Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)

2000-11-08 / 257. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 8. Politika 5 i Róbert Lencés: „A vagyonalapi kötvényekkel kapcsolatos legtöbb ügyet írásban is elintézhetjük" Sokszor fölösleges a sorban állás A vagyonalapi kötvényeket eladni szándékozók gyakran panaszkodnak az Értékpa­pírközpont (SCP) előtt álló végeláthatatlan sorokra. A helyzetről Róbert Lencéssel, az SCP vezérigazgatói titkár­ságának vezetőjével beszél­gettünk. TUBA LAJOS A sajtó is foglalkozott azzal, hogy az SCP kapacitása nem fe­lel meg az igényeknek. Miért nem alkalmazzák a vagyonje­gyes privatizáció idejéből ismert megoldást? A vagyonjegyes privatizáció idején az ügyintézést az erre létrehozott és állami pénzből fenntartott köz­pontok végezték. Aztán már nem voltak kihasználva, ezért felszá- mohák őket. Sokáig nem is volt flr szükség hasonlóra, egészen az idei évig, amikor lehetővé vált a va­gyonalapi kötvények kereskedel­me. Az SCP jelenleg a kerületi szék­helyeken tart fenn kirendeltsége­ket. Pozsonyban három ilyen mű­ködik, az Augusztus 29-e utcában a jogi személyek ügyeivel, a Miletic utcában a magánszemélyekkel fog­lalkozunk, a Mickiewicz utcai iro­dánk pedig olyan ügyekre szakoso­dott, amelyeket nem lehet írásban intézni, mint például az ajándéko­\\ Az SCP jelenleg ' a kerületi székhe­lyeken tart fenn ki- rendeltségeket. >> zás és az örökségek. Ezt a hálózatot is nagyon nehezen tudjuk finanszí­rozni, ezért tettük lehetővé, hogy a velünk kapcsolatos ügyek nagy ré­szét levélben is el lehessen intézni. Arról nem szólva, hogy az emberek sokszor olyan dolgok miatt állják ki Róbert Lencés: sokan nem is hozzánk tartozó ügyek miatt állják ki a sort (Somogyi Tibor felvétele) a sort, amelyek nem hozzánk tar­toznak. Érdemes lenne felsorolni, mivel foglalkozik pontosan az SCP. Az SCP az úgynevezett demateria- lizált formában létező értékpapír­ok nyilvántartását végzi. Ezek közé tartozik a Nemzeti Vagyonalap köt­vénye is, amelyet az egyes tulajdo­nosok számláin tartunk nyilván. Melyek a leggyakoribb problé­mák, amelyekkel a vagyonalapi kötvények tulajdonosai felkere­sik Önöket? Leggyakrabban az adatok pontosí­tására van szükség. Mi annak ide­jén, a vagyonalapi kötvények kibo­csátása után felhívtuk a lakosság fi­gyelmét, hogy ellenőrizzék adataik helyességét. A személyi adatok megváltozása ugyanis sokaknál azt eredményezte, hogy a vagyonalapi kötvény miatt új számlát nyitot­tunk számukra. Hiába volt erre négy-öt évük, ezt legfeljebb az érintettek tíz százaléka tette meg. Végül az egyértelmű esetekben magunk is elvégeztük ezt a lépést, így azt ajánlom, hogy sorban állás helyett inkább írjanak nekünk egy levelet, ha kíváncsiak a számlájuk állapotára. A kérvényben az állan­dó lakcímet és a személyi számot kell feltüntetni, valamint mellékel­ni, hogy a megfelelő számlaszámra befizették a számlakivonat kiállítá­sának 75 koronás díját. Mi ekkor ajánlott levélben elküldjük az aktu­ális számlakivonatot, melyről a tu­lajdonos meggyőződhet, hogy a vagyonalapi kötvényével szabadon rendelkezhet. Ha megváltoznak a személyi adatok, szintén írásban lehet kérvényezni a változtatások bejegyzését. Itt kérjük a változást igazoló dokumentum, például a személyi igazolvány vagy a házas­ságlevél fénymásolatát is. Ezt a le­velet már hitelesített aláírással kell küldeni. A hitelesítés elvégezhető az anyakönyvi hivatalban? Az anyakönyvi hivatalok egy ideje csak az aláírásokat hitelesítik. Ezt csak abban az esetben fogadjuk el, Leggyakrabban az adatok pontosí- . . tására van szükség. \\ ha a hivatalos pecsétben feltünte­tik az állandó lakhelyet és a sze­mélyi számot is. A közjegyzők ese­tében nincsenek ilyen jellegű problémák. Akkor is ez az eljárás, ha valaki csak meg akar győződni arról, hogy a kötvényét esetleg nem ad­ta el valamilyen csaló? Ez erre is megfelelő, de nem biztos, hogy végig kell csinálni. Ha ugyan­is mozgás van az értékpapírszám­lán - például eladják a kötvényt -, a tulajdonosnak automatikusan el­küldjük az új helyzetet tükröző számlakivonatot. Tehát ..ha valaki nem kapott ilyet, nagy valószínű­séggel nem vált csalás áldozatává. Az adatok rendezése lehetséges lesz január elseje után is? A számlával kapcsolatos műveletek továbbra is érvényesek maradnak, csak a kötvények kereskedelmére nem lesz lehetőség. A rangos Moody's Investors Service hitelminősítő ügynökség biztató értékelést adott Szlovákiának Makrogazdasági szinten már javul az ország ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A rangos Moody’s Inves­tors Service hitelminősítő ügynök­ség tegnap stabilról a későbbi felmi­nősítést valószínűsítő pozitívra mó­dosította Szlovákia hosszú futamú szuverén devizaadósságát, ami azt jelenti, hogy belátható időn belül az ország osztályzata (rating), amely jelenleg a spekulatív zónába sorol, a befektetésre ajánlott kategória alap­fokára változhat. A Moody’s a teg­napi módosítását azzal indokolta, hogy a jelenlegi koalíciós kormány irányítása alatt lényegesen javult a külső egyensúlyi helyzet, konkrétan a folyó fizetési mérleg és a költség­vetés hiánya több mint 50 százalék­kal csökkent 1998 vége óta, az ál­lam külső államadósságának szer­kezetén belül pedig 40 százalékkal mérséklődött a rövid lejáratú há­nyad, emellett a vállalati szektor szerkezetváltása és a bankprivatizá­ció folyamata is gyorsuló képet mu­tat. Az ügynökség azonban jelenté­sében rámutatott: „A jelenlegi kor­mánykoalíció összetartó erejének megőrzése nagyon fontos tényező a szigorú gazdaságpolitika tovább­folytatásának megőrzésében.” Brigita Schmögnerová pénzügymi­niszter e kedvező hír kapcsán kije­lentette: az ügynökség bejelentése nagyon jó hírnek számít, különösen azért, mert még a szombati népsza­vazás előtt tette meg. Ugyanis az előzetesen azzal számoltak, hogy a legfontosabb hitelminősítők, or­szágértékelők csak a november 11-i referendum után teszik közzé Szlo­vákiáról szóló jelentésüket. A Moo­dy’s szakértői október derekán jár­tak Szlovákiában, a Standard and Poor’s megfigyelői szintén néhány hete térképezték fel gazdasági, pénzügyi helyzetünket, végezetül a Fitch IBCA képviselői a hónap végé­ig látogatnak el Pozsonyba. A pénz­ügyminiszter szerint ha a jelenlegi javulás nem torpan meg, 2002 szep­temberéig kikerülünk a jelenlegi spekulatív zónából, és a külföldi működőtőke számára megnyugta­tóan hangzó befektetési zónába lé­pünk. Ivan Miklós gazdasági mi­niszterelnök-helyettes szerint nem meglepő a jobb osztályzat, mivel a meghatározó makrogazdasági mu­tatók rendre kedvezően alakulnak, a mérséklődő hiány mellett a hitel­kamatok is elfogadhatóbb szintre süllyedtek. A jó hír hallatán a szlo­vák korona látványosan megerősö­dött: reggel még 43,360/430 koro- na/euró szinten volt az árfolyam, záráskor pedig 43,170/270 koro- na/euró volt a kurzus, azaz az Euró­pai Unió közös fizetőeszközével szemben 0,20 koronával javult a ko­rona árfolyama, (s, m, shz) Peren kívüli megegyezés a Katrim Stella-ügyben Növekedne az adósság Megszorító intézkedések a Szociális Biztosítóban Tovább késik a reform GAÄL LÁSZLÓ Pozsony. „Az orosz államadósság behajtásáért járó provízió az ere­deti szerződést megkötő Katrim Stella cég és az ennek ügyeit válla­ló amerikai UBS vállalat közötti tranzakció, a védelmi minisztéri­um csak belecsöppent ebbe az ügybe” - jelentette ki Pavol Kanis védelmi miniszter azzal kapcsolat­ban, hogy a kormány szeptember­ben úgy döntött, ki kell fizetni a Katrim Stella vállalatnak a 2,6 mil­lió dolláros közvetítési díjat. Ján Vido tábornok, a védelmi tárca jo­gi ügyekért felelős osztályvezetője kifejtette, a probléma nem a védel­mi minisztérium hatáskörébe tar­tozik, az adósság behajtásáról szó­ló eredeti szerződést 1995-ben a kormány kötötte a Katrim Stella magánvállalattal, tehát az ezzel kapcsolatos lépésekről ma is csak a kormány, és nem a minisztérium dönthet. A tárca azért kezdemé­nyezte a peren kívüli megegyezést a UBS-szel, hogy minél előbb ren­dezzék az ügyet, a bírósági rende­zés ugyanis évekig is eltarthat, közben pedig gyűlik az adósságtör­lesztés késedelmi kamata. A Kat­rim Stella 1995-96-ban az orosz ál­lamadósság törlesztését közvetí­tendő szállított le 8 MiG-29-es va­dászbombázót a szlovák hadsereg­nek. Ennek a 210 millió dolláros üzletnek a lebonyolításáért kelle­ne a UBS-nek 2,6 millió dollárt kapnia. A kifizetés késedelmi ka­matai az idei év végén már 51 mil­lió koronát tennének ki, és ha az ügy további két évig húzódik, a ké­sedelmi kamatok összege megha­ladná a szerződésben meghatáro­zott egész provízió összegét. A vé­delmi tárca illetékesei cáfolták, hogy az adósság fejében szállított repülőgépek között működéskép­telen is lett volna. TA SR-HIR Pozsony. A Szociális Biztosító újra elhalasztotta a szociális biztosítás reformjának néhány jövőre terve­zett előkészítő lépését. A működési alapnak megszavazott pénzösszeg 113 millió koronával kevesebb a ter­vezettnél. Peter Magvasi munkaü­gyi miniszter szerint ezzel csökken­tik a biztosító deficites működésé­nek esélyét. A biztosító kénytelen el­halasztani információs rendszeré­nek korszerűsítését, pedig elmarad a műszaki felszereltség terén, s a Vi­lágbank épp ezt tekinti az egyik fel­tételnek a reformhoz szükséges köl­csön megadásához. A Matra Nortel Communications Szlovákiában Működő ofszetprogram ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A rádiókommunikációs rendszereket építő Matra Nortel Communications hároméves szlová­kiai működése alatt a gazdasági tár­cával kötött szerződésnél 30 száza­lékkal nagyobb öszeggel járult hoz­zá a szlovákiai vállalkozások fejlesz­téséhez. A kormány 1997-ben hatá­rozta el egy, a biztonsági szerveknek szánt távközlési hálózat kiépítését. A francia-kanadai cég által épített Sit- no hálózatot a rendőrség, a tűzoltók, a hadsereg és az egészségügy is igénybe veheti. Az ofszetprogram­ban a komáromi hajógyár és a tol- mácsi gépgyár is részt vett. (mi) RÖVIDEN Sikertelen népszavazásra számíthatunk Pozsony. Az MVK közvélemény-kutató intézet utolsó felmérése alapján a népszavazásra a megkérdezettek 42,4%-a hajlandó el­menni, 49,1% otthon marad. A kérdésre nem tudott válaszolni 8,5 százalék. A megkérdezettek 28 százaléka biztos, hogy szavazni fog, 37,2 százalék biztos, hogy nem megy el. A felmérés október vége és november eleje között 1068 személy bevonásával készült. (TA SR) Bugár közvetítene a kalondai ügyben Pozsony. Bugár Béla a kalondai polgármester és a helyi MKP veze­tője közti vitával kapcsolatban kijelentette, ha felkérik az MKP veze­tését, szívesen közvetítenek, de az ügyet helyi szinten kell megolda­ni. A faluban a polgármester semmilyen pártszervezetet nem oszlat­hat fel, ha viszont információi vannak egyes törvénytelen pénz­ügyekről, ezeket bizonyítania kell, ellenkező esetben a helyi MKP- és Csemadok-vezetők beperelhetik hamis vádaskodásért. (TA SR) A Bank Austria pozitív képe Szlovákiáról Pozsony. A Bank Austria tegnap közzétette Szlovákia aktuális gazda­sági helyzetét elemző tanulmányát, amelyből kiderül, a rangos pénz­intézet nagyra értékeli az ország elmúlt 2 évi gazdasági eredményeit. A bank külön kiemeli a dinamikus bankkonszolidációt és bankprivati­zációt, az export robbanásszerű felfutását, s becslése szerint az idei, közel 2%-os gazdasági növekedést 2001-ben 3%-os követi, (shz) Részvényeket bocsátott ki a Slovnaft Pozsony. A SÍovnaft tegnap 4 156 276 darab, egyenként 1000 koro­na névértékű részvényt bocsátott ki, amelyet várhatóan gyakorlati­lag teljes egészében a finomító stratégiai partnere, a magyar MÓL vásárol meg. A kibocsátás eredményeként a pozsonyi cég alaptőkéje 16,5 milliárd koronáról 20,6 milliárd koronára emelkedik. (TA SR) Két befektető érdeklődik az IRB iránt Pozsony. A korábban kényszerfelügyelet alatt állt Beruházási és Fejlesztési Bank (IRB) privatizálása iránt két tőkeerős nemzetközi pénzintézet érdeklődik, közölte tegnap Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter, de nevüket nem hozta nyilvánosságra. Ellenben a legelső érdeklődő, a hongkongi székhelyű iRegent Group befek­tetési csoport visszalépett. (TA SR) Egy üggyel kevesebb Pozsony. Mikulás Dzurinda tegnap fogadta Rudolf Báláz püspököt, s bejelentette, lezárták a besztercebányai oltárkép ügyének nyomo­zását. A miniszterelnök elmondta, az ügyet a SIS előző vezetése szervezte meg, s konkrét személyek ellen feljelentést tesznek. Dzu­rinda kormánya nevében elnézést kért a püspöktől az előző kor­mány tettéért. Balázt fogadta Csáky Pál is. A miniszterelnök-helyet­tes megegyezett a püspökkel, hogy a jövő héten Besztercebányára látogat, s ünnepélyes keretek között visszaadja az oltárképet, (s, t) Bajmóc várja a kormányfőket Bajmóc. Szlovákia, Magyarország és Ausztria miniszterelnökei no­vember 10-én a bajmóci vár Hunyadi-termében találkoznak. A vár dolgozói szerint az elmúlt 100 évben nem volt ilyen magas rangú tárgyalás a várban, de az elmúlt századokban több ünnepséget is szerveztek itt. A többi közt itt tartották Corvin Jánosnak, Mátyás király fiának esküvőjét, (ú) Négy új fejezetet nyitnánk Pozsony. Tegnap ülésezett a parlament integrációs bizottsága, me­lyen jelen volt Ján Figel külügyi államtitkár is. Duka Zólyomi Árpád, a bizottság alelnöke elmondta, Szlovákia az integrációval kapcsolat­ban eddig 12 fejezetet nyitott meg, s 9-et sikerült lezárnia. A bizottság megvitatta azt a 4 új fejezetet, melyet a kormány a jövő héten szeret­ne megnyitni az integrációs tárgyalásokon, s így az évvégére eljut­nánk az összes fejezet feléig. Az adóval és az energetikával kapcsola­tos fejezeteknél mindenképpen türelmi időt kér majd Szlovákia, (na) Nem kommentálták az alkotmánybíróság határozatát Inkább kertészkednek TA SR-HÍR Pozsony. Az alkotmánybíróság döntését, mely szerint nem hajlan­dó foglalkozni a népszavazás alkot­mányosságával, Bugár Béla (MKP) tudomásul veszi, s szerinte így leg­alább nem lehet majd arra hivatkoz­ni, hogy a bíróság döntése bármi­lyen formában befolyásolta volna az állampolgárokat. A DS nem akarja kommentálni a döntést, de politikai szinten továbbra is kérdéses a nép­szavazás alkotmányossága. Peter Tatár alelnök pártja nevében to­vábbra is elutasítja a népszavazást. Ivan Simko szerint az alkotmánybí­róság egyszerűen kikerülte a konk­rét választ. Az SDKÚ alapítója úgy érzi, a döntés semmit sem változtat azon, hogy a népszavazás a HZDS állami pénzeken folytatott politikai kampánya. A négy kormánypárt vezetői közül egy sem megy el szombaton szavaz­ni. Mikulás Dzurinda a pozsonyi Szent Márton-dóm harangjainak fel­szentelésén lesz, s utána elmegy egy kicsit futni. Pavol Hamzík a családjá­val tölti majd a hétvégét, s a kertjé­ben dolgozgat. Jozef Migas szintén a családjával lesz. Bugár Béla az időjá­rástól függően vagy a kertben kapál- gat, vagy angolul tanul. HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2000. november 7-én 83 éves korában visszaadta lelkét a Teremtőnek drága édesanyánk, AGÓCS JÓZSEFNÉ NAGY MÁRIA. Temetése 2000. november 9-én 14 órakor lesz a fülek! temetőben. Gyermekei: József, Valéria és Zoltán. V-1250

Next

/
Oldalképek
Tartalom