Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)

2000-12-30 / 300. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 30. TÁRCA Mese a 149 konyakról HOLOP ZSOLT Kiváló álláshirdetésre bukkan­tam: kiemelt fizetés, fűtött mun­kahely és már január elsején be­léphetek, az egyetlen feltétel, hogy ne legyek rokona a főnö­kömnek. Kitűnőek az esélyeim, hiszen 150 embert vesznek fel - ennyi szárnysegédet keresnek a képviselők. Felmarkoltam a csa­ládfámat, és a parlamenti büfé felé vettem az irányt: elhatároz­tam, megkeresem az én embere­met. Mind a 150 honatyával iszom egy konyakot, elcseve­günk, valamelyiket csak megfő­zöm. Hibádan ajánlólevelet fab­rikáltam magamnak, arra építve, hogy az égadta világon semmi­hez nem értek, nyelveket nem beszélek, időnként a magyarral is gondjaim vannak. Mert hogy nézne ki, ha egy fegyverhordozó okosabb lenne az uránál? Meg- döntheteden érv, tetszett is a hon­atyáknak, mégis fintorogtak, mindegyiket taszította, hogy egy hóthülye legyen a jobbkeze. Pe­dig én a gombokat is megtanul­nám nyomogatni helyettük, de kiderült, azt nem lehet, ahhoz annyi pénzt kellene kapnom, mint ők. Erre bekeményítettem, a nemzetiekre azzal próbáltam hatni, hogy véres kardként hor­dozhatnának körbe egy magyar asszisztenst, de mondták, éppen elég nekik a Slota zsolnai néger titkára, a HZDS-nek mindig is megvoltak a saját magyarjai, az SOP-nak a németjei. A baloldalt azzal környékeztem meg, hogy soha egy jó szavam nem volt ró­luk, fényes bizonyíték lehetnék arra, hogy eltűrik a véleménykü­lönbséget. De nem tűrik. Ahogy fogytak a konyakok, úgy romlot­tak esélyeim, egy honatyának kí­nomban már felajánlottam, eset­leg írhatnék is róla. Na, erre úgy megijedt, felkapta kabátját és el­szaladt, még az italát is meg kel­lett fizetnem. Hogy micsoda em­berek vannak!? Egy szó mint százötven, senki nem akart a zászlajára tűzni. Azaz 149. Mert Lexát még nekem se sikerült megtalálnom, pedig égre-földre kerestem, egy sajtótájékoztatón még a belügyminisztertől is meg­kérdeztem, hol van. - Na válja­tok csak! - forrt bennem a 149 féldeci. - Megírom én majd, hogy kinek az unokaöccse, anyósa, egyéb rózombókja lett segédle­gény. Ha felvesznek, elmagyaráz­hattam volna a jónépnek, hogy megközelítőleg 100 millió koro­na nem tétel egy éves költségve­tésben, annyi, mintha a munka- nélküli havonta egy tekercs vécé­papírt vásárolna (hogy a hason­latnál képviselő-választó reláció­ban maradjak). De így? így én sem látok mást, csak azt, hogy a honatyák vigyorogva jelentették be egyszerre az újabb nadrágszíj- lyukasztást és saját fullajtáijaik alkalmazását, hogy még a mosta­ninál is jobban dolgozhasson az ásítozó, ürességtől kongó parla­ment, mert legalább az asszisz­tensek ott lesznek. Hogy a mi szánktól veszik el azt, amit a sa­játjukba raknak, hogy ők nem ké­pesek összehúzni magukat. Ez­után elég nehezen tudom elma­gyarázni, mondjuk, egy iskolá­nak, amely évek óta vár nevetsé­ges félmillió koronára, hogy ne szakadjon le a mennyezet, hogy a mintegy 100 millió korona nem tétel egy éves költségvetésben. JEGYZET Egyévnyi várakozás SIDÓ ÁRPÁD Tavaly a csillagjósok a három kilencessel tűzdelt esztendő vé­géhez közeledve ellőtték szinte össze muníciójukat: lázba hozta őket a nullákkal tarkított 2000- es év, és a számítógépes dátum­váltás-hisztériát is meglovagol­va világvége-hangulatot keltet­tek. Most ölbe tett kézzel ülnek, büntethetetlenségük biztos tu­datában. Néhány elvetemült mazochistát, megtépázott eg- zisztenciájú szektást leszámítva ugyan ki haragudna rájuk?! Senki nem hányja a derék lát­nokok szemére, hogy az ég nem ért össze a Földdel, s még csak egy üstökös sem csapódott be a Föld egyetlen világtengerébe. Azaz: minden maradt a régiben. Izgalmakkal vegyített várako­zás, majd az eltitkolt hiányér­zettel átszőtt szilveszteri eufória után következtek a 2000-es év bensőséges babazsúrjaival tar­kított dolgos hétköznapjai, s most megint itt vagyunk egy teljes szökőévnyi böjttel a há­tunk mögött, csodavárástól ki­csattanva. Kivártuk a tényleges, hamisítatlan, retusálatlan szá­zad-, mi több, ezredfordulót. Történelmi visszapillantásra, mérlegvonásra már csak terje­delmi okok miatt sem keríthe­tünk sort, ám ha az ember ön­kéntelenül is az élet nagy dolga­inak valamiféle sorsfürkésző, bölcs meghatározására szomja­zik, év végi lazaságot feltételez­ve beérheti egy jenki mondás­sal: azért élünk még, mert nem jött szembe velünk az az ember, aki le akart volna puffantani. Tisztelt Olvasóink és szer­kesztőink, csak óvatosan a szil­veszteri pezsgőbontással! Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Gágyor Aliz - politika (58238311), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Tallósi Béla - kultúra (58238313), Urbán Gabriella - panoráma, téma (58238339), Fábián Éva-régió (58238310), Tomi Vince-sport (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0949/6382806, Kassa: 095/6002225, Rimaszombat: 0866/5684214, Rozsnyó: 0942/7329857, Komárom: tel., fax: 0819/7704200, Nyitra: 087/6522543. Kiadja a Grand Press Rt. és a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1, 811 09 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Ziacik - kereskedelmi osztály- tel.: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051,52921372, E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: Kováéska 28,095/6709548, 6709559, fax: 095/6709558. Nyomja a CONCORDIA KFT., Bratislava. Teijeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Grand Press teijesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: Versus Rt., ES-vyvoz dacé, Kosická 1,813 80 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. E-mail: redakcia@ujszo.com TALLÓZÓ PRÁCA A sajtó eddigi értesülései alapján Ján Camogursky közvetlen munka­társainak sem volt tudomása arról, hol tartózkodik a miniszter. Fran- tisek Zemko, a közjogi méltóságok és diplomaták védelmét ellátó hiva­tal vezetője elmondta, a miniszter egy üdülőben gyógyul, de Carno- gursky ott is fokozott védelmet él­vez. Zemko kitért a kérdés elől, hogy a Cernák-ügy miatt kellett-e megszigorítani a közjogi méltósá­gok védelmét. Elmondta, a fokozott védelmet a belügyminiszter rendeli el, miután megvizsgálja a helyzetet. Az, hogy milyen módon biztosítják a védelmet, szerinte nem tartozik a közvéleményre. Arról sem akart nyilatkozni, milyen lépéseket tenné­nek, ha a bíróság végül szabadon engedné Cemákot. A közjogi méltó­ságok védelmét a karácsonyi ünne­pek és az újév között tovább szigorí­tották, a testőrökön kívül a rend­őrség is besegít, s annak speciális osztagaival is kapcsolatban állnak. Nehéz volt, de lesz még rosszabb Ez az év is jól végződött. Már csak azért is, mert vége van. Hittük az elején, ez lesz a legnehezebb, s a végére ki­derült, beborult. Lesz még egy derült égből még egy vil­lámcsapás. Ez vár ránk jövőre, pedig az idei esz­tendő sem volt kutya. JUHÁSZ LÁSZLÓ MOLNÁR NORBERT A 2000. esztendő legnagyobb túl­élője kétségtelenül Rudolf Schuster államfő, akinek legemlékezetesebb idei tette az volt, hogy megbetege­dett. Élete valóban egy innsbrucki paraszthajszálon függött. Kórházról kórházra, majd országról országra fuvarozták szerencsétlen köztársas­ági elnökünket. A már-már végze­tesnek ígérkező kifejlet szerencsére mégsem következett be, az elnök gyógykezelése hepienddel végző­dött. Tibor Sagát is lemondott, bár a szlovák egészségügy betegségéért nem ő az egyedüli felelős. Egy másik felelőst is keresnek, ki­léte nem titok, annál inkább hollé­te. Ivan Lexa egykori titokfőnök most tartózkodási helyét titkolja. Jaroslav Ivor, a nyomozóhivatal vezetője és csapata segédeszköz­ként elővette a világatlaszt, a sajtó nyilvánossága előtt végigzongo­rázva a volt SIS-vezér lehetséges búvóhelyeit. Az Interpol is bedob­ta magát, majd a törülközőt: ők sem akadtak a hosszú bűnlajst­rommal „rendelkező” HZDS-kép- viselő nyomára. Bár tudják hol van, mégsem tudják hazacsalogatni a pöstyéni fürdő egykori főúszómesterét, Karol Martinkát, akinek háborodott fele­sége, a volt operettdíva és politikai mindenes gyilkossági és öngyil­kossági kísérlete is kudarcba ful­ladt Bécsben. Megkerült viszont egy másik főko­lompos, az azóta amerikai kézbe került kassai vasóriás egykori ólomkatonája. Alexander Rezes a jó meleg Mallorcáról tért haza, tudván: úgysem teszik hűvösre idehaza. Azt senki nem firtatta, ugyan miből tudott magának egy év alatt összeharácsolni egy heli- kopterrevalót, csak egy régi ház új­jáépítését tudták a nyakába varrni. Egyébként sem ez az év volt a ház­építők éve, erről a legtöbbet talán Kanis (ex) miniszter tudna mesél­ni, aki hadilábon állt pénzforrásai nyilvánosságra hozatalával. Nem ügy a szerencsével, hiszen a fog­adóirodák réme állítólag évi 300 ezer helyi egységet zsebelt be tőlük. A Kanis-villa titka a minisz­ter bársonyszékébe került, nála jobban járt magyarországi kollé­gája, Torgyán sztárminiszter, aki előbb bevallotta: nem vallotta be nyilatkozatában minden ingatlan­ját, majd végül mégsem kellett fel­áldoznia posztját egy ház oltárán. Oltári szerencséje volt Ján Carno- gurskynak, aki kétszer élte tűi az ellene indított ellenzéki leváltási kísérletet, egyszer pedig egy közú­ti balesetet, melyet a miniszter tes­tét őrizni hivatott sofőr okozott. Magyar kollégájának, Nógrádi Lászlónak is sürgősen át kellett ad­nia egy buszmegállót, ő sem taka­rékoskodott a lóerőkkel és a kék fénnyel. Mindketten két halottat hagytak maguk után, Nógrádi ment, Carnogursky maradt. Maradt a kormány élén Dzurinda miniszterelnök is, hiába szavazott ellene még Jozef Migas, kevésbé tisztelt házelnök is. Szegény Dzu­rinda! Rájárt a rúd ebben az évben. Is. Nagy dérrel-dúrral megalakítot­ta az SDKÚ-t, hogy ezzel elérje a KDH-sok és a demokraták távozá­sát frakciójukból, megsokasítsa a koalíciót alkotó pártokat, és újabb ráncokat varázsoljon öregedő fizi­miskájára. Mosolyt csak az OECD- tagság csalhatott volna arcára, ha időközben nem folytak volna szét teljesen egyéniségének amúgy sem túl markáns (párt)vonalai. Folyt viszont a vér idén is maffiakö­rökben a Dunaszerdahelyi járás­ban. Megölték az alvilág pénzügy- miniszterét (bár Schmögnerová életét többen követelték) és még néhány csicskást. A besztercebá­nyai főnök pere pedig neverending storyvá hízott, sőt, mint annak ide­jén Oscar Wilde miatt az angol he­lyesírást, Cérnák miatt módosítot­ták a büntető perrendtartást, csak hogy befejezhessék perét. A rendőr­ség berobbantotta egy másik gya­nús elem házának ajtaját is. Me- ciart így sikerült csak kihallgatásra cipelni. Az Elektra-panzió főbejára­tának robbanása egészen Strasbo- urgig hallatszott. De nagy leégés volt a főgurunak a sikertelen refe­rendum is, csak 20 százaléknyi A 2000. esztendő legna­gyobb túlélője kétségtele­nül Rudolf Schuster. anyókát és volt privazitőrt sikerült összeterelnie az urnákhoz. Még Ro­bert Fico színrelépése sem volt ele­gendő a sikerhez, pedig az ő nép­szerűsége már az égig ér. Akárcsak magyar koalíciós pár­tunk preferenciái, amelyek - ki tudja, miért? - úgy megnőttek, mintha sikerült volna valamit is teljesíteniük a beígértekből. Az MKP-hozta karácsonyfa alól azon­ban hiányzott a nyelvi charta, se­hol egy magyar többségű megye, sőt, még egy hantnyi nevesítetlen földet sem kaptunk ajándékba, hogy alatta nyugodhassanak kedé­lyeink és Bugárék ígéretei. Azazhogy, hoppá: a sok hírverés után idén végre megkezdődött a hídverés Párkány és Esztergom kö­zött, Mária Valéria új ruhát kap, szépen ívelőt, és még az árát sem kell saját zsebből fizetnünk, meg­nyílt a magyar és az európai buk­sza is a közös ügy érdekében. Költségekből azért jövőre sem lesz hiány, hiszen az első negyedévben sikeresen összehúzott nadrágszíjra újabb lyuk kerülhet, 2001-re to­vábbi lyukat kapunk. Legalábbis ezt ígérték. Hát, lyukakra fel! OLVASÓI LEVÉL Nem nehéz megjósolni Ugyanazon az ösvényen haladunk, mint Magyarország, csak az ottani eredmények úgy öt évvel me­gelőznek bennünket. Nálunk meg, mivel politikusaink pártalapon haj­tották végre a privatizációt, nem marad más lehetőségünk, csak hogy lemásoljuk a szomszédos or­szágok taktikáját. Megpróbálom megérteni a kormányt, csak az nem megy a fejembe, hogy egy de­mokratikus államban miként lehet vállalkozó és vállalkozó közt kü­lönbséget tenni. Honatyáink sze­rint az a dolog nyitja, hogy ha nem adnának kedvezményt, a nyugati befektetők elkerülnének bennün­ket. Ez csak részigazság, nagy szük­sége van ránk a gazdag nyugati tőkésnek, ugyanis nagyon olcsó munkaerőhöz juthat nálunk. Egy kiaknázatlan aranybánya vagyunk számukra, csak azért kéretik magu­kat, hogy minél olcsóbban szerez­hessék meg a javakat. Mivel a gaz­daság a nagy rablás után padlón van, ezt a szívességet meg is tesszük nekik. Hogy mennyire veszélyes az ország kiárusítása, ar­ra intő példa két magyar vezető po­litikus nyilatkozata. Az első, melyet az Új Szóból tallóztam, Orbán Vik­tor miniszterelnök szájából hang­zott el, aki megjegyezte, mennyire aggasztó a negatív arány a magyar és külföldi befektetők között azon a téren, hogy egymás országaiban kölcsönösen milyen arányban fek­tetnek be. A gazdag Nyugat mind a termelési, mind az értékesítési ágon egyeduralomra törekszik. Er­re bizonyíték egy másik vezető ma­gyar politikus, Torgyán József tele­vízióban tett nyilatkozata. Ő azzal magyarázta a kormány tehetetlen­ségét a magas élelmiszerárakkal szemben, hogy nem tudják befo­lyásolni, ugyanis mind a termelés, mind az értékesítés nyugati kézben van. E negatív tényezők ellenére is törtetünk a végzetünk felé, még az sem riaszt vissza bennünket, ha a szomszédos államokban már érez­ni a nyugati hatást. Magyarország úgyszólván a kiárusítás után van, mégsem jut több pénz az egészség­ügyre, a szociálpolitikára és egyéb fontos dolgokra. Egyetlen dolog maradt a régiben, ami nagyon ha­sonlít a nálunk történtekhez, hogy a hatalmon levő politikusok gazda­godnak, a nép meg szegényedik. En is azt pártolom, hogy országunk tagja legyen az Uniónak, csak hát nem ezen az áron. Tekintsenek bennünket egyenrangú partner­nek, de ehhez rendet kell már vég­re tenni az országban. Legyen ame­rikai szigor a törvényhozásban (egyformán minden állampolgár­ra), japán munkakedv és hozzáál­lás, s ehhez német pontosság. Ha e tényezők természetesek lesznek nálunk, egészen más hatást fogunk gyakorolni a külföldi befektetőkre. Ha meg a jelenlegi úton megyünk tovább, akkor saját hazánkban is csak megtűrt Nyugat-kiszolgálókká válunk, minden tartás és emberi büszkeség nélkül. Drozd László Feketenyék Szöveg nélkül (Lubomír Kotrha karikatúrája) ÉV VÉG(R)E I----.....................................-.............—-----------—________________________ Dzurinda , mielőtt elvesztette volna arcát (Nagyon archív felvétel)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom