Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)
2000-11-14 / 262. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 14. Sport A Slovan Bratislava edzője a bíróra panaszkodik, hogy megszakadt csapata veretlenségi sorozata Szili: mák a mákos kalácsban A remek formában játszó Németh Szilárd (a labdával) két gólt szerzett az Inter-Petrzalka (4:1) találkozón. (Eugen Vojtísek felvétele) A sorozatok azért vannak, hogy megszakadjanak - tarja a frázisként ható mondás. Eperjesen megtörtént, az égszínkékek 32 meccs után kikaptak, és ez annyira megviselte a trénerüket, Stanislav Jarábeket, hogy nem ment a meccs utáni sajtóértekezletre. Ligocky bírót ajánlotta maga helyett. TOMI VINCE Egyetlen edző sem boldog, ha csapata kikap, de hát el kell tudni viselni a vereségeket is. Még akkor is, ha ez egy széria végét jelenti, még akkor is, ha ez a csapat első helyébe kerül. Legkönnyebb a játékvezetőt hibáztatni (bár nem szentek) áhelyett, hogy reálisan értékelnénk a teljesítményt. Aki figyelemmel kíséri a Szuperligát, tudja, a Slovan már Púchovban is a vereség szélén állt, a játékosságban egy klasszissal jobb újonc nagyon „megkergette” a pozsonyiakat, kezet csókolhatnak Fortuna istenasszonynak, hogy 1:1 lett az végeredmény. Aztán egy héttel ezelőtt a nagyszombatiak „ajándékoztak” három pontot a Slovan- nak, amely - jó eredményei ellenére -jellegtelenül futballozik, játékával nem tudja lelátóra csalogatni a nézőket. Panaszkodik is a Németh Szilárd bizonyult az Inter és a mérkőzés legjobbjának. szurkolókra. Azok - némi túlzással mondva - annyian vannak, hogy a 30 ezres stadionban egyenként meg lehetne számolni őket. Hiába no, a nagyérdemű nemcsak eredményeket akar, hanem játékot is, élményt is, látványt is. Mert végeredményben erről kellene, hogy szóljon a labdarúgás. A néző (kivéve a fanatikus drukkerokat) ezt tartja szem előtt; elkezd gondolkodni, és úgy dönt, nem megy ki a stadionba. Minek? Bosszankodni? A bajnok Inter hazai mérkőzéseire már hagyományosan még kevesebben járnak. Sokan talán nem is annyira a csapat miatt ülnek fel hétről hétre a lelátókra, hanem egy játékos miatt. Németh Szilárd. A labdarúgásban vannak mesteremberek és művészek. Előbbieket tiszteljük, utóbbiakat bámuljuk, s még többet várunk tőlük, hogy ámulatunk is nagyobb lehessen. Szili manapság konkurencia nélkül áll a szlovákiai futballban. Ha nem lenne, ki kellene találni. Nélküli az Inter olyan lenne, mint a mákos kalács mák nélkül. Amilyen imponáló érzékkel helyzetbe tud kerülni, ahogy a 19-re is lapot húzó kártyás bátorságával képes gyors futás közben cselezni, tisztára játszani magát, ahogy a párharcok során 10 méteren hármat ver ellenfelére, ahogy utána ötletesen megjátssza a labdát, arra mostanság senki sem képes a Szuperligában. Németh Szili Szilárd a futballban nem önmagát akarja megvalósítani, hanem magát a Játékot. így, nagybetűvel. Ezért szeretik az emberek, ezért járnak miatta mérkőzésre. Egy hétig van miről beszélniük. Tegnapelőtt is nagy dolgokat produkált a kis pozsonyi rangadón. Egyszerűen nem tudták tartani, a semlegesítésére kijelölt „testőr” inkább elbújt, nehogy lehetetlenné váljon. Erőteljes, gyors megugrásai során feltartóztathatatlan volt, s hogy csak két gólt lőtt, arról a kapufa „tehet” és a már földön fekvő ligeti kapus, akinek a levegőben kalimpálózó lábában akadt el a gólba tartó labda. Németh Szilárd volt az Inter és a meccs legjobbja. Sokadszor. Nem vitás, ki lesz az Év labdarúgója. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK Ján Filc vezetőedző: Folytatódik a csapatépítés Betlizett a címvédő ♦ Leváltották Zdenek Zemant, a Napoli labdarúgócsapatának vezetőedzőjét. Az 53 éves cseh szakember a nyáron kötött szerződést a klubbal, ám a sorozatos kudarcok miatt elvesztette a vezetés bizalmát. Utódját később jelölik ki. ♦ Szentpétervári tomagyózelmével az orosz Marat Szafin került az ATP Race, a férfi teniszezők idei pontversenyének első helyére (684). A további sorrend: 2. Kuerten 664; 3. Sampras 637; 4. Norman 621; 5. Kafelnyikov 543; 6. Hewitt 505; 7.Agassi 453... 18. Hrbaty 253. ♦ Tarolt a nagymagyari női tekecsapat az I. liga 8. fordulójában: Zlaté Klasy-Vrútky 19:1 (2392:2206). Legeredményesebb hazaiak: Ma- rics Zsuzsa 415, Varga Éva 402, Vlahy Éva 399 fával. A csallóköziek hat pontjukkal a középmezőnyben tanyáznak. ♦ Nincs változás a női tenisz világ- ranglista élmezőnyében, továbbra is a svájci Martina Hingis áll a pontverseny élén (6050). A további sorrend: 2. Davenport 5567; 3. V. Williams 3947; 4. Szeles 2889; 5. Martinez 2729; 6. S. Williams 2306. ♦ A magyar jégkorong-válogatott mindhárom mérkőzését megnyerve végzett a székesfehérvári Millenniumi Torna élén. Kereső Árpád csapata a zárófordulóban Lengyelországot verte 5:3-ra. ♦ Jeannie Longo, Atlanta olimpiai bajnoka, Mexikóvárosban megpróbálta megdönteni az egyórás kerékpározás női világrekordját. Az ötszörös világbajnok francia klasszis saját, 44.767 km-es csúcsát szerette volna tovább javítani, de a rekord ezúttal elmaradt. ♦ A Kaiserslautern labdarúgócsapata leigazolta a Tottenham 26 éves portugál csatárát, Jose Manuel Dominguezt. ♦ A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 6,8,9,12,15,17,20,21,23,36,37, 46,52,60,61,62,67, 70,74,79. ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Nem sikerült megvédenie elsőségét a Német Kupán a szlovák jégkorong-válogatottnak. Ján Filc vezetőedző legénysége a hannoveri háromnapos viadalon csupán az utolsó előtti, harmadik helyen kötött ki (a győzelmet a fiatal hokisokból álló kanadai együttes szerezte meg, a svájciak végeztek a második, a házigazdák pedig a negyedik helyen). Kezdettől fogva nehézkesen, sok hibával korongozott a szlovák csapat, többjátékos átlagon aluli teljesítményt nyújtott. A nyitómérkőzésen, ha nehezen is, de legyőzte a (2:1) vendéglátókat, sőt, a kanadaiak ellen is jól, kezdett, két harma- dot követően három góllal vezetett, azonban ez volt minden. A továbbiakban aztán rá sem lehetett ismerni a vb-ezüstérmes gárdára, amely percek alatt elszórakozta a juharlevelesek elleni szombati összecsapást (hosszabbításban kapott ki 5:4-re). A zárótalálkozón, a svájciak ellen már fáradt csapat benyomását keltette az együttes, főleg a klu- csemberek okoztak nagy csalódást, s teljesen megérdemelten nyert 4:2-re a közepes játékerőt képviselő svájci válogatott. A Hannoverben jégre lépett játékosok közül csupán Rybár kapus emelhető ki, a többiek jobbára csak betliztek, még a külföldön hokizók is! A tornagyőztes kanadaiak (vasárnap este 5:2-re verték a németeket) 40 000 márkával térhettek haza, a szlovákok „csak” húszezret hokiztak össze az idei Német Kupán. Pedig a címvédés reményében utaztak a viadalra. Ján Filc: „Legközelebb, három hét múlva a trencséni Szlovákia Kupán mások kapnak játéklehetőséget. Folytatódik a csapatépítés és a vb- felkészülés első szakasza...” (zsi) Polgár Judit csak tartalék lesz a sakkvilágbajnokságon Nem kapott meghívót MTI-JELENTÉS Elutazott Görögországba a szlovák labdarúgó-válogatott Mindenki szóhoz jut SITA-JELENTÉS Madrid. Polgár Judit a spanyol El Paísnak úgy nyilatkozott, hogy a Nemzetközi Sakk Szövetség hátrányos megkülönböztetésben részesíti őt, ugyanis nem hívta meg a november 27-én, Új-Delhiben sorra kerülő világbajnokságra. Az El País emlékeztet arra, hogy a szövetség több olyan játékosnak küldött meghívót, akinek eredményei jóval szerényebbek, mint Polgáré. A kieséses rendszerű egyéni vb-re a világranglista alapján, illetve a zónaversenyekről lehetett eljutni. Polgár Judit Éllő-pontjaival éppen lemaradt a viadalról, a „selejtező” tornákon pedig nem indult. Ä részvételre így kizárólag szabadkártyával nyílna számára lehetőség.- Rendelkezem a szükséges feltételekkel. Idén több versenyt nyertem, ráadásul én vagyok az egyetlen nő, aki a férfi élmezőnyben játszik - fogalmazott Polgár, aki az isztambuli sakkolimpián a magyar férficsapat tagjaként negyedik lett, ráadásul a 13 partiban szerzett 10 pontjával az együttes legeredményesebb játékosa volt. Ambrus Zoltán, a magyar szövetség főtitkára azt mondta, hogy Polgár Judit a világbajnokság elsőszámú tartaléka. A világbajnokságon a magyar színeket Lékó Péter, Almási Zoltán és Alekszander Csernyin, illetve a nők versenyében Lakos Nikoletta képviseli. Pozsony. Tegnap elutazott Görögországba a szlovák labdarúgó-válogatott, amely szerdán 18 órai kezdettel a házigazdák nemzeti csapatával mérkőzik. Miroslav Karhan (Besiktas) sérülés miatt nem tarthatott a többiekkel, helyette Hornyák Zsolt (Inter) kapott meghívót. „Úgy tervezem, a keret valamennyi tagja lehetőséget kap a barátságos találkozón” - mondta Jozef Adamec vezetőedző. A 18 játékos közül, a Görögországban légióskodó Juraj Bucek és Vladimír Janocko a találkozó színhelyén csatlakozik az együtteshez, csakúgy mint az Izraelben játszó Jozef Valachovic (Maccabi Tel-Aviv). Pinte Attila jó hangulatban érkezett: „Csupán annyi a változás, hogy Budapestről tovább tart az út, mint Somorjáról. Sikeresen, gólpasszal mutatkoztam be a Ferencvárosban, még 30 perccel a meccs után is aláírásokat osztogattam a játéktéren. Ha lehetőséget kapok, igyekszem bizonyítani.” Kényszerpihenőt követően tért vissza a válogatottba Stanislav Varga (Sunderland), hosszú idő után kapott meghívást a rutinos Ladislav Pecko. „Szinte karácsonyi ajándéknak számít, hogy ismét fel- ölthettem magamra a címeres mezt, remélem, nem okozok csalódást” - nyilatkozta az elutazása előtt a Slovan védője. A keret valamennyi tagja teljesen egészséges. ■■■■I RÖVIDEN -MlH Van Gaal szerint Figo a legjobb Barcelona. Luis Figo, a Real Madrid labdarúgója első helyen szerepel Louis van Gaalnak, a holland válogatott szövetségi kapitányának fantázialistáján. - Ha a Föld összes játékosa közül bárkit beválogathatnék a holland együttesbe, elsőként Figót hívnám. Amellett, hogy kiváló adottságai vannak, hozzáállása és állandó győzni akarása is példaértékű. Egyszerűen fantasztikus. Az én filozófiám szerint sokoldalú labdarúgók kellenek a játékhoz, de sajnos ilyenekből jelenleg kevés van Európában. (MTI) Torinóban tilos az alkoholárusítás Róma. A holnapi Olaszország-Anglia barátságos labdarúgómérkőzés miatt ma estétől a találkozó befejezéséig tilos alkoholt árusítani Torinóban és környékén. Az észak-olasz nagyvárosba több mint 2500 szigetországi szurkolót várnak. A Scotland Yard 12 biztonsági szakembert küldött Torinóba, akiknek az a feladatuk, hogy tanácsaikkal segítsék a helyi rendőrök munkáját. A november 15-i mérkőzésen búcsúzik Puhl Sándor: ez lesz a magyar játékvezető utolsó hivatalos nemzetközi találkozója. (MTI) Michael Spinkset letartóztatták Greenville. Michael Spinkset, az egykor félnehéz- és nehézsúlyban is profi világbajnok amerikai ökölvívót letartóztatták otthonában, mert súlyosan bántalmazta barátnőjét. A rendőrségi jelentés szerint egy csúnyán összevert nő jelentkezett a wilmingtoni kórház ügyeletén, és azt állította, hogy élettársa, a most 44 éves hajdani bokszbajnok hagyta helyben. Spinkset őrizetbe vették, de aztán 12 500 dolláros óvadék ellenében szabadlábra helyezték. (MTI) Berti Vogtsnak nincsenek illúziói Hamburg. Berti Vogtsnak, a Leverkusen labdarúgócsapatának újdonsült trénerének nincsenek illúziói a klubedzői élettel kapcsolatban. „Ez egy olyan brutális üzlet, ahol csak a siker számít” - mondta az 53 éves szakember, aki ugyanakkor új szerepkörének előnyös oldalait is kiemelte: „Bizonyos szempontból viszont könnyebb dolgom lesz, mint szövetségi kapitányként. Egy vezetőedző már a következő fordulóban jóváteheti a hibáit, a válogatottnál azonban gyakran hónapok is eltelnek, amíg feledtetni lehet egy-egy kudarcot.” (MTI) A macedón-magyar barátságos futballmérkőzés előtt Illés Béla megsérült MTI-ELŐZETES Budapest. Hasfalhúzódása van Illés Bélának, ezért az MTK Hungária középpályása nem léphet pályára a magyar válogatottban a Macedónia elleni szerdai barátságos labdarúgó-mérkőzésen. Bicskei Bertalan szövetségi kapitány nem tervezi másik játékos behívását a keretbe. A Dunavarsányban edzőtáborozó együttes reggel még nem volt teljes, az idegenlégiósok közül tegnap délutánig csak Radoki János (Ulm) és Hamar István (Beitar Jeruzsálem) érkezett meg. A többiek: Sáfár Szabolcs (Salzburg), Korsós Görgy (Sturm Graz), Vasile Miriuta (Cottbus) Lisztes Krisztián (Stuttgart) Horváth Ferenc, Sebők Vilmos (Cottbus) és Fehér Miklós (Braga) később csatlakoztak a csapathoz. Bicskei Bertalan szövetségi kapitány hétfőn 11 és 17 órakor tartott edzést a válogatottnak. A Macedónia-Magyarország összecsapást szerdán 18 órakor rendezik Skopjéban. TENGERENTÚLI BAJNOKSÁGOK NHL. Öt mérkőzéssel folytatódott az észak-amerikai profi jégkorong- liga alapszakasza. A legutóbbi játéknap egyik főszereplője Lubomír Sekerás volt, aki kétszer is az ed- montoniak hálójába talált, ám ennek ellenére - hosszabbítás után - vereséget szenvedett a Minnesota. EREDMÉNYEK: Minnesota-Edmonton 4:5 - hosszabbítás után (1:1,. 1:2, 2:1 - 0:1). Gólütők: Sekerás 2, McKenna, Roest, illetve Kilger, Smyth, Poti, Guerin, Weight; 18 ezer néző. Carolina-Ottawa 4:0 (2:0, 1:0, 1:0). Gólütők: Willis 2, Vasícek, Tanabe; 12 ezer néző. Washington-Atlanta 2:2 - hosz- szabbítás után (0:0, 1:2, 1:0 - 0:0). Gólütők: Goncar, Klee, illetve Brunette, Ferraro; 12 700 néző. New York Rangers-Phoenix 0:2 (0:0, 0:1, 0:1). Gólütők: Doan, Numminen; 18 200 néző. Anaheim-Detroit 2:3 (0:2, 2:1, 0:0). Gólütők: Ledere, Mclnnis, illetve Maltby, Shanahan 2; 16 400 néző. A KANADAI PONTVERSENY ÁLLÁSA: Pálffy (Los Angeles) 26 pont (9 gól + 17 gólpassz), Allison (Boston) 24 (9 + 15), Weight (Edmonton) 24 (5 + 19), Guerin (Edmonton) 22 (12 +10), Hossa (Ottawa) 22 (8 + 14), Fleury (NY Rangers) 21 (13 + 8) roenick (Phoenix) 21 (9 + 12), Kovaljov (Pittsburgh (21 (9 + 12), Robitail- le (Los Angeles) 21 (7 + 14). NBA. Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi fordulójának eredményei: Detroit Pistons-Seattle SuperSonics 101:92, Denver Nuggets-Los Angeles Clippers 95:79, Golden State Warri- ors-Orlando Magic 99:105 - hosszabbítás után, Sacramento Kings-Dallas Mavericks 109:84, Los Angeles Laker-Houston Rockets 105:99. (TA SR) SPORTFOGADÁS A SPORTKA 46. játékhetének nyereményei -1. HÚZÁS - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 11 nyertes á 20 203 korona; 4. díj: 867 nyertes á 370 korona; 5. díj: 16 058 nyertes á 61 korona. Az átvitt JACKPOT-nye- remény: 11 899 566 korona. II. HÚZÁS - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 5 nyertes á 44 447 korona; 4. díj: 415 nyertes á 773 korona; 5. díj: 10 066 nyertes á 98 korona. Az átvitt JACKPOT-nyeremény: 12 000 885 korona. A LEHETŐSÉG - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 5 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 56 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 524 nyertes á 100 korona. Áz átvitt JACKPOT-nyeremény: 2 807 455 korona. A MATES nyereményei: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 81 nyertes á 992 korona; 3. díj: 1885 nyertes á 100 korona. Az átvitt JACKPOT-nyeremény: 191 766 korona. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 45. játékhetének nyereményei. Öttalálatos szelvényre nem bukkantak. A négyesekre 1 078 097, a hármasokra 9481, a kettesekre 568 forintot fizetnek. Az e héten várható nyereményösszeg: 450 millió forint. HATOSLOTTÓ. Hattalálatos szelvény nem volt, 5+1 találatos szelvényre sem bukkantak. Az ötösökre 259 012, a négyesekre 3521, a hármasokra pedig 628 forintot fizetnek. (TA SR+TXT)