Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)
2000-12-21 / 294. szám, csütörtök
6 Politika ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 21. George Bush megválasztott amerikai elnök kedd este Washingtonban találkozott legyőzött demokrata vetély- társával, AI Gore távozó alelnökkel. A találkozó célja annak demonstrálása volt, hogy a két párt politikai elitje képes békülékeny gesztusokra. (CTK/AP-felvétel) Diplomáciai nagyüzem az izraeli-palesztin viszály megoldásának érdekében Februárban választanak Legfontosabb feladata a szegénység elleni küzdelem Ion Iliescu eskütétele Lemondott a dán külügyminiszter Koppenhága. Niels Helveg Petersen dán külügyminiszter tegnap lemondott tisztségéről. A távozásáról szóló koppenhágai rádiójelentés nem nevezte meg a leköszönő miniszter utódját. Poul Nyrup Rasmussen szociáldemokrata dán kormányfő karácsony utánra kormányátalakítást jelentett be azzal kapcsolatban, hogy az év végével távozik a kabinetből Hans Hakkerup védelmi miniszter. A jövő év elejétől ő váltja fel ugyanis a koszovói ENSZ-igazgatás élén a francia Bemard Kouchnert. (MTI) Bombatámadás Belgrádban Belgrád. Bombatámadás következtében kedd este megsemmisült az ENSZ-rendőr- ség egyik helyi állomása az átmeneti ENSZ-igazgatású szerbiai Koszovó tartományban, de senki sem esett áldozatul. A támadás az észak-koszovói Zubin Pótok településen történt kedden éjfél előtt. A támadás nem követelt áldozatokat, a nemzetközi rendőrség egyik terepjárója azonban megsemmisült. (MTI) ENSZ-ultimátum a táliboknak New York. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa fegyverembargót és egyéb büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba kedden az Afganisztánban uralmon levő radikális iszlám tálib mozgalommal szemben Oszama bin Laden terroristavezér kiadását követelve. A táliboknak 30 napon belül ki kell adniuk bin Ladent és fel kell számolniuk az ország területén található terrorista kiképző központokat, máskülönben életbe lépnek a szankciók. A tálibok tegnap közölték, hogy bezárják az ENSZ afganisztani különleges misz- sziójának irodáját, és bojkot- tálni fogják az amerikai árucikkeket, válaszul a tanács fenyegetésére. (MTI) Ravan Farhadi, Afganisztán ENSZ-nagykövete (CTK/AP) Áldozatok Algériában Algír. Algériában a hét elején 30 embert öltek meg a polgári személyek ellen szűnni nem akaró gyilkos támadásokban. A fővárostól mintegy 200 kilométerre nyugatra, Tenesz mellett, egy falu 22 lakója esett iszlám szélsőségesek áldozatául. Az eddigi értesülések szerint az áldozatok három család tagjai. (MTI) Uniós segítség Ukrajnának Ottawa. Romani Prodi, az EU végrehajtó bizottságának elnöke kedden Ottawában kijelentette, hogy az Unió különösen érdekelt Ukrajna stabilitásának biztosításában, mivel olyan kelet-európai országokkal határos, amelyek a jelenleg 15 tagú EU táborába fognak lépni. (MTI) Jeruzsálem/Washington/ Kairó/Ammán. Február 6-án járulnak az izraeliek az urnákhoz, hogy általános, közvetlen szavazással megválasszák új miniszterelnöküket - így döntött kedd délután a knesszet jogi bizottsága. MTI-HÍREK A bizottság ily módon elutasította azt a törvénytervezetet, amely szerint egy hónappal elhalasztották volna a rendkívüli kormányfőválasztást. Pillanatnyilag két jelölt áll egymással szemben: a távozó munkapárti miniszterelnök, Ehud Barak és a jobboldali ellenzéki Likud párt jelöltje, Ariel Sáron. Közben megérkeztek Washingtonba az izraeli és palesztin tárgyalófelek, hogy a külvilágtól elzárt Bolling légitámaszponton próbálják megvitatni, hogyan tudnának megálljt parancsolni az erőszaknak és új lendületet adni a békeegyezményt célzó tárgyalásoknak. Szaeb Belgrád. A Vojisylav Kostunica jugoszláv elnököt támogató Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) tömörülés várhatóan elsöprő győzelmet arat a szombati előrehozott szerb parlamenti választásokon - erősítette meg egy kedden Belgrádban ismertetett közvéleménykutatás az eddigi felméréseket. A 4,5 millió polgár kíván részt venni. Kialakított pártszimpátiával ennél azonban jóval többen, 5,6 millióan rendelkeznek. A szerb választásokon várhatóan részt vevők 71 százaléka a DOS-ra, arra a 18 pártot tömörítő szövetségre szavazna, amely idén tavasz- szal jött létre a Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök nevével Prága. A cseh és az osztrák államfő egyetért abban, hogy a kétoldalú kapcsolatokban felmerülő problémáknak nem szabad befolyásolniuk az Európai Unióhoz való csatlakozást. Václav Havel és Thomas Klestil tegnap délelőtt Prágában tárgyalt, hogy csökkentse a cseh- osztrák kapcsolatokban a délcsehországi temelíni atomerőmű próbaüzembe helyezése miatt kiErakat, a palesztin delegáció vezetője a washingtoni repülőtérre érkezve úgy fogalmazott, hogy „nincsenek nagy reményei”. Hoszni Mubarak egyiptomi államfő tegnap Kairóban külön-külön tanácskozott Jasszer Arafat palesztin elnökkel és Joszi Száriddal, az izraeli baloldali Merec párt vezetőjével a közel-keleti békefolyamat felélesztésére tett újabb erőfeszítésekről Az izraeli-palesztin tárgyalások felélesztése volt a fő téma II. Abdalláh jordániai király és izraeli vendége, Joszi Beilin igazságügyminiszter keddi ammáni eszmefémjelzett előző belgrádi vezetés leváltására. A DOS szeptemberi jugoszláv választási győzelme révén a szövetségi kormányzatban ez már megtörtént, az elmúlt hetek felmérései pedig a szerb választásokra a tömörülés elsöprő győzelmét jósolták. Az őszi változásokig vezető belgrádi kormánypártnak számító, Milosevics vezette Szerbiai Szocialista Párt (SPS) a voksok- nak ezúttal csupán 15 százalékát, korábbi koalíciós partnere, a Vojiszlav Seselj-féle Szerb Radikális Párt pedig 9 százalékát kaphatja meg. (Ez egyébként jobb a radikálisok szeptemberi jugoszláv parlamenti választási eredményénél.) Ugyanakkor előfordulhat, hogy a szerb parlamentbe több párt nem jut majd be, mert a Vük Draskovics alakult feszültséget. Havel és Klestil is támogatásáról biztosította Milos Zeman cseh miniszterelnök és Wolfgang Schüssel osztrák kancellár múlt heti kompromisz- szumos megállapodását, amely szerint a csehek ugyan nem állítják le Temelínt, de beleegyeztek abba, hogy egy nemzetközi szakértőkből álló bizottság megvizsgálja az erőmű működésének biztonsági vonatkozásait. „A megállapodás hozzájárult a cseréjén is. Beilin átadta az uralkodónak Ehud Barak izraeli kormányfő ezzel kapcsolatos levelét. Izrael ammáni nagykövetségén megerősítették a találkozó tényét, de részleteket nem közöltek. A diplomáciai eseményeket megelőző órákban viszonylagos nyugalom volt a a palesztin területeken. Kedd folyamán hat palesztin sérült meg Hebron környékén egy összetűzésben, Náblusznál pedig egy halott palesztint találtak, akinek feltehetőleg azért kellett meghalnia, mert együttműködött az izraeli hatóságokkal. vezette Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) az 5 százalékos parlamentbejutási küszöb körül ingadozik. Az őszig a szerb ellenzék legerősebb parlamenti pártjának számító SPO a felmérés szerint akkor kerülhet be ismét a törvényhozásba, ha a DOS hívei „lusták” lesznek, vagy szombaton esne az eső. A közvélemény-kutatásból kiderül az is, hogy a DOS szavazótábora szeptember óta csaknem megkétszereződött, és jelenleg közel 4 millió főt számlál. A válaszadók 16 százaléka egyébként Milosevics pártjától állt át a DOS-hoz, amely most megkapja a korábbi Seselj-hívek 9 és a Dras- kovics-követők 19 százalékának támogatását is. kétoldalú kapcsolatokban kialakult feszültség enyhítéséhez” - vélte Václav Havel. A cseh állami atombiztonsági hivatal kedden délelőtt ismét engedélyt adott arra, hogy a temelíni atomerőmű teljesítményét 30 százalékra növeljék. Havel kifejtette, hogy a találkozón Temelínen kívül más témákról is szó volt. Mindkét államfő fontosnak tartja, hogy a felek tisztázzák a közös múlt egyes vitás kérdéseit. MTI-HÍR Bukarest. Ion Iliescu tegnap a román parlament két házának együttes ülésén letette az államfői esküt. A 71 éves veterán politikus, aki mostanáig a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) vezetője volt, most harmadszor lett Románia elnöke. Beszédében Iliescu azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy elnöksége alatt „a szociális biztonság jelenti majd a nemzeti és társadalmi szolidaritás gerincét”. Mint mondta, legfontosabb feladaBudapest. Az Országgyűlés kedden elfogadta a 2001. és 2002. évi költségvetést. Az előterjesztést 206 igen szavazattal, 158 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett hagyta jóvá a magyar parlament. Jövőre a központi költségvetés kiadási főösszege 4322 milliárd forint, bevételi főösz- szege pedig 3841 milliárd forint lesz. A költségvetési törvény 481 milliárd forintban állapítja meg a büdzsé 2001-es hiányát. 2002-ben a kiadási főösszeg 4556 milliárd, a bevételi főösszeg pedig 4070 milliárd forint lesz. A költségvetés hiáLondon. A brit parlament alsóháza kedden elfogadta a kormányjavaslatát az embrióklónozás gyógyászati alkalmazásának engedélyezéséről. A képviselők 366-174 arányban megszavazták a törvénymódosítást, amellyel lehetővé tették a tudósok számára a 14 napnál fiatalabb emberi embrió klónozását gyógyászati célokra a donorok beleegyezése esetén. A javaslat pártfogói szerint az embrióklónozás elvezethet az örökletes vagy gyógyítMTI-JELENTÉS Washington. Bill Clinton távozó amerikai elnök kedden a CBS televíziónak úgy nyilatkozott, hogy elnökségének korántsem a Monica Lewinsky-ügy és a lemondatását célzó eljárás volt a legborúsabb időszaka, hanem a Szomáliái béketeremtő küldetés kudarcai. Mint mondta, elnöki életrajzának az volt a legszömyűbb időszaka, amikor 1993 októberében 18 amerikai katona is meghalt Szomáliában. A Lewinsky-botrány kapcsán elismerte, hogy súlyos személyes hibát követett el, de az ügynek szerinte nem tának a szegénység elleni küzdelmet tartja. Az új román államfő a PDSR tervezett kisebbségi kormányának programjáról szólva legfontosabb céljait a gazdaságnak a beruházásokon alapuló tartós fellendítésében, a fogyasztás és az export ösztönzésében, a mezőgazdaság talpra állításában, az infrastruktúra korszerl’sítésében és az elkobzott tulajdon visszaszolgáltatásának „végleges és kielégítő megoldásában” jelölte meg. Az államfői jogkört Ion Iliescu ma veszi át Emil Constantinescu távozó elnöktől. nyát a törvényben 486 milliárd forintban állapították meg. A költség- vetés kedvezményezett területei a családpolitika, a Nemzeti Fejlesztési Program meghatározó részei, a Széchenyi terv alapján az agrár- és vidékfejlesztés, a tudásalapú társadalom emberi erőforrásainak fejlesztési céljai, az EU-integrációval kapcsolatos feladatok, valamint az életszínvonal-emelés. A költségvetés 2001- re, illetve 2002-re egyaránt 5- 6 százalékos bruttó hazai termék növekedést feltételez. A fogyasztói árak éves ádagos növekedése a fel- tételezések szerint 2001-ben 5-7, 2002- ben pedig 4-6 százalék lesz. hatatlan betegségek, mint az Alzheimer- vagy a Parkinson-kór leküzdéséhez, sérült emberi szervek gyógyításához. Vallási életpárti csoportok viszont erkölcsi alapon a leghatározottabban ellenzik a jelenlegi jogszabályok lazítását. Az ellenzők úgy vélik a liberalizálással a kormány megnyitotta a kaput az „embermásolatok” készítése előtt. Egy felmérésből az is kiderült, hogy a brit tudósok többsége tudatában van annak, hogy a tudomány fejlődésével előbb vagy utóbb meg fog történni az ember klónozása. kellett volna nyilvánosság elé kerülnie. Nyolc évi elnöksége legsikeresebb pillanatának azt nevezte Clinton, amikor 1993-ban győzelmet arattak a republikánus párt képviselői felett a kongresszus mindkét házában: minimális többséggel ugyan, de elfogadták a Clinton-adminiszt- ráció gazdasági fejlődési tervét, amely megalapozta a későbbi viharos gazdasági növekedést az országban. Clinton saját jövőjét illetően nem közölt semmit, a riporter kérdésére viszont kizárta azt, hogy New York polgármesterének, ületve New York vagy Arkansas kormányzójának tisztére pályázna. Barak nem akar konkurenciát Jeruzsálem. Ehud Barak ügyvezető izraeli miniszterelnök arra szólította fel nyilvánosan a Nobel-békedíjas Simon Peresz volt kormányfőt, hogy ne induljon ellene a februári miniszterelnök-választáson. Benjamin Netanjahu kedden bejelentette, nem vesz részt a kormányfőválasztáson, mivel a knesszet nem volt hajlandó önmaga feloszlatására és előrehozott választások kiírására. A február 6- ra tervezett választáson így a legnagyobb izraeli jobboldali párt, a Likud egyetlen miniszterelnök-jelöltje Ariel Sáron. (MTI) Csak akkor juthatna a parlamentbe Vük Draskovics mozgalma, ha esne az eső DOS-győzelem várható szombaton MTI-ELŐZETES Nemzetközi szakértői bizottság vizsgálja majd a temelíni erőmű biztonságát Csökkenteni az atomfeszültséget MTI-JELENTÉS Tartós gazdasági fellendüléssel számol a magyar büdzsé Kétéves költségvetés MTI-HÍR Akár életeket is menthet az embrióklónozás Embermásolási engedély MTI-HÍR Súlyos személyes hibát követett el az amerikai elnök Bili Clinton számvetése Ismét a felsőházat vezeti Petr Pithart a szenátus élén Prága. Petr Pithartot választották meg kedden a cseh parlament felsőháza, a szenátus új elnökévé. A kereszténydemokrata politikus a Polgári Demokratikus Pártba tartozó Libuse Benesová helyét foglalta el, aki a novemberi részleges parlamenti választásokon kiszorult a szenátusból is. A 81 fős testület 79 jelen lévő tagja közül 50 támogatta Pithartot, 29 ellene szavazott. A politikus két év után tért vissza a felsőház elnöki bársonyszékébe. Pithart az 1996-ban létrehozott felsőház első elnöke volt két évig. A cseh szenátus elnökének nincs tényleges hatalma, de az alkotmány szerint az államelnököt követően ő az ország második embere. (MTI) Újraírják a jogtörténetet Igen a meleg „igen”-re Hága. A holland szenátus jóváhagyta kedden az egynemű párok házasságának engedélyezéséről szóló törvényt. A jogszabály arról is rendelkezik, hogy homoszexuális párok is örökbe fogadhatnak gyermekeket. A képviselőház már szeptember 12- én megszavazta ezt a törvényt. Most a szenátus jóváhagyásával végleg elfogadottá vált, de hatályba csak a jövő év tavaszán lép. Attól fogva a homoszexuális párok éppúgy anyakönyvvezető elé állhatnak, mint a heteroszexuálisak, amire még nem volt példa a világ jogtörténetében. Néhány ország törvénye elismeri ugyan a melegek együttélését, de a házasságkötés lehetőségét nem adja meg nekik. (MTI)