon. 1980. január 26. Abol Hasszán Baniszádrot megválasztják az iszlám köztársaság első elnökévé. Khomeini ajatollah másfél évvel később megfosztja őt hivatalától. 1980. szeptember 23. Kihasználva az Iránban uralkodó zűrzavaros helyzetet, Bagdad úgy érzi; eljött a re- váns ideje - az iraki hadsereg lerohanja az Iránhoz tartozó Kuzisztán tartományt, megkezdődik az egymillió emberéletet követelő iraki-iráni háború. 1988. július 18-án ér véget, az ENSZ közvetítésével kötött tűzszünet augusztus 20-án lép életbe. 1981. július 24. Mohammad Ali Radzsait választják köztársasági elnökké, de augusztus 30-án merénylet áldozata lesz. 1981. október 2-án Szajed Ali Hamenei ajatollahot választják meg a posztra. 1986. november 4. Iránban nyilvánosságra hozzák, hogy az iraki-iráni háborúban az USA is szállított fegyvert Iránnak. Az Egyesült Államokban kipattan az Irangate botrány. 1989. február 14. Khomeini imám úgynevezett fatvával halálra ítéli Salman Rushdie indiai származású brit írót, mert Teherán istenkáromlónak találja Sátáni versek című kötetét. 1989. június 3. Khomeini imám meghal, helyére Ali Hamenei ajatollah lép, aki a mai napig Irán vallási vezetője. 1989. július 28. Hasemi Rafszandzsanit választják államfővé, egyben megszűnik a miniszterelnöki tisztség, a teljes végrehajtó hatalmat az elnök gyakorolja. (Rafszandzsanit 1993-ban újraválasztják.) 1995. április 30. Bili Clinton amerikai elnök átfogó kereskedelmi és pénzügyi büntető intézkedéseket jelent be Iránnal szemben a nemzetközi terrorizmus támogatása miatt. 1996. április 19. A parlamenti választásokon az iszlámista konzervatív jobboldal győz. 1997. április 10. Egy német bíróság kimondja; a legfelsőbb iráni vezetést terheli négy iráni ellenzéki 1992-es berlini meggyilkolása. Ennek nyomán az Európai Unió megszakítja az 1992- ben kezdett „kritikus párbeszédet” Iránnal. 1997. május 23. Mohammed Hatamit, a baloldal és a mérsékeltek jelöltjét választják köztársasági elnökké. 1998. április 14-15. Hűtlen kezelés és sikkasztás vádjával letartóztatják Teherán reformbarát főpolgármesterét, majd börtönbüntetésre ítélik. Az ügy miatt élesen összecsapnak a reformer és a konzervatív erők. 1998. szeptember 24. Teherán és London helyreállítja diplomáciai kapcsolatát, miután az iráni kormány megígérte: nem tör Salman Rushdie életére. 1999. július 8. Teheránban diákok tüntetnek a Salam újság megszüntetése és a sajtótörvény szigorítása ellen. A megmozdulások az ország más városaira is átterjednek. Néhány diákvezért felelősségre vonnak, de ekkor már megmutatkozik: a reformerők erősebbek a fundamentalistáknál. (g) Valóságos diplomáciai búcsújárás indul Iránba a reformerők meggyőző választási sikere után Liberalizálódó iszlám Görföl Zsuzsa ____________ Ir ánban a február 18-án megtartott parlamenti választásokkal megszületett annak a feltétele, hogy ezentúl ne „bicegjen” a reformfolyamat. Bár ez csak az első választási forduló volt - a második valamikor áprilisban lesz -, a reformerők máris többséghez jutottak a medzsliszben. Ennek óriási a jelentősége, hiszen így a reform két lábra állhat, Mohammed Hatami elnök immár olyan törvényhozásra támaszkodhat, amely osztja nézeteit, és támogatja céljait. Kormányának már „csak” az ország legfőbb vallási vezetőjével, a vaskalapos - vasturbános? - Ali Hameneivel kell megvívnia. Ebben már nagy gyakorlata van a lassan három éve hatalmon lévő államfőnek, viszont az ajatollah az elmúlt tizenkét év során még sosem szorult ellenzékbe. KétA többség a szellemi élet liberalizálására szavazott. Hatami elnök rendkívül népszerű a nők körében, hiszen ő adott nekik reményt arra, hogy életük könnyebbé válik. TA SR/AP ségkívül Hamenei van most kényesebb helyzetben, hiszen nehéz egy olyan társadalom vallási és szellemi igazgatása, amelyben a többség egyértelműen a szellemi élet liberalizálására, az iszlámnak a mindennapokra gyakorolt befolyása csökkentésére szavazott. Amit azonban külön hangsúlyozni kell: szó sincs arról, hogy az irániak az iszlám ellen szavaztak: senki sem kérdőjelezte meg Hamenei ajatollah szerepét, tekintélyén nem esett csorba. De ez bármikor bekövetkezhet, ha nem veszi figyelembe az új helyzetet, az emberek millióinak véleményét, vágyait. Vagy enged a gyeplőn, vagy megkockáztatja a társadalmi feszültség kiélezését, ami a választási vereségüket elismerő konzervatívoknak sem lehet érdekük. Mert hiszen az irániak nem az iszlám és az iszlámellenes erők között választottak, hanem a szigorú és a liberálisabb, az élet minden mozzanatára ránehezedő és az engedékenyebb, az „élhetőbb” iszlám között. Nem is lehet ez másképp egy olyan országban, ahol a politikai rendszer meglehetősen sajátos: nincsenek nyugati stílusú politikai pártok, bár az 1989-es alkotmánykiegészítés engedélyezi a pártok működését - felettébb szigorú korlátok között. A belügyminisztérium csak azután hajlandó bejegyezni a pártot, ha meggyőző bizonyítékokkal szolgál arra vonatkozóan, hogy tiszteletben tartja az iszlám értékeket. Amint hatályba lépett a törvény, vagy 60 párt kérte bejegyzését, de - különböző források szerint - 1995-ig mindössze 1-7-nek a tevékenységét engedélyezték. Hatami elnök kormánya ugyan támogatja a pártrendszer kialakulását, de ugyancsak kiköti: a pártok tevékenysége nem ellenkezhet az iszlám és az iszlám köztársaság elveivel. S ha már itt tartunk, meg kell jegyezni: maga az államfő is teológiát és filozófiát tanult, 1978-79-ben a hamburgi iszlám központot igazgatta, majd Iránba visszatérve a Kajhán lapkiadót vezette. 1982-től tíz éven keresztül kultuszminiszter volt, viszont erről a posztról már „túlzott engedékenysége” miatt menesztették. Még egy adalék a Hatami család iszlámbűségéhez: Teheránban a legjobban szereplő képviselőjelölt a reformerők egyik zászlóvivője, az elnök öcs- cse, Mohammed Reza Hatami volt, akinek felesége nem más, mint Khomeini ajatollah egyik unokája. Amire Iránban belátható időn belül számítani lehet, az a látváKétségkívül Hamenei van most kényesebb helyzetben. nyos, de nem lényeges változás. Áz utcákon tipegő „múmiákból” lassan kibontakoznak a nők: a fekete egyenkabátok máris rövidülnek, a kendők hátrább csúsznak, a szemekre diszkrét smink kerül, egyre több lesz a kesztyűt- len kéz. Á férfiak is „nyugatosod- nak”: mind több öltönyt lehet látni, mind több kiátkozott nyakkendőt. A médiumok immár a világ dolgairól is részletesebben tudósítanak, s már nem jár súlyos börtönbüntetés a külföldi tévéműsorok nézéséért. Lehet nyugati zenét hallgatni, sőt táncolni is - de nem koedukáltan. A nők szülőgépekből és háztartási robotokból lassan-lassan ismét emberré avanzsálnak, új tanulási és munkalehetőségek nyílnak meg a számukra. Ahol biztosan nem lesz változás, az a saria, az iszlám törvénykezés szigorú rendszere, és arra sem lehet számítani, hogy egykettőre bekövetkezik az olvadás az iráni-amerikai viszonyban. Európának ellenben jók az esélyei arra, hogy visszaszerezze pozícióit mindenekelőtt az árura éhes iráni piacon. Ennek reményében számítani lehet arra, hogy egyfajta búcsújárás indul meg Teheránba: az első fecske Lamberto Dini olasz külügyminiszter. Április közepén Joschka Fischer német külügyminiszter kel útra, májusban pedig Robin Cook, a brit diplomácia vezetője. Nekik jut a feladat, hogy kitapossák az utat, amelyen majd a „kicsik” is elindulhatnak. Áz olyan kicsik is, mint Szlovákia... Ausztria Haider-valcer Susanne Ries-Passer és Haider a lemondás bejelentésének vidám perceiben TA SR/EPA Átkoreografálta a híres bécsi (politikai) keringőt: egy lépés hátra, kettő előre. A hátralépés megtörtént: bő három héttel az új osztrák FPÓ-ÓVP kormány beiktatása után Haider lemondott a szabadságpárt elnöki posztjáról. Az általános megítélés szerint csupán azért, hogy a legalkalmasabb pillanatban megtehesse a két lépést előre - diadalmasan visszatérjen, és megvalósíthassa élete nagy álmát: beleülhessen a kancellári székbe. Jörg Haiderről sok rosszat el lehet mondani - az utóbbi hetekben el is mondtak-, de egyet nem lehet tőle elvitatni: tudja, mit csinál. A kormány eskütétele és a lemondása közötti időszakban naponta, szinte menetrendszerű pontossággal tett olyan nyilatkozatokat, amelyekkel mindjobban felheccelte az európai partnereket; ezzel elérte, hogy a Schüssel-kormány egyre nagyobb mértékben elszigetelődjön. A legtöbben talán arra szisszentek föl, hogy a közös pénzt, az eurót torzszülöttnek nevezte, s valószínűleg abban is benne van a keze, hogy pártjának egyik burgenlandi vezetője népszavazást akar kezdeményezni Ausztria EU-ból való kilépése végett. Ezt követően nevezte őt Christoph Leid, az Osztrák Gazdasági Kamara elnöke „mikrofon-nimfománnak”, hozzátéve: „Vagy észhez tér, vagy beláthatatlan következményekkel járó szerencsétlenség felé tartunk.” A koalíciós partner, az ÖVP salzburgi tartományi vezetője, Gerlinde Rogatsch pedig kijelentette: „A nemzetközi reagálás kevésbé lett volna súlyos, ha Haider nem engedne szabad folyást idióta mondásainak." Ilyen előzmények után, február 28-án késő este jelentette be Haider a lemondását. Nem szomorúan, nem vesztesként tette ezt a lépést - ellenkezőleg. Most az áldozat szerepében tetszeleghet: úgymond, az igazságtalan európai bírálatok miatt, a kormány működőképességének megőrzéséért feláldozta magát. Szavazótábora előtt ettől ő csak népszerűbb lehet. Másrészt igazából nem vonul ki a nagypolitikából, továbbra is ő marad az FPÖ erős embere. Hiszen utóda, a 36 éves Susanne Ries-Passer, akiből ő csinált ’96-ban szövetségi ügyvezetőt, pár hete pedig alkancel- lár asszonyt, kijelentette: továbbra is szorosan együttműködik Haiderrel. Egyébként Susanne Ries-Passert Haider leglojálisabb hívének tartják, a pártban a Királykobra gúnynevet akasztották rá, arra a szerepre célozva, amelyet a hölgy eljátszott Haider korábbi, FPÖ-n belüli vetélytársainak eltakarításában. A bécsi Dér Standard sommás véleménye szerint Haider lemondása taktikai hátterű bohózat. Hiszen maga Haider sem tett semmit az ellen, hogy az üyen következtetésekre rácáfoljon, sőt: azt mondta, pártjának növekvő népszerűsége miatt nemhogy csökkenne, inkább nő az esélye annak, hogy előbb- utóbb kancellár lehessen belőle. Antonio Guterres, az EU soros elnökségét ellátó Portugália kormányfője is így vélekedhetett, mert első reagálásában sietett leszögezni: Haider lemondása nem lesz kihatással azokra a büntetőintézkedésekre, amelyeket az unió 14 tagállama foganatosított az osztrák kormány ellen. (-nák)
