Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)

2000-12-18 / 291. szám, hétfő

Sportvilág ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 18. Üzleti fogás, játékvágy és szülői szeretet állhat Mario Lemieux váratlan visszetérése mögött - a Pittsburgh egykori csillaga klubtulajdonosként készül jégre lépni Három év után megint Pingvin-bőrbe bújik A múlt hét talán legszenzáci­ósabb híreinek egyike volt, hogy három év „téli álom” után visszatér (saját) csapa­tához Mario Lemieux, a Pittsburgh Penguins tulajdo­nosa, és a tengerentúli profi jégkorongliga egykori (és most már nem egykori) le­gendás játékosa. PETER $AJDÍK Döntéséhez egyetlen szándék vezet­te, Stanley Kupát nyerni a Pingvi­nekkel. A csapat tagjai és a szurko­lók egyaránt meglepődtek - mon­danunk sem kell, kellemesen. Jaromír Jágr, a Pittsburgh kapitá­nya volt talán az egyetlen, aki sejtett valamit: „Három hete azt mondta, szeretne újra jégre lépni. Tetszik ne­ki a keret, azt mondta, hasznunkra lehetne.” Éppen ez az, amire a klub­nak szüksége van, egy hasznavehe­tő, segítőkész erősítésre. Jaromír Jágr, aki sokáig a csapat vezéralakja volt, egyelőre nem találja igazi ar­cát. Szakértők szerint egy jó center hiányzik mellé, s Lemieux erre a cél­ra pont megfelelne. Azt senki sem kédi, hogy „Super Mario” csak ak­kor húz még egyszer korcsolyát a lá­bára, ha ugyanolyan formában lesz, mint akkor, amikor visszavonult. A hír hallatára lázba jöttek a klub drukkerei: múlt héttől a bérletek dupla sebességgel fogynak, mert mindenki ott szeretne lenni Lemieux „prömieijén”. A 35 éves veterán még karácsony előtt szeret­ne újra jégre lépni. A Dicsőségek Csarnokának tagja mérhetetlenül gazdag pályafutást tudhat maga mögött. Az 1983/84-es draftoláson a Pittsburgh Penguins választotta ki. Ő volt a válogató első számú játé­kosa, a junior bajnokságban 133 góljával és 149 gólpasszával 282 pontot szerzett. Az 1984/85-ös idényben, október 11-én kapott először lehetőséget a felnőttek kö­zött. A Boston ellen mindjárt góllal mutatkozott be. Első idényében túllépte a százpontos határt, ami előtte az NHL-ben mindössze két újoncnak sikerült. A legjobb újonc­nak járó Calder Trophy természete­sen őt illette. 1985/86: Wayne Gretzky mögött a bajnokság második legeredménye­sebb játékosa. A leghasznosabb ho­kisnak járó Hart Trophy átadásán ugyanez a sorrend alakult ki. A játé­kosok szavazatai alapján azonban Lemieux bizonyult a legjobbnak, így a Lester B. Pearson Awardot a Pitts­burgh csillaga vihette el. A következő szezonban térd- és hát­sérülés miatt mindössze 63 találko­zón szerepelt, de 54 találatával és 53 gólpasszával bebizonyította, hogy számolni kell vele. Egy évvel később Lemieux-é lett a Hart Trophy, valamint a legeredmé­nyesebb játékosnak járó Art Ross Trophy is, amelyet 168 ponttal érde­melt ki (70 gól, 98 gólpassz). Má­sodszor kapta meg a Lester B. Pearson Trophyt. Az 1988/89-es idényben 199 pontot (85+114) szerzett, ami pályafutása legjobb eredménye volt. Orr és Gretzky után a harmadik játékos volt az NHL történetében, aki túl­szárnyalta a százpontos gólpassz- határt. Gretzky mögött pedig a má­sodik olyan hokis a tengerentúli baj­nokságban, aki egymást követő két idényben több mint 70 gólt ütött. 1989/90: Zsinórban 46 mérkőzésen talált az ellenfél hálójába. Először jelentkeznek hátfájásai, 21 össze­csapást ki kell hagynia, a hátát végül megműtik. Az 1990/91-es évad első 50 talál­kozóján nem léphet jégre, de a playoff leghasznosabb játékosa­ként megkapja a Conn Sympthe Trophyt és csapatával megnyeri a Stanley Kupát. 1991/92: 131 ponttal (44+87) a bajnokság legeredményesebb játé­kosa, 513. mérkőzésén eléri az 1000 pontos határt - Gretzky mögött má­sodikként. Másodszor is neki jár a Conn Smith Trophy; a Stanley Ku­pát megint a Pittsburgh viszi el. Egy évvel később rákos daganatot fedeznek fel a testében, két hónapos sugárkezelésen vesz részt. Az 1992/93-as évadban mindössze 60 találkozón lép jégre, de így is 160 pontot (69+91) szerez, ami a kana­dai pontozásban az első helyet biz­tosítja neki. Az idény végén meg­kapja a Hart és az Art Ross Trophyt, valamint - pályafutása során elő­ször - a hokit legönfeláldozóbban művelő Masterton Trophyt. 1993 nyarán második hátműtétén esik át. 1993/94: Sérülései miatt 60 mérkő­zést ki kell hagynia, összesen 37 pontot szerez, s ez a legkevesebb, amire pályafutása során képes volt. 1994/95: Bejelenti, hogy rákos megbetegedése miatt ki kell hagy­nia a szezont. Júniusban tér vissza. 1995/1996: Ismét megkapja a Hart és az Art Ross Trophyt. 605 mérkő­zés után túllépi az 500 gólos határt, ami Gretzky mögött (neki ez az 575. összecsapáson sikerült) a második leggyorsabb teljesítmény. Visszavo­nulásáról akkor terjednek el az első kacsák, amikor a rájátszásban a Flo­rida kiüti a Pittsburghot. Utolsó idényét 1997-ben abszolvál­ta. 122 ponttal (50+72) a kanadai pontozás élén végzett, ezért megint övé lett az Art Ross Trophy. A Hart Trophyt Dominik Hasek harcolta ki. Április 23-án öltötte magára utoljá­ra a Pingvinek mezét. A Philadel­phia elleni mérkőzésen egy góllal és egy gólpasszal búcsúzik. Tavaly megvásárolta a klub részvé­nyeinek jelentős hányadát, s ezzel ő az első sportoló az NHL történeté­ben, aki tulajdonosa lett annak a klubnak, amelyben játszott. Most, hogy visszatér, a lehető legkisebb fizetést fogja kapni, 150 ezer dol­lárt. Ez 66-szor kevesebb, mint Jaromír Jágr gázsija. A jégen és az öltözőben teljesen másként kell majd viselkednnie, mint a tulajdo­nosi székben. Lemieux szerint az edző szava szent és sérthetetlen, s ezt igyekszik is tiszteletben tartani. Mario Lemieux nem az első játékos az észak-amerikai profi liga törté­netében, aki „végleges” visszavonu­lása után még egyszer szerencsét próbált. Gordie Howe 43 évesen in­tett búcsút az NHL-nek, két eszten­dő elteltével azonban újra a jégen állt. Guy Lafluer 1982-ben fejezte be először pályafutását. Ő három évig bírta hoki nélkül. Hogy Mario, a varázsló miért akar újra Pingvin­bőrbe bújni, egyelőre senki nem in­dokolta meg. Egyesek szerint a csa­patán szeretne segíteni. Mások azt mondják, az nyomja a szivét, hogy a gyermekei sosem látták hokizni. Egy következő variáció szerint a 2002-es téli olimpiára készül. Nagy valószínűség szerint azonban az év üzleti fogását szzeretné véghez vin­ni, mivel tisztában van vele, hogy a nevére nagyon sok pittsburghi szur­koló vevő. Bárhogy van is, a nézők csak nyer­nek vele. És a bajnokság is. Zinedine Zidane másodszor kapta meg a legjobb játékosnak járó kitüntetést; Luis Figo szerint igazságtalanság, hogy a szakvezetők csak az Eb-re figyeltek oda Hiába érkeztek a kérők, az év futballistájának nem eladó a lába egyébként Jozef Chovanec (Cseh­ország) és Hja Petkovic (Jugoszlá­via) is eltalálta. A magyar nemzeti tizenegy vezetője, Bicskei Bertalan Zidane mögött Rivaldónak adott elsőbbséget Figóval szemben. Zinedine Zidane a torinói Öreg Hölgy irányítója pályafutása során másodszor érdemelte ki az év fut­ballistája díjat. Az elsőt két évvel ezelőtt, a franciaországi vébé után kapta - elsősorban a tornán nyúj­tott kiváló teljesítményért, más­részt pedig a világbajnoki arany­éremért, amelynek kiharcolásában oroszlánrésze volt. Idén leginkább a belga-holland közös rendezésű Eb-n villogott: a spanyolok elleni negyeddöntőben egy találattal se­gítette hozzá csapatát a továbbju­táshoz, a portugálok elleni elődön­tőben meg ő lőtte a mindent eldön­tő aranygólt. A fináléban ugyan nem tudta értékesíteni helyzeteit, ám játéktudásával így is messze a franciák legjobbja volt. Klub szin­ten már nem volt ilyen sikeres. A Juventus az utolsó fordulóban vesztette el az olasz bajnokságot. „Életem legszörnyűbb pillanata ez” - mondta szomorúan a 28 éves Zi­dane, miután eldőlt, hogy a római Lazio végzett a Serie A első helyén. A Bajnokok Ligája idei sorozata pe­dig a „Zebrák” számára egyenesen katasztrófával végződött. Az alap­szakasz csoportjában a Juventus az utolsó helyre szorult, majd az UE­FA Kupából is kiesett. A nemzetkö­zi kupatalálkozókon Zidane-t két­szer is kiállították. Bár a csapat idén nem tartozik a legeredménye­sebbek közé, Gianni Agnelli, a Juve elnöke 2005-ig szerződést hosz- szabbított a francia játékmesterrel. Hiába jöttek a Reál Madrid és a Barcelona képviselői, az év futbal­listája nem eladó. Épp az említett spanyol csapatok­kal áll(t) szoros kapcsolatban a szavazáson második helyen vég­zett Luis Figo, akit a Real rekord­összegért igazolt le a katalánoktól. A portugál középpályás Zidane­hoz hasonlóan az idei Európa-baj- nokságon nyújtotta élete talán leg­jobb teljesítményét. A kontinensvi­adalon a portugál válogatott szem- revaló játékkal mutatkozott be, melynek Figo volt a főszervezője. A közönség Portugáliát a döntőbe várta, ám Zidane meghiúsította ezeket az elképzeléseket. Ugyan­úgy sokan azt hitték, a decemberi választáson Figo bizonyul majd a legjobbnak. Ez sem valósult meg. Pedig maga Figo is bízott a győzel­mében. „En is Figóra szavaznék” - mondta szerénytelenül. Az ered­ményhirdetés után nem rejtette véka alá csalódottságát: „Tudtam, hogy ez lesz a vége. Minden előre meg volt írva. Ha az Európa-baj- nokság lenne az egyetlen kritéri­um, akkor az egésznek semmi ér­telme. Hogy lehet az egész évi munkából csak egy hónapot érté­kelni? Ha ez így történt, akkor jobb lesz a díjat átnevezni, mond­juk az Eb játékosa címre. De külön­ben is: nem egyjátékos nyerte meg az Európa-bajnokságot, hanem huszonkettő.” Ä mérgelődő portu­gál középpályás ugyanakkor nem osztotta azt a véleményt, hogy a szavazás menetét befolyásolta vol­na az Adidas sportszergyártó cég, amely Zinedine Zidane és a FIFA- gála fő támogatója egy „személy­ben”. A lisszaboni származású fut- ballzseni a Sportingban kezdte pá­lyafutását, öt év után igazolt az FC Barcelonához. Akkoriban még a Manchester City is csalogatta, de az angolok ajánlatát végül nem fo­gadta el. Hogy jól döntött, az alig­ha lehet kétséges; Ronaldo és Ri­valdo mellett világklasszissá nőtte ki magát. A szakemberek elsősor­ban remek technikáját, gyorsasá­gát és erőnléti felkészültségét di­csérik. Emellett pontosan lő és passzol, ami a mai futballban elen­gedhetetlen. Négy sikerekben gaz­dag szezon után azonban úgy dön­tött, elhagyja a katalán klubot és az örök rivális Real Madridhoz szegődik. A Barcelona szurkolói ezt élete végéig nem fogják neki megbocsátani. „Szeretném, ha mindenki tudná, hogy a Barcelo­nához nagyon szép emlékek fűz­nek. Szakmailag és emberileg is nagyon sokat kaptam a klubtól.” A Barcelonáan eltöltött évekre az év futballistája szavazás előtt is meg­emlékezett: „Ha én kapnám a dí­jat, barcelonai csapattársaimnak ajánlanám fel, de nemcsak nekik, hanem a Real Madrid és a portugál válogatott kollektívájának is. És nem utolsó sorban valamennyi honfitársamnak, akik büszkék len­nének arra, hogy egy portugálnak jutott a kitüntetés.” Figónak ez az álma legközelebb jövőre valósul­hat meg. Idén még egy esélye ma­radt, a második legrangosabb dí­jat, a France Football magazin Aranylabdáját elméletileg meg­kaphatja. Azon a szavazáson ugyanis az újságírók döntenek. Egy szó erejéig azonban térjünk vissza a FIFÁ-gálára. Az évszázad labdarúgója cím kiértékelését ki­sebb botrány kísérte. Diego Mara­dona, az argentin válogatott egy­kori sztárja gőgösen kijelentette, hogy márpedig ő nem fog Pelével osztozkodni az első helyen: „Sok­kal jobb érzése van a futballistá­nak, ha hétköznapi emberek ki­áltják ki a legjobbnak, mint vala­mi szűk szakmai kör kedvence­ként tetszelegni. Nem igaz, hogy az interneten csupa fiatal voksolt rám, akik nem látták Pelét élőben játszani, hiszen a számítógépeket a szülők veszik. Ők pedig nagy befolyással vannak gyermekeik döntésére.” Maradona arra a kér­désre, hogy szerinte kit illetne meg az első hely, Di Stefanót em­legette. Később Piatini, Pelé, Cruyff és Rivaldo nevét emleget­te. Amikor Pelé a színpadra vo­nult, hogy átvegye az évszázad játékosának járó trófeát, Marado­na levonult a deszkákról. Ezt Pelé így kommentálta: „Örülnék, ha Diego most itt állna mellettem, de úgy látszik, elment.” JÁN HUDOK Már csak néhány nap van hátra az óesztendőből, s ez az időszak a kü­lönböző sportágak ankétjainak ideje. Az egyik legjobban figye­lemmel kísért ilyen esemény a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) által kihirdetett év és az év­század futballistája díj átadása volt. A római FIFA-gálasesten két- két játékosra figyelt a világ szeme: az utóbbi szezon legjobbjának járó kitüntetés Luis Figo (Real Madrid) és Zinedine Zidane (Juventus) közt dőlt el, míg a nagy öregek csa­tájában Pelé és Diego Maradona volt az első számú esélyes. Az év futballistája cím sorsa a FIFA tagországok szövetségi kapitányai­nak kezében van, ők adják le a je­löltek nevét a nemzetközi szövet­ség illetékeseinek. A szakvezetők három labdarúgót tüntetnek fel a szavazócédulán, az első helyezett öt, a második három, a harmadik egy pontot kap. A válogatottak tré­nerei idén elsősorban Figo, Zidane és Rivaldo (Barcelona) mellett voksoltak. A díj végül a Juventus francia játékmesterének, az Euró­pa- és világbajnok Zidane-nak ju­tott, aki 59 edzőnél végzett az élen, míg Figónak „csak” 38 elsőség ju­tott. A harmadik helyen 22-vel a brazil Rivaldo végzett. Rajtuk kívül 14 másik játékos szerepelt még a cédulák első helyén. Jozef Ada- mec, a szlovák válogatott szövetsé­gi kapitánya Rivaldót találta az évad legjobbjának, a második hely­re Nestát, a harmadikra Sevcsen- kót állította. Ezzel szemben Gio­vanni Trapattoninál (Olaszország) Batistuta, Figo, Rivaldo volt a sor­rend, míg a német Rudi Völler Zi­dane után Veront és Davidsot látta a legjobbnak. A végső sorrendet Két francia futballzseni, aki a Juventusban vált ismertté: Zinedine Zidane és Michel Piatini (Fotó archív) Mario, a varázsló új csodára készül (Fotó: archív)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom