Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)
2000-11-20 / 267. szám, hétfő
8 Kultúra - hirdetés ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 20. SZÍNHÁZ POZSONY a.ha SZÍNHÁZ: Ketten 10.30,19 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: Kendzsebáj menyegzője (a debreceni Vojtina Bábszínház vendégjátéka) 9,11 MOZI POZSONY HVIEZDA: Shaft (am.) 15.30, 18, 20.30 OBZOR: Viharzóna (am.) 15.30, 18, 20.30 MLADOSf: Himalája, karaván (ff.-sv.-ang.) 15, 17.30 Csibefutam (am.) 20 CHARLIE CENTRUM: Tájkép (szlov.- cseh) 17.30,18.30, 20.30 Én és én meg az Irén (am.) 17 Esőcseppek a forró kövön (fr.) 18 Gladiátor (am.) 19.30 Monteli özvegye (kub.- mex.) 20 KASSA TATRA: Sasszem (dán) 15.30 Árnyék nélkül (am.) 17.45, 20 ÚSMEV: Shaft (am.) 16, 18, 20 IMPULZ: Sztárom a párom (am.) 16.15,19.15 CAPITOL: Sakáltanya (am.) 15.45,18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA ROZSNYÓ - PANORÁMA: Cool túra (am.) 17,19 KIRÁLYHELMEC - PRIVÁT: Bérgyilkos a szomszédom (am.) 18 Falusi színjátszó csoportok II. országos seregszemléje Fesztiválbállal és a díjak kiosztásával ért véget DUSZA ISTVÁN Buzita. Szombaton díjkiosztással és fesztiválbállal ért véget a falusi színjátszó és esztrádcsoportok háromnapos versenye. Az esztrádcsoportok kategóriájában rendezői díjat kapott Zvolenszky Gabriella, a királyhelmeci Kökörcsin együttesből. Ä legjobb férfi alakításért ugyancsak ebből az együttesből Papp Ferdinándot jutalmazták, a legjobb női alakításért Illésné Popália Irén vehetett át díjat szintén Királyhelmecről. Kü- löndíjat kaptak a legjobb színpadi jelenetért Dakos Éva és Han- csovszky Ivett, az örösi Tavirózsa esztrádcsoportból. A Csemadok Kassa-vidéki Területi Választmányának különdíját a vezekényi esztrádcsoport vehette át. A színjátszó csoportok mezőnyében rendezői díjat nem adott ki a zsűri. A legjobb férfi alakításért Gora Róbertét, az ebedi színjátszó csoport tagját jutalmazták. Vég- váry Anna Kálazról vehette át a legjobb női alakítás díját. Különdí- jat kapott a bódvavendégi színjátszó csoport a népi, dramatikus játék színpadra állításáért. Ugyancsak különdíjjal jutalmazták Kontra Mónikát, az ebedi színjátszó csoport tehetséges fiatal tagját. Közösségszervező színjátszó tevékenységéért a kálazi Új Hajtás csoport a zsűri különdíját vette át. Három fiatal tehetséges színész - Kontra Mónika (Ebed), Rácz István (Őrös) és Bakó Lidka (Kálaz) - részt vehet a Pódium Színházi Társaság jövő nyáron sorra kerülő színjátszó tanfolyamán. A Szepsiben és Buzitán megrendezett háromnapos fesztivál elsősorban a fiataloké volt. Tapasztalt idősebbek és sokat próbált amatőr színészek mellett az ő tehetségük határozta meg a rendezvény színvonalát és hangulatát. Beigazolódott, hogy az esetenként parázs viták ellenére is a zsűri véleményét a legtöbb csoport alapos mérlegelés után megszívlelte. Általános volt a vélemény, hogy a falusi színjátszó és esztrádcsoportok fesztiváljára nagy szükség van, mivel ellentételezik az egyre inkább terjedő kulturális igénytelenséget falvainkon. Elsősorban a kölcsönös megmérettetés, a szakmai tanácsadás és a találkozás élménye jelentette a fesztivál szervezői számára a biztos visszaigazolást. A Szovjetunió elleni háborúig a magyar politikusok megpróbálták semleges helyzetben tartani az országot A tábori csendőrség szerepéről Szakály Sándor (balról) és Filep Tamás Gusztáv a Vámbéry Kávéházban (A szerző felvétele) Dunaszerdahely. A Vámbéry Irodalmi Kávéházban tartott előadást a közelmúltban Szakály Sándor, a budapesti Hadtörténeti Múzeum főigazgatója, aki azt a kérdést járta körül, volt-e alternatívája Magyarországnak a második világháborúban. VAJDA BARNABÁS Az előadást követően Filep Tamás Gusztáv tett fel kérdéseket a történésznek, többek között A magyar tábori csendőrség története 1938- 1945 címmel megjelent monográfiájával kapcsolatban. Szakály szerint 1938-tól Magyarországnak vajmi kevés lavírozási lehetősége volt, a politikusok és katonai vezetők döntéseit ugyanis alapvetően meghatározta két fontos tényező. Egyrészt az, hogy a trianoni békediktátumot az egész ország elutasította, ebből következően minden politikus a magyarlakta területek visszaszerzését tűzte ki fő célul. A Felvidék egy részének, Észak-Er- délynek és a Délvidéknek a visszafoglalása fokozatosan meg is történt, ettől kezdve azonban Németország földrajzi közelsége egyre erősebben befolyásolta az államvezetést. A magyar-német viszony furcsa kettősségét az előadó az 1939- 40-es szovjet-finn háború egyik érdekes mozzanatával érzékeltette, amikor is Magyarország 400-500 főből álló önkéntes zászlóaljat küldött a finnek megsegítésére, s ezzel a Szovjetunió és (közvetve) Németország ellen lépett fel. Hozzá kell tenni, hogy mivel északra, a két nagyhatalom által elfoglalt Lengyelország felé nem mehettek, az osztag megjárta a fél világot, amíg Finnországba jutott: akkor értek célba, amikor a felek már megkötötték a fegyverszünetet... Az 1938—45-ös időszak legsorsdöntőbb mozzanata a Szovjetunió elleni hadbalépés volt. Szakály Sándor megítélése szerint Bárdossy László miniszterelnök teljesen törvényesen jelentette be Kassa bombázása után egy nappal, 1941. június 27-én az Országgyűlés képviselőházában: „Az országot ért nem provokált támadás következtében a magyar királyi kormány megállapítja, hogy Magyarország és a Szovjetunió között a hadiállapot beállott.” Magyar- ország gyakorlaüag ezzel a lépéssel vált a második vüágháború tevékeny résztvevőjévé, annak ellenére, hogy Hitler a hadműveletekben eredetileg nem számolt magyar részvétellel. A budapesti történész hosszabb ideje kutatja a második vüágháború részkérdéseit. Első könyvében az 1939-45 közötti magyar katonai elitet dolgozta fel, most pedig új, bővített kiadásban jelent meg a magyar tábori csendőrségről szóló 1990-es monográfiája. Mint elmondta, a tábori csendőrség levéltári forrásaival már 1989 előtt is lehetett foglalkozni, habár a munkát nehezítette, hogy 1945 után nagyon sok dokumentum eltűnt vagy nyugatra került, az alakulatokat ugyanis utasították, hogy saját irattárukat vigyék magukkal. Szakály segítséget kapott a korszak akkor még élő néhány neves személyiségeitől is, ismerte pl. Kéry Kálmán vezérezredest, és interjút készített Ugray Gáborral, a tábori csendőrség nyomozóosztagának egykori parancsnokával. így jutott tudomására néhány történet, mint pl. Hatz József esete, aki a Horthy Miklós kormányzó személyes védelmét ellátó zászlóalj parancsnokaként 1944 októberében Galántán volt vadászaton az ott állomásozó csendőr zászlóaljnál, és amikor 1944. október 15-én motorbiciklivel hazaindult, Budapesten megdöbbenve tapasztalta, hogy a közben hatalomra került nyilasok őt letartóztatják. A tábori csendórséget a hadsereg mozgósításakor kezdték kiépíteni. „Magyarországon csak 1938-ban indul meg a hadsereg fejlesztése, s ez a hadsereg egy bizonyos számú tábori csendőrt igényelt, akik a csendőrség hivatásos állományából kerültek vezénylésre. A magyar hadsereg létszáma azonban oly gyorsan nőtt harmincötezerről több százezerre, hogy a csendőrség létszáma képtelen volt a hadsereg létszámával megfelelően növekedni, és ebben a több százezer fős haderőben mintegy 1500-2000 tábori csendőrnek kellett fenntartania a fegyelmet, miközben a rendfenntartó és közbiztonsági intézkedéseik mellett pl. egészségügyi feladatokat is el kellett látniuk.” A tábori csendőrség (és általában a csendőrség) történetének legérzékenyebb pontja az általuk végrehajtott kegyetlenkedések problémája. Szakály Sándor vüágossá tette, hogy 1942-től szigorú szabályók írták elő a fegyverhasználat körülményeit, miközben „a csendőrség estében riasztólövés nem volt, csak célzott, és a tábori csendőröknek nem volt mérlegelési joguk: bizonyos feltételek teljesülése mellett fegyverüket kötelesek voltak használni”. A történész - saját becslése és Teleki Éva adatai alapján - azon a véleményen van, hogy 1941 és 1945 között „néhány száz főre tehető maximum azoknak a kivégzetteknek a száma, akik a tábori csendőrök vagy később a nyüas hatalomátvétel után létrejött különböző tábori rendészeti szervek áldozataivá váltak”. Főként 1944 októbere után (amikor a tábori rendészetet beolvasztották az egyesített nyüas rendfenntartó szervezetbe) nehéz megáüapítani, pontosan kinek és müyen szerepe volt a vérengzésekben, például a zsidók elleni attrocitásokban. Mindenesetre más kutatók, pl. Szita Szabolcs Halálerőd című könyve a fentiektől eltérő adatokat közöl. Szita szerint pl. csak az 1942. január 20-21-i Újvidéken történt razzia során „4000 embert, köztük 1250 zsidót” mészároltak le honvéd- és csendőralakulatok” (i. m. 16. óldal). Az Új Szónak arra irányuló kérdésére, hogy volt-e szerepe a tábori csendőrségnek a magyarországi zsidó lakosság deportálásában, Szakály Sándor a következőket válaszolta: „A tábori csendőrségnek gyakorlatilag nem volt szerepe benne. A tábori csendőrök a csendőrség áüományából kerültek ki, tehát ugyanahhoz a testülethez tartoztak a tagjaik, s bizonyára voltak olyan esetek, amikor magát a tábori csendőrséget is alkalmazták, de alapvetően nem ezért tartották fönt a szervezetet. Az én ismereteim és az én felfogásom szerint egyébként a magyar királyi csendőrség tagjai a zsidó lakosság deportálásával kapcsolatban végrehajtották azt a politikai döntést, amelyet meghozott a politika, ugyanakkor kirívó kegyetlenkedéseiből a deportálások során nincs szó. Ha valaki megnézi, hogy pl. egy deportálás esetében hány csendőr kísért hány deportálandót, akkor azt tapasztalja, hogy az arányok a csendőrség esetében nagyon alacsonyak a deportálandók javára. Ez nem jelenti azt, hogy a csendőrség tagjai között nem voltak esetleg olyanok, akik túllépték azokat az előírásokat, amelyek számukra elő voltak írva. Egyébként úgy gondolom, hogy a testület közreműködése a deportálásokban a halálát jelentette 1945 után a testületnek.”
