Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)

2000-11-16 / 264. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 16. Régióink Döme Károly a hitélet megszilárdítása mellett az izsai gyermekeket is tanította Névadó ünnepség KAMONCZA MÁRTA étszáz évvel ezelőtt, 1800-ban került Izsá- ra egy nagyon becsü­letes, tisztességes, munkáját szerető plé­bános Döme Károly, aki a hitélet megszilárdítása mel­lett a gyermekeket is tanította. A plébános, aki korábban Pozsony­ban bölcsészeti és teológiai tanul­mányokat folytatott, másfél évti­zedig tevékenykedett a komáro­mi járásbeli községben, 1815- ben, amikor alesperessé nevezték ki, távozott a faluból. Ám nem­csak az izsaik sajnálták a kedves plébános urat, hanem ő is sajnál­ta távozását, bár a Magyar Tudo­mányos Akadémia tagja lett, jó kapcsolatot ápolt Baróti Szabó Dáviddal és Kazinczy Ferenccel, mindig hálával és szeretettel gon­dolt izsai híveire. Ezt bizonyítja az is, hogy 1842. október 31-én kelt végrendeletében alapítványt hozott létre 2357 forintos alaptő­kével az izsai iskola növendékei és pedagógusai jajára. A végrendelétben pontosan megha­tározta, hogy kik részesülhetnek az alapítvány támogatásából, cserébe csak azt kérte, hogy az izsaiak minden évben halála nap­ján, azaz május 22-én gyászmisét tártsanak emlékére. Az alapítvány pénzét a pozsonyi káptalan kezelte. A káptalan min­den év decemberében megküldte az alapítványi alaptőke éves ka­matát az izsai plébániára, ahol a mindenkori plébános és az arra hivatott személyek az összeget szétosztották. Ä támogatásban részesülők zömében a szegény jobbágyok gyermekei voltak, de az alapítványból egy bizonyos összeget az iskola karbantartás­ára; a taneszközök vásárlására, és a tanítói fizetésekre lehetett fordítani. Az alapítvány 1913-ig segítette az izsai gyermekeket, akik késői utódai sem feledkeztek meg a falu jótevőjéről. Az izsai magyar tanítási nyelvű alapiskola az idén októberben ünnepélyes külsőségek között vette fel Döme Károly nevét. Az erről szóló okiratot október má­sodik vasárnapján Szigeti László oktatási államtitkár adta át Boschetti Adrianna igazgatónő­nek. Az államtitkár ünnepi beszé­dében a példaképek fontosságá­ról szólt és felhívta a figyelmet arra, hogymilyen fontos szerepet játszik egy nemzeti kisebbség éle­tében a jó minőségi anyanyelvi is­kola, ahonnan tudással felvérte­zett emberfők kerülnek ki a nagy­betűs életbe. Az iskola névfelvételével egyidőben emlékeztek meg az öt­ven évvel ezelőtt újjáindult magyar oktatásról is. Ebből az alkalomból az intézmény épületében kiállítást rendeztek, melyen korabeli fényké­pek, iskolai dokumentumok, ldad­ványok segítségé­vel mutatták be az izsai iskola ötven esztendős műkö­dését. Az alapiskola ün­nepe után az ok­tatási intézmény kertjében a Cse- madok helyi alap­szervezete és az önkormányzat a millennium alkal­mából emlékün­nepséget szerve­zett, melyen fellé­pett a komáromi Concordia vegyeskar. Csáky Pál miniszterel­nök-helyettes ün­nepi beszédében Szent István örök­ségére emlékezte­tett, Gáspár Tibor komáromi gimná­ziumi tanár pedig a magyarság tör­ténetének jeles évfordulóit eleve­nítette fel. A va­sárnapi ünnepsé­gen felavatták azt a millenniumi emlékművet, melynek talapza­tát Gáspár Péter szobrászművész készítette. Gáspár Tibor, a komáromi gimnáziumi nyugalmazott tanára a ma­gyarság történetének kiemelkedő eseményeire emlékezett Csáky Pál miniszterelnök-helyettes beszédében Szent István király bölcsességét hangsúlyozta Nyolcvanöt éve hunyt el a kiváló szlovákiai magyar méhész és szakíró, Sőtér Kálmán Fogas Ferenc illusztrációs felvétele Múlt heti számunkban jeleztük, elérkezett a gyermekfotóverseny utolsó fordulójának kiértékelése. A legtöbb szavazatot Mátyási Xénia kapta Csallóközaranyos- ból, a második Süli Rozina, Végvezekényből, a harmadik Putyera Anikó lett, Feketenyék­ről. Mindhárom nyertesnek gra­tulálunk, a Kodak cég fényképe­zőgépét, utazótáskáját, illetve fürdőlepedőjét nyerték. Olvasóink nagy érdeklődéséből feltételezzük, hogy megkedvel­ték a fotóversenyt, ezért elhatá­roztuk, hogy versenyünket más témával folytatjuk A következő forduló témája: Az idősek. A versenybe nagymamák, déd­apák képeit várjuk. Kérjük olva­sóinkat, hogy a felvételek hátol­dalára írják rá, kit ábrázol a kép, valamint a beküldő nevét és rí­mét (a cím a nyeremények elkül­dése miatt fontos, ezért kérjük azokat az olvasókat, akik már küldtek fotókat, hogy küldjék el pontos rímüket is). A képekre ezentúl nem várjuk olvasóink szavazatait, a felvételeket egy, a szerkesztőségünk bírálja el. A há­rom legjobbnak ítélt fénykép a Kodak cég által felajánlott díja­kat nyeri. Kérjük, felvételeiket minél hamarabb adják postára szerkesztőségünk címére: Új Szó szerkesztősége, Prievozská 14/A, P. O. Box 49,824 88 Bratislava 26, a borítékra ne feledjék el ráírni: „Fotóverseny”! FOTÓVERSENY Haláláig szegénységben élt CSÁKY KÁROLY őtér Kálmán, kiváló magyar méhész és szakíró 85 éve hunyt el. A Felvidékről in­dult, s pályája jelentős szakasza is ide kötötte őt. 1834. október 11-én született Csúzon (Dubník), Komárom me­gyében. Középiskolai tanulmánya­it Érsekújváron, Esztergomban, Nyitrán és Nagyszombatban vé­gezte. Két évig volt Esztergomban teológushallgató, de betegsége mi­att 1855-ben kilépett az -intézet­ből, s Scitovszky prímás gazdasági segédtisztté nevezte ki. Egy ideig a központban dolgozott, aztán vi­dékre helyezték. Ekkor került kö­zelebbi kapcsolatba Hont megyé­vel, hisz 12 évig Kemencén, illetve Dejtáron volt intéző. Nyugdíjbavonulásakor Inámban (Dolinka) vásárolt birtokot, ame­lyen 1874-ben méhest alapított. Később ez lett Hont megye legna­gyobb és legkorszerűbb méhese. „Ebben a méhesben végezte meg­figyelését, kísérleteit. Gyakorlati tevékenységének legjelentősebb eredménye a helyes keretméret megalkotása volt.” (Kassai M. Ka­talin: Sőtér Kálmán. In.: Magyar Agrártörténeti Életrajzok, szerk.: Dr. Für Lajos-Dr. Pintér János. Bu­dapest, 1898. 236.1.) Az országos hírű méhésztelepen kívül Inámban építette ki a magyar méhészet legnagyobb vidéki könyvtárát. Innen küldte publiká­cióit a Méhészet című lapnak, s 1880-ban hozzáfogott A méh és vi­lága című terjedelmes munkájá­nak megírásához. Ennek megalko­tása révén lett Sőtér „A méhészeti világirodalom legterjedelmesebb (2000 oldalnál nagyobb) és egyik legalaposabb szakkönyvének szer­zője”. (Kenyeres Ágnes, főszerk.: Magyar Életrajzi Lexikon. Buda­pest, 1969. 649. 1.) A könyv első kötete 1895-ben jelent meg Ko­lozsváron, a 2. kötetet pedig Buda­pesten adták ki 1908-ban. A szerző saját tapasztalatain kívül a külföl­di szakirodalmat is felhasználta. Foglalkozott az elméleti kérdések­kel, s szinte mindent elmondott a méhészetről, a méhekről, azok ösztöneiről, szokásairól, betegsé­geiről stb. Ismertette a gyakorlati tudnivalókat is: bemutatta a mé­hészkedés eszközeit, a kaptárakat stb. Művét 1910-ben a német, oszt­rák és magyar méhészek 55. ván­dorgyűlésén Budapesten arany­éremmel tüntették ki. (Kassai M. Katalin, 1989. 237.1.) Tevékenységének ered­ménye a helyes keret­méret megalkotása. 1879-ben Sőtér alapítója volt a Ma­gyar Országos Méhészeti Egyesület­nek, amely 1905-ben alelnökének választotta őt. Gyakorlati eredmé­nyeinek bemutatásával maga is több kiállításon vett részt, s nyert arany, ezüst- vagy bronzérmet. Sőtér Kálmánról több lexikonunk is megemlékezik. Olvashatunk róla a Borovszky-monográfia lapjain, az Irodalom, tudomány, művészet cí­mű fejezetben és az Inámot bemuta­tó részben egyaránt. (Borovszky, szerk.: é.n. 48., 27.3-74. 1.). Nevét azonban több megyei, a gazdasági életet is érintő kiadványban hiába keressük. Nincs ott például az 1893- as Hontvármegyei Almanach gaz­dasági egyesületeket bemutató lap­jain. A méhészeti szakosztály elnö­keként akkor Borbély Pétert jegyzik. (Szerk.: Pongrách Elemér, 162-163. 1.) De nem találjuk Sőtér nevét a Hontvármegyei Gazdasági Egyesü­let 1905-ös évkönyvében sem. Még az alapító tagok közt sem jegyzik a nevét, (szerk.: PályiP. 19-25.1.) Va­jon mi lehetett ennek az oka? A Borovszky-monográfiában még azt olvassuk, hogy a század elején Sőtér évről évre gyarapítja „méz­telepét”. (48.1.) Az agrártörténeti életrajzokat közlő kiadványban említik, hogy Sőtér „A nagy szak- irodalmi mű befejezése után Ko­rosra (Nyitra megye) költözött, magával vitte méhesének egy ré­szét, és itt élt 1915. szeptemberé­ben bekövetkezett haláláig”. (Kas­sai M. Katalin, 1989. 237. 1.) Mint tudjuk, híres munkájának 2. kötete 1908-ban megjelent. Az előző köz­lés szerint ekkor tehát már semmi­képp sem élt Inámban. Talán ezért sem szerepelt az országos hírú szakember az 1910-es nagy ipolysági gazdasági kiállításon, ahol egyébként a megye összes va­lamirevaló gazdája bemutatta jó­szágait, termékeit. Utolsó éveit tehát Förster báró nyitrakorosi birtokán töltötte Sőtér. Itt élt szegénységben halálá­ig, 1915. szeptember 15-éig (a Ma­gyar Agrártörténeti Életrajzok cí­mű kiadvány szerint szeptember 16-áig). Egykori működési helyén újabban egyre gyakrabban idézik szellemét, s emléket is állítanak je­les lakójuknak. A felavatott millenniumi emlékmű az izsai iskola kertjében (Saláth Richárd felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom