Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)
2000-11-16 / 264. szám, csütörtök
19 ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 16. TÉMA: A MEGALITIKUS KULTÚRA Csak a 20. században kezdődött a megalitok rendszeres kutatása, de az első híradások jóval korábbiak Jerney is felfigyelt a kapukba, falakba beépített szobrokra A kőóriások megkövült titkai Máig sem tudni pontosan, milyen célt szolgálhatott Stonehenge. Etelköz kőszobrai 1798 tavaszán Napóleon több mint 330 hajóból álló flottája kifutott a touloni kikötőből, és elindult a Kelet kapujának tartott Egyiptom meghódítására. A korzikai nem is nagyon titkolta, hogy Nagy Sándor babétjaira vágják. ÖSSZEÁLLÍTÁS A legendás makedón hadvezér vagy 2100 évvel korábban egészen Indiáig eljutott. Ehhez azonban előbb az angolok érdekeltségébe tartozó Egyiptomot kellett elfoglalnia, s július 21 -én már Kairó előtt, a piramisok lábánál táborozott 40 ezer főt számláló seregével. Ezen a napon hangzott el szájából a szállóigévé vált mondat: „Katonák! Negyven évszázad tekint le rátok!” Nehéz lenne megmondani, hogy a hosszú sivatagi bolyongás után elcsigázott gárdisták közül hányán tudatosították a pillanat nagyságát, de valószínűnek tűnik, hogy a hatalmas kőgúlák látványánál jobban izgathatta őket a Nílus, amelynek hűsítő vizében megmoshatták fáradt tagjaikat. Az egyiptomi hadjárat, tudjuk, Napóleon kínos megfutamodásával végződött, de az egyiptológiának jó reklám volt, olyannyira, hogy a piramisokról azóta is minden gyermek tanul az iskolában. Ezeket a rendkívüli méretű és kétségtelenül impozáns építményeket ma is sok turista keresi fel, s alig múlik el esztendő, hogy valaki könyvet ne írjon róluk. Azt viszont már jóval kevesebben tudják, hogy a fáraók birodalmától több ezer kilométernyire, de szinte egy időben, Európa északnyugati területein más népek is hatalmas építményeket emeltek halottaik emlékére vagy éppen ünnepélyes összejövetelek színhelyéül. Ezekről a több tonnáA menhirek egyik híres korzikai példánya nyi kődarabokból összerakott a- lakzatokról még ma is kevés bizonyosat tudunk, építőikről meg szinte semmit. Mivel Írországban és Svédországban éppúgy megtalálhatók, mint Franciaországban vagy a Földközi-tenger számos szigetén, például Korzikán vagy Máltán, nyugodt lelkiismerettel kizárhatjuk, hogy egyazon kultúrájú, ugyanazt a nyelvet beszélő nép hozta volna létre őket. Természetesen azt sem hallgathatjuk el, hogy az egyes objektumok keletkezésének időpontja is bizonytalan. A régészek sokáig úgy képzelték, hogy Kr. e. legfeljebb 1000-1500 évvel állíthatták fel ezeket a kőkolosszusokat, a modern kormeghatározási módszerek (pl. a radiokarbon-eljárás) segítségével azonban egyik-másik alakzatról megállapították, hogy még a gizehi piramisoknál is korábban, Kr. e. a 6. évezredben épültek. Ennek ellenére akadnak jó néhányan, akik közös zsákba dobálják a különböző építményeket, és a címkére oda- biggyesztik: megalitikus kultúra. A görög eredetű megalit magyarra fordítva nagy követ jelent, de valójában egy vagy több, rendszerint megmunkálatlan vagy csak durván megmunkált kőtömbből álló őskori emléket jelöl. így mega- litnak tekintik az olykor több méter magas és akár 20-40 tonna súlyú magányosan álló szikladarabot is, amelyet valamilyen céllal eredeti helyéről nem kevés fáradsággal elszállítottak, majd ismét felállítottak. Ezeket a kőoszlopokat menhireknek nevezik a szakemberek. Gyakran csoportosan találhatók, s attól függően, hogy sorokba vagy körökbe rendezték őket, alignement, illetve kromlech a nevük. Az egymás mellé állított kőoszlopokra olykor egy harmadik kőlapot helyeztek, ez a kőkapura emlékeztető trilit vagy triliton, amely állhat magában is, de többnyire folyosószerű építményt, e- setleg sírkamrát alakítottak ki belőlük, vagy éppen egy kör mentén helyezték el őket, mint azt a legnagyobb hírnévre szert tett megalitikus építménynél, a dél-angliai Wiltshire grófságban található Stonehenge-nél megfigyelhetjük. A több függőleges és a rajtuk fekvő kőtömbökből álló mesterséges alakzatot dolmennek nevezik. Hogy a piramisok fennmaradtak, azt sokan magától értetődőnek találják, azon viszont nem győznek Egyik-másik alakzat még a gizehi piramisoknál is korábban épült. csodálkozni, hogy a megalitok ilyen szívósaknak bizonyultak. Ha meggondoljuk, ebben van is valami, elvégre egy hatalmas és funkciótlan gránit- vagy bazalttömb könnyen építőanyaggá válhat, de sokszor a vallási fanatizmusnak is áldozatul eshet, ahogy az számtalanszor megtörtént. A megalitok rendszeres kutatása csak a 20. században kezdődött, de az első részletesebb híradások és beszámolók jóval korábbiak. Egy 12. századi angol krónikás, Geoffrey Monmouth Stonehenge-t a legendás Merlin varázslóval hozza kapcsolatba. Állítólag ő volt az, aki a természetfölötti erőkkel szövetkezve mai helyére röpítette Írországból az Óriások táncának nevezett megalitegyüttest. Mint minden legendában, ebben is van némi valóságelem. Stonehenge kőtömbjeit ugyanis nem a környéken található kőzetekből hasították ki; ilyen összetételű anyag csak 250 kilométernyire északra fordul elő, ezért a több tonna súlyú lapokat valamiképpen a helyszínre kellett juttatni. A szállítás és a felállítás módja, az építmény keletkezési ideje és funkciója, az építők kiléte - csupa olyan kérdés, amelyekre megnyugtató válaszok mindmáig nem születtek. Természetesen feltevés szép számmal akad, egyikmásik nagyon meggyőzően is hangzik, de igazából biztosra nem mehetünk még a legkézenfekvőbb magyarázat esetében sem. A középkor hajnalán még úgy hitték, hogy óriások és más mesebeli lények vagy a pokol ördögei építették ezeket a fura építményeket, amelyek tövében pogány szertartásokat rendeztek. De már akkor is felvetődött az a lehetőség, hogy egyfajta gyülekezőhelyek (templomok?) lehettek, ahol a törzsfők alattvalóikhoz szóltak, vagy a törzs tagjai ünnepélyesen búcsút vettek halottaiktól. Számos me- egalitikus emlék belsejében emberi csontokat találtak, ezért valószínűnek látszik, hogy temetkezési helyül szolgáltak. Csak az a zavaró, hogy sok helyen a végtagcsontok száma jóval több, mint a hozzájuk rendelhető koponyák száma, s még az évezredeken át háborítatlan kamrákban is összevissza hevertek az elhunytak maradványai. A németországi megalitok első tudós kutatójának a 16. század első felében élt Nicolaus Marschalk rostocki professzort tekinthetjük, aki aprólékosan feljegyzett minden tárgyat és csontot, amit a sírkamrákban talált. Az utókor is hajlik arra, hogy a megalitokat összekapcsolja a halottak kultuszával és eltemetésével, de éppen a leghíresebbek egyike, Stonehenge nem illik ebbe a képbe. ÖSSZEFOGLALÓ Nyugat-Európa különböző területein sokezer magányosan álló vagy ki- sebb-nagyobb csoportokba rendezett menhir és dolmen található. Ezeket a népi hiedelem általában az óriásokkal hozta kapcsolatba, s különösen Németországban emlegették őket előszeretettel egy-egy hatalmas sír, „kőágy”, pince, vár stb. kapcsán. Az óriás egyik német elnevezése: der Hüne, amely eredetileg a kóborló hunokra utalt. (Csak az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy a cseh obr, illetve a szlovák obor = óriás szó egyesek szerint az avar népnévből ered.) A német Hünenbett vagy a holland hunebed általánosan használt szakkifejezés a megalitokkal foglalkozó kutatók körében, és szó szerinti fordításban hun (vagyis: óriás) ágyat jelent. Mindezzel csak azért hozakodtam elő, mert a mai Ukrajna területén, a Dnyepper és a Don folyótól a Fekete-tengerig húzódó területen az elmúlt századokban gyakran bukkantak különböző, olykor tekintélyes méretű kőszobrokra, amelyeket népvándorláskori nomád népek, mindenekelőtt a hunok és avarok alkotásainak tekintettek. A19. század negyvenes éveiben egy lelkes hazánkfia, Jerney János (1800-1855) Körösi Csorna Sándor példáján felbuzdulva elindult megkeresni a magyarok őshazáját. Az akkori háborús viszonyok miatt csak az Azovi-tengerig jutott el, s lényegében a ma Levédiának és Etelköznek tartott vidéket járta be. Ő is felfigyelt ezekre a gyakran már kapukba, templomfalakba beépített szobrokra, amelyekről feltételezte, hogy a Kárpát-medence felé igyekvő ősmagyarok állították. Több ilyen szobrot saját költségén haza is hozatott és a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozott. 1851- ben, ismét csak saját költségén adta ki két kötetben úti beszámolóját (Jerney János keleti utazása a magyarok őshelyeinek kinyomozása végett címmel), s ebben olvashatjuk a következőket: „oly nagy számmal tűntek itt föl a kőszobrok, miszerint hat órai huzamos vizsgálódás után sem valék képes a folyam mellett messzi nyúló faluban mind egyről egyig megszemlélni; csak a nyilvánosabb helyeken föltűnő s hozzáférhetőbbeket rajzolgatám le vá- zolatban. Illyenek: A) a közönségháznál némi istállószinben jászoly- nak alkalmazva találtam 3 nagyot. 1-ső női szobor, 1 öl hosszú 1 1/2 láb széles; 2-dik férfié, 4 láb magos, 2 láb széles, de már fej nélkül. 3-dik szintén férfit ábrázol, 5 láb magos, 2 láb széles, ismét fej nélkül. B) Dividenko házánál a falu déli részében, 3 darab. 1-ső háza falának tövéhöz ásva az ereszet alatt épen a pitvarnál, sárga agyaggal betapasztva; colossalis nagyságú lehetett, minthogy a köldökön fölüli kilátszó rész maga 4 lábnyi. 2-dik a szín sarkánál gerendák közt. 3-dik a házelőtti kapunál földszint fekszik, szintén durvább mű... Abbeli tu- dakozódásimra: honnan kerültek tulajdonkép ezen kőszobrok? - A steppékből, a mohillákról (halmokról) lön egyhangúlag válaszuk. Mivoltuk iránt pedig ekkép fejezék ki magukat: hogy azok vétkeikért la- koló kővé vált emberek lennének. Dividenko különösen azt adá elő, hogy a pitvaránál levőnek betapasz- tása után a mázoló leányka e ka- meni-babától megrontatván, sok ideig kézfájásban szenvedett”. Jerney János kőszobrai természetesen jóval később keletkeztek, mint a németországi kőemlékek. Alkotóikról nem tudunk semmi bizonyosat; lehet, hogy valóban a Levédiában és az Etelközben bolyongó őseink állították őket, de más népek szerzőségét sem zárhatjuk ki. Érdekes, hogy ilyen ember formájúvá megmunkált menhirszobrokkal Korzika és Szardínia szigetén is találkozhatunk, ezek keletkezési idejét azonban a Kr. e. 3. évezredre teszik. A Húsvét-szigetek legfontosabb lelete a számtalan óriási szobor. Többségük 4-10 méter magas, és kb. 20 tonna. Hogy miért készítették őket, s hogy isteneket vagy az ősöket ábrázolják - megválaszolatlan kérdés. (Archívum) Az oldalt írta Lacza Tihamér A világon a legrégiebbek Megalitok a sivatagban Nemrégiben Egyiptomban óriási kőoszlopokat találtak. A 6000- 6500 éves megalitok a világon a legrégebbiek - áüapították meg a felfedező amerikai régészek. A megalitokra Dél-Egyiptom sivatagjában, Nabtában, a Nílustól nyugatra leltek rá, s a kőoszlopok legalább ezer évvel idősebbek, mint a nevezetes Stonehenge. Nabta a legősibb csillagászati megfigyelőhely az amerikai kutatók szerint. Egyúttal kultuszszertartásokra is szolgált, s a köveket bonyolultan szervezett munkával kellett felállítani. Az oszlopok elhelyezése olyan geometriai formára emlékeztet, amely a halál, a víz és a nap jelképe. A köveket úgy helyezték el, hogy soha ne vessenek árnyékot egymásra. A kutatók szerint a nabtai köveket annak a népességnek az előfutárai emelhették, amely később a Nílus mentén az első piramisokat építette körülbelül 4700 évvel ezelőtt, (i-t) A kőkorszaki számológépnek is tekinthető megalitegyüttest nem tudományos célból hozták létre, feltehetően szertartásokhoz szolgált díszletként Őskori csillagászati obszervatórium HÁTTÉR Egy fiatal angol csillagász, Gerald Hawkins a Nature című folyóiratban 1963-ban cikket közölt a világ nyolcadik csodájának is nevezett Stonehenge-ről. Tanulmányában azt az elképzelését fogalmazza meg, hogy a közel 115 méter átmérőjű kör mentén, illetve belsejében elhelyezkedő különböző mesterséges alakzatok (trilitonok, menhirek, mélyedések stb.) egy több ezer esztendős csillagvizsgáló maradványai. Később Stonehenge: a megfejtés (Stonehenge decoded) című könyvében részletesen is kifejtette ehnéfétét, amelyet ma már általánosan elfogadnak a szakemberek. Hawkins szerint 3500- 4000 ezer évvel ezelőtt élt elődeink a Napnak a nyári és a téli napforduló, illetve a tavaszi és őszi napéjegyenlőség idején érvényes kelési és lenyugvási szögét, valamint a Hold járásának adatait tudták meghatározni az „obszervatórium” belsejében álló menhirek, trilitonok és egy 89 méteres átmérőjű kör mentén, egyenlő távolságra elhelyezkedő 56 bemélyedés - Aubrey-gödör - segítségével. A kőkorszaki számológépnek is tekinthető megalitegyüttest természetesen nem tudományos célból hozták létre; feltehetően az akkor élt emberek napkultuszának szertartásaihoz szolgált díszletül és taValószínűnek tartják, hogy a kelták cipelték ide a bálványokat. Ián más fontos összejövetelek színhelye is volt. Stonehenge-t három fázisban építették és az egyes időszakok között olykor több évszázad is eltelt. A legkésőbb, Kr. e. 1500 táján keletkezett a legismertebb rész (Stonhenge-III): egy 30 méter átmérőjű kör mentén és belsejében elhelyezkedő menhir- és trilitongyüttes, amely ma már eléggé foghíjas, hiszen a kereszténység térhódításával eredeti funkcióját elvesztette, viszont alkalmas építőanyagot kínált a környék lakóinak. Az ötvenes évek végén Atkinson professzor vezetésével régészeti feltárásokat végeztek itt, s a ledőlt köveket (már ami megmaradt belőlük) ismét felállították. Stonehenge természetesen izgatta az évszázadokkal korábban élt emberek képzeletét is. Sokáig makacsul tartotta magát az a feltevés, hogy egy hatalmas kőoltárról van szó, amelynél pogány druida papok véres áldozati szertartásokat mutattak be. Azt sokan napjainkban is valószínűnek tartják, hogy a kelták cipelték ide a hatalmas bálványokat és építették fel belőlük Stonehenge-t, de nekik tulajdonítják a Franciaországban és Németország északi felében található többi neolitkori megalit- komplexumot is. Ez azonban nem több puszta feltevésnél. Stonhenge legismertebb része: egy 30 méter átmérőjű kör mentén és belsejében elhelyezkedő menhir- és trilitonegyüttes, amely ma már eléggé foghíjas. A feketével jelzett kövek máig fennmaradtak.
