Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)
2000-11-11 / 260. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 11. Oktatás Ötven évvel ezelőtt kezdődött a tanítás a kassai magyar iskolában. A jubileumot háromnapos rendezvénnyel ünnepük meg az intézmény mai és volt tanárai, diákjai Ahol nem csupán a tudást adják útravalóul Elsősök délutáni foglalkozása Az alma mater épülete Tanévnyitó az iskola udvarán (Archiv felvételek) Fennállásának fél évszázados jubileumára készül a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola. Az intézmény múltjáról, jelenéről és a közelgő ünnepről az iskola igazgatójával, Reiter Gézával beszélgettünk. MISLAY EDIT Az intézmény elnevezéséből arra következtethetünk, hogy nem egy, hanenj két iskoláról van szó. Pár évvel ezelőtt az alapiskola a városhoz tartozott, a gimnázium pedig a kerülethez. 1991-ben azonban, amikor átvettem a vezetését, minisztériumi engedéllyel egy jogi személlyé alakult át, és azóta a neve Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola. Ennek óriási előnye van, mert a gyerekeket első elemitől érettségiig neveljük. A gyakorlat azt mutatja, hogy azok a gyerekek, akik vidékről jönnek a gimnáziumba, nagyon gyorsan adaptálódnak az itteni munkatempóhoz. Térjünk vissza egy kicsit az elmúlt öt évtizedre. Az igazgató úr erről bizonyára sokat tud mesélni, hiszen nemcsak tanára, hanem diákja is volt ennek az iskolának. Első osztályba 1949-ben még szlovák iskolába jártam, mert magyar nem volt. Iskolánk az 1950/51-es tanévben alakult meg. A szülők akaratából jött létre, a szó legszorosabb értelmében, mert voltak bátor szülők abban az időben, akik vonatra ültek, elmentek Prágába, beültek Gottwald előszobájába, és addig ültek ott, amíg megkapták az engedélyt a magyar iskola megnyitására. Akkoriban ez nagyon bátor dolog volt, hiszen 3-4 évvel előtte még folyt a kitelepítés. Eleinte két épületben működött az iskola. Az 1-3. évfolyam a Posta utcán, a felsőbb évfolyamok pedig a Tajovsky utcai épületben. Az utóbbit Gün- nert Elza néni vezette. Az 1-3-nak eleinte nem is volt tanítója. Egy hét múlva jelentek meg az első oktatók, Szamuelisz Erzsiké és Bárdos tanárnő, és megindult a tanítás. Tankönyv persze nem létezett. Volt egy szülőgárda, akik a tananyagot, annak alapján, amit a tanítók megírtak, éjjelente legépelték, és szétosztották másnap a gyerekek között. Ez fantasztikus volt. Egy év múlva már négy osztály működött a Posta utcán, és akkor a város vezetősége úgy döntött, hogy a Tajovsky utcai épületet adják oda a magyar iskolának. Létrejött egy nyolcosztályos iskola, igazgatónak pedig Varga Mihályt nevezték ki. Rohamosan nőtt a gyerekeknek a létszáma, mert akkor lényegesen több magyar élt Kassán, mint ma, és a gyerekeket magyar iskolába járatták. 1956-57-ben már felmerült az igénye annak, hogy megnyíljon a gimnázium. Akkoriban nevezték ki igazgatónak Rácz Olivért. Ő, Mózes Sándor és Halász Elemér mentek aztán Pozsonyba, és addig ültek az oktatásügyi minisztérium előszobájában, amíg ki nem rohant az illetékes tisztviselő, és oda nem vágta a cetlit, hogy „Itt van nektek, legyen nektek magyar gimnáziumotok!” Aztán leérettségizett az első osztály, és egyetlenegy gyereket nem vettek fel egyetemre, mert az illetékesek meg akarták mutatni, hogy a gimnáziumnak nincs létjogosultsága. De Rácznak abban az időben pártvonalon, nagy tekintélye volt, így szeptemberben egy csomó gyerek megkapta a végzést, hogy fel vannak véve. Mindenki végzett egyetemet. Ezután jött a mi osztályunk, mi már gond nélkül bekerültünk az egyetemre. Ebből is lehetett látni, milyen erős ez az iskola. Az évek során párhuzamos osztályok nyíltak a gimnáziumban is, a suli már nem fért el a Tajovsky utcai épületben. Akkor kaptuk meg a mostani, Kuzmány utcai épületet, ami az adott pillanatban elég volt. Volt egy őrült nagy tornatermünk is. Aztán egyszer, másodikos gimnazista voltam, le akartunk menni tornaórára, de a terem ajtaja zárva volt, mert a szomszéd iskola megszállta a tornatermet. Azóta egészen mostanáig nem volt tornatermünk. Talán nem mindenki tudja, hogy a mai épület már „bővített változat”. Pár éve tanítottam már itt az egyetem elvégzése után, amikor lehetetlenné vált a helyzet, egyszerűen nem fértünk el. Akkor már szükség lett volna arra is, hogy legyenek szaktantermek. Be is rendeztünk ’68-ban két nagyon komoly labort, a kémiait és a fizikait. Ezután Kecsey Károlyné, az akkori igazgatóhelyettes azt mondta, húzzunk az épületre még egy emeletet. Meg is szerezte a pénzt, és engem bízott meg, hogy vezessem a munkálatokat. Kisdiákként ezt már magam is megéltem. Emlékszem, a szülők is segítettek az építkezésben... Minden munkát a szülők végeztek el, a malterkeveréstől a falazásig. Egyszer jött egy elegáns úr, kezében kis táskával. Docens volt a műszaki egyetemen. Docens úr, mit szeretnél itt csinálni, kérdeztem. Ha átöltözöl, akkor segíthetnél betont keverni. „Én falazni szeretnék”, közölte. Felvette a munkaruhát, a táskából elővette a vakolókanalat, a vízmértéket, a mérőónt. De felvág a fiú, gondoltam. Azt a sarkot kellene ott felrakni, mutattam neki. „Oké”, mondta, felállt, és szuperül dolgozott. Ne hülyéskedj már, faggattam, hol tanultál meg így építkezni? „Tudod mondta -, én nem voltam egy fényes káder, a bátyámmal először kőművesekként felépítettük Pozsonyt, és aztán mentünk mint munkáskáder egyetemre.” Csodás időszak volt az. A plusz két emelet megoldotta a helygondjainkat. Persze az épület azért úgy istenigazából nem volt tökéletes, mert nem volt tornaterem meg olyan laboratóriumok, amilyeneket a kor megkövetelt. Azokban az években rengeteg gyerek járt ide. Akkor volt az úgynevezett populációs maximum, 630 tanuló járt az iskolánkba. Most 460 a gyerekek száma. Ennek több oka van. Egyebek között az alapiskolák átszervezése nyolcadikról kilencedikre. Ez a váltás teljesen tönkretette a gimnáziumot tanulói létszám tekintetében. A létszámgyarapodás csak három év múlva fog bekövetkezni. A másik dolog, ami mélységesen sújtja ezt az iskolát, az az alapiskola tanulóinak a létszáma. Nem csak az a probléma, hogy egykét szülő szlovák iskolába járatja a gyerekét, mert ez kezd valahogy megszűnni azzal, hogy most már sok szlovák család pedig hozzánk járatja a gyerekét, mert azt mondják, hogy az nívó, ami itt van. Ami tragikus, az az, hogy a fiatalságnak a zöme érettségi után négy nyelvet beszél, ír, olvas. Elvégzik az egyetemet, nincsenek nyelvi korlátáik. Oda mennek, ahova akarnak. És elmennek. Kint élnek Amszterdamban, Stockholmban, Prágában vagy Budapesten, és persze az ó gyerekeik is. Ha itt élnének Kassán, nem lenne gond. Ez lenne Európa egyik legnagyobb iskolája. De mivel túl jól dolgozunk, és túl jó ab- szolvenseink vannak, borzasztó nagy az elvándorlás. Lassan kiürül a város, és a vidék is. A Bodrogközben elöregedtek a falvak, a fiatalság egyszerűen eltűnt, mert hatalmas a munkanélküliség. Az, hogy egyáltalán létezünk, annak köszönhető, hogy óriási a teljesítményünk. Két éve 38 gyerek érettségizett, hatot vettek fel orvosi egyetemre. A múlt évben 36-an végeztek, közülük öten tanulnak orvosnak. Az egyetemre felvettek aránya 75 és 90 százalék között mozog. Változott a gimnázium profilja az évek során? Mely tantárgyakra helyeznek nagyobb hangsúlyt? Az egyetemre akarjuk felkészíteni a diákokat. Ezért modernizáltuk az iskolát a pincétől a padlásig. Felújítottuk a kémiai, a biológiai és a fizikai laboratóriumot, a könyvtárat, a konyhát, az éttermet, van újonnan kialakított számítástechnikai és tornatermünk. A szegénység ellenére olyan mérhetetlen nagy a szülői szövetség támogatása, hogy a legmodernebb tansegédeszközökkel vagyunk felszerelve. Mivel Kassán vagyunk, és végzett diákjaink közül sokan itt vannak a város egyetemein, végtelenül jó a kapcsolatunk ezekkel a felsőoktatási intézményekkel. Tudjuk, hogyan kell felkészíteni őket, vagy például azt, hogyan lehet a gyereket bevezetni már korábban az egyetemre, hogy ott végezzen gyakorlatot. Mind a két osztály általános gimnáziumi osztály, viszont vannak választható tárgyak. Negyedikben gyakorlatilag mindenki egyéni képzést kap, attól függően, milyen egyetemre szeretne menni. Délutánonként konzultációt tartunk. Részt veszünk a belföldi és külföldi tanulmányi versenyeken, lényegében ez is felkészülés a felvételire. Milyen iskolán kívüli tevékenységet kínálnak a diákoknak? Nálunk tanít Fecsó Szilárd, aki nemcsak tanár, hanem képzőművész is. Számára berendeztünk egy műhelyt, ahol azokkal a gimnazistákkal is nagyon lelkesen foglalkozik, akiket érdekel a képzőművészet. Működik az Árvácska tánckör, a KGSZT irodalmi színpad és a Csengettyű énekkar. Úgy tudom, angol nyelvi tábort is szerveztek már. Két évvel ezelőtt, a pihenést a tanulással összekötve a magyarországi Tapolcán táboroztak az alapiskolások. Minden angol nyelven folyt, még az orvos is angolul beszélt. Idén nyáron a gimnazisták számára szerveztünk tábort Horvátországban, ahová három angoltanár kísérte el őket. Persze nemcsak angolul, hanem németül, franciául és latinul is tanulhatnak a gyerekek. Ezenkívül az alapiskola első osztályától van számítástechnika. A kicsik imádják. Alig lehet őket kizavarni a számítástechnikai teremből. Hány számítógépe van az iskolának? Húsz-harminc körül. Még több lesz, mert megnyertünk egy számítástechnikai versenyt. Kapunk még egy számítógépes termet, és a hálózatot is bővíteni fogjuk. Három gépen megy az adminisztráció, ezek állami gépek, a többit a szülői szövetség vásárolta. Azoknak, akik az utóbbi években nem jártak itt, bizonyára azonnal feltűnik, hogy megszépült az épület. Igyekeztem az épületet ugyanolyanná tenni, mint amilyen valaha volt. Emlékeztem arra, müye- nek voltak az eredeti kapuk, lerajzoltam és megcsináltattam a szocialista „alumíniumbarokk” helyett. A kapuk olyanok, mint régen, csak nincs rajtuk a bronz rács, és nem velencei üveg van bennük, hanem sima üveg. A lámpák is olyanok most, mint a régiek voltak. Hány tanár és diák fordult meg az 50 év alatt az iskolában? Kapásból nem tudom megmondani, viszont a jubileumra egy évkönyvet jelentetünk meg, és abban benne lesz az iskola összes eddigi igazgatójának, tanárának és diákjának a neve. Az alapiskolásoké és a gimnazistáké is. Voltak persze évfolyamok, amelyeket nagyon nehezen lehetett identifikálni, a hőskor dokumentumainak egy része ugyanis eltűnt, így előre elnézést kérek azoktól a diákoktól, akik nem találják majd az almanachban a nevüket, mi minden hozzáférhető adatot megpróbáltunk felkutatni. Kik szervezik a háromnapos ünnepséget? Egy ilyen jelentős évforduló megünneplése komoly gépezetet igényel. A tanári kar tagjai szétosztották egymás között a feladatokat, de tulajdonképpen közös munka folyik. Hogyan fognak ünnepelni? November 22-én két kiállításmegnyitó lesz, az egyik azoknak a képzőművészeknek az alkotásaiból, akik az iskolánkban tanultak, a másik pedig az iskola történetét mutatja be. Másnap a sportcsarnokban focimérkőzéseket tartunk, ezenkívül lesz történelmi és szavalóverseny, majd délután az iskolánk diákjai ünnepi műsorral lépnek fel a Thália Színházban. A „fő nap” 24-én lesz, 8-tól 10-ig nyílt napot tartunk az iskolában, majd ünnepélyesen leleplezzük Márai Sándor domborművét, szintén az iskola épületében. Ezután mostani és volt tanárok és diákok állófogadáson találkozhatnak. Este a premontrei templomban volt növendékeink - zenészek, énekesek - adnak hangversenyt. Névadó is lesz az ünnep, az iskola Márai Sándor nevét veszi fel. Miért éppen Márai mellett döntöttek. Ez nem volt kérdés. Márai azt a szellemet képviseli, a polgári társadalom szellemét, amit most de facto építeni kellene. Azonkívül ő kívülről fogalmazta meg azt, hogy magyarnak lenni az nemcsak öntudat, hanem magatartás is. Tehát Márai eszmei mondanivalója olyasmi, ami a mai ifjúság számára példát mutathat. Hogyan látja az iskola jövőjét? Egy iskolában minden intézkedés többnyire hosszú távon hoz eredményt. Például igyekeztem olyan tanerőket felvenni, akik valaha az iskolánk diákjai voltak, vagy ismerik ennek az iskolának a családias jellegét. Mert mi sohasem csupán arra törekedtünk, hogy nívósán tanítsunk, ennek az iskolának mindig volt egy családias jellege, bensőséges szelleme, amit pluszként útravalónak adott és ad ma is a diákoknak. Természetesen vannak olyan pedagógusok is, akik nem itt érettségiztek, de remekül beilleszkedtek a csapatba, és magukévá tették ezt a filozófiát. Jelenleg a tanári kar átlag életkora harmincva- lahány év. Ez annyit jelent, hogy ebben az iskolában van életerő. És ha a fiatalok lelkesek, és úgy fogják húzni az igát, ahogyan azt egy tanítónak húznia kell, akkor ennek az iskolának van jövője. Pedagógusok továbbképzésen Matekóra az ötödikben Kémiagyakorlat a gimnázium I. B osztályában
