Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)

2000-11-18 / 266. szám, szombat

n Politika ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 18. Csáky Pál kitüntetést ad át Pozsony. Csáky Pál miniszter­elnök-helyettes hétfőn a po­zsonyi Helytartói Palotában a Szlovák Köztársaság Ezüst­plakettjét adja át a megalaku­lásának 45. évfordulóját ün­neplő Ifjú Szivek Magyar Mű­vészegyüttesnek, a létrejötté­nek 35. évfordulóját ünneplő Szlovákiai Magyar Pedagógu­sok Vass Lajos Kórusának és fennállása 10. jubüeumát ülő Szlovákiai Magyar Pedagógu­sok Szövetségének, (ű) Egyelőre nincs influenzajárvány Pozsony. Az influenzás és más hasonló betegségek egy­előre még nem támadnak ko­molyan. Ezen a héten tömeges megbetegedést egyik járásból sem jelentettek. Az orvosok 43 ezer influenzást tartanak számon, ami 5,8%-os emelke­dés a múlt héthez képest. Ez jóval alacsonyabb, mint a ta­valy üyen tájban jelentett szá­mok. Leginkább az iskolás kor előtti gyermekek betegszenek meg, 2452 komolyabb estet regisztráltak. (TA SR) Takarékosságra int a miniszter Aranyosmarót. A pénzekkel való felelős gazdálkodásra, kiegyenlített 2001-es költség- vetés kidolgozására szólította fel Roman Kovác az egészség- ügyi minisztérium vezető munkatársait, hogy a tárcán belül ne keletkezzenek újabb adósságok. A miniszter ezt az aranyosmaróti kórházban je­lentette ki az intézmény meg­nyitásának 125. évfordulója alkalmából rendezett ünnep­ségen. (TA SR) Nem vigadnak a lopott borból Kassa. A rendőrség elkapta a szőllőskei bortolvajokat, akik egy helyi borforgalmazó cég­nek több mint 3 millió korona kárt okoztak azzal, hogy fel­törték raktárát, s 10 ezer üveg ötputtonyos tokaji aszút loptak el. A 41 éves Frantisek Z. sza­badlábon védekezhet, társát, a 37 éves Stefan N.-t a rendőr­ség előzetes letartóztatásba helyezte. A tolvajok elvágták a láncot a raktár bejáratánál, majd a dupla vasajtóból kiver­ték a biztonság zárat. (TA SR) Közmunkára ítélve Pozsony. A közmunka, mint a jogerős büntetés egyik alterna­tív formája a témája annak a szakmai szemináriumnak, me­lyet a parlamentben tartottak. Robert Fico szerint a munka időtartama évi 40 és 240 óra között mozoghatna. Ellenőrzé­sét szociális kurátorok, a bör­tönőrség vagy egy speciális hi­vatal végezhetné, Ficónak az első a legszimpatikusabb. Je­lenleg az elítéltek 10%-át érinthetné ez a munka, s a leg­nagyobb előnye az, hogy tele­pülések, civil szervezetek használhatnák ki, ahol mindig kevés a munkaerő. (TA SR) Igazi vevőt keresnek Visszakapták a triptichont Besztercebánya. Öt év után teg­nap újra visszakerült a Beszterce­bányai Püspöki Hivatal tulajdoná­ba az a három részből álló oltár­kép, mely még 1995-ben törvény­telenül jutott a SIS birtokába. A képet Csáky Pál miniszterelnök­helyettes és Pavol Hrusovsky, a parlament alelnöke adta vissza Rudolf Báláz püspöknek. Annak idején a püspöki hivatal el akarta adni a műtárgyat, hogy pénzhez jusson, de az Ivan Lexa vezette titkosszolgálat egy hamis vásárló révén közbelépett. Az egész akciót Rudolf Báláz kompro- mittálására használta volna fel a SIS, mivel a püspök egyértelműen kiállt Michal Kovác köztársasági elnök mellett. A püspöki hivatal vezetője, Jozef Hrtús elmondta, a képet továbbra is el akarják adni, de most már sze­retnének egy igazi és komoly vevőt találni. Készek tárgyalni szlovák múzeumokkal is, ha valamelyik ki tudná fizetni a legalább 200 ezer dolláros árat. (SITA) Mellőzött téma Kisebbségek az éterben Pozsony. A MEMO ’98 sajtófigyelő szervezet felmérése szerint idén jú­lius és szeptember között az elektro­nikus sajtó a figyelt 137 órából mindössze négyben foglalkozott a kisebbségekkel, ebből is három és fél órában csak a romákkal. A hírek csupán 1,6%-a szólt pozitívan a ki­sebbségekről, a maradék vagy sem­leges, vagy negatív felhangú volt. A híradások 61,5%-a a romák nyugat­európai etnotutizmusával foglalko­zott. 56 százalék 3 témát érintett: az úgynevezett farmertörvényt, a krumplilopásokat, valamint Anas- tázia Bálázóvá zsolnai roma asszony meggyilkolását. A többi kisebbség teljesen mellőzött a sajtóban, általában semlegesek a hírek, a magyarságról 3 negatív in­formáció jelent meg. Az ukrán ki­sebbségről egyetlen másodpercnyi híranyag szólt. A romaprobléma megoldására törekvő programok­kal, pályázatokkal kapcsolatban egyetlen hír sem jelent meg. A MEMO a közszolgálati televízió, a Markíza és a Lima tévé, a közszolgá­lati rádió és a Twist rádió műsorát monitorozta. (s, t) A nemzetiek beismerték, az ellenzék nem tudott alternatívát felmutatni a lakosságnak Jövő kedden Szlovákiába látogat az osztrák államfő Magába néz az SNS? Pozsony. A sikertelen nép­szavazás után önkritikát gyakorolt a Szlovák Nemzeti Párt, sőt politikai irányvál­tásra is kész. SITA-JELENTÉS Jaroslav Paska kijelentette, a nép­szavazás sikertelenségének okát nemcsak abban látják, hogy a pol­gárokat kevéssé informálták, ha­nem abban is, hogy az ellenzék nem tudott előállni konkrét meg­oldásokkal, nem kínál alternatívát a jelenlegi kormánykoalícióval szemben. A párt új témákat szeretne felvet­ni, olyan problémákra keresni a megoldást, amelyek valóban ag­gasztják a társadalmat, mint pél­dául a munkanélküliség, a nagy­arányú bűnözés, vagy az EU-integ- rációra való felkészülés. A nemzeti párt alelnöke szerint céljuk nem az ellenzék - a HZDS és a Smer ­egyesítése, hanem olyan témák felvetése, amelyben több párt is egyet tudna érteni. A NATO-csat- lakozással kapcsolatos álláspontja megváltoztatására viszont nem ké­szül az SNS. Meredek párhuzam A bársonyos forradalom évfordulójára közzétett állásfoglalásában az SNS párhuzamot von a kommunista diktatúra és a jelenlegi kormány között. „A totalitárius hatalom a közvetlen demokrácia mindennemű megnyilvánulásának megakadályozására törekszik. A kormány mindent megtett annak érdekében, hogy sikertelen le­gyen a népszavazás” - véli az SNS. A kormány koalíciós tanácsát a kommunista párt központi bizottságához hasonlítja, a legfelsőbb bíró leváltására tett igyekezet pedig annak a jele, hogy a bírásko­dást is ellenőrizni akarja. Támogatják a nyelvi charta elfogadását és a kisebbségi pedagógusképzés megoldását Új prioritásokat javasol a DS ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A Demokrata Párt (DS) prioritásai átértékelésére szólítot­ta fel a kormányt. A legfontosabb­nak az állami monopóliumok pri­vatizációját, a magánosításból származó bevételek átlátható el­osztását és a bankszektor privati­zációját tartja. Könnyíteni kell a vállalkozót terheit, csökkenteni a béradót. El kell indítani a közigaz­gatási reformot, restrukturalizálni a nyugdíjrendszert, az iskola­ügyet, az egészségügyet. Módosí­tani kell az alkotmányt, szűkíteni a népszavazások és a képviselői mentelem jogkörét. Támogatja a kisebbségi nyelvek chartáját és a kisebbségi pedagógusképzés mi­hamarabbi megoldását. Klestil Pozsonyba jön TA SR-HÍR Bécs. Rudolf Schuster meghívásá­ra kedden Pozsonyba érkezik Tho­mas Klestil osztrák államfő. Szlo­vák kollégáján kívül Mikulás Dzu- rinda kormányfővel, Jozef Migas házelnökkel és Jozef Moravcík po­zsonyi főpolgármesterrel is tár­gyal. A két államfő idén már har­madszor találkozik, az előző kettő­re Székesfehérvárott, a közép-eu­rópai elnökök találkozóján és Inns­bruckban, Schuster betegágyánál került sor. Schuster családja nyá­ron Klestil javaslatára kérte az élet- veszélyes állapotban levő államfő Innsbruckba szállíttatását. Thomas Klestil (TA SR-felvétel) Szlovák állampolgár még nem kapott menekültstátust Egyelőre marad a vízum SITA-HÍR Pozsony. Az EU-tagországok me­nekültpolitikájának harmonizáci­ója lesz a belga EU-elnökség prio­ritása, jelentette ki Pozsonyban Jan de Bock. A belga külügymi­nisztérium főtitkára elmondta, meghozták már azokat a döntése­ket, melyek szigorítják a mene­kültstátus elismerését, így kiszűr­hetik a tisztán pénzügyi érdekből érkezőket. A döntés alapján már jövőre várható változás, így remé­li, hogy 2001-ben több országgal, többek közt a szlovák állampolgár­okkal szembeni vízumkényszer megszüntetéséről is határozat szü­letik Brüsszelben. Belgiumban ed­dig egyetlen szlovák állampolgár sem kapott menekültstátust, ami szerinte azt bizonyítja, a szlovákiai állampolgári jogok megfelelnek az európai normáknak. A magyarság mindössze 7%-át nem érdekli az uniós csatlakozás, a felsőfokú végzettségűek a legtájékozottabbak Keveset tudunk az Európai Unióról ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A lakosság több mint egy- harmada úgy véli, keveset tud az Európai Unióról. A Közvélemény­kutató Intézet felmérése szerint vi­szont többen vannak azok (40%), akik úgy vélik, a lakosságot kellő­képpen tájékoztatják ebben a téma­körben, s az is örvendetes, hogy ará­nyuk 3 százalékkal nőtt a februári felmérés óta. A tájékozottabbak kö­zé sorolják magukat a felsőfokú vég­zettséggel rendelkezők (71%), a vállalkozók (69%), a 40-49 év közti korosztály (50%) és az állandó munkahellyel rendelkezők (48%). A Smer potenciális választóinak 47%-a érzi úgy, hogy kevésbé tájé­kozott a témakörben, a 60 év feletti­eknél ez 43% (de 24%-ukat egyálta­lán nem is érdekli az Unió), régiók szerint pedig a Zsolnai és a Beszter­cebányai kerület lakóinak 45 száza­léka vallja ezt. A csatlakozás iránti érdektelenség jellemző a HZDS vá­lasztóira és a Trencséni kerületre. Viszont a magyar kisebbséghez tar­tozók mindössze 7 százaléka tanja végképp érdektelennek ezt a dolgot, és a felsőfokú végzettséggel rendel­kezőknél ugyanilyen arány jött ki. Mit szeretnénk tudni az EU-ról? ♦ mik a csatlakozás előnyei ♦ mik a hátrányai ♦ milyen hatással lesz a tagság az életszínvonalunkra ♦ milyen kötelességei lesznek Szlovákiának az EU-ban ♦ milyen hatással lesz a tagság a gazdaság fejlődésére ♦ milyen hatással lesz a tagság a hazai mezőgazdaságra ♦ milyen munkavállalási lehe­tőség nyűik az EU-ban ♦ hogyan befolyásolja verseny- képességünket a tagság ♦ műyen az EU döntéshozatali mechanizmusa Mennyire tájékozottak a polgárok a csatlakozásról a megkérdezett úgy véli H október 2000 Pl február 2000 megfelelően tájékozott alulinformált nem érdekli a csatlakozás nem tudja megítélni GfdÍ! TASR ac*a*°k százalékban, Forrás: Közvélemény-kutató Intézet Több tízmillió válaszoló Világraszóló felmérés Pozsony. November 15-én kezdő­dött és ma ér véget a világ eddigi legnagyobb, Planet Project elne­vezésű közvélemény-kutatása, amelyet 120 országban folytattak. A szervezők elsősorban az inter­netfelhasználók millióit kívánták megcélozni, de azok sem marad­nak ki a felmérésből, akiknek nincs hozzáférésük a világháló­hoz. 500 hordozható számítógép­pel felszerelt kérdezőbiztos dolgo­zik világszerte az adatgyűjtésen, nyolc témakörben összesen 160 kérdést tesznek fel a felmérés résztvevőinek. A közvélemény-kutatás eredmé­nyei csak néhány hónap múlva válnak ismertté, azonban az inter­neten ( www.planetproject.com ) a regisztrált felhasználók folyama­tosan betekintést nyerhetnek a részeredményekbe. Több tízmillió válaszolóra számí­tanak, akik az interneten össze­vethetik saját profiljukat a felmé­résben résztvevő valamennyi vá­laszadó adataival, (jéel) Roman Kovác (Archívum)- Ez a kormány igyekszik helyrehozni azt, amit az előző elrontott - mondta Báláz püspök (TA SR-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom