Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)
2000-12-08 / 283. szám, péntek
Sport ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 8. Bő két hónap elteltével ma újabb csúcsszintű női kézilabdatorna kezdődik, az idei Eb (Vlado Gloss felvétele) Kovács István január 27-én a vb-címért bokszol Teljesülhet Kolcó álma MTI-TUDÓSÍTÁS Eltitkolt bevételek ^tünchen. A Német Jégkorong Liga (DEL) csapatainak jegyeladásból és tv-közvetíté- sekből származó bevételei nem fedezik a kiadásokat, így elképzelhető, hogy az adóhatóságok elől eltitkolt bevételekkel akarják a különbözet- ből adódó hiányt eltüntetni. - A profikkal két szerződést kötnek: a nettó összeget tartalmazót a játékosok kapják, a bruttóról szóló papírokat az adóhatóságoknak szánják. Szerintem a klubok 70 százaléka eltünteti a pénzek egy részét - mondta Norbert Heidl, a Düsseldorf 51 éves ügyvédje. A DEL-be tartozó egyesületek közül az utóbbi időben több gazdasági társasággá alakult át. A botrány annak kapcsán robbant ki, hogy a Düsseldorf nehéz anyagi helyzetbe került. (MTI) Albert herceg újra versenyez Igls. Albert monacói herceg is indul a hétvégén Innsbruckban a bob Világ Kupán. A 42 éves uralkodó a kettesek versenye alatt szakkommentátorként tevékenykedik, a négyesek vetélkedésében viszont maga is részt vesz. Albert herceg négy téli olimpián vett részt bobversenyzőként, tavaly a Calgaryban rendezett Amerika Kupán győzött is csapatával. Igaz, akkor a legjobbak nem álltak rajthoz. (MTI) Kerrigan Németországban Frankfurt am Main. Nancy Kerrigan, amerikai műkorcsolyázó, akit az 1994-es téli olimpiai előtt a honfitársnője, Tonya Harding által felbérelt támadó egy vasrúddal megsebesített, Németországban lépett fel az ARD televízió jeges gáláján. Bár a 31 éves Kerrigan maga sem tudja feledni az súlyos inzultust, mégsem örül annak, hogy mindenki csak erre emlékszik vele kapcsolatban, pedig két olimpián két érmet (1992, Albertville bronz és 1994, Lillehammer ezüst) nyert, CD-t adott ki, filmszerepet játszott és jeges showkat rendezett. (MTI) Jeannie Longo újabb halasztása Mexikóváros. Ismét elhalasztotta az egyórás kerékpározás vüágcsúcsának megjavítására tett kísérletét a francia Jeannie Longo. A négyszeres világbajnok ezúttal a viharos erősségű szélre hivatkozva mondta le a rajtot Mexikóvárosban. A 42 éves Longo itt állított fel november 5-én új vüágrekordot, 60 perc alatt 44.767 km-t teljesített. Azóta ez volt a negyedik kísérlete, ám egyszer sem hajtotta végig az egy órát. Longo tegnap bejelentette: nem adja fel, továbbra is meg akarja dönteni a világcsúcsot. (MTI) Schumachert dicsérte Jerez. Rubens Barrichello, a Ferrari brazil versenyzője a jerezi tesztelés során az egekig magasztalta csapattársát, Michael Schumachert, ugyanakkor kritizálta David Coulthardot. Barrichello az olasz La Gazzetta dello Sport csütörtöki számában kijelentette: a háromszoros vb-első német a legjobb pilóta, Coulthard viszont elviselhetetlen. Szerinte öt éve egy célja van a West-McLaren-Merce- des skót versenyzőjének, hogy Forma-l-es világbajnok legyen, de már senki sem bízik benne. (MTI) Budapest. Az olimpiai ezüstérmes magyar női kézilabda- válogatottá szemben az elvárás a ma kezdődő romániai Európa-bajnokságon, hogy az első öt hely valamelyikén végezzen, és ezzel egyenes ágon kijusson a jövő évi olaszországi világbajnokságra MTtELŐZETES Mocsai Lajos szövetségi kapitány úgy érzi, hogy bravúrra lesz szükség a cél eléréséhez. - A Sydneyben szerepeltek közül többen sérülés és egyéb okok miatt nem szerepelnek az Eb-n. Ráadásul 8-10 héttel az olimpiai után nem könnyű egy csapatot ismét csúcsformába hozni. A közös munkára is kevés idő jutott. Ha sikerül az első ötbe kerülni, nagyon büszke leszek. A szövetségi kapitány a NetCom Kupán elülső keresztszalag-szakadást szenvedett Borók Rita helyett a Dániában játszó Nagy Krisztinát (Kol- ding IF) hívta meg. Teljesen új játékosokkal indulnak a kontinensbajnokságon a címvédő norvégok és az ötkarikás játékokon aranyérmes dánok. A többi résztvevő viszont szeretne visszajutni a világ közveden élvonalába: PÉNTEK, DECEMBER 8. SZUPERAJÁNLAT, Török labdarúgóliga: 318. Denizli-Trabzon 3,4-3,0-2,41,55-1,35. Kosárlabda NBA: 277. Boston-Indiana 1,6-11,0-2,22,0-1,45; 278. New Jersey-Phoe- nix 2,4-12,0-1,5-1,35-2,1; 279. Miami-Atlanta 1,2-14,0-4,0-3,5- 1,1; 280. Charlotte-L. A. Clippers 1,15-14,0-5,0-4,0-1,05; 281. Dallas-Chicago 1,1-14,0-6,0-4,5- 1,05; 282. Portland-Philadelphia 1,5-12,0-2,4-2,1-1,35; 283. L. A. Lakers-Seattle 1,2-14,0-4,0-3,5- 1,1; 284. Golden State-Toronto 2,2-11,0-1,6-1,45-2,0; 285. Sacra- mento-Houston 1,3-13,0-3,1-2,7- 1,15. a jugoszlávok, a németek, az ukránok, az oroszok és a Sydneyben várakozáson alul teljesítő franciák legerősebb összeállításban lépnek pályára. A magyarok Jugoszláviával, Németországgal, Ausztriával, Franciaországgal és Oroszörszággal vanna- kaz A-csoportban Ramnicu Valceá- ban. A másik, bukaresti hatos a B- csoportban: Dánia, Románia, Norvégia, Macedónia, Ukrajna és Fehéroroszország. - Négyen azonos eséllyel pályázunk az elődöntőt jelentő első két hely valamelyikére. A hétvégi norvégiai NetCom Kupán aratott siker ne tévesszen meg senki, ott taktikai okokból a résztvevők nem fedték fel lapjaikat - jegyezte meg Mocsai. Sinka László, a magyar szövetésg főtitkára azt mondta: ha a csapat megnyeri az Eb-t, akkor összesen hat milliót osztanak szét, az ötödik helyért kétmillió forint jutalom jár. Milyen lesz a lebonyolítás? A két csoportban zajló körmérkőzések után az első két-két helyezett ke- resztbejátszik az elődöntőkben. A többiek a velük azonos helyen végző riválissal találkoznak a helyosztókon. A magyar válogatott az eddigi három Eb-n felemás teljesítményt nyújtott: 1994-ben NémetországVASÁRNAP, DECEMBER 10. Labdrúgó Bundesliga: 752. Leverkusen-Hertha Berlin 1,75-3,03,7-1,15-1,55; 753. Werder Bre- men-FC Köln 1,85-3,0-3,3-1,2- 1,5; 754. Hamburg-Energ. Cottbus 1,45-3,4-5,2-1,1-2,0. Labdarúgó Bundesliga II: 755. Nürnberg-Alem. Aachen 1,4-3,46,0-1,05-2,1; 756. M’gladbach-Gr. Fürth 1,7-3,0-3,9-1,15-1,6; 757. Wald. Mannheim-Oberhausen 1,82,9-3,6-1,2-1,55; 758. Ahlen-Ma- inz 05 1,8-2,9-3,6-1,2-1,55. Svájci labdarúgóliga: 759. FC Basel-Lausanne 1,8-2,8-3,8-1,15- 1,55; 760. Grasshoppers-FC Zürich 1,55-2,6-5,2-1,05-1,6; 761. FC Luzern-Lugano 2,9-2,8-2,1-1,41,25; 762. Xamax Neuchatel-Sion 2,45-2,8-2,45-1,3-1,3; 763. Servet- te-St. Gallen 2,1-2,8-2,9-1,25-1,4. ban 4., két évvel később Dániában - szintén olimpia után - a 10., míg 1998-ban Hollandiában (itt mutatkozott be Mocsai Lajos) bronzérmes lett. AZ EB MŰSORA-december 8., péntek: MAGYARORSZÁG-JUGO- SZLÁVIA (16.00), Románia-Fe- héroroszország, Ausztria-Német- ország, Norvégia-Ukrajna, Fran- ciaország-Oroszország, Dánia- Macedónia. December 9., szombat: NÉMETORSZÁG-MAGYAR- ORSZÁG (16.00), Ukrajna-Dánia, Jugoszlávia-Franciaország, Mace- dónia-Románia, Oroszország- Ausztria, Fehéroroszország-Nor- végia. December 10., vasárnap: Franciaország-Németország, Ma- cedónia-Ukrajna, AUSZTRIA- MAGYARORSZÁG (18.00), Ro- mánia-Norvégia, Oroszország-Ju- goszlávia, Dánia-Fehéroroszor- szág. December 11.: szünnap December 12., kedd: Ausztria-Jugo- szlávia, Fehéroroszország-Mace- dónia, MAGYARORSZÁG-FRAN- CIAORSZÁG (18.00), Románia- Ukrajna, Németország-Oroszor- szág, Norvégia-Dánia. December 13., szerda: MAGYARORSZÁG- OROSZORSZÁG (16.00), Ukraj- na-Fehéroroszország, Jugoszlá- via-Németország, Dánia-Romá- nia, Franciaország-Ausztria, Nor- végia-Macedónia. December 14., csütörtök: szünnap December 15., péntek: a 9. helyért: A5-B5, a 11. helyért: A6-B6, az 5. helyért: A3-B3, a 7. helyért: A4-B4. December 16., szombat: elődöntők: A1-B2 (16.30) és B1-A2 (19.00). December 17., vasárnap: 3. helyért: az elődöntők vesztesei (16.30), a döntő: az elődöntők győztesei (19.00) Francia labdarúgóliga: 765. Bor- deaux-St. Etienne 1,55-2,8-5,71.05- 1,8; 766. Marseille-FC Nantes 2,4-2,6-2,7-1,25-1,3. Holland labdarúgó-bajnokság: 767. Feyenoord-Ajax 1,9-2,9-3,31.25- 1,5; 768. Utrecht-Breda 2,02,8-3,1-1,2-1,45; 769. Arnheim-Heerenveen 1,45-3,4-5,2-1,12,0. Belga labarúgóliga: 770. FC Bru- ges-Lierse 1,3-3,8-6,9-0-2,6; 771. Aalst-FC Antverp 1,9-2,9-3,31.25- 1,5; 772. Harelbeke-Lokeren 2.6- 2,8-2,3-1,35-1,3. Labdarúgó Premier League: 773. Coventry-Leicester 2,6-2,8-2,31,35-1,3; 774. Liverpool-Ipswich 1.5- 3,2-5,1-1,1-1,9. Skót labdarúgó-bajnokság: 775. FC Dundee-Celtic Glasgow 4,6-3,01.6- 1,7-1,1; 776. Gl. Rangers-Mot- herwell 1,25-4,2-7,2-0-2,8. Budapest. Kovács István január 27- én Münchenben a Boksz Vüágszer- vezet (WBO) profi pehelysúlyú világbajnoki címéért lép ringbe. Az amatőrként olimpiai és vüágbajnok ökölvívó ellenfele a dominikai Antonio Diaz lesz - jelentette be Peter Hanraths, a német Universum elnöke tegnap a budapesti sajtótájékozPozsony. „Csak” hét csapat részvételével (a ruttkaiak nem neveztek be) ma kezdődik a vízilabda-bajnokság kilencedik felvonása. Az alapszakaszban oda-vissza alapon mindenkijátszik mindenkivel, majd a legjobb négy együttes egy-egy kör- mérkőzéses tornát rendez (ezúttal nem lesz rájátszás, azaz playoff!), a három gyengébb gárda pedig két tornán küzd a helyezésekért. A pontvadászat legnagyobb esélyese a címvédő nyitranováki együttes (továbbra is Bottlik László az edzője), ám nagyon fogadkoznak az egyre jobb formába lendülő kassai SKP pólósai, hogy a klub fennállásának 40. évfordulója tiszteletére elhódítják a bajnoki címet (utoljára 1992- ben, a csehszlovák pólóligában vé: geztek az élen). Mint ismeretes, a MTI-ELŐZETES Barcelona. Mától vasárnapig a 16 ezer férőhelyes barcelonai Palau Sant Jordi ad otthont a Spanyolor- szág-Ausztrália David Kupa-döntőnek. A hazai teniszválogatott első, míg a címvédő vendégcsapat 28. végső sikerét arathatja. A spanyol együttes abban bízik, hogy a korábbi két, ausztrálok elleni döntővel (1965, 1967) ellentétben ezúttal végre győzelemmel fejezik be a finálét. Erre meg is van az esélyük, hiszen a salak pálya, valamint a várhatóan rendkívül lelkes közönség „szárnyakat adhat” a borítást amúgy is rendkívül kedvelő játékosok számára. A hazai válogatott erejét mutatja, hogy a két évvel ezelőtti Roland Garros-gyóztes Carlos Moya nem került a keretbe, mivel idén Alex Corretja, Albert Costa és Juan- Carlos Ferrero is jobb formában teniszezett.- A végsőkig harcolni fogunk. Mindent beleadunk, hogy végre megleA SPORTKA 50. játékhetének (szerdai sorsolás) nyereményei - I. HÚZÁS - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 4 nyertes á 46 773 korona; 4. díj: 530 nyertes á 509korona; 5. díj: 10120 nyertes á 82 korona. A vasárnapi sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 17 917 664 korona. A II. HÚZÁS - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 1 nyertes á 124 729 korona; 3. díj: 7 nyertes á 11005 korona; 4. díj: 714 nyertes á 378 korona; 5. díj: 12 937 nyertes á 64 korona. A vasárnapi sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: ♦ Perugia-Magyar ligaválogatott 2:0 (1:0). Balszerencsés körülmények között kapott ki a labdarúgó NB I-ben szereplő játékosokból álló együttes az olasz élcsapattól. ♦ Anton Dragún lett a szuperligás ODu Trencín labdarúgócsapatának új edzője. ♦ Idegenben is megőrizte veretlenségét a női kosárlabda Euroligában a soproni csapat, miután fölényesen legyőzte izraeli ellenfelét. A D- csoportban: Elitzur Ramlatatón. Kokó így nyilatkozott a várva várt eseményről: „Augusztus óta folyamatosan készültem, hiszen Nase- em Hameddel akartam bokszolni. De ez nem jött össze és egyre csak tolódott a világbajnoki címmérkőzés időpontja, ezért az utóbbi két hétben pihentem. Most újra munkába állok és bár tisztelem leendő ellenfelemet, nyerni fogok Münchenben.” közelmúltban lebonyolított - nagy port felkavart - kupadöntőben Vi- dumansky László edző védencei csupán a hosszabításban szenvedtek vereséget a Novákytól. Az erőviszonyokat figyelembe véve, az erősen megfiatalított és pénzhiánnyal küszködő Slávia UK aligha szólhat bele az elsőség sorsába. A komáromiak (Nyitranovákon játsszák hazai találkozóikat) és a pöstyéniek célja egyértelmű: bejutni a legjobb a négy közé. Az eddigi bajnokok - 1993: Slávia UK, 1994-1996: Nováky, 1997: Slávia UK, 1998-2000: Nováky. A hét végi műsor - PÉNTEK, 18.15: Slávia UK Bratislava-SKP Kosice. SZOMBAT, 15.00: Piesfany-No- váky; 18.00: Slávia UK-UVL Kosice; 18.30: Topolcany-SKP Kosice. VASÁRNAP, 10.30: Piesfany-Komár- no, Topolcany-UVL Kosice, (zsi) gyen a győzelem - mondta Corretja, aki a múlt héten a lisszaboni Mesterek Kupáján kemény borításon is győzött a hétvégi rivális egyik sztárja, Lleyton Hewitt ellen. Az ausztrálok a múlt mellett abban is bíznak, hogy a tavalyi döntőhöz (Franciaország-Ausztrália 2:3) hasonlóan most is szerencsét hoz számukra az idegen környezet. Azonban az 1999-es finálé hőse, a két egyest nyerő Mark Philippoussis ezúttal nem lép pályára. - A spanyolok legyőzése sokkal nehezebb lesz. Hihetetlenül erős a csapatuk, de remélem, hogy vasárnap este ismét mi emelhetjük magasba a Davis Kupát - nyilatkozta az egy évvel ezelőtti nizzai találkozón kétszer is vereséget szenvedő Lleyton Hewitt. Tegnap elkészült a döntő sorsolása. Ma Costa-Hewitt és Ferrero-Rafter meccs lesz. A szombati párost Balcells és Corretja ellen a Woodforde, Stolle duó játssza. Vasárnap Ferrero-Hewitt és Costa- Rafter párharc várható. 167 898 823 korona. A LEHETŐSÉG nyereményei: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 5 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 29 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 379 nyertes á 100 korona. A vasárnapi sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 3 452 850 korona. A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 8, 10, 15, 23, 27, 29, 30, 33, 41, 45, 48, 52, 53, 54, 59, 64, 69, 71, 74, 80. A számok helyességéért a szerkesztőség nem vállal felelősséget! (SITA) GYSEV-Ringa 60:84 (21:27,15:21, 18:22, 6:14). ♦ Labdarúgó UEFA Kupa, 3. forduló visszavágók: AEK Athén-Le- verkusen 2:0, első mérkőzés 4:4, továbbjutott: az AEK; Kaiserslau- tern-Glasgow Rangers 3:0, 0:1, tj.: Kaiserslautern. ♦ Női sílövő VK-viadal, Antersel- va, 10 km-es sprintverseny: 1. Gro Marirtstad (norvég) 22:01,3; 2. Olga Pileva (orosz) +9,1; 3. Kati Wilhelm (német) +22,5. Kik utaznak az Eb-re? Budapest. A magyar keret, kapusok: Pálinger Katalin (Dunaferr SE), Sugár Tímea (Herz-FTC); mezőnyjátékosok: Zsemberyné Simics Judit, Pálffy Zsuzsa (Dunaferr SE), Kindl Gabriella, Pigniczki Krisztina, Kulcsár Anita (Győri Graboplast ETO KC), Siti Eszter, Pádár Ildikó, Kirsner Erika, Farkas Ágnes, Kökény Beatrix (Herz-FTC), Brigovácz Nikolett (Hypo Niederösterreich), Kántor Anikó (Randers HK), Siti Beáta (Ikast Bording), Nagy Krisztina (KoldinglF) (MTI) A NIKÉ 50.JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA Ma kezdődik a vízilabdaliga kilencedik felvonása Fogadkozik az SKP ÚJ SZÓ-ELŐZETES DK-döntő Barcelonában: az első spanyol diadal küszöbén? Derűlátó klasszisok SPORTFOGADÁS SPORTHÍRADÓ Romániában rendezik az idei női kézilabda Európa-bajnokságot Bravúrra lesz szükség