Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)
2000-12-30 / 300. szám, szombat
Kultúra ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 30. A 2000-ES ÉV A KULTÚRÁBAN Év vége lévén, neves hazai személyiségeket kértünk fel arra, hogy tekintsük át együtt, mit hozott a kétezres év a kultúra területén. Arra voltunk kíváncsiak, milyen kulturális eseményekre figyeltek oda „közönségként”, valamint hogy saját pályájukon mit hozott kétezer. Grendel Lajos Kossuth-díjas író Millennium ide vagy oda, egy szürke, unalmas év volt. Vagyis inkább azt mondanám, hogy hála Istennek, a 2000. esztendő nem hozott semmi meglepőt, tehát semmi rosszat sem számomra, és azt hiszem, a szlovákiai magyar kultúra számára sem. És már ez is valami. Amit jónak tartok, az az, hogy minden nehézség ellenére működnek a könyvkiadóink, a színházaink. Ha azon kellene elgondolkodnom, hogy milyen kiemelkedő kulturális esemény történt idén, akkor bevallom, hamarjában nem nagyon jutna az eszembe semmi. Töröm a fejem, milyen könyvet olvastam, ami újdonság, és ha nem is keltett szenzációt, de legalábbis kiemelkedő alkotás. Ilyen sem nagyon jut az eszembe, de az is igaz, hogy amióta tanítok, az olvasmányaim is kicsit mások, sokkal gyakrabban olvasok újra könyveket. Ha valamelyik kedves szerzőmnek új könyve jelenik meg, azt természetesen megveszem, de ebben az évben valahogy ez sem jött össze. Esterházy Péter Harmonia caelestis című regénye az egyeden, amely eseményszámba mehet. Még nem olvastam el, de jó néhány részletet ismerek belőle, és a részletek alapján is merem állítani, hogy nagyon jelentős könyv. Remélem, most, hogy vége a szemeszternek, már lesz időm az olvasásra is. Ha a hazai könyvtermést nézem, azt hiszem, ez is egy átlagos év volt. Egyetlen olyan szlovákiai magyar irodalmi műnek a címe sem jut hirtelen az eszembe, amelyikre azt mondhatnám, hogy megrengette kicsit a világot. A szlovák kulturális élet egyik fontos eseményének tartom, hogy jó néhány év kihagyás után, írószövetségi elnökségem idején elindítottuk a Kultúrny zivot című hetilap új folyamát. Ilyen típusú hetilap van ugyan, a Literárny tyz- denník, de az túlságosan egy irányzatnak és egy szemléletnek a tükre, a Dominofórum pedig inkább politikai hetilap. Olykor-olykor ellátogatok moziba, de nem igazán hoz lázba a pozsonyi mozik kínálata. Még az év elején láttam a tavalyi Oscar-esős Amerikai szépséget, amely alapjában véve tetszett, és azt hiszem, hogy átlagon felüli jó film. Valaki gúnyosan meg is jegyezte egyszer előttem, látszik, hogy nem amerikai a rendezője, hanem angol. Megjelent néhány jó rocklemez, amit nagyon élvezek. Évente azért három-négy olyan lemez megjelenik, amit még én is bírok hallgatni. Például a Red Hot Chilli Peppers, Santana vagy a Radiohead új albuma. Régi hobbim a rockzene, van otthon vagy kétszázötven CD-m ebből a műfajból, köztük ritkaságok is. Ami számomra fontos volt ebben az évben, az az, hogy befejeztem az új regényemet. Ilyenkor az ember mindig nagyon megkönnyebbül. Föltehetőleg jövő évben, a könyvhétre jelenik meg, a címe: Nálunk, New Hontban. Néhány részletet már közölt belőle a Kal- ligram, az Irodalmi Szemle, valamint néhány magyarországi folyóirat is. Nehéz róla beszélni, mert nincs főszereplője, inkább ez a New Hont nevű, kitalált városka a főhőse a regénynek, mintsem az ott élő X vagy Y hős vagy antihős. Az írás mellett a tanítás kötötte le minden időmet. Harmadik éve tanítok a Komensky Egyetem magyar tanszékén, és egyre jobban élvezem. Igaz, hogy a történelmi, filozófiai, képzőművészeti, művelődéstörténeti ismeretekben azért nagyon nagy hézagaik vannak a diákoknak, legalábbis a többségnek. Ezek nélkül az összefüggések, kitekintések nélkül nehéz irodalmat tanítani, és megesik, hogy egyik pillanatról a másikra történelemórát kell tartani irodalom- történet helyett. De ezzel is meg lehet birkózni, főleg, ha az ember látja azt, hogy igyekezet is, kitartás is, ambíció is, szorgalom is van a diákokban, és ezeket a művelődésbeli hátrányokat is igyekeznek behozni. Kassai Csongor, a Radosnai Naiv Színház színművésze Az Oscar-díjas filmgyűjteményem már bővült egy idén győztes alkotással: megvan az Amerikai szépség. Remek volt a forgatókönyve, nagyon jó a zenéje, kitűnőek voltak a színészek. A másik nagy Os- caros örömöm a Mátrix volt. Legutóbb az új filmek közül A Grincset láttam, Jim Carreyvel. Mit mondjak, valami borzalmas. Csak azért néztem meg, mert Rick Baker készítette a maszkokat, aki már öt Oscar-díjat kapott, tényleg csak ez ért benne valamit. Mostanában nagyon ritkán jutok el moziba: az időm is kevesebb, válogatósabb is lettem, kezdek elpártolni az amerikai filmektől. Nagyon érdekel Lars von Trier legújabb filmje, a Táncos a sötétben, a Hó hull a cédrusra című film, és Szabó Istvántól A napfény íze. Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert a csehek a Segíts, én segíteket jelölték Oscarra, viszont nevezték A napfény ízét is, amely most esélyes az Arany Glóbuszra, s ha ott kap valamit, nő a valószínűsége, hogy az Oscart is hazaviheti. Idén mutatták be három filmemet: a Segíts, én segíteket (amelyben végre nem kellett komikusnak lennem), a Tájképet, s a pozsonyi nemzetközi filmfesztiválon vetítették a Hana és fivéreit is, amelyet még 1997-ben forgattunk, de a pénzhiány késleltette a végleges változat elkészülését. Örültem, hogy nagyobb szerepeket kaptam, persze az ember lassan annak is örül, hogy Szlovákiában egyáltalán készít még valaki filmet. Nem* hiszem, hogy ezek a produkciók a filmezés felé irányítanák a pályámat a továbbiakban. A véletlen műve volt, hogy három-négy rendezőnek rám volt szüksége, s az is megeshet, hogy az elkövetkező tíz évben a kutya sem néz felém. Abban sem vagyok biztos, hogy a filmeknek köszönhetően többen látják az arcomat, mint a színházban. A Radosnai Naiv Színház utazó társulat, s azok, akik eljönnek az előadásainkra Turócszentmár- tonban, Zsolnán vagy Zólyomban, nem biztos, hogy a filmeimet is látják. A színházban novemberben mutattuk be harminc év után a Jánosííííkot, amelyben szabadon improvizálhatok a nézőkkel. Színészi fejlődésként élem meg ezt, ahogy tapasztalatgyűjtésnek jó lesz az is, hogy január negyedikén besoroznak. A hadsereg művész- együttesébe kerülök, már megegyeztünk, hogy továbbra is felléphetek a színházban. Januárban rögtön kapok egy háromhetes kiképzést, úgy fogom fel, mint egy háborús filmre való felkészülést. Reicher Gellért, a Szőttes szervezőtitkára Az f betűs dolgok szerelmese vagyok: a folklóré és a futballé. Ezen kívül rendszeresen járok színházba. Pozsonyban, főleg az Új Színpadon nagyon jó musicaleket láttam, például a Beatlest. A Thália Színház előadásai közül nagy élmény volt számomra a Macskajáték, és óriásit szórakoztam a komáromiak Indul a bakterházán. Néha egy-egy kiállításra is eljutok, a legutóbb Ctibor Bachraty fotóművész A színház színháza című pozsonyi kiállításán voltam. Az az igazság, hogy elfogult vagyok a hazai magyar kultúrával szemben. Igyekszem odafigyelni arra, mit jelentetnek meg a hazai kiadók. Nagyra becsülöm a Kalligram tevékenységét, hogy magyar műveket szlovákul, szlovák könyveket magyarul is megjelentet. Elfogultságom okán az egyik legnagyobb öröm a számomra az, hogy úgy veszem észre, felelős személyek is felismerték, hogy nem csak magyarországi művészeket érdemes meghívni egy-egy fellépésre, hanem a szlovákiai magyar művészek is ugyanolyan jók. A sajtó is többet tehetne a művészeink ismertetéséért, népszerűsítéséért... Ha több a megmutatkozási lehetőség, nagyobb a figyelem, többen tesznek valamit a kultúra területén. Idén például második alkalommal rendezték meg Komáromban a Néptáncantológiát. Tizenegy együttes nevezett be, két évvel ezelőtt csak öt. Ez is azt mutatja, hogy olyan együttesek, amelyek évekig hallgattak, most újra kedvet kaptak a munkához. Pont egy évvel ezelőtt viharos he- teket-hónapokat élt át a Szőttes, de a folyamatos pénztelenség mellett felmerülő egyéb problémák ellenére talpra tudtunk állni. Az idén harmadszor nyertük el Magyarországon a kiváló minősítést, s egy fantasztikus új műsort is csinált az együttes. Az egyik legemlékezetesebb fellépésünk Bécsben volt, az ’56-os forradalom évfordulóján, ahova a Kárpát-medencéből több, az anyaország határain kívüli magyar együttest hívtak meg. Talán azért volt ez akkora élmény, mert „Nyugatra” még mindig nehezenjutunk el. Fantasztikus fellépéseink voltak itthon is, például Óbáston. Ebben az alig valamivel több, mint háromszáz lelket számláló, medvesalji faluban száz- húszan voltak a műsorunkon a kultúrházban. Többen egyszerűen nem fértek be. Németh Ilona képzőművész Az év legfontosabb kulturális eseményének mindenképpen a dalai láma szlovákiai, ezen belül so- morjai látogatását tartom. Számomra különös üzenete volt annak, hogy első szlovákiai útján éppen egy szlovákok és magyarok által vegyesen lakott városba látogatott el, és hogy az eseményt egy kulturális intézmény, az At Home Gallery tette lehetővé. A látogatás súlyát az is emelte, hogy Tibet legfőbb vallási vezetője részt vett a zsinagóga mellett létrehozott, Szlovákiában egyedülálló magán művészeti központ megnyitóján, s ő avatta fel. A dalai láma látogatásával kapcsolatban jelentős dolognak tartom még, hogy a Komensky Egyetemen díszdoktorrá avatták. Ez a momentum azért is felértékelődik, mert a hivatalos politikai álláspont teljesen elutasító volt, a rektor viszont, azzal, hogy olyan színvonalon fogadta, ahogy az megtörtént, azt is kinyilvánította, hogy igenis, az egyetemnek van annyi autonómiája, hogy megadhatta a tiszteletet. Az év további szlovákiai kulturális eseményei közül - természetesen a saját területemre, vagyis a képző- művészetre figyelve - a Soros Alapítvány Reality/real (e) state című éves kiállítását, s a Pro Helvetia hozzá kapcsolódó Public subjekt című bemutatóját emelném ki, azzal, hogy az év kiállításának vagy az év képzőművészeti eseményének tartom. Az idei volt a Soros Alapítvány utolsó kortárs képző- művészeti kiállítása Szlovákiában. Az elmúlt tíz esztendőben az alapítvány éves kiállításai meghatározóak voltak a hazai művészeti életben, mert a kortárs képzőművészeket új művek megalkotására ösztönözték. A Soros Alapítvány nemcsak anyagilag, hanem erkölcsileg is támogatta a kortárs képzőművészetet. Jelentősnek mondanám még A Fal után című nemzetközi vándorkiállítást, amely valójában nem ebben az évben nyílt, és indult útjára, viszont idén szeptemberben került el Berlinbe, ahogy a címe - A Fal után - is mutatja, valódi helyére. Erre a bemutatóra nyugat-európai művészettörténészek a teljes keleteurópai művészetet feltérképezték. Hazai magyar képzőművészek közül Rónai Péternek és nekem volt látható egy-egy alkotásunk. Saját pályámmal kapcsolatban két eseményt említenék, egyrészt ezt a berlini kiállítást, másrészt a hannoveri expón való részvételemet. Egy ilyen világkiállításon, ahol az ún. multikultúra teljes mértékben tapintható, az ember rengeteg információhoz hozzájut. Azért is érdekes az expón való képzőművészeti bemutatkozás, mert ott egészen más közönség jön össze, mint egy galériábeli kiállításon. Érdekes lemérni, hogy azok az üzletemberek, gazdasági szakemberek, akik nem a képzőművészet kedvéért vettek részt az eseményen, hogyan reagálnak egy-egy kiállított műtárgyra. Berlin most London és Los Angeles mellett a művészet egyik fővárosa, és ezt erősen érezni lehet. Egy hétig voltam ott, és rengeteg új dolgot láttam. A Fal után című kiállításon kívül, akkor tartották az ún. Galéria-körséta elnevezésű akciót, amelynek a lényege, hogy a város magángalériáiban egy adott délután fokozatosan nyitják meg a kiállításokat, s az ember egy körséta során mindet megtekintheti. Akkor tartották továbbá az Art Forum elnevezésű művészeti vásárt, amely abban különbözik a többi híres művészeti vásártól, a bázelitől, a San Franciscó-itól vagy a kölnitől, hogy nem annyira a kommersz, hanem az ún. magas művészeti alkotások vannak kiállítva, videoanyagot vagy installációt is eladnak. Czajlik József negyedéves rendező szakos hallgató Természetesen elsősorban a színházra figyelek oda, ugyanakkor furcsa dolog ez, mert amikor dolgozom, nem járok színházba. Olyankor nem érdekel a színház mint kulturális kielégülés. 2000- ben a főiskolán Werner-Schwaab Elnöknőkjét tartottam izgalmas előadásnak, Dusán Bajin rendezte, rá érdemes odafigyelni. Budapesten, a Katona József Színházban egy Ascher-rendezés, a Hóhérok hava volt érdekes, egészen közel állt ahhoz a felfogáshoz, ami engem megérint. Pozsonyban főleg az Astorkába járok, néha a Nemzetibe is érdemes elmenni egy-egy előadás miatt, ha pedig szerzői színházról van szó, akkor Lasica és Satinsky előadásaira járok. A hazai magyar színházak előadásait tekintve, Kassán a Macskajáték fogott meg: egy klasszikus, de érdekesen megtöltött felfogást mutatott, a színészi játékban a kassaiakra nagyon ráillett az a koncepció, amit Arkosi Árpád kitalált. Kicsit furcsálltám is, mert ritka a jó találkozás vendégrendező és társulat között, holott lehet mind a két fél nagyon felkészült. Komáromban a Jó estét nyár, jó estét szerelem - igaz, hogy a bemutatója még ’99 decemberében volt, de az elmúlt évadba tartozik - olyan előadás volt, amely már kinőtte azokat a kereteket, amelyeket megszoktunk, hogy elvárhatunk. Diszku- tabilis volt, de nem valamiféle igénytelenség miatt, hanem mert más látásmódot kínált, ez pedig már művészi kategória, s nem a munka hiányossága. Az Indul a bakterházat nagyon jó közönségdarabnak tartom, pontosan eltalálta azt a határt, ahol még népi volt, de nem olcsó. Néhány fesztiválon volt alkalmam külföldi előadásokat is megnézni. Az iskolánkban, a Pozsonyi Színművészeti Főiskolán megrendezett Istropo- litana fesztiválon láttam egy kolumbiai előadást: antik görög darabot játszottak, pontosan nem is emlékszem, mit, talán mert annyira más volt, annyira különleges - a bennszülött rítusok felé közelített. Budapesten az izraeliek fogtak meg, annak ellenére, hogy nem volt jó előadás: tele volt szentimentalizmussal, poétizmussal, a poétizmus poétizmusával. Ugyanakkor érdekes volt látni, ahogy az izraeli népben, amely rettenetes nagy konfliktusban él mind önmagával, mind a környező arab világgal, milyen igény támadt egy ilyen érzelmekkel túlfűtött előadásra. Tanulságos volt látnom, mennyire meghatározó a színházban, hogy hol és kinek játsszák. Ha időm engedi, szívesen járok moziba. A kommersz filmek közül az Amerikai szépség volt üdítő a számomra, a történetkibontás, a vonalvezetés szempontjából. Kommersz hálózatban is vetítették, viszont nem kommersz alkotás A napfény íze - ha valamit ki kell választanom, akkor ez a film volt számomra az év kulturális élménye. Láttam egy kanadai művészfilmet is, amely csodálatos emberi hozzáállással mutatta be a nekro- fíliát, szinte megértette velem ezt a súlyos problémát. Az irodalom terén szerencsém van, mert Győry Attila rendszeresen felhívja a figyelmemet az értékes újdonságokra. Pillanatnyilag Esterházy Péter Harmonia caeles- tisére fáj a fogam. A hazai termésből rettenetesen örültem Csehy Zoltán Hárman az ágyban című fordításkötetének. Mestermunkának tartom, s már gondolkodom rajta, hogy felkérném Csehyt, fordítson le újra valamilyen görög drámát. Számomra ez az év nagyon gazdag volt, nagyon sűrű és tanulságos. Az év első felében a harmadéves vizsgaelőadásomra készültem, s olyan emberekkel dolgoztam, akikkel maximálisan inspiráltuk egymást. Meghatározó élmény volt, alapvetően megváltoztatta a véleményemet a színház mechanizmusairól, bővítette a fogalmi szótáramat. A magánéletemben szintén viharos változások következtek be, amelyek arra kényszerítettek, hogy kilépjek önmagámból, átlépjek egy olyan határt, amelyet eddig célnak gondoltam. A színészbarátaim és Győry Attila íróbarátom feltöltöttek, belezuhantam egy felkavaró szerelembe, a családom pedig támaszt nyújtott, megnyugvást, csendet, a külső világokból hozzájuk térhettem vissza. A második félév az Amadeusra való várakozással, lelki felkészüléssel telt. Először kell nagy színházban, a főiskolához viszonyítva sokkal rövidebb idő alatt dolgoznom. Az Amadeus nem igazán jó darab, ami a színpadiasságot, a lehetőségeket illeti. Már halott, de valós személyiségek története, ami meghatározza a szerepkibontást és -elemzést, a megközelítést. Nem lehet hozzátenni, nem lehet elvenni belőle, ráadásul rengeteg rárakódás van a mozarti életművön és élettörténeten. Sokan nem is tudják róla, mennyire a fekális szex híve volt, a verbális megnyilatkozásaiban mennyire a pisi-kaki volt a meghatározó. Emellett ott lóg az előadás fölött egy hatalmas pallos, a Forman-film, amelyet a sors érdekessége folytán sosem láttam. Annak, hogy mégis az Amadeust választottuk, az az oka, hogy ezáltal a kommersz darab által, amelyre bejön a közönség, megmutathatunk egyfajta értékrendet, színházi látásmódot. Mészáros András filozófus, tanszékvezető tanár Ha az idei esztendő fontosabb kulturális eseményeit veszem sorra,' akkor a somorjai Régi Zenei Napok rendezvénysorozatának zárókoncertjét említhetném. Számomra azért jelentett élményt, és azért is tartom fontosnak odafigyelni rá, mert a régi zenét nem művelik nálunk sokan. A rendezők nagyon színvonalas munkát végeztek. Nemcsak hazai, hanem magyarországi és csehországi muzsikusokat is hallhatott a közönség. Leginkább Czidra László előadása ragadott meg. A másik fontos esemény az Ifjú Szivek Magyar Művész- együttes novemberi, jubileumi előadása volt, egyebek közt azért is, mert húsz esztendő után magam is újra a színpadon táncolhattam. Külön örömöt jelentett számomra, hogy a két lányommal együtt léphettem színpadra. A Komensky Egyetem magyar nyelv és irodalom tanszékének vezetőjeként a 2000. év egyik pozitívumának tartom, hogy a magyar szakot gond nélkül akkreditálták. Hogy nekem mit hozott ez az esztendő? Két dolgot emelnék ki: megjelent a magyar filozófia történetéről szóló könyvem, év végén pedig megkaptam a professzori kinevezésemet, ezt főleg a tanszék szempontjából tartom fontosnak.
