Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)
2000-12-27 / 297. szám, szerda
15 ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 27. Hirdetés Bocaiuva polgárai nem veszik zokon konzervatív polgármesterük intézkedéseit Kicsit hóbortos ötletek Rio de Janeiro. Egy brazil polgármester megtiltotta városában mindennemű dohánytermék árusítását. Rendeleté karácsony előtt három nappal lépett életbe, nagy fejfájást okozva azoknak, akik értékes szivarokkal akarták meglepni szeretteiket az ünnepen. MTI-PANORÁMA Elcio Berti, a déli Parana állam Bocaiuva do Sul településének elöljárója „a lakosság életminőségének javítását akarja elérni” szokatlan kezdeményezésével. A városi elöljáróság három ellenőrt küld a tízezer lakosú település utcáira, hogy őrködjenek a tilalom megtartásán. A filantróp hevület mellett prózai anyagi számítások is a tiltó rendelkezés fenntartására sarkallják a polgármestert. Mint mondja, „költségvetésünkből sokkal több megy el a dohányzástól megbetegedett emberek ápolására, mint Háromszáznál több halott Tűzvész az áruházban Peking. Legalább 309 ember vesztette életét abban a tűzvészben, amely hétfőn tört ki a kínai Lojang város egyik bevásárlóközpontjában. Munkások dolgoztak az épület 2. és 3. emeletén, ahol a tűz először elharapózott. A lángtenger elvágta a menekülés útját a 4. emeleten táncmulatságon részt vevő mintegy 200 ember előtt. Több tucatnyi a sebesültek száma is. A tűz oka egyelőre ismeretlen. (MTI) amennyit a város a dohányárukra kivetett adóból bevételez”. Nem ez az első eset, amikor Berti meghökkentő intézkedéssel magára vonja a figyelmet. 1998-ban Megígérte, hogy ingyen fogják osztogatni városában a viagrát. az óvszerek árusítását tiltotta be, és egyúttal megígérte, hogy ingyen fogják osztogatni városában a nemi vágyat serkentő viagratab- lettákat. Ezt azzal indokolta, hogy kívánatos a városka lélekszámá- nak növelése, hiszen akkor nagyobb támogatást kap a központi költségvetésből. Nem sokáig erőltette azonban szaporulatnövelő elképzelését; a település orvosai, az ellenőrizetlen viagrasze- dés kockázataival érvelve, le tudták beszélni hóbortos ötletéről. Most azonban szilárdabbnak mutatkozik. Váltig fogadkozik, hogy ezúttal MTI-HÍR Rudgwick. Minden valószínűség szerint egy repülőgépről lezuhant - eddig azonosítatlan - ember holttestére bukkantak hétfőn egy mezőn a délkelet-angliai Rudgwick közelében. A tizennyolc-húsz év körüli, a rendőrség szerint dél-európainak tűnő fiatalember holttestére egy olyan helybeli gazda talált rá, akinek a földje fölött vezet el a londoni Gatwick és Heathrow renem enged, bármit mondjanak is mások. Vitatta azt a vádat, hogy korlátozza a város lakóit személyi szabadságukban. „Senkinek sem akarjuk megtiltani a dohányzást. Aki korán akar meghalni, csak tessék! De nem a város területén! Bocaiuva nem lesz cinkos senki ön- gyilkosságában” - mondogatja a faggatózó sajtónak. Bocaiuva polgárai láthatólag nem veszik zokon konzervatív polgár- mesterük habókos természetét: októberben újraválasztották tisztébe, pedig akkor már túl volt viag- rás népességszaporító program„Bocaiuva nem lesz cinkos senki öngyilkosságában.” ján. Mostani intézkedéséről ekképpen nyilatkozott a városka egy szenvedélyes dohányos lakosa: „Igaz ugyan, hogy polgármesterünknek nincs ki mind a négy kereke, de csak jót akar nekünk”. pülőtereket összekötő légi folyosó. A szakértők megállípították, hogy a férfi halálát olyan sérülések okozták, amelyek nagy magasságból történő lezuhanásra utalnak - írta a francia AFP hír- ügynökség. A rendőrség vizsgálatot indított a fiatalember személyazonosságának megállapítására. Egyelőre azt sem tudni, milyen repülőgépből vagy helikopterből zuhanhatott ki a fiatalember. Egy helybeli gazda talált rá a holttestre Kizuhant a repülőgépből ÚJ LEHETŐSÉG: ha az utasítások alapján kitölti a szelvényt, hirdetését megjelentetjük az ÚJ SZÓ-ban x.aééttx'Mii SZLOVÁKIÁI MAOVAR NAPILAP A szelvény kitöltésénél nem kell kiírnia az eladok, veszek ... szavakat, mert ez egyértelműen kitűnik a rovatmegjelölésből. Pénzt takarít meg! Érthetetlen, valamint a társadalmi etikának ellentmondó hirdetéseket nem közlünk. Hirdetését a legközelebbi kiadásban jelentetjük meg. A hirdetés tartalmáért nem vállalunk felelősséget. ROVATOK □ Munkát - keres □ Munkát - kínál □ Vétel □ Eladás □ Egyéb □ Értesítések (köszöntők, gyászjelentések stb.) □ Bérlet □ Háztáji Szelvény soros hirdetésre NYOMTATOTT BETŰKKEL TÖLTSE KI / A SZAVAK KÖZÖTT HAGYJON KI SZÓKÖZÖKET! □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□a □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ Vezetéknév(cég neve) i i i i i i i i i i i i i i i Kitöltés: Minden négyzet mindig egy-egy betűnek, írásjelnek vagy szóköznek felel meg. A hirdetés kifizetése: A hirdetés árát abban a sorban jelölje meg, amelyik sorban a hirdetés befejeződik. Ha keretben vagy fényképpel szeretné megjelentetni a hirdetést, ezt jelölje meg és számolja az árhoz. A hirdetés teljes árát A típusú postai utalvánon küldje a Grand Press Rt. számlájára, számlaszám: 2621043328/1100, Tatrabanka. A kitöltött szelvényt teljes névvel és címmel ellátva küldje el címünkre: Grand Press a.s., Prievozská 14/A, 824 88 Bratislava. Ne felejtse el mellékelni a befizetést igazoló bizonylatot. A hirdetést feladók címét nem adjuk ki. keresztnév i i i i i i i i i i i i i i i i utca, házszám | __|___|___|___|___|___I I I I I I I I I l Po stai irányító sz., település □□□ □□ I___I___I___I___I___I___I___I___I___L tel efon |_ J ___I___I___I___I___I___I___I___I___L J___I___L J___I___L «w * □□□□□□0DDDD Cégjegyzékszám |___|_ J___I___L _L J___I___I___I___I___I___I___I Ad ónyilvántartási szám J___Ilii___I___L a t érítés módja: postai utalvánnyal [__) készpénzzel Q banki átutalással □ LAKOSSÁGI VÁLLALATI Az árakat adóval együtt tüntetjük fel. □ 40 Sk □ 75 Sk □ 80 Sk □ 150 Sk □ 120 Sk □ 225 Sk □ 160 Sk □ 300 Sk □ 200 Sk □ 375 Sk □ 240 Sk □ 450 Sk □ 280 Sk □ 525 Sk □ 320 Sk □ 600 Sk □ 360 Sk □ 675 Sk □ 400 Sk □ 750 Sk A JELIGÉS HIRDETÉS ÁRA □ 24,60 Sk A teljes ár adóval együtt Sk A hirdetéseket személyesen az ÚJ SZÓ hirdetőirodájában vesszük fel; Prievozská 14/A, 824 88 Bratislava, illetve a 07/582 38 331-es faxszámon, ha mellékeli a befizetést igazoló bizonylatot.