Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)
2000-11-18 / 266. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 18. Családi Kör r ► Beszélgetés Czeizel Endre genetikussal a genetikai orvoslás új lehetőségeiről, a művi terhességmegszakításról Új utak a gyógyításban KAMONCZA MÁRTA ill Clinton és Tony Blair az idén bejelentette, hogy elkészült az ember géntérképe, amely a genetikai orvolás új korszakát nyitotta meg. Arról, hogy ez mit jelent majd a gyógyításban, dr. Czeizel Endrével, az ismert magyarországi genetikussal beszélgettünk. Az emberi szervezet génállományát vizsgáló Human Genom (HUGO) program 1988-ban indult útjára és a tervek szerint 2005-ben fejeződik be. 2000júniusában már 97 százalékra megvalósult, elkészült az ember géntérképe, amely új távlatokat nyit a genetikai orvoslásban. Viszont sokan úgy gondolják, hogy ezzel kapcsolatban számos etikai kérdés is felvetődik, amire viszont az orvostudomány nincs felkészülve. Mi erről az ön véleménye?- Azt gondolom, hogy az orvostudomány felkészült, inkább az a nagy baj, hogy az emberek nincsenek erre felkészülve. Engem zavar, hogy amikor Brazíliától Mexikóig járom a világot, bekapcsolom a televíziót, belenézek az újságba, látom, mennyit foglalkoznak ezzel a témával. Tudatában vannak: a jövő azon áll vagy bukik, mennyire készültek fel az olvasók, az írástudók arra, hogy egy ilyen óriási kihívással szembesüljenek. Ugyanis el kell majd dönteni, hogyan tovább. Az egyik lehetőség: megnézzük, hogy ki a beteg ember, aztán egyszerűen elpusztítjuk. Azt mondjuk, nincs eutanázia, miközben a sérült magzatokat sorozatban pusztítjuk el. Megértem, a nők általában nem fogadják el a súlyosan beteg gyermekeket, ezért nekünk, orvosoknak kellene új lehetőségeket találni, hogy ezen segítsünk. Azt hiszem, erre nagyon jó esélyünk van, kezdve a génterápiától a klónozásnak ilyen szinten való alkalmazásán át egészen addig, amin én dolgozom, nevezetesen, hogy értsük meg a gént és javítsuk ki. Erre ma már több példa van, s én bízom benne, hogy végre az emberiség a sok lehetőség közül nem a rosszabbat, a könnyebbet, esedeg a több pénzt hozót választja, hanem felülemelkedve az önös érdekeken, megtalálja a helyes megoldást. Ön szerint mi a helyes megoldás?- Az, hogy ismerjük meg önmagunkat, ismerjük meg a bennünk lévő géneket és javítsunk rajtuk. Magyarországon minden negyedik ember infarktusban hal meg, ezek jelentős része ún. korai kezdetű infarktus. Arról van szó, hogy a koleszterin lerakódik az érfalban, aminek következtében kialakul az infarktus, az agyvérzés. Megértettük ezt a mechanizmust és ma már több lehetőség is van arra, hogy a rossz gént kijavítsuk. Végülis ez a lehetőség fér bele az ember szép küldetésébe, hogy irányítsa életét. Ne elszenvedője, hanem aktív irányítója legyen sorsának. S ezt csak úgy lehet elérni, ha megértjük a génjeinket és a rossz gént kijavítjuk. Természetesen ez a feladat nem az egyénre, hanem az orvosra vár, de az egyénnek kell igényelnie. Napjainkban is dúl az abortuszvita. Engedélyezni vagy nem? Mit tegyen az a nő, áld tudja, hogy gyermeke súlyos betegen születne meg: hozza-e világra vagy inkább nem?- Ez valóban súlyos kérdés. Azt gondolom, az abortuszvitában mindkét tábornak a maga szemszögéből igaza van. Megértem a liberálisokat, akik azt mondják, hogy a terhességmegszakítást nem lehet betiltani, mert ezzel a nőket másodrendű állampolgárrá degradálnák. Hiszen ha egy nő rákényszerül arra, hogy a nem kívánt terhességet kihordja, az egész sorsát megpecsételi. Ez is igaz, de ugyanakkor az is, amit a pápa mond, hogy itt egy emberről, egy emberélet kioltásáról van szó. Amikor azzal szembesülünk, hogy mindkét tábornak igaza van és igazából nem lehet összeegyeztetni, el kell gondolkodni egy kompromisszumos megoldáson. Véleményem szerint az egyedüli helyes megoldás, hogy egyáltalán ne legyen abortusz. Tanítsuk meg a védekezésre a gyerekeket, s ez nem álom, hiszen Hollandiában, ahol teljesen szabad a terhességmegszakítás, ott már nincs abortusz. Ott úgy készítik fel a gyerekeket a szexuális életre, hogy egyúttal a védekezésre is megtanítják őket. Az abortuszok egy része viszont orvosi, genetikai okból történik...- Ez így van, viszont ezek jelentős része ma már kivédhető. Például ha a kenyérbe magzatvédő vitamin kerülne, a rendellenességek felét azonnal ki lehetne védeni. A másik felénél pedig külön-külön meg kell találni az okát. Én nagyon optimista vagyok, mert azzal, hogy megismerjük minden génünket, megtudjuk majd, hogy melyik rossz fehérjén keresztül „produDömötör Ede felvétele kálja” a fejlődési rendellenességet. Ahogy ez a magzatvédő vitamin hatásos a nyitott gerinc és a szív- rendellenességek kivédésére, idővel a szakemberek meg fogják találni a többi fejlődési rendellenesség gyógyírját is. Nem az a gond, hogy az orvoslás nem fejlődik, talán túl gyorsan is halad előre. A baj az, hogy az egészségügy rettentően nehezen fogadja el az új módszereket. Magyarországon például egy nyitott gerincű gyerek egyévi orvosi ellátásának költsége eléri a 4 millió forintot, de az állam azt már nem tudja szavatolni, hogy az anya a magzartvédő vitamint ne 100 százalékos, hanem például 25 százalékos áron vehesse meg. Ha nincs aromalámpánk, nyugodtan cseppenthetünk a párologtatóba is, az illóolaj így is kifejti jótékony hatását BARTAL TÍMEA gyre ködösebbre, hűvösebbre fordul az időjárás, több időt töltünk otthon. Bár néha egy-egy rövid sétát még megteszünk, de hosszú gyaloglásra már nem vállalkozunk. Inkább behúzódunk a kuckónkba, s megpróbáljuk átvészelni a hideg napokat. Sokan viszont rosszul viselik a bezártságot, a meleg száraz levegőt, s tavaszig szinte elveszítik életkedvünket. Ezért is ajánlatos kipróbálni a egyre divatosabb aromaterápiát. Először egy aromalámpát kell vásárolnunk, ami így tél előtt nem is olyan nehéz feladat. Sokaknak viszont csak egy kis elszántság kell, hogy végre kipróbálják a tavaly vagy tavalyelőtt karácsonyra kapott illatosító lámpájukat, amelyet — nem ismerve előnyeit - gondosan elhelyeztek a vitrinben. A megfelelő szaküzletben keressük meg a számunkra megfelelő illatot, és kellemes, akár tavaszi vagy nyári hangulatot is varázsolhatunk a szobába. Ha viszont kifejezetten a telet kedveljük, akkor sincs semmi baj, hiszen a tél hangulatát is könnyedén bevihetjük lakásunkba narancs-, erdei fenyő- vagy fahéjolajjal. Sőt ma már olyan kevert készítmények is kaphatók, amelyeket - az ünnep fényét emelendő - érdemes beszereznünk. Ilyen az ún. téli álom (mely nyugalmat áraszt a téli estéken), a fűszeres illatú ún. téli varázs, vagy a karácsony meghittségét adó ún. karácsonyi hangulat ill. karácsonyi fenyő. Az aromalámpa tartójába öntsünk vizet, majd cseppentsünk bele néhány csepp (általában 3-6 csepp) illóolajat, s néhány perc múlva szobánkat finom illat árasztja majd el. Ha nincs lámpánk, nyugodtan cseppenthetünk a párologtatóba is, az illóolaj így is kifejti hatását. Amellett, hogy kellemes illatot árasztanak, fertőtlenítenek és a kellemeden szagokat (pl. dohányfüst) is semlegesítik. Illatosító, közérzetjavító szerepük mellett még nagyon sok jó tulajdonságuk van. Nem véletlenül kedvelték őket már az ókorban is. Ma az illóolajokat nagyon sokféle egészségügyi- és kozmetikai termék gyártásához használják. Gyógyító hatásuk régóta közismert, ezért otthon is bátran használhatjuk kisebb bajok megszüntetésére. ♦ Depresszióoldó a bazsalikom, bergamott, citromfű, levendula, ylang-ylang, narancsvirág, jázmin olaja. ♦ Álmatlanság ellen alkalmazható a levendula- és a narancsolaj, akár úgy is, hogy néhány cseppet a párnánkra cseppentünk. ♦ Akik étvágytalansággal küzdenek, azoknak ajánlatos kipróbálniuk a citrom-, a gyömbér-, a mandarin- vagy a mirhaolaj étvágyjavító hatását. ♦ Az örökösen fejfájással küzdők bizonyára szívesen vesznek minden hasznos tanácsot. Bár én leggyakrabban a citronella jótékony hatásában bízom, hasonló ereje van a borsmentának, a bazsalikomnak, a citromfűnek, a rozmaringnak és a rózsának is. ♦ Nem szabad figyelmen kívül hagynunk egyes olajok nemivágy- serkentő hatását sem, hiszen velük a meghitt percek még érzékibbé tehetők. A „titkos női praktikák” közé sorolható a fahéj-, gyömbér-, ylang-ylang-, jázmin-, szegfűszeg-, szantálfa- vagy rózsaolaj. ♦ Ha valaki pedig csak felfrissülni szeretne, próbálja ki a grépffútolaj hangulatjavító, esetleg az eukaliptusz- vagy a citromolaj élénkítő hatását. Bár az illóolajok legtöbbje pozitív gondolatokat ébreszt bennünk, nem szabad figyelmen kívül hagynunk néhány gyakorlati tanácsot sem. Ha párologtatáskor közérzetünkben valamilyen feltűnő változást észlelünk, ajánlatos inkább másfajta olajat kipróbálnunk. Kifejezetten kerülendő a rozmaring- és a borókaolaj használata magas vérnyomás esetén. A várandós anyák pedig, ha lehet, inkább mellőzzék az illóolajok használatát. ORVOSI TANÁCSOK Forduljanak szakorvoshoz Jelige: Kövérke. „Az unokám miatt fordulok önhöz, aki most négy és fél ■ éves és nagyon kövér. Nem is csodálom, hiszem amikor nálam tartózkodik, akkor is rengeteget eszik. Mondtam már a lányomnak, hogy ne adjanak neki annyit enni, de nem tudja megtenni. Attól félek, hogy felnőtt korában is ilyen kövér lesz (természetesen a magasságához képest) és rengeteg problémája lesz miatta az életben. Hogyan segíthetnék rajta?" ( Kedves Nagymama, jogos az aggodalma, hiszen rengeteg elhízott gyermekkel • találkozunk, akik előbb- utóbb osztálytársaik gúnyolódásának célpontjává válnak, és helyzetük még kedvezőtlenebbé válhat. Az elhízáshoz nagyban hozzájárul a gondos anyukák viselkedése, akik az izgalmi állapotba került gyermeküket (sírás, ujjszopás stb.) minden alkalommal megetetik. Ilyenkor a gyermekben élettani éhségérzet nem jelentkezik és általában tiltakozik is etetése ellen, amit az anya figyelembe se vesz. Később a gyermek mind kevesebbet tiltakozik, majd egy idő után természetesnek veszi, hogy minden izgalmi helyzetben enni kap. A következmény teljesen érthető, mivel a különféle ingerek hatására felébredő izgalomhoz fokozatosan hozzátapadnak a táplálkozás asszociációi, és a gyermek éhséget fog érezni olyankor is, amikor egyáltalán nem éhes. Az állandó éhségérzet helytelen tanulási folyamat eredménye, és lényegéből adódóan feszültségszituációkban jelentkezik. A gyógyítás éppen ezért nagyon nehéz. Az elhízott gyermek legtöbbször kortárscsoportjánakperi- fériájára kerül, ami rengeteg szorongást, félelemét ébreszt benne. Itt bezárul az ördögi kör, mivel a szorongás, mint feszült lelkiállapot, éhségérzetet kelt, a gyermek még többet eszik és tovább hízik. Fontos megjegyezni, hogy ezeknél a gyermekeknél (a felnőtteknél) a táplálkozás valóban csökkenti a feszültséget, hiszen a feszültségjó része éhség formájában jelenik meg. Kedves Nagymama, javaslom, forduljanak gyermekpszichológushoz. Legyen ön is aktív! Csökkenni fog szexuális vágya Nehezen viselem jeligére: „Hét éve élek házasságban, két gyerekünk ■ van. A problémám különösen az utóbbi időben vált számomra elviselhetetlenné. A férjem nagyon aktív a szexuális életben és naponta közösülni akar. Nincs rám tekintettel, hogy én kívánom-e, vagy nem, az utóbbi időben már nem is elégülök ki. Ha elutasítom, akkor megsértődik, de másnap este már megint újra kezdi. Elválni nem akarok, mit tegyek? ( Kedves Asszonyom, a tapintatlan, önző férj gyakran megkeseríti a házaséletet, • mivel ez a típus tárgyként kezeli a feleségét és nincs tekintettel igényére, állapotára. Ez a típus úgy tartja, hogy őt mindig minden esetben ki kell szolgálni, nemcsak az ágyban, hanem minden területen, függetlenül attól, hogy ő ezért mit ad cserébe. A férj gyakori szexuális igényét egy ügyes feleség a saját igényének a növelésével tudja csökkenteni. Tehát ha a feleség a férjjel szemben minden este, vagy naponta többször is szexuális igényt támaszt, bizonyos idő elteltével a férj szexuális közeledési szándéka ritkulni fog. Sőt, ezzel a női magatartással hoszszú távon potenciazavarokat, korai magömlést, szexuális érdektelenséget lehet kiváltani a férjben, főleg akkor, ha időnként elmarasztalja a férj szexuális teljesítőképességét és ismételt kielégületlenségre panaszkodik. Hogy mennyi ideig tartson ez a fajta szexuális aktivitás a feleség részéről, nem tudom megmondani, de nyilván ez is egyéni jellegű. Szerintem két- három hétnek bizonyos esetekben már „eredményesnek” kellene lenni, de 2-3 hónap elteltével valószínűnek tartom, hogy a férj szexuális igénye csökkenni fog. Dr. Bordás Sándor A dunaszerdahelyi pszichológiai tanácsadó központ klinikai pszichológusa Többletenergiát sugároz Mi lehet benne jeligére: „Szeretnék választ kapni, egy eddig számomra és ■ számunkra érthetetlen dologra. Az idősek klubjának vagyok a vezetője, immár 20 éve dolgozom ezen a területen, de számomra érthetetlen, és munkatársaim számára is megmagyarázhatatlan az az eset, ami itt a klubban előfordul. Van egy 91 éves özvegyasszony. Minden újonnan érkező férfi klubtag őt környékezi meg, van, aki korban hozzá közel áll, 80-90 éves, de rokkant nyugdíjas. 40-50 év közötti férfiemberrel is hírbe került a klubon kívüli viszonya miatt. Érthetetlen számunkra, hogy sem a külseje, sem az anyagi helyzete, sem a környezete nem indokolja ezt a rajongást. Egymást között arra a megállapításra jutottunk, hogy valamilyen „szagot” áraszthat, ami a férfiakat csábítja, és ezért rajongják körül. Tudni kell, hogy az idős asszony nem tud meglenni szexuális kapcsolat nélkül. Rengeteg probléma adódik, ezért szű- kebb családjában, főként vejével mérgesedett el a viszony. Kérem a doktor urat, legyen szíves erről a nem mindannapi időskori „sajátosságról" tájékoztatni, ugyanis az 56 klubtagból - 33 nő - senki sem viselkedik így. Neki mindig van a keletje. Válaszát várom, ugyanis a családja sokszor fordul hozzám segítségért és én tanácstalan vagyok." ( Kedves Asszonyom, érdekes dolgot írt le levelében, bár az idősebb generáció szexu- • ális aktivitásából általában mi, fiatalabbak csinálunk problémát. Valahogy ellenkezik neveltetésünkkel az a tény, hogy az idősebb generáció is él, vagy élhet nemi életet és mindjárt valamilyen nem természetes dolgot keresünk benne. Pedig ez a természetes, hiszen ha valaki fiatalabb korában rendszeres és aktív nemi életet élt, az idősebb korában is rendszeresen tud nemi életet élni. Az idősebb generáció is lehet vonzó, elragadó. így az Önök hölgye valószínűleg már fiatalon is rendelkezett valamilyen ádagon felüli vonzerővel, ami talán 91 éves korára sem kopott meg és a férfiak nagy hányada ennek a vonzásnak kerül a bűvkörébe. Nem hiszem, hogy az illatok okozzák ezt a vonzalmat, véleményem szerint inkább valamilyen energiamennyiségről van szó, amelyet a hölgy kisugároz magából. Asszonyom, ha ez a helyzet komoly gondot okoz a családnak és Öntől kérik a tanácsot, javasolja, hogy forduljanak pszichológushoz. Az illatok ereje Megnyugtat, fertőtlenít...