Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)

2000-11-02 / 252. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 2. Régióink Október 12 és 15 között immár 457. alkalommal rendezték meg Párkányban a Simon-Júdát Egy vásár pillanatképei mást érték a finom báránygulyást, sülthalat, grillcsirkét, hurkát és kolbászt kínáló, murcival, borral, sörrel és egyéb nedűkkel bőven el­látott sátrak. A gyerekek és fiata­lok nagy örömére az idén mintha több lett volna a hinta. Kicsik és nagyok merészebbjei pedig űrha­jós kiképzésnek beillő alkalmatos­ságokat is kipróbálhattak. A vásár­lásban megfáradt emberek szóra­koztatásáról a szabadtéri színpa­don fellépő ének- és táncegyütte­sek gondoskodtak. Az egyszerre megszámálhatatlanul sok hang­szeren játszó zenebohócnak és az andalító dallamokat előadó indiá­noknak még színpadra sem volt szükségük a hangulatteremtéshez A párkányi Kisbojtár gyermek-néptáncegyütes a szabadtéri színpadon Az indián zenészeknek még színpadra sem volt szükségük a közönség­csalogatáshoz (A szerző felvételei) nyékről, hanem távolabbi tájakról látogattak el ide. Ez nem csoda, hi­szen a hagyományoknak köszön­hetően évről évre a sajtó is kellő fi­gyelmet szentel a vásárnak. Ter­mészetesen a hosszabb utat meg­tett vendégeknek nem kellett ag­gódniuk az elmaradt otthoni ebéd vagy vacsora miatt, ugyanis egy­az augusztus végét idéző őszi nap­sütésben. A kürtőskalács és patto­gatott kukorica illatű vásár négy napja ugyan gyorsan eltelt, ám nem kellett szomorkodnunk, mert a nevezetes „budai kutyavásárral” ellentétben Párkányban nem csak egyszer volt, és remélhetőleg 458- szor is lesz Simon-Júda vásár. Október 12. és 15. között immár 457. alkalommal vásári hangulat árasztotta el Párkány utcáit. A vá­rosközponton átvezető főutca mindkét oldalát sűrűn egymás mellé állított sátrak szegélyezték. A négy napig tartó vásár ideje alatt egy talpalatnyi üres helyet sem le­hetett találni. Voltak, akik nem Párkányból vagy a közvetlen kör­JAKAB JÓZSEF A párkányi Simon-Júda vásár gyökerei a 16. századba nyúlnak vissza. A helyi hagyo- mn mány az első vásár megrendezését az 1543-as esztendőre teszi. Párkány fejlődése szempontjából különös je­lentősége volt a III. Károly királytól kapott, 1724. augusztus 6-ai kelte­zésű kiváltságlevélnek, melyben az uralkodó évente négy országos vá­sár megtartását engedélyezte a te­lepülés számára. A Szent György, a Szent Bertalan és a Szent Luca napi vásárok mára már feledésbe merül­tek, nem úgy a Szent Simon és Júda apostolok napján rendezett. Igaz ugyan, hogy az utóbbi évtizedek­ben két héttel az említett apostolok ünnepnapja előtt tartják de leg­alább a megnevezésben tovább él a hagyomány. Ez azért dicsérendő, mert a hetvenes években azzal is megpróbálkoztak, hogy párkányi vásárként (Stúrovsky jármok) em­legetve a szentek nevét száműzzék a köztudatból. Sok minden tisztázódott a polgármesterek találkozóján Mozgolódik a Bódva-völgy FECSÓ PÁL okszor elhangzott köz­hely, hogy felülről kezdve semmit sem le­het létrehozni, lehet az építmény, társadalmi vagy kulturális létesít­mény. Ez vonatkozik a nálunk még ingatag, de már gyökeret vert de­mokratikus társadalom létrehozá­sára is. Valahol „fent” kitalált és dró­ton rángatott demokratikus rend­szer nem létezik, ez csak torszülött lehet, mint ahogy az volt a halva­született „szocialista demokrácia” is. A társadalom egyénekből áll, az egyének képezik a társadalom sejt­jeit, melynek egyesülve és összefog­va teremtik meg azt az erős és szi­lárd alapot, melyre felépülhet egy igazságos társadalom, egy olyan ál­lam, mely a többség érdekét képvi­seli és végrehajtja. Ettől sajnos még elég messze vagyunk, de a lehetősé­gek adottak, a célkitűzések is egyre világosabbá válnak. Fő feladat a tö­megek tájékoztatása, mozgósítása, bevonása a közügyekbe, mert amit tenni kell, azt nem másért, hanem önmagunk boldogulásáért, életük szebbé tételéért tesszük. A lentről való kezdeményezés, a va­lódi demokratikus társadalom alap­pillére az önkormányzat. Rajtuk áll vagy bukik minden ami széppé te­hető, a polgárok érdekében megva­lósítható. Igen ám! De egy lelkes polgármester még egy tökéletesen működő képviselőtestülettel is csak félkarú óriás, ha nem tudja az egyé­neket érdekcsoportokká, vagy pol-' gári társulásokká összekovácsolni. Ez az alulról jövő kezdeményezés mozgatta meg a Bódva völgyéhez tartozó huszonöt község többségé­ben az állóvizet. Még csak fodroz­nak a hullámok, de október 23-án Tornán az egy éve sikeresen műkö­dő Közösségi Házban (Infocent- rum) a régió polgármestereinek ta­lálkozóján az egyéni és közösségi érdekek ütközése ellenére sok min­den tisztázódott, tálálkoztak az el­képzelések, s ami a legfontosabb, azzal mindnyájan egyetértettek, hogy a súrlódások és nézeteltérések ellenére összefogás, egymás meg­hallgatása és megértése nélkül a szakmailag, anyagilag és erkölcsileg tökéletesen megalkotott távlati és közeli tervek nem valósíthatók meg. Kár, hogy Bódva-völgy huszonöt községből mindössze tizenkettő képviseltette magát, de így is tartal­mas találkozónak lehettünk része­sei. A házigazda jogán, Bartók Lász­ló, Torna polgármestere nyitotta meg a találkozót. Bevezetőjében tö­mören fogalmazta meg a találkozó célját: „ Feladatunk felmérni a lehe­tőségeket, adottságokat és kitűzni a célokat külön-külön falvak szerint, egyesíteni a közös érdekeket s meg­találni a felmerülő ellentétek és problémák megoldására a leghaté­konyabb és legolcsóbb módszere­ket.” A találkozó lényege tulajdon­képpen az volt, hogy a jóváhagyott komplex vidékfejlesztési tervet a Bódva-völgyi falvak képviselőinek felelevenítsék és serkentsék a már megalakult polgári társulások (Tor­na, Pány, Áj, Zsarnó) mellett a to­vábbi falvak felzárkózását is a mun­kába való bekacsolódásba. Patrik Ervin tömören három pontban fog­lalta össze a komplex vidékfejleszté­si tervezet alapját: 1. Az emberi (hu­mán) erőforrás 2. Természeti erő­források 3. Történelmi és kulturális erőforrás, tömören: gyökereink. Va­lójában csak ezen erőforrások har­monikus összekapcsolása által jöhet létre hosszútávon a vidékfejlesztés. A díjazott tervezet ezeknek az em­beri erőforrásoknak a fejlesztését hi­vatott szolgáim tizenkét hónapon keresztül. Iván László, Szepsi alpol­gármestere még jobban belemerült a részletekbe, boncolgatta a terve­zet egyes részleteit és várható hatá­sát a régió fejlesztésében. A hozzá­szólásokban minden község képvi­selője ismertette céljait, nehézsége­it, és állásfoglalását a tervezethez. A szavak elhangzottak, most a tet­teken a sor. Pályázat Családtörténet, helytörténet címmel A hagyomány szerint ha az újszülött kisfiú megszorítja a kezébe adott vonót, akkor biztosan prímás lesz belőle Jövőre is meghirdetik PUNTIGÁN JÓZSEF kiskunfélegyházi székhelyű Az Ember- központú Fenntart­ható Társadalomért Alapítvány, a szegedi Juhász Gyula Tudo­mányegyetem Tanárképző Főis­kolai Kar Történettudományi Tanszéke és Szécsény Város Ön- kormányzata a Magyar Millenni­umi Kormánybiztos Hivatala tá­mogatásával egy évvel ezelőtt hirdette meg Családtörténet, helytörténet elnevezésű pályáza­tát. Az ötletadó, főszervező Kele­men József volt, aki a pályázat hozadékát így fogalmazta meg: „A család és a lakóhely története az utódok, illetve az utókor, a jö­vő generációk számára nemcsak emlék, de hasznos és tanulságos útmutató, „hagyaték” lesz.” A pályázat kiértékelésére a Szé- csényben, október 22-23-án meg­rendezett hasonló című konfe­rencia keretén belül került sor. Fővédnöke Nemeskürty István, kormánybiztos, elnöke Samu Mi­hály, egyetemi tanár volt. Kívánatos és fontos, hogy kialakuljon a közösségi autonómia. A szécsényi Művelődési és Művé­szetoktatási Központ Színházter­mében megtartott rendezvényt Samu Mihály nyitotta meg, aki rövid beszédében a közösségek szerepét emelte ki. „Ma lehetőség van arra, hogy ezek a közösségek kibontakozzanak” - hangsúlyoz­ta, utalva arra is, hogy kívánatos és fontos, hogy a kialakuljon a közösségi autonómia. A szécsényi önkormányzat nevé­ben Tőzsér Zsolt üdvözölte a megjelenteket, kiemelve, hogy örömmel adtak és adnak helyet a rendezvénynek, mert fontosnak tartják a család, a hely, a közös­ség megismerését. „Csak az az ember érdemli meg a jövőjét, aki ismeri a múltját” emelte ki a ren­dezvény fő gondolatának is te­kinthető gondolatot. A szervezők nevében Kelemen József öröm­mel mondta el, hogy a pályázat Ma lehetőség van arra, hogy ezek a közösségek kibontakozzanak. teljesítette a célját, hogy az ér­deklődés meghaladta minden vá­rakozásukat. Elmondta, hogy szíve szerint minden jelentkezőnek díjat, kü- löndíjat adott volna, de ezt a ren­delkezésre álló lehetőségek, a tá­mogatók nagy száma ellenére sem sikerült biztosítania. A pályázatokat Szegfű László, tanszékvezető főiskolai tanár, a rendezvény szakmai vezetője és a zsűri elnöke értékelte. A pályá­zatra háromszáznyolcvanegy pá­lyázó jelentkezett, melyből száz- negyvenheten küldték el munká­jukat. A határon vállalkozó sza­kot nyissanak meg. A konferencia állásfoglalásában egyetértett a szervezők azon szándékával, hogy a pályázatot a következő években is meghirdes­sék, várhatóan hasonlóan magas részvételi aránnyal. A koferencia következő részében a résztvevők egy rövid városnézésen vettek részt: alkalmuk volt megismer­kedni Szécsény város történelmi nevezetességeivel majd a második napon a Kubinyi Ferenc Múzeum kiállításával és Hollókővel. Zenészek nemzedékről nemzedékre Szőllősy Sándor pírmás, a helyi Művészeti Alapiskola zenei tagozatának tanára HALÁDIK JÚLIA ligha akad Ipolyságon olyan ember, aki ne is­merné a Szőllősy famí­liát. A család ma élő tagjai is a környék leg­kiválóbb zenészei közé tartoznak. Bálokban, lakodalmak­ban, kávéházakban játszanak. Szőllősy Sándor pírmás, a helyi Mű­vészeti Alapiskola zenei tagozatá­nak tanára. Fia, aki szintén prímás, a budapesti Rajkó zenekar hegedű tagozatán tanul, jelenleg ötödéves hallgató. Apa és fia a közeljövőben készül kiadni második kazettáját Felvidéki Mulatós Sanci címmel. Ennek kapcsán beszélgettünk a ta­nár úrral - múltról, jelenről, jövőről. Mikor derül ki egyértelműen, hogy egy zenészcsalád saljának tehetsége van a zenéhez? Ha a prímást fiúgyermekkel áldja meg a Jóisten, akkor nagyon örül a szíve, hogy lesz utóda, aki tovább vi­szi a többévtizedes hagyományt. A boldog apa ilyenkor nem virágcso­korral, hanem egy hedegűvonóval szalad a szülészetre. Ha az újszülött kisfiú megszorítja a kezébe adott vonót, akkor biztosan prímás lesz belőle. így volt ez az én esetemben is és a fiammal is. Amikor a kisfiam kezébe adtuk a vonót, úgy megszo­rította, hogy hárman alig bírtuk a kezéből kiszedni. Úgy gondolom, pici korában azért inkább a cumisüveget szo­rongatta szívesebben, mint a he­gedűvonót. Mikor vett először a kezébe valamilyen hangszert? Három-négy éves lehettem, amikor a nagyapám kezdte pengettetni ve­lem a húrokat a hegedűjén. Amikor nagyobbacska lettem, úgy 6-7 éves koromban, anyai nagyapámnál nya­raltam, és mikor hazajöttem, édes­apám nagyon meglepődött, hogy már el tudok játszani a hegedűn két nótát. Az egyik volt az „Eltörött a hegedűm!, a másik pedig a „Harag­szik az édesanyám”. No, ezzel a két nótával aztán mentem szombaton muzsikálni édesapámmal a lakoda­lomba. Ezzel aztán be is dobtak a mélyvízbe. Emlékszem, hogy abban az időben éppen Szőllősy Petyo bá­csi volt a prímás, aki abban az idő­ben kedvelt zenész volt. Hát így ta­nultam én meg fokozatosan a ren­geteg nótát éjjelről-éjjelre, lakoda­lomból lakodalomba járva, ahogy énekeltek, mulattak... Bizony, akkor még mulattak az emberek! Amikor szünetelt a zene, akkor mentek a népdalok, magyar nóták. Most, saj­nos ilyen vüágot élünk; hanyatló­ban van a magyar nóta éneklése. Milyen zenei végzettsége van? Én itt jártam Ipolyságon a Művésze­ti Alapiskola zenei tagozatára, ahol hegedű szakon végeztem. Azután a Slovkoncert alkalmazottja voltam Pozsonyban, majd államvizsgát tet­tem zenéből hegedű és gitár szakon, 1986-ban megszereztem a Hivatá­sos Művész státuszt. Később meg­nyertem egy országos prímásver­senyt, valamint több já­rási és kerületi versenyen is első helyezést értem el. Egy ideig külföldön dol­goztam, a németországi Lindauban. Sajnos, egy hónap elteltével haza kellett jönnöm, mivel megbetegedtem. Ennek ellenére úgy érzem, hogy mindent elértem zenei téren, amit szerettem volna. Remélem a fiam továbbviszi majd a prí­más stafétabotot. Erre minden esélye megvan. Szorgalmasan gyakorol, tanul és dolgozik is. Min­den igyekezetével azon van, hogy mielőbb kész zenész legyen belőle. Felsőfokú ze­nei végzettséget fog kapni Budapes­ten, úgy komolyzenéből, tánczené­ből, mint cigányzenéből. Remélem, ő is átadja majd megszerzett tudá­sát az utódainak és nem hoz szé­gyent a Szőllősy névre. Mik a további terveik? A fiammal együtt most lakodal­mas, mulatós nótákkal foglalko­zunk és a közeljövőben kiadásra kerülő kazettánkat elküldjük Bu­dapestre a Dáridóba, abból a cél­ból, hogy szeretnénk bekerülni a tévéműsorba. Addig is szeretettel váijuk a cigányzene kedvelőit az ipolysági Bovi étterembe, ahol minden pénteken és szombaton muzsikálunk. Az élő zene életben- tartása érdekében elhatároztuk, hogy ebben az évben még - egé­szen késő őszig - kedvezményes áron vállalunk lakodalmakat, bálo­kat épp, hogy csak a kiadásainkat fedezzük belőle. Mindezt annak éredekében tesszük, hogy az em­berek ne felejtsék el az élő zenét. Ezzel a gesztussal főképp a kisebb pénztárcájú embereknek szeret­nénk kedveskedni. Van egy olyan elképzelésünk is, hogy megalakít­juk Ipolyságon a magyar nóta ked­velőinek körét. Egy kisebb népi együttes kísérné az amatőr nóta­énekeseket, játszaná a szebbnél- szebb magyar nótákat. Szeretnénk feléleszteni és megszerettetni az Ipolyságon és környékén élő embe­rekkel az élő népzenét. Reméljük, követőkre és támogatókra találunk majd e nemes cél eléréséhez. A vásár forgatagában Apa és fia a közeljövőben készül kiadni második kazettáját (A szerző felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom