Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)

2000-12-20 / 293. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 20. Sport France Football-ankét: harmincöt év után - teljesen megérdemelten - újra portugál kézben az Aranylabda Pozsony. Az 1965-ben győztes Eusébio után újra van arany- labdása Portugáliának. Amint már közöltük, a France Foot­ball című francia szaklap ha­gyományos szavazásán Luis Figo végzett az élen, aki elsősorban az Európa-bajnok- ságon mutatott teljesítményé­nek köszönheti diadalát. ÖSSZEÁLLÍTÁS Feltehetően az is szerepet játszott a voksolásban, hogy a nyártól ben­ne tisztelhetjük a világ legdrágább játékosát, miután 56,1 millió dol­lár ellenében a Barcelonától a Real Madridhoz igazolt. A France Football már hetekkel ezelőtt közzétette annak az ötven labdarúgónak a nevét, akinek esé­lye lehet elnyerni a legjobb Európá­ban játszó futballistának járó Aranylabdát. Ezt követően az Euró­pai Labdarúgó Szövetség 51 tagor­szágából egy-egy újságíró adta le a szavazatát, oly módon, hogy sor­rendben öt nevet jelölt meg. A lista első helyezettje öt pontot kapott, a második négyet, és így tovább. A szavazatok összegzése alapján ala­kult ki a végeredmény, amely alap­ján állítható, Luis Figo „visszavá­gott“ Zinedine Zidane-nak a FIFA ankétján elszenvedett vereségért. A portugál ugyanis szoros versengés­ben ugyan, de tizenhat ponttal me­gelőzte riválisát, akinek így 1998-at A portugál klasszis a ta­valyi évadot címvédőként kezdte a Barcelonával. követően nem sikerült másodszor is megkaparintania az Aranylabdát. Luis Figo tehát végre révbe ért. A vi­lág jelenlegi legdrágább játékosa a mozgalmas nyár után egyelőre sem­mit sem nyert a Real Madriddal, és egy hete a FIFA-szavazásán csak második lett a francia Zinedine Zi­dane mögött. A Wolrd Soccer-ma- gazin olvasói ugyan őt választották meg az év játékosának, ám az igazi elismerést hétfőn kapta meg a Fran­ce Footballtól, amikor hivatalosan is bejelentették, az idén ő nyerte a lap által alapított Aranylabdát. Figo Luis Figo remek teljesítményt nyújtott az Európa-bajnokságon. (Fotó: TA SR/EPA) egyébként az 1998/99-es szezon után már szerepelt a francia sport­láp listáján, akkor az 5. helyig jutott. A portugál klasszis a tavalyi évadot bajnoki címvédőként kezdte a Bar­celonával, és annak ellenére, hogy a csapatot folyamatosan támadták Louis van Gaal edző furcsa taktikai húzásai miatt, Figo rendre nagy­szerűjátékot produkált. Gyakorlati­lag ő volt az egyetlen, akit a holland tréner sohasem mellőzött, pedig irányítása alatt szinte nem játszott kétszer egymás után ugyanabban a felállásban a csapat. Sőt, Josep Gu- ardiola sérülése után Figo vehette fel a csapatkapitányi karszalagot, aminél nagyobb elismerést - főleg egy portugál játékos - nehezen kaphatott volna. A Barnának még­sem ment annyira, mint ahogyan a szurkolók szerették volna, ráadásul a sajtó is kikezdte van Gaalt, ezért egyáltalán nem volt meglepő, hogy a csapat az idény végén nem nyert semmit. Figo számára azonban az előző idény volt messze'a legpro­duktívabb klubszinten, hiszen har­mincnégy mérkőzésen szerzett ti­zennégy gólját még csak meg sem tudta közelíteni eddig. (Az eddigi rekordját még a Sportingban lőtt nyolc gólja jelentette.) A nyári Európa-bajnokságra - amelyre többek közt Magyarorszá­gon keresztül vezetett az útja - igazi sztárként érkezett, és már az első ta­lálkozón bizonyította klasszisát: az Anglia elleni mérkőzésen, az ellen­fél 2:0-ás vezetésénél jó harminc méterről varázsolta a labdát Sea­man kapujának bal felső sarkába, elindítva ezzel a portugál csapatot a győzelem felé. A folytatásban sem lankadt, és annak ellenére, hogy újabb gólt már nem lőtt, az elődön­tőig vezette a válogatottat. A franci­ák elleni, egy sokat vitatott tizene­gyesből született aranygóllal elvesz­tett derbi kitörölhetetlen nyomokat hagyott benne, de a nyár még tarto­gatott egyet s mást számára. Az Eb-t követően elnökválasztást tartottak Spanyolország két legna­gyobb klubjánál, a Barcelonánál és a Real Madridnál. Elsőként a királyi gárdánál szavaztak a bérletesek, mégpedig arra a Florentino Pérez­re, aki választási kampányában a portugál klasszist ígérte a drukke­reknek. Sokáig hihetetlennek tűnt, de végül igaznak bizonyult, hogy Perez előszerződést kötött Jósé Vei- gával, Figo menedzserével, ezért a játékos - annak ellenére, hogy so­káig tagadta a váltást - július 24-én világrekordnak számító 56,1 millió dollárért aláírt a Reálhoz. Barcelo­nában, ahol Joan Gaspart lett az új presidente, a mai napig nem tudták igazán feldolgozni a nagy kedvenc távozását. Sokan úgy vélik, Figo nem is akarta elhagyni a Nou Cam- pot, hanem csak rá akarta bírni Jo- sep Luis Nunez elnököt szerződése megújítására, és ezért ment bele a Pérez-féle alkuba. Tény, hogy első madridi napjaiban szomorúbbnak tűnt a megszokottnál, de az októ­ber 21-ei Barcelona-Real szuper- rangadón olyan megaláztatásban volt része, ami után végleg a Mad­ridra koncentrált. Azóta ismét régi formájában játszik, az utolsó két bajnokin például gólt is szerzett. Kérdés, az Aranylabda után mire lesz képes?! (sr) Luis Figo Eusébio örökébe lépett EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK ♦ Ajégkorong Extraliga 32. fordu­lójában: Zvolen-Skalica 5:2 (1:1, 1:0, 3:1), Trencín-Kosice 4:0 (3:0, 0:0, 1:0), Martin-L. Mikulás 0:5 (0:3, 0:2, 0:0). A Slovan-Poprad meccs (két harmad után 1:3) lap­zárta után ért véget. ♦ Pozsonyban tegnap kihirdették a főváros legjobb sportolóit. Az élen a várakozásnak megfelelően a Hochschorner testvérpár (víziszla­lom) végzett. ♦ Tegnap két alpesisí Világ Kupa-vi­adalra is sor került - női óriásműle­siklás (Sestriere): 1. Nef (svájci) 2:21,67; 2. Parson (svéd) +0,24; 3. Götschl (osztrák) +0,35. Férfi mű­lesiklás (Madonna d. C.): 1. Matt 1:44,0; 2. Schilchegger +0,48; 3. Schönfelder (osztrákok) +0,96. ♦ Nem tudta kihasználni az éllovas Manchester United hazai veresé­géből adódó lehetőséget az Arsenal. Az angol labdarúgó Premier Lea- gue-ben 2. helyen álló együttes mindössze egy ponttal távozott (1:1) a Tottenham otthonából. ♦ A kosárlabda NBA legutóbbi já­téknapján: Boston Celtics-Dallas Mavericks 98:106. ♦ Sikeres műtétet hajtottak végre Giancarlo Fisichellán, a Forma-l­es Benetton olasz pilótáján, akinek a jobb térde volt sérült. A 27 éves versenyző januárban, a lanzarotei edzőpályán ülhet ismét autóba. ♦ Zinedine Zidane, akit a FIFA a 2000-es év legjobb labdarúgójának választott, eddigi sikerei után továb­bi nagy tettekre készül: „Aki egymás után kétszer világbajnokságot nyer, az biztosítja helyét a futballtörténe­lemben” - mondta a 28 éves francia középpályás. ♦ Az Európai Kézilabda Szövetség elkészítette a férfikupák negyed­döntőinek párosítását. A KEK-ben a Veszprém idegenben kezd a német Flensburg ellen, az EHF Kupában szereplő Szeged a spanyol Bidasoa írunt fogadja. Az első mérkőzéseket február 24-én, a visszavágókat már­cius 4-én rendezik. ♦ A KENŐ 10 keddi nyerőszámai: 4, 7,16,17, 22, 26, 27, 31, 38, 39, 41, 43,47,54,56, 61,64, 77, 78, 79. A NIKÉ 52. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA SZERDA, DECEMBER 20. SZUPERAJAN- LAT, Labdarúgó Copa Mercosur, döntő: 173. Pal- meiras-Vasco da Gama 2,3-3,0­3,6-1,35-1,6. Spanyol labdarúgóliga: 153. Malaga-San Sebastian 1,75-3,0­3.7- 1,15-1,55; 154. A. Bilbao-Va­lencia 2,5-2,8-2,4-1,3-1,3; 155. Santander -Valladolid 2,0-2,8-3,1­1,2-1,45; 156. Deportivo La Coru- na-Oviedo 1,35-3,5-6,7-0-2,3; 157. FC Barcelona-CD Alaves 1,4-3,4­6,0-1,05-2,1; 158. Mallorca-Espa- nyol 1,8-2,9-3,6-1,2-1,55; 159. Nu- mancia-Celta Vigo 2,3-2,8-2,6-1,3- 1,35; 160. Las Palmas-Osasuna 1.8- 2,9-3,6-1,2-1,55; 161. Villarre- al-Real Zaragoza 2,1-2,8-2,9-1,25­1,4. Spanyol II. labdarúgóliga: 162. Ei­bar-Elche 2,2-2,8-2,8-1,25-1,35; 163. Murcia-Extremadura 2,0-2,8­3.1- 1,2-1,45; 164. Salamarica-Te- nerife 2,45-2,8-2,45-1,3-1,3; 165. FC Sevilla-Univ. Las Palmas 1,35­3.5- 6,7-0-2,3; 166. Lleida-Cordoba 2.5- 2,8-2,4-1,3-1,3; 167. Albacete- Badajoz 1,85-2,8-3,6-1,15-1,5; 168. Gijon-R. Ferrol 1,6-2,8-5,2-1,05- 1,7; 169. Getafe-Betis Sevilla 2,6­2.8- 2,3-1,35-1,3; 170. Levante­Compostela 1,65-2,8-4,7-1,1-1,65; 171. Huelva-Real Jaen 1,9-2,8-3,4­1.2- 1,5. Török focibajnokság: 172. Anta- lya-Galatasaray4,6-3,0-l,6-l,7-l,l. Labdarúgó Német Kupa, negyed­döntő: 174. Stuttgart-Freiburg 2,0­2.8- 3,1-1,2-1,45; 175. Duisburg (2) -Mönchengladbach (2) 2,3-2,8­2.6- 1,3-1,35; 176. Magdeburg (4)- Schalke 6,0-3,4-1,4-2,1-1,05; 177. Union Berlin (3)-Bochum 3,1-2,8­2,0-1,45-1,2. Labdarúgó Portugál Kupa, 5. for­duló: 178. Maritimo-U. Leiria 1,75­3,0-3,7-1,15-1,55; 179. Boavista Porto-Aves 1,25-4,2-7,2-0-2,8. CSÜTÖRTÖK, DECEMBER 21. * I, II. Svájci hokiliga: 212. Zürich SC- Davos 1,8-4,2-2,85-1,35-1,7. Osztrák hokiliga: 213. Villach- Innsbruck 1,25-5,2-6,5-1,1-2,9. Norvég hokiliga: 214. Furuset- Manglerudr 2,85-4,2-1,8-1,7-1,35. Francia fociliga: 215. Bordeaux- Nantes 1,9-2,6-3,8-1,15-1,5; 216. Auxerre-Lens 2,2-2,6-3,0-1,2-1,35; 217. Lille-Bastia 2,0-2,6-3,4-1,2- 1,45; 218. Lyon-St. Etienne 1,75-2,8­4,0-1,1-1,55; 219. Paris St. Germa- in-Troyes 1,55-3,0-5,1-1,1-1,8; 220. Rennes-Sedan 2,3-2,6-2,8-1,25­I, 35; 221. Strasbourg-Metz 2,2-2,6 -3,0-1,2-1,35; 222. Toulouse-Guin- gamp 2,4-2,6-2,7-1,25-1,3. II. labdarúgóliga: 223. Ajaccio-Le Havre 2,6-2,4-2,7-1,25-1,25; 224. Angers-Cannes 2,3-2,4-3,1-1,2- 1,35; 225. Beauvais-Lorient 2,9­2.4- 2,4-1,3-1,25; 226. Caen-Gue- ugnon 2,4-2,4-2,9-1,25-1,3; 227. Chateauroux-Greteil 1,85-2,6-4,0­1,15-1,5; 228. Martigues-Montpel- lier 2,9-2,4-2,4-1,3-1,25; 229. Nice- Laval 2,6-2,4-2,7-1,25-1,25; 230. Nimes-Nancy 2,5-2,4-2,9-1,25-1,3; 231. Niort-Wasquehal 1,5-3,0-5,7­1.05- 1,9. Holland futballbajnokság: 232. Eindhoven-Fortuna Sittard 1,15­4,8-10,1-0-3,4; 233. FC Groningen- Heerenveen 2,2-2,8-2,8-1,25-1,35; 234. RBC Roosendaal-TWente En­drédé 2,9-2,8-2,1-1,4-1,25. Spanyol II. futball-liga: 235. Le- gapes-Atl. Madrid 2,3-2,8-2,6­1,3-1,35. Labdarúgó Portugál Kupa, 5. forduló: 237. Alverca-Pacos Fer­reira 2,2-2,8-2,8-1,25-1,35; 238. Louletano (3)-Benfica Lisszabon 10,1-4,8-1,15-3,4-0. RÖVIDEN Közel ötven sportoló a téli olimpiára Pozsony. Frantisek Chmelár, a Szlovák Olimpiai Bizottság elnöke, Martin Benko, a SZOB főtitkára és Jozef Liba a napokban a 2002-es téli olimpia színhelyén, Salt Lake Cityben járt. Tegnap beszámoltak arról, hogy Szlovákiát közel 50 sportoló képviseli ezen az ötkarikás játékokon. A versenyzők öltözékéről a Marker sportszergyártó cég gondoskodik majd. A napokban eldőlt, hogy Jozef Liba tagja lesz az amerikai szervezőbizottság akkreditációs tanácsának. (SITA) Menesztették Gunnar Prokopot Bécs. Az Osztrák Kézilabda Szövetség (ÖHB) menesztette Gunnar Prokopot, a válogatott és a Hypo Niederösterreich menedzserét. Pro­kop a jövőben csak a bécsi klubcsapatnál tölti be ezt a posztot. - Kö­szönjük szépen a munkáját, de a továbbiakban nem számítunk rá - mondta Gerhard Hofbauer, az ÖHB elnöke. (MTI) Steffi Graf: a sportsikerek ára London. „Minden sporttevékenységről le kell mondanom, hiszen annyira tönkrementek az ízületeim, hogy már egy golflabdát sem tudok elütni” - mondta Steffi Graf teniszkirálynő. (MTI) Labdarúgás: 2000 legjobb klubedzői Wiesbaden. A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet 80 ország szavazatai alapján elkészítette a legjobb klub­edzők listáját: Carlos Bianchi (Boca Juniors, argentin), Hector Cuper (Valencia, argentin), Vicente del Bosque (Real Madrid, spanyol), Sven-Göran Eriksson (Lazio, svéd), Sir Alex Ferguson (Manchester U., skót), Ottmar Hitzfeld (Bayern, német), Fatih Terim (Galatasaray és Fiorentina, török), Arséne Wenger (Arsenal, francia). (MTI) Tegnap este kihirdették Magyarország legjobb sportolóit Csollány és Kovács Ági MTI-TUDÓSÍTÁS Budapest. Az idén negyvenhar- madszor szavaztak a magyaror­szági sportújságírók arról, hogy kik az év legjobb sportolói, edzői, csapatai. Amint várható volt, a sydneyi olimpia évében szoros ver­seny alakult ki, a győzelmet csak ötkarikás aranyéremmel lehetett megszerezni. A férfiak között Csollány Szilvesz­ter, Kolonics György, Bárdosi Sán­dor az első három sorrendje. A nőknél Kovács Ágnes végzett az élen, megelőzve Nagy Tímeát és Márkus Erzsébetet. A csapatok rangsorában a férfi ví­zilabda-válogatott lett az első, a kajak négyes és a női kézilabda­csapat előtt. A szövetségi kapitányoknál Ke­mény Dénes bizonyult a legjobb­nak, a második Angyal Zoltán, a harmadik Mocsai Lajos. Az év edzői között Sári Nándor győzött, mögötte Limperger István és Udvarhelyi Gábor a sorrend. Komáromi bokszbravúr a décíni oroszlánbarlangban Ismét bizonyítottak ÚJ SZÓ-IN FORMÁCIÓ Pozsony. A közös, cseh-szlovák ökölvívó-csapatbajnokság, az Extra­liga 4. fordulójának slágermérkőzé­sét a Decin otthonában, Ceská Ka- menicában bonyolították le. A két éllovas rangadóját - drámai csatát követően - a komáromiak nyerték 12:8 arányban. Győrfi György ve­zetőedző legénysége tehát ismét bi­zonyított, s ez a bravúros győzelem sokat jelenthet majd a tavaszi végel­számolásnál (az Interligába ugyanis csak az első helyezett jut). A derbi részleteiről Imely Károly, a Spartak klubtitkára tájékoztatta la­punkat: - Felettébb nehéz dolgunk volt, hiszen a décíniek mindent megtettek a győzelemért. Főszpon­zoruk kérésére a meccset a szom­szédos kisvárosban rendezték, ahol telt ház, közel 1000 néző szurkolt a cseheknek. Le a kalappal a fiúk előtt, nem ijedtek meg az egy-egy kubai és orosz öklözőt, valamint a Hencz Gabi-Procházka tapasztalt duót felvonultató házigazdáktól. Az utóbbi évek legjobb teljesítmé­nyét nyújtotta a komáromi csapat, amelynek valamennyi tagja hatal­mas odaadással bunyózott. Ha nincs a balszerencsés záró­mérkőzés, akkor nagyobb arányban is nyerhettünk volna. Nagyon saj­nálom Oravecet, az első két menet­ben leiskolázta a cseh válogatott is­mert bokszolóját, Némeceket, ám nem sokkal az utolsó gongszó előtt beleszaladt egy jobbegyenesbe. En­nek az ütésnek köszönhetően nyert döntő fölénnyel a décíni ökölvívó. Feltétlenül említést érdemel az igen lelkes hazai közönség, amely mind­végig sportszerűen buzdította ked­venceit, a végén pedig nagy tapssal jutalmazta a győztest. Ez is azt bi­zonyítja, mi voltunk a jobbak a fa­vorit otthonában!” A komáromiak már nagyon vátják a következő Extraliga-fordulót, janu­ár 20-án ugyanis hazai szorítóban, a városi sportcsarnokban az újévi ökölvívógála keretében a Ceská Trebová együttesével mérkőznek - remélhetőleg telt ház előtt, (zsi) Nem várt, bravúros idegenbeli győzelmet arattak a komáromiak a cseh-szlovák ökölvívó Extraliga legutóbbi fordulójában. (Archív-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom