Új Szó, 2000. október (53. évfolyam, 226-251. szám)
2000-10-27 / 248. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2000. OKTÓBER 27. Kultúra Domokos László: „Én azt hiszem, a Bulandra kapui nincsenek zárva előttünk, marosvásárhelyi magyar színészek előtt. Az ember, persze, mindig tudja, hol a helye" Minden előadásukkal komoly értéket képviselnek Bíró József és Domokos László a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Szentivánéji álom című előadásában. Tavalyelőtt A chioggiai csetepatéval, idén A tavasz ébredésével nyerte el a határon túli magyar színházak kisvárdai fesztiváljának fődíját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház fiatal csapata. Goldoni komédiájában Isidoro, a jegyző, Wedekind művében a „szomorkásán ártatlan” Menyhért szerepét kapta Domokos László. SZABÓ G. LÁSZLÓ Menyhért mellett azonban egy másik darabban is láthatta őt a kisvárdai közönség. Shakespeare remekében, a Szentivánéji álomban, amelyben kettős szerepe van. Ő alakítja Oberont és Theseust. Mindebből bizonyára kitűnik: Domokos László a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának egyik kulcsszínésze, aki hét fiatal kollégájával együtt, rögtön a főiskola elvégzése után szerződött az együtteshez. A tavasz ébredését Anca Bradu, a Szentivánéji álmot Novák Eszter rendezte. Nagyon sok köze van egymáshoz a két produkciónak. Anca Bradu fiatal román, Novák Eszter fiatal magyarországi rendező. A főszereplő színészek mindkét darabban azonosak, de hasonló a témaválasztás (az érzéki vágyak, a kiforratlan szenvedélyek közt vergődő ember mindennapi létezése) és hasonló a két előadás színházi szemlélete is. Mindkét esetben a színpadi hatások érvényesítik a szöveg erejét. Anca Bradu Bukarestből, Novák Eszter Budapestről jár hozzánk. Mindkettőjükkel nagy sikereink vannak. Dolgoznak nálunk természetesen más rendezők is, de valahogy úgy alakult, hogy ők ketten lettek a színházunk támpillérei. Nevek. Tehetségek. Társulatépítést végeznek. Ha nem kerülsz be a rendezésükbe, akkor is ott lehetsz a próbákon, és rengeteget tanulsz tőlük. Amióta leszerződtünk a színházba, dolgozunk is eleget, és nem is eredmény nélkül, de az otthoni sajtó rengeteget támad bennünket. Operetteket, kabaréműsorokat várnak tőlünk, azt írják, ha így folytatjuk, tönkretesszük a színházat. Pedig csináltunk mi már kabarét is. Olyan „lajzaminelliset”? Nem. Olyan „rejtőjenőset”. Kimondottan szilveszterre valót. Természetesen játszunk operettet is. Simon Balázzsal, a fiatal budapesti rendezővel vittük színre a Jaj, de jó a habos süteményt. Kevés volt. Többet kérnek tőlünk. Több vidámat és kevesebb komolyat. Ezért a folytonos támadás. S a díjak? Azok sem jelzik, hogy jó úton járnak? Rövid hírként megírják az újságot, és már el is van felejtve. A díjak, a budapesti és a kaposvári vendég- szereplések csak nekünk fontosak. Anca Bradu rendezésével, A tavasz ébredésével nemcsak a kisvárdai közönség, hanem a magyarországi szakma elismerését is megszerezték. Kiváló előadásukkal a Zsótér Sándor rendezte, nagy viharokat kavart Pesti Színház-i produkciót is lekörözték. Mi testszínű ágyékkötőben játsz- szuk a darabot, nem teljesen mezítelenül, mint Zsótér színészei. A főpróba hetében ugyan még mi sem vettünk magunkra semmit, de a bent ülő ötszáz ember véleménye minden alkalommal az volt, hogy rengeteget nyerne az előadás, ha nem tesszük ki a nézőket egy ilyen élménynek. A vége az lett, hogy meggondoltuk magunkat és kompromisszumot kötöttünk, ami szerintem nem rossz. Be kell hogy valljam, engem is zavart a pesti előadásban a sok meztelenség. Nem mintha nem szeretném a ruhátlan testeket, mert szeretem látni őket, de ha egyfolytában azt érzem, hogy szinte rám kényszerítik a látványt, az már zavar. Hat város büszkélkedhet magyar színházzal Erdélyben. Sep- siszentgyörgy, Szatmárnémeti, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad és Temesvár. Melyik társulat áll jelenleg az élen? A kolozsvári. Ők európai fesztiválokra járnak, és nagyon sok díjat nyertek már. Tompa Gábor, a színház igazgatója engem is hívott, amikor elvégeztem a főiskolát. Sokáig töprengtem, mit csináljak, hiszen ötévente választ új színészt, és nagy szerepeket ígért. Tehát nem egy kispados kolozsvári játékos lettem volna. De az utolsó pillanatban úgy éreztem, nem szabad elmennem. Marosvásárhelyen akartunk valami újat létrehozni, és nem bántam meg, hogy ott maradtam. Három év után azt mondhatom: megérte. Olyan előadásokat hoztunk létre, amelyek egytől egyig komoly értéket képviselnek. Magyar színész számára menynyire vonzó a román színpad? Engem rettenetesen érdekel a román színjátszás. Ha nem is tökéletesen, de nagyon jól beszélem a román nyelvet. Brassóban rengeteg román barátom van, és volt idő, amikor román-magyar tanárnak készültem. Természetesen végig magyar iskolába jártam, még Ceausescu éveiben is. A Bukarestben működő Bulandra Európa egyik leghíresebb színháza. Még mindig nagyon jó, sőt most éli virágkorát. Nekem nagyon nagy vágyam egyszer ott játszani. Tehetséges rendezők népes csapata dolgozik ott, de azok is visszajárnak dolgozni, akik onnan szerződtek Nyugatra. Egyébként nem annyira elképzelhetetlen, hogy egyszer a kollégáimmal együtt meghívjanak bennünket. Én azt hiszem, a Bulandra kapui nincsenek zárva előttünk. Az ember persze mindig-^ tudja, hol a helye. Ha nem érez- ném jól magam Marosvásárhelyen, akkor nem lennék ott. Most viszont minden jel arra utal, hogy ott a helyem, ott tudok fontos előadásokban dolgozni, és ott figyelnek a legjobban az én értékeimre is. A zsigereimben érzem, hogy előadásról előadásra többet tudunk felmutatni, érzékeltetni. Marosvásárhely az erdélyi színjátszásban nagyon fontos helyre került az elmúlt két-három év során. Az már a jövő titka, hogy sikerül-e megtartanunk ezt a pozíciót, vagy hogy még jobban kinyílunk-e. Remélem, igen. A színházon kívül más lehetőségünk amúgy sem nagyon van. Szinkronizálásról nem is álmodunk, a marosvásárhelyi rádió magyar nyelvű adása a lét- fenntartással küszködik, tehát ott sem várhatunk komoly feladatokat. A képlet ily módon egyszerű: nincs mit vállalni, vagy ha úgy tetszik, nincs miről lemondani. Filmszerepek sem jöhetnek szóba? Nekem eddig két komoly lehetőség adatott. Tompa Gábor Kínai védelem című román filmjében én voltam az egyik szekus, aki egyfolytában a Marseilles-t énekli. Az egyik szürke ruhás a fekete Volgában. Ez jeles munka volt. El is jutott a film több rangos európai fesztiválra. A másik nagy élmény: tavaly Szőnyi G. Sándorral dolgoztam, aki Tamási Áron Himnusz egy szamárral című novelláját vitte filmre Erdélyben. Demeter Gábort, a székely fiút játszottam, aki hazajön a háborúból, a házát romokban találja, a felesége pedig egy cetlin hagyott üzenetet számára, hogy „Nem győztelek várni, Sári”. És ott áll ez a szerencsétlen ember, egyedül, összetörve. A falu sajnálja is, meg nevet is rajta. Demeter Gábor azonban elhatározza., hogy kitör a nyomorúságból. Elmegy és hoz egy szamarat a székely faluba. Szászföldről hozza, hatalmas cirkusz lesi. belőle. A helybeliek el is nevezik rusnya féregnek, és felszólítják Demeter Gábort, hogy vigye el az állatot a faluból. „Ha sokat pofáznak, még egyet veszek” - feleli. Vele egyívá- sú társai azonban meg akarják viccelni őt. Azt találják ki, hogy meggyújtják a szamár farkát, csakhogy az megrúg egy fiút, és betörik a mellkasa. Hiába ápolja őt Demeter Gábor, a falu felbőszült lakói szamarastul elüldözik. Miközben rendbehozta a házát, és új mederbe terelte az életét. Él még a legenda, mely szerint Brassó fekete tornya után megáll az idő? Persze hogy él. Brassóban áll az utolsó keleti templomtorony, ahol óra van. Utána már az ortodox tenger kezdődik. Gyerekkorom egyébként Csíkszentkirályon telt, ahol édesapám született. Ott nőttem fel a nagymama mellett. A Csíki medencében mindig erős a tél. A mínusz 30 fok senkit nem lep meg arrafelé. 1986-ban mínusz 42 fokot mértek. Ott néha tényleg leesik a lehelet. Előfordult már az is, hogy amikor nem mesz- sze tőlünk 40 fokos kánikulát mértek, a medencében mínusz 2 fokra zuhant a hőmérséklet. A 25 fokos meleg ott igazi szenzációnak számít. Ötéves koromig éltem a nagymamámnál, de az az öt év azóta is meghatározó élmény számomra. Óriási hegyek között vagy 800 borvízforrás van a faluban. Borvíz? Mi az ásványvizet nevezzük borvíznek. Igen, arrafelé még a kutakban is ásványvíz pezseg. Csíkszentkirályról hogyan került Brassóba? A szüleim már ötéves koromban is ott éltek. Édesanyám varrónő. Benne van meg az az érzékenység, amely engem is kísér. Kányádi Sándor és József Attila a két legkedvesebb költője. Ezerkötetes könyvtárunk van otthon, édesanyám óvodás korom óta verseket tanított velem. De a színészi hivatás meg sem fordult a fejemben. Tanár akartam lenni. Eredetileg jezsuita szerzetes. Ők a legvilá- gibbak. Van is egy vicc ezzel kapcsolatosan. A jezsuita, a ferences és a bencés imádkoznak a templomban. Egyszer csak elveszik a villanyt. A bencés elkezdi mondani a segélyimát, a ferences szintén, a jezsuita viszont elmegy és kicseréli a biztosítékot. A végén tehát meggondolta magát. Nem sikerült a felvételim a kolozsvári bölcsészkarra. Már tanultam a következő évre, amikor jött a Ki mit tud. Túljutottam a városi, majd az erdélyi fordulón is, aztán felutaztam verset mondani Budapestre. Mensáros László volt az egyik zsűritag. Amikor bejutottam a döntőbe, felhívott a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem dékánja, hogy nem akarok-e színész lenni. Ez a kérdés mindent megváltoztatott. Két hét gondolkodás után sarokba söpörtem korábbi tervemet, és elmentem a felvételire. 1996-ban kaptam meg a diplomát. A pangás persze már 1989 előtt elkezdődött. Tanai Bella, az erdélyi színjátszás egyik legerősebb fáklyája férjével, Bács Ferenccel együtt áttelepült Magyarországra. Tarr László fiatalon otthagyta a színházat, Lohinszky Lo- ránd félrevonult. Eltűntek a nagy mesterek. 1993-ban, miközben főiskolások voltunk, nem jártunk színházba, mert annyira érdektelenek voltak az előadások. A fiatalabb nemzedék szívesen dolgozott volna, de nem igazán tudott kivel. Mi ezt a pangást akartuk megszüntetni, ezért szerződtünk oda mindannyian, az egész osztály. Nagy sokk volt ez a színház számára. Tíz évig semmi, aztán egyszerre nyolc fiatal. Elkezdtünk dolgozni. Az első év nem igazán volt sikeres. A Homburg hercege például tíz előadást ért meg. Azt mondták, bukás volt. Én élveztem. Sárban játszottunk a színpadon. A második évadban új igazgató jött a színházhoz, Béres András. Ä régi lemondott. Béres András a filozófiatanárom volt a főiskolán. Novák Esztert már neki köszönhetjük. A chioggiai csetepaté volt az első közös munkánk, és robbant. Ezzel el is kezdődött az új korszak. Nagyon jó most színésznek lenni Marosvásárhelyen. Mostanában1 mégis egyre gyakrabban utazik Budapestre. Ildikóhoz járok. Összetartozunk. Hetente kétszer teszem meg az 520 kilométert. Oda és vissza. Kivették sajnos a közvetlen összeköttetést, így át kell szállni Segesváron. Engem ez sem zavar. Imádok utazni. Minden út egy új kaland és újabb élmények sora. Munkaanyag, amelyet később felhasználhatok. Ha mély kapcsolatok nem is születnek, gesztusokat, tekinteteket, érzéseket a futó ismeretségekből is megőrizhetek. Budapesti szerelmével, Tóth Ildikóval. Idén nyáron Karlovy Varyban. (Milos Fikejz felvételei)
