Új Szó, 2000. október (53. évfolyam, 226-251. szám)
2000-10-31 / 251. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2000. OKTÓBER 31. Régió 3 Ipari és háztartási hulladéklerakat épül a homonnai járásbeli Laborcréven (Krásny Brod). A lerakat kialakításának költségeit, mely 16 millió koronát tesz ki, az építő Stavmont Kft. állja. (TA SR-felvétel) RIMASZOMBAT Működnek a telefonok a hivatalban Mint arról beszámoltunk, szeptemberben három vonal kivételével kikapcsolták a Rimaszombati Járási Hivatal telefonjait. Az intézménynek időközben sikerült kifizetni a tartozásait és újra működik valamennyi telefonvonal. Annyi változás történt, hogy a hivatal elöljárójaaz alkalmazottak számára a telefonálásoknál korlátozó intézkedéseket vezetett be . (kas) ABARA Közadakozásból ravatalozót avattak Vasárnap a helyi temetőben ökumenikus szertartások keretében avatták fel az önkormányzati támogatással épült ravatalozót. Az ünnepségen Csűri Árpád polgármester mondott ünnepi beszédet és köszönetét mindazoknak, akik részesei voltak a 3,5 millió korona ráfordítást igénylő létesítmény építésének, (kát) ROZSNYÓ „Új köntöst öltött" a köztemető A Rozsnyói Városi Hivatal idén ősszel rendbehozattá a város sírkertjének két utca felőli oldalát, közhasznú munkák keretében - tájékoztatta lapunkat Beke Zoltán temetőgondnok, az 1. Rozsnyói Részvénytársaság, városi vállalat dolgozója. A vállalat a halottak napja alkalmából a múlt szombat óta meghosszabbította a temető nyitvatartási idejét - november 2-ig a sírkert 6 órától 21 óráig tart nyitva, (-trik) GUTA Megemlékeznek szeretteikről A temető ravatalozójában az előző évek hagyományaihoz hűen az idén Mindenszentek napján is megemlékeznek az elhunytakról. November első napján délután három órakor kezdődik a kegyeleti rendezvény, mely keretén belül Tóth Imre polgármester, Elek László katolikus esperes-plébános és Stefan Bálint evangélikus lelkész emlékeznek meg a halottakról, (-cza) DUNASZERDAHELY Figyelmetlenségből elkövetett baleset Figyelmetlenség áldozata lett egy tizenkét éves dunaszerdahelyi fiú, mikor a múlt héten a Sport utcán, a DAC-stadion kányába szabályosan közlekedő Skoda Favorit személygépkocsi elé váratlanul kifutott az út mentén parkoló autók közül. Az autó 30 éves dunaszerdahelyi sofőrje az ütközést már nem tudta elkerülni. A fiú hat héten túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, (föd-) Gyakoriak voltak a veszekedések a tragédia szereplői közt Megfojtott mostoha KASSA IPOLYSZAKÁLLOS Lehetőség a határ túloldalán Közismert, hogy Ipolyságon és vonzáskörzetében meglehetősen magas a munkanélküliségi ráta, s az sem titok, hogy az országhatár túloldalán jobban adódik munka- lehetőség. Erre alapozva fogott hozzá a szükséges lépések megtételéhez Gasparik Kálmán Ipoly- szakállos polgármestere, hogy minél több helybeli és környékbeli állástalan polgárnak tudjon munkát biztosítani a közeli Rét- ságon. Annak ellenére, hogy a hazai illetékes hivatalok mindenben a segítségére voltak, nem ment egyik napról a másikra a munkavállalási vízumok intézése, de mindenképpen megérte a fáradozást, mert az induló 30-40 fős csoport tovább bővült, és jelenleg 80 személy - túlnyomó- részt nők - talált magának munkát a japán érdekeltségű elektronikai cégnél. Jövőre pedig akár 120-ra is emelkedhet a szlovákiai munkavállalók száma a szóban forgó gyárban, (-dzsár) A kis- és középvállalkozások fellendítését, támogatását és az Európa Unióhoz való csatlakozást elősegítő információs irodát nyitott sátoraljaújhelyi székházában a Kárpátok Határ Menti Gazdaságfejlesztési Szövetség. KELET-SZLOVÁKIA Juhász István, a szövetség elnöke az új létesítménnyel kapcsolatban elmondta, hogy az EU-infor- mációs iroda feladata elsősorban az információs szolgáltatás biztosítása a hármas határmenti térségekben. A szolgáltatások között szerepel a pályázati lehetőségek ismertetése, az ezzel kapcsolatos szaktanácsadás és a legújabb ismeretek továbbítása, melyek NAGYMIHÁLY/UNG-VIDÉK „Amennyiben a területi átszervezés tervezetében valamilyen változásra kerülne sor (új járás, járáshatár módosítás, stb.), úgy a Magyar Koalíció Pártja támogatja a királyhelmeciek kezdeményezését a Bodrogközi járás létrehozására vonatkozóan” - nyilatkozta Bugár Béla pártelnök a hétvégi kelet-szlovákiai látogatása alkalmából, ahol elsősorban a Nagy- mihályi járás gazdasági és szociális helyzetével ismerkedett és lakossági fórumokon vett részt az Ung-vidéken. Mint azt a továbbiakban elmondta, a délnyugatszlovákiai területekhez hasonlóeredményeként a térségi vállalkozók és területfejlesztési szakemberek nagyobb áttekintést nyerhetnek az Európa Uniós felépítményekről és a pályázati rendszerekről egyaránt. „Ázon felül, hogy az iroda alapvető információkkal szolgál az uniós csatlakozásra való felkészülésben, tanfolyamokat, tréningeket szervezünk, s ugyanakkor megpróbáljuk a területfejlesztés és a közigazgatás területén dolgozókat időben felkészíteni a csatlakozással kapcsolatos elvárásokra, illetve az európai normákra. Ez az első olyan magyarországi iroda, amely nemcsak a magyar vállalkozók és térségfejlesztési szakemberek, valamint önkormányzatok számára szolgáltat információkat, hanem a hármas határ térségéhez tartozó kárpátaljai an az MKP OT nem rejti véka alá a délkeleti régiók igényeit sem. Viszont azok az ellenérvek, miszerint a terület gazdasági potenciálja nem felel meg a követelményeknek, nem egészen helytállóak. Ha figyelembe vesszük, hogy a 79 járás között nem egy olyan akad, amely mindössze 12-15 ezer lakossal rendelkezik és magának a Bodrogköznek csaknem 35 ezres a lélekszáma. Tény, hogy a külföldi tőke bevonása és a leépült mezőgazdaságnak nyújtandó segítség sokat lendítene a régió helyzetén. Bugár Béla egyebek mellett arról is szólt, hogy az MKP mint kormányzati tényező, bízik benne, hogy ha a szükséges és kelet-szlovákiai területek részére is. Ezenkívül természetesen konferenciákat, különböző szakmai találkozókat is szervezünk, amelyeken közvetlen módon tájékoztatjuk ügyfeleinket. Az iroda további szolgáltatásai közé tartozik az uniós pályázatok lehívása, az ezekkel kapcsolatos szaktanácsadás, egy szakkönyvtár, de az internet és az E-mail kapcsolat is igénybe vehető. Merem remélni, hogy partnereink élnek az adott lehetőséggel és igénybe veszik szolgálatainkat, melynek eredményét sikeres uniós pályázatok fémjelzik majd, amelyek a szövetségünk által kezdeményezett területfejlesztési, idegenforgalmi és egyéb programok megvalósítását segíthetik elő” - mondta Juhász István a KHGSZ elnöke, (kát) tervjavaslatok évvégéig elkészülnek, a területi átszervezés még ebben a választási időszakban megvalósulhat. A parlament alelnökével kiutazott MKP-s képviselők és kormánytagok az ung-vidéki falugyűléseken a pártnak a kormány- programban vállalt kötelezettségeinek teljesítését, kormányzati szerepét és a novemberi választások kérdéseit vitatták meg a lakosokkal. Az utóbbival kapcsolatban kiderült., hogy a választópolgárok zöme nem tartja szükségesnek a Meciar-pártiak által kezdeményezett referendum kiírását, de az előrehozott választásokat sem. (kgy) Múlt vasárnap egy különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság gyanúsítottját vette őrizetbe a kassai rendőrség. A családi tragédia főszereplője, mint annyiszor, most is az alkohol volt, a tettes egy alig húszéves fiatalember, az áldozat pedig nevelőanyja. Az asszony és a fiú között mindennaposak voltak a hangos veszekedések, a szomszédok tettlegességről is beszámoltak, és arról is, hogy mindketten nagy előszeretettel látogatták a környék italkiméréseit. Az apa halálát követően a fiú nevelését a rokonok elhanyagolták, anyai szeretet helyett pedig „gonosz mostohát” kapott, aki elől az italhoz menekült. Nevelőanyja gyakran vonta felelősségre részegeskedés és csavargás miatt, a szomszédok nem egyszer találták reggelente a lépcsőházban, miután az asszony kidobta a lakásból. Előfordult az is, hogy a rendőrségnek kellett elcsitítania egy-egy éjszakai családi perpatvart. Ezúttal azonban Erik K. né- mította el nevelőanyját, méghozzá örökre: az áldozat nyakán foj- togatás egyértelmű nyomait fedezte fel a rendőrség. A fiú a holttestet az ágyneműtartóba rejtette, ahol huszonnégy óra elteltével találta meg a rendőrség. Ki tudja, mikor derült volna fény a gyilkosságra, ha a tettes alkoholmámorban nem szólja el magát barátai előtt. A rendőrség Erik K. egyik ivócimborájának bejentése alapján szállt ki a helyszínre. A fiatalember beismerte tettét, jelenleg vizsgálati fogságban várja.a bírósági tárgyalást, a törvény értelmében akár tizenöt év börtön- büntetésre is ítélhetik, (juk) Tény, hogy a külföldi tőke bevonása sokat lendítene a régió helyzetén Az MKP támogatja a Bodrogközt VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: VÁLTOZÓAN FELHŐS ÉGBOLT, DÉLNYUGATON ÉS A HEGYEKBEN ERŐS SZÉL, 15-19 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLOGIA A Nap kel 06.37-kor - nyugszik 16.33-kor. A Hold kel 10.39-kor - nyugszik 19.24-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 265, apad; Medve: 80, apad; Komárom: 160, apad; Párkány: 95, apad. Változóan felhős lesz az égbolt. A kora délutáni hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Az élénk délkeleti-déli szelet délnyugaton és a hegyekben viharos lökések kísérik. Az előrejelzés szerint szerdán túlnyomóan borult, esős, csütörtökön változóan felhős időre számíthatunk, s már csak keleten és a hegyekben valószínű csapadék. A legalacsonyabb hőmérséklet holnap hajnalban 7 és 11, holnapután 3 és 7 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 14 fok között, csütörtökön délen 16 fok körül várható. KUEV15 Kedvező lesz az időjárás hatása. Az érzékenyeket és az alacsony vérnyomásúakat azonban migrénes jellegű fejfájás gyötörheti. A hosszabbodó reakcióidő miatt fo-' kozódik a balesetveszély, ezért nagyobb körültekintésre van szükség, főleg a közlekedésben. Gyakoribbá válnak az asztmás rohamok. Nyugtalanság és depresszió is előfordulhat. Panaszokra kell számítaniuk a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőknek. Holnap rosszabbodhat a mozgásszervi betegségekkel küszködök állapota, és emésztési zavarok is felléphetnek. Csütörtökön id) ojfnc ♦ Nagykapos lehetőségeinek határairól ♦ Fotóverseny ♦ Egy vásár pillanatképei Információs iroda nyílt, mely az EU-csatlakozást kívánja elősegíteni Több módon is elérhető NÁDSZEG Működik és működni is fog Múlt pénteken október 27-én tartottta harmadik évadjának nyitóelőadását a nádszegi Nap Színház. Ezúttal is több mint száz fős közönség gyűlt össze a község színháztermévé alakított művelődési házban. A már szinte összeszokott közönség egyöntetűen pozitívan értékelte Jordán Tamást és Horváth Ákost, a Merlin Színház tagjait, akik Platon Szókratész yédőbe- széde című művével jelentek meg a Nap Színház színpadán. Egyesek szerint a színház történetében ez volt a legkomolyabb előadás, s a színvonala még magasabbra állította a Rudolf Péter és Földes László által megszabott mércét. Az est talán legfontosabb kérdése egyértelműen a folytatás a következő előadás volt, melyre csak az a válasz biztos, hogy lesz, éspedig még decemberben. „A pénteki előadás is bizonyítja, van értelme tovább folytatni a színház működtetését” - mondta Szarka Zsuzsa, az egyik főszervező. „Egyre több nézőt tudunk idevonni, bár a százhúsz megjelentből a fele tiszteletjeggyel jött be, a színház azonban, hála támogatóinknak, működik és működni is fog. Annak viszont különösen örülünk, hogy a fiatalokat is sikerült behoznunk az előadásra, s a faluban is kristályosodik egy réteg, mely rendszeresen eljár a színházba, (-hely)