Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)

2000-11-09 / 258. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 9. Régióink LEPOROLT HÍRMORZSÁK A Komáromi Lapok 1871. október 21-i számából Napi díjak fokozatáról Annak előrebocsátásával, hogy a városi közönség vagy árvák ügyei­ben a városhatóság területén napi díj senkit nem illet, ha rendkívüli küldetéssel bízatnak meg tisztviselők: a polgármesternek 6 frt., a fő­kapitány, ülnökök, jegyző, tiszti ügyész, számvevő, pénztárnok, or­vosnak 4 írt., írnoknak 2 frt., a szolgáknak pedig 1 frt. napidíja van. Válogatás a Losoncz és Vidéke 1900-as évfolyamából Isteni tiszteleten október hatodikán Október hó 6-ikán az aradi 18 vértanú emlékére a helybeli ág. ev. templomban reggel 8 órakor gyászisteni tisztelet tartatott, melyen Greifenstein István segédlelkész szép és megható alkal­mi imát mondott. Az isteni tiszteleten az 1848/49 ki agg honvé­dek és az iskolai növendékek is jelen voltak. (Losoncz és Vidéke, 1900.október 7.,40. szám) Makáma (Rimespróza) A mióta - Csóka - a szinészdirektor - elhagyta a várost, - édes nyájas lektor - lelsz színhazat, zárost. - Dalnak, oprettnek - vége, vége, vé­ge - igen sok embernek - keserűségére. - Mit csináljunk most már most - a sok unalomtól? Bejárni a várost - nem lehet a portól - bo­lond dolog; - ott nem lelni - üdülést, mint máskor - virágfakadáskor. No de azért lel, ki lel - szórakozást bőven: - a közeljövőben - lesz dalestély, muzsika; - de ennek most mi haszna - unalmas jelenben?- De nem rossz a jelen sem! - A vadász vadra figyel - lombsepert er­dőben; - a nyuszi meg úgy fülel - a tarolt mezőben; - szóllősgazda szüretel;... Jomkippur is elmúlt - a zsidók nagy napja - hatodikán megújult - az aradi vértanúk - sirrasztó emléke; - no de legyen enyhület, - csendesség és béke! - Hisz vegyül a bánat az öröm pitjával. - Az, a mi ma fájhat, - elmúlhat a mával. - Tűnő minden, minden! - Álló semmi sincsen; - csak az emlékezet - tart fenn egy-két jelet. (Losoncz és Vidéke, Regős, 1900. október 7., 40. szám) Segélyezés Előrelátó gondolkodásról tett tanúságot a mélyen tisztelt Magyarasztal- és Albrecht-társaság akkor, midőn a hüvösödő s nem a téli időre halsztotta az igazán elhagyott gyermekeknek már szükséges fölruházását. Hogy áldás fakad a nemes cselekedeten, már látni éven­ként a több-több szegény gyermeknek segélyezésén! Csak az volna ilyen segélyezéseknél óhajtandó, hogy minden fórum névért az isko­lához fordulna, nehogy a többet elviselő felnőttek a kicsinyek rovásá­ra gyámoh'ttassanak. (Losoncz és Vidéke, 1900. október 14.,41. szám) Gyászrovat Gróf Czberián László, a főrendi ház tagja s Hubay Jenő zeneművész apósa, csütörtökön reggel a fővárosban szerető családja körében el­hunyt. Füleken született. Kezdeteben katonai pályára lépett és mint főhadnagy hagyta el a hadsereget. Kis-Szalatnán megtelepedve, részt kezdett venni venni a közügyekben. 1861-ben tagja volt a főrendiház­nak. 1865-ben a losonczi kerület képviselővé választotta. A nemes gróf mint Losoncz városának szomszéd birtokosa e város társadalmi és egyesületi életében is tevékeny részt vett és a kaszinónak éveken át elnöke, utóbbi időben pedig örökös tiszteletbeli elnöke volt. Lapunk­ban is Szalatnai László név alatt több érdekes tárczát közölt Boszniá­ból, Nizzából. (Losoncz és Vidéke, 1900. október 14.,41. szám) Mikor járt Petőfi Losonczon? Egy lépéssel közelebb jutottunk ennek az időpontnak meghatáro­zásához, ugyanis Kubinyi Bertalan, gömörvármegyei levéltárnok szives értesítése szerint:„Petőfi Sándor 1845. május hó 27-én Ri­maszombatban jeszeniczei Jankovics Antal királyi tanácsos és fő- ispáni helyettes elnöklete alatt tartott közgyűlésen neveztetett ki táblabíróvá, mely alkalommal az esküt is letette.” E szerint Petőfi Sándornak, losonczi időzése 1845. junius hónap elejére tehető, egészen pontosan azonban meg nem állapítható. (Losoncz és Vi­déke, 1900. október 14.,41. szám) Új agyagárugyár Pohár község határában hatalmas kiterjedésű kitűnő tűzálló agyagtelepen az utóbbi hónapokban egy új gyár épült, mely Rocskár András és Tsai zelenei gazdálkodók tulajdona. A gyár és berendezése Achátz M. Ede losonczi építész tervei szerint élült s általa a legújabb szerkezetű gépekkel szereltetett föl. (Losoncz és Vidéke, 1900. október 21.,42. szám) Kiválóság elismerést nyer A párisi világkiállításon lefolyt verseny bebizonyította, hogy mily óriási haladást tett az utolsó években a varrógép ipar és hogy épp a Singer Co. mennyire értette megtartani azt a tiszteletet gerjesztő positiot, melyet ezen iparágban annak létesítése óta elfoglal. így a párisi Világkiállításon most ismét a legmagasabb elismerésben ré­szesült. (Losoncz és Vidéke, 1900. október 21., 42. szám) Nyílt levél Losoncz város közönségéhez Nagy mértékű elfoglaltságom csak most engedi, hogy ezeket a soro­kat megírjam és Losonczról való távozásom alkalmából az általam annyira szeretett és becsült város könségéhez intézzem. Nem búcsú­szózat ez, sőt ellenkezőleg ünnepélyes fogadás arra nézve, hogy bár Losonczról eltávoztam, de azért Losoncztól el nem szakadtam és el­szakadni nem fogok soha. Mert nincs azon a földön, a melyen e sokat szenvedett várost építették, egyetlen talpalatnyi föld, nincsen rajta egyetlen fűszál, a melyhez engem kedves emlékek ne kötnének... Hogy miért mentem el mégis Losonczról? Azokat az eszméket, melyket megvalósítani akartam, de képes nem valék, csak akkor való­síthatom meg, ha Budapestre kerülök, hogy Losoncnak kivívhassam azt, amit neki szántam. Kapocs akarok lenni a főváros és Losoncz kö­zött... Eddig budapesti ember voltam, a ki Losonczon lakott, ezentúl losonczi ember leszek, a ki Budapesten dolgozik, küzd és remél Losoncz városáért. Latkóczy Mihály. (Losoncz és Vidéke, 1900. október 21., 42. szám) Válogatta Kamoncza Márta és Puntigán József Egy mátyusföldi község a Vág jobb partján, amelynek nevét már a 13. században említik a dumentumok „Pukancósok" évszázadai A malom épülete gazdasági fejlődésnek adott teret. A lakosság száma a század végére meghaladta a 2000-et, így a már meglévő 3 tanár nem volt elegen­dő az iskolába, s az 1816-ban épült iskola is kicsinek bizonyult. így a 19. század máso­dik felében emele­tes épületbe köl­tözhettek a diákok. Az első világhábo­rú utolsó csatái még javában zaj­lottak, mikor Vágát a Csehszlovák Köz­társasághoz csatol­ták. A község sok más sorstársához hasonlóan nemzet­őrséget szervezett, s fegyverrel a ke­zükben próbáltak ellenállni a csend- őrség és a katona­ság erőszakának. 1919 január végén adták meg magu­kat, s az említett harcokban eleset­tek nevét a Hősök Szobra emlékmű őrzi az első és a második világhá­borúban elesettek­kel együtt. MAHELY ZOLTÁN A falu mai napig fennmaradt barokk stílusú templomát Battyán József esztergomi érsek építette 1788-ban lő Szent János szobrát majd Szent István és László királyokét máig is őrzi a templom. Az 1848-as sza­badságharcot követően Vága job­bágyai és zsellérei számára meg­szűnt a jobbágyviszony, s ez újabb V ága község neve elő­ször 1259. szeptem- i bér 1-jén keletkezett oklevélben fordul aagBgB elő. Ebben IV. Béla a vágai Damjánnak adományoz mintegy 60 holdnyi földet Nagykurab környékén. A következő okirat, mélyben Vága már mint település szerepel, 1326-ban keletkezett, s ennek alapján a községet adósságtör­lesztésként használja Gyarmati Gergely fia, így Boleszló eszter­gomi érsek birtokába kerül. A 16. századig más írásos emlék nem tesz említést Vágáról, így csak fel­tételezni lehet, hogy mintegy 15 jobbágycsalád élt a Vág folyó jobb partján, akik rozs- és búza- termesztéssel, méhészettel és juhtenyésztéssel foglalkoztak. Az egész környék híres volt a gyü­mölcsöseiről, s a terményekben fizetett adót valószínűleg hajón szállították Vecsén és Gútán ke­resztül Esztergomba. A folyónak a szállításon kívül is nagy szerep jutott a falu életében. A gyakori áradások veszélyeit leszámítva bőséges halállományt biztosított, s a később kialakult molnár céh használta fel hajtóerejét. A mohácsi vész után megváltozott a terület felosztása, de Vága a Nagyszombatba költözött eszter­gomi érsekség birtoka maradt. 1663-ban azonban a törökök el­foglalták Újvárt, az ezt követő vasvári békeszerződés értelmé­ben Vága török kézre került, mi­nek következtében a falu lakossá­ga elköltözött vagy elpusztult, s az 1664-es összeírásban már csak három adófizető szerepelt. 1683 után a török elvonulásának kö­A régi négytantermes iskolát 1936-ban bővítették két új tante­remmel, s az egyház és a község képviselőiből álló iskolatanács­ban 1932-ben hangzott el először a szlovák tannyelvű elemi iskola létrehozásának gondolata is. Az említett iskola az 1932/33-as tanévben 80 diákkal kezdte meg működését. A tanítás csak a há­ború éveiben szünetelt, ekkor ugyanis a tábori csendőrség szál­láshelyéül szolgált. Az oktatás csak 1945 szeptemberében kez­dődött meg szlovák nyelven, s egészen 1950-ig kellett várni a magyar nyelv oktatására. A tanu­lók száma az 1961/62-es tanév­ben volt a legmagasabb, ekkor 336 diák látogatta az iskolát. A szlovák elemi iskola közben foko­zatosan hanyatlott, mígnem 353 tanulóból (a magyar tanítás szü­nete alatt) 43 lett. A második világháborút megelő­ző müncheni egyezmény alapján Vága az akkori Csehszlovákiában maradt, s az újonnan kialakult Szeredi járáshoz tartozott. A ha­tárkiigazításról szóló tárgyalások azonban továbbra is folytak, és így történhetett, hogy a község 1939. március 14-én Magyaror­szág területévé vált. A települést ugyan elkerülte a front, a falu ha­tárában mindössze egy német és egy szovjet katona vesztette éle­tét. A faluból 43-an maradtak a harctereken, s Vága kisszámú zsi­dó lakossága sem kerülte el sor­sát. 1944 májusában szállították haláltáborokba a négy itt élő zsi­dó családot, s csak egy túlélő ma­radt, aki végül Dél-Amerikára cse­rélte vágai lakhelyét. A faluban a háború után sem lett nyugalmas az élet, a jogfosztottság évei meg­tették a magukét, s a falu földhözragaszkodása és a hata­lom közvetlen beavatkozása nyo­mán mintegy 60 %-ban reszlovakizált. így elkerülték a ki­telepítés és a deportálás hullá­mát, s csak hat családot telepítet­tek át Magyarországra. Ezek után a falu gazdasági és kulturális éle­te már a szocialista rendszer min­denütt ismert forgatókönyve sze­rint zajlott. Megalakult az egysé­ges földműves-szövetkezet, a he­lyi nemzeti bizottság, s az irányí­tásuk alatt megszűnt a helyi mű­malom, a magánkézen lévő sző­lők és gyümölcsösök. A falu kul- túrházát és könyvtárát viszont a járás legjobban felszerelt intéz­ményeiként említi az 1994-ben kiadott Vága község története cí­mű kiadvány. Vága a karácsonyi ostyasütések és a „pukancó”, a pattogatott kukori­ca előállításáróí híres. Nemcsak a Mátyusföldet, az egész országot bejárták a lakosok ezekkel a ter­mékekkel, s a század eleji káposz­tatermelés méltó folytatásaként szerepelnek a falu történelmében. szönhetően újra benépesült a kör­nyék, s nyolc évvel később már 31-re nő az adófizetők száma. Az 1828-as összeírásban már 134 jobbágy, 86 házas és 10 ház nél­küli zsellér fizetett adót. Ezzel arányosan megindult a kézmű­vesség fejlődése, s 25 molnár, 5 szabó, 2 takács, 2 csizmadia és 1 mészáros tevékenykedett a falu­ban. Önálló közigazgatással ren­delkezett, amit az 1689-ből szár­mazó legrégibb pecsétje is bizo­nyít, melyen Szent Adalbert Esz­tergom főegyházmegye védő­szentje szerepelt, ezt használták a 19. századig, utalva tartozásukra az esztergomi érsekséghez. A falu első temploma a 16. század végén vagy a 17. elején épülhetett. Addig a közeli alsószerdahelyi templomba jártak. 1642-ben való­színűleg már felépült a vágai szen­tély is, mivel a későbbi templom legrégibb harangja ebben az évben készült. A falu mai napig fennma­radt barokk stílusú templomát Battyán József esztergomi érsek építette 1788-ban. Ekkor még csak egy oltára volt Szent Miklósnak szentelve, akinek képét, Kereszte­(A szerző felvételei) Vága 1939-ben átépített iskolája

Next

/
Oldalképek
Tartalom