Új Szó, 2000. október (53. évfolyam, 226-251. szám)

2000-10-26 / 247. szám, csütörtök

Cl Politika ÚJ SZÓ 2000. OKTÓBER 26. Elegünk van belőlük Pozsony. A lakosság dön­tő többsége, 68,5 százalé­ka nem szeretné, ha továb­bi politikai pártok alakulná­nak Szlováldában, s csak 12,5 százalék véli ennek ellenkezőjét. A Markant felmérése során a megkér­dezettek 8,8 százaléka vá­laszolta, hogy neki aztán teljesen mindegy, alakul­nak-e új pártok, 10,6 száza­lék pedig nem tudott vála­szolni a kérdésre. Egyéb­ként a belügyminisztérium­ban közel száz politikai tö­mörülés van hivatalosan be­jegyezve, de nagy részük nem működik. (TA SR, ú) Bűnüldözési konferencia Pozsony. Ladislav Pittner belügyminiszter tegnap Párizsba utazott, ahol részt vesz a bank- és pénzintéze­tek és a bűnözés ellen har­coló szervek nemzetközi konferenciáján. Ismerteti a gazdasági szektorban te­vékenykedő szervezett ban­dák elleni harc terén szer­zett szlovák tapasztalato­kat. A konferencia napirend­jén szerepel a közép- és ke­let-európai országokkal foly­tatott nemzetközi együttmű­ködés. A kétnapos rendez­vény egyes ülésein a résztve­vők tárgyalnak a pénzpiac felügyeletéről, a pénzmosás­ról, a nem banki intézetek el­lenőrzéséről is. (TA SR) Ladislav Pittner belügyminisz­ter ma beszédet mond Párizs­ban (archívum) Akit a mozdony füstje elsodort Pozsony. Szerencsésen vég­ződött egy 49 éves idabukóci férfi mámoros éjszakája. A vasúti sínek mellett feküdt, amikor az arra elhaladó Báthory gyorsvonat nyomán keletkezett légörvény letaszí­totta a vágány melletti árok­ba. A csupán könnyebb hor­zsolásokat szenvedett férfi később a kijózanítóban el­mondta, annyira részeg volt, hogy fogalma sincs, mi tör­tént, nem emlékszik semmi­féle vonatra. Közel negyven percig szünetelt a vasúti for­galom, és két gyorsvonat is késett miatta, tájékoztatott Jozef Búransky, a vasúti rendőrség szóvivője. (SITA) Hajléktalant raboltak ki Kassa. Kedden két kassai fiatalember megtámadta Dezider B. hajléktalant. A 18 és 22 éves fiatalok fizi­kailag bántalmazták áldoza­tukat és elvitték a ruháit, a cipőjét, a fésűjét és a sze­mélyazonossági igazolvá­nyát, mindezzel 2500 korona kárt okozva neki. A pórul járt hajléktalan 21 napon belül gyógyuló sérüléseket szenve­dett. A rendőrség elfogta a fi­atal támadókat, a lopott hol­mit pedig visszaadta jogos tulajdonosának. Milan B. és Roman B. ellen a vizsgáló­tiszt lopás és testi sértés vád­jával tett feljelentést. (SITA) Igor Presperín (középen ül), az SOP alelnöke elégedetlen azzal, hogy Pavol Rusko belépésével a „párt harmadik em­bere lesz", ahogy Pavol Hamzík pártelnök nevezte őt. Mint mondta, nem ellenzi Rusko belépését, ez annak a folya­matnak a logikus következménye, hogy a Markiza társtulajdonosa „két éve segített a pártnak", ugyanakkor az sem elfogadható, hogy „jön egy ember és egyszerűen kiszemel egy funkciót, anélkül, hogy bizonyított volna”. (TA SR) Kedves Olvasó! E heti kérdésünk: Pozitívan értékeli a Dzurinda-kormány kétéves tevékenységét? IGEN: 0972 262 300 NEM: 0972 262 301 Válaszaikat ma éjfélig várjuk. Egy hívás ára maximum 5 korona. Bocsánatkérést vár az SNS elnöke Dzurindától Malíková megsértődött TA SR-HÍR Pozsony. Anna Malíková, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke bocsá­natkérést vár Mikulás Dzurinda kor­mányfőtől azért a kijelentéséért, hogy „a kommunizmus embertelen politikáját a HZDS és az SNS folytat­ta”. Nyűt levelében azt írja, „Dzu­rinda nem képes átlépni saját nega- tivizmusának árnyékát”. Emlékez­teti a kormányfőt az SNS és a kom­munista ellenállás közötti egykori szoros együttműködésre és arra, hogy pártjának több tagja a kom­munista elnyomás áldozata volt. Malíková személyes sértésnek vette Dzurinda szavait, mivel a múltban családját is üldözték. Ezért felszólít­ja Dzurindát, tartózkodjon a hason­ló kijelentésektől, ellenkező esetben az SNS feljelenti. Nyitrán járt a romániai oktatási államtitkár Egy lépéssel előttünk Mesiarik szerint a tagság egy része ellenzi a Markiza társtulajdonosának kinevezését Rusko elvileg nem lehet az SOP alelnöke Pozsony. Úgy tűnik, nem örül mindenki felhőtlenül a Polgá­ri Egyetértés Pártjában (SOP) annak, hogy Pavol Rusko egyenesen az alelnöki székbe kerül, bár mediális szempont­ból biztosan jól jön személye a 2-3%-os támogatottsággal rendelkező tömörülésnek. ÖSSZEFOGLALÓNK Marián Mesiarik, az SOP-képvise- lője a SITA-hírügynökségnek el­mondta, attól tart, Pavol Hamzík pártelnök felvetése, hogy a Markiza televízió társtulajdonosa az SOP al- elnökévé váljon, a tagság ellenállá­sába ütközik majd. A párt alapsza­bályzata szerint ugyanis csak az fog­lalhat helyet a vezetésben, aki leg­alább egy éve tagja a pártnak. Egyes jelzésekből arra lehet következtetni, hogy a tagság egy része ezt a lépést nem fogja támogatni - mondta Mesiarik, de hangsúlyozta, neki nincs komolyabb kifogása Ruskóval szemben, annak ellenére hogy jó­maga is megpályázta az alelnöki posztot. A képviselő szerint Rusko esete ki­vételes. „Ez kereslet és kínálat kér­dése. Nincs sok időnk, a következő választások szempontjából a követ­kező év döntő lesz. A választások közeledtével kompromisszumokat kell keresni, és a személyes vélemé­nyeket a háttérbe kell szorítani. Az én nézeteim gyakran nem egyeznek a párt elnökének nézeteivel, de ezt most félre kell tenni” - jelentette ki Mesiarik, s azt is elmondta, megvál­tozott Ruskóról alkotott véleménye, amikor megismerte nézeteit, hason­ló gondolkodását. A képviselő sze­rint attól nem kell tartama, hogy Ruskóval kapcsolatban a párt ambí­cióira való tekintettel nem foglalhat állást. Nem tartozók azok közé, aki­ket el lehet hallgattatni - mondta. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nyitra. A Konstantin Egyetemen tett tegnap látogatást Szigeti László ok­tatásügyi államtitkár és romániai kollégája, Kötő József, aki a kisebb­ségi oktatással foglalkozó nemzet­közi konferencia vendégeként tar­tózkodik Szlovákiában. Kötő József államtitkár és Dániel Kluvanec rek­tor, a kolozsvári Babes-Bojai Egye­tem és a nyitrai Konstantin Egyetem közötti együttműködés lehetőségei­ről tárgyalt, és felvázolták a kisebb­ségi felsőoktatás Szlovákiában, va­lamint Romániában alkalmazott modelljét is. Kötő József lapunknak elmondta, a Babes-Bojai Egyetem statútuma három hivatalos oktatási nyelvet ismer el, a románt, a ma­gyart és a németet, és minden karon belül önálló struktúra irányítja a képzést. Az ún. departmanok fel­ügyelik az oktatás színvonalát, biz­tosítják az új képzési formákat, és javaslatokat tesznek a kari tanács­nak, majd az egyetem szenátusá­nak, amelyek kétharmados szava­zati többséggel kötelező érvényűek. „Egy lépéssel mindenképpen előbb­re van a románia magyar felsőokta­tás, mint a szlovákiai” - fogalmazott Kötő. A departmanok döntési jog­körökkel is rendelkeznek, és a Babes-Bojai Egyetemen nemcsak pedagógusokat készítenek elő, ha­nem közgazdász- és jogászképzés is folyik - jelenleg 38 különböző sza­kon 6000 diák hallgat minden tan­tárgyat magyarul. A két államtitkár ellátogatott az Udvardi Vállalkozói Szakközépiskolába, és annak szep­temberben megnyílt alsóbodoki ki­helyezett osztályába is, ahol az isko­la alapítói felvázolták a jövőre vo­natkozó terveiket, (bee) A Szlovákiai Helsinki Bizottság a független ombudsmani intézmény érdekében nyomást gyakorol a kormányra Megnyílt az emberi j ogok könyvtára Választásról nem tartható ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. „Rövid idő alatt a kiadók­tól, minisztériumoktól, alapítvá­nyoktól, kormányon kívüli szerve­zetektől és külföldi partnereinktől sikerült összegyűjtenünk könyvtá­runk alapdokumentumait, és a köz­pont ünnepélyesen megnyitja kapu­it” - jelentette be Carmen Svobod- ová, a Szlovákiai Helsinki Bizottság Dokumentációs és Konzultációs Központjának vezetője. A könyvtár elsősorban a diákoknak, tanárok­nak, újságíróknak, jogászoknak, va­lamint az emberi jogok iránt érdek­lődőknek jelent nagy segítséget. A nők, a gyermekek, a nemzeti ki­sebbségek, az elítéltek, az egészség­károsultak stb. jogairól, a rassziz­musról, intoleranciáról, xenofóbiá- ról, migrációról, vallási szabadság­ról, az ombudsman intézményéről, a nemzetközi szervezetekről és a pártokról szóló dokumentumokat, friss kiadványokat hamarosan az in­terneten is megtaláljuk. A könyvtár ingyenes. „Szeretnénk, ha az embe­rijogok terén központi szerepet töl­tene be, és szorosan együttműköd­ne a hazai és külföldi hasonló jelle­gű könyvtárakkal” - tette hozzá Miroslav Kusy, az SHV elnöke. A bizottság beszámolt a nagylévárdi romaprogram eredményeiről is. Miroslav Hreben iskolaigazgató el­mondta, ennek köszönhetően javult a roma gyerekek iskolai előmenete­le, rendszeresen járnak iskolába, a szülőknek előadásokat szerveznek, létrehoztak roma szakköröket. „A cél, hogy a roma szülők idővel ma­guk irányítsák gyermekeik tevé­kenységéé’ - tette hozzá Hreben. A Helsinki Bizottság jogi tanács­adással is foglalkozik. Ladislav Jó­nás jogász beszámolójából kiderült, a polgárok elsősorban tulajdonjogi problémákkal fordulnak hozzájuk. A panaszokból az is kiderült, legtöb­ben a hivatalnokok önkényeskedé­sének vannak kitéve. „Sajnos, mi csak tanácsot adunk, panaszt emel­hetünk, esetleg medializálhatjuk az eseteket” - szögezte le Jónás. Kveta Skvarková ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az ombudsman in­tézménye nagy segítség lenne, hi­szen az ő hatáskörébe tartozna a polgári panaszok orvoslása. „Fontos feladat hárul a harmadik szektorra. Nyomást gyakorolunk a kormányra, hogy az ombudsmanról szóló tör­vény megfelelő legyen, hogy bizto­sítsák annak függetlenségét, és ne forduljon elő, ami Csehországban, ahol az egészet túlpolitizálták” - mondta Skvarková. A bizottság szakmai előadásokat, találkozókat szervez, ahol szakembereket és pol­gárokat egyaránt tájékoztatnak az ombudsman intézményéről, (sza) Vitatható a referendum Pozsony. Az előrehozott választá­sok kérdésének referendum általi megoldása megkérdőjelezhető - vé­li Franz von Däniken svájci külügyi államtitkár, aki Pavol Hamzík mi­niszterelnök-helyettessel cserélt eszmét tegnap Pozsonyban. Svájc­ban, ahol a választók gyakran nyil­vánítanak véleményt népszavazás útján, a választásokról nem lehetne referendumot tartani - mondta a svájci politikus. Hamzík és Danikén a két ország uniós tagságáról is tár­gyalt, mint ismeretes, Svájc is egyre komolyabban fontolgatja a csatla­kozást, bár a közvélemény eléggé megosztott. (TA SR) Az EU-tagjelöltek felkészültsége 1999-es adatok lakosság (millió fő) GDP milliárd euróbán egy főre eső GDP euróbán a GDP az EU-átlagboz viszonyítva Uan a GDP növekedése iában a GDP oktatásra fordított százaléka a 100 főre eső telefonvonalak száma átlagéletkor Csehország 10,3 49,2 11 830 57,3 0,6 5,4 36,4 69,9 Észtország 1,4 4,6 7 048 34,1 4,3 7,3 34,3 70,5 Lettország 2,4 6,2 5 946 28,8 » 3,7 6,5 38,3 70,3 Litvánia 3,7 9,8 5 975 28,9 2,7 5,6 30,0 71,4 Lengyelorsz. 38,7 145,4 8 061 39,0 5,4 5,2 22,8 70,2 Szlovákja 5,4 17,5 9 402 45,5 4,2 4,9 28,6 70,2 Románia 22,4 32,3 5 512 26,7-2,2 3,6 16,7 68,5 Bulgária 8,3 11,6 4 871 23,6-1,7 3,3 32,9 71,1 Magyarorsz. 10,1 46,2 10 384 50,3 4,0 4,7 30,4 69,3 Szlovénia 2,0 18,6 14 492 70,2 4,0 5,8 36,4 69,4 EU-átlag 375,5 8 092,8 20 650 100,0 4,0 5,1 56,6 71,4 TASR Figeí az átmeneti időszakkal kapcsolatos kérdőjelekről Pozsony a helsinki csoport jó tanulója ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Az Európai Unió eddig csak kivételes esetben zárt le olyan tárgyalási fejezetet, amelynek átvé­telében valamelyik csatlakozni kí­vánó ország átmeneti időszakot, halasztást kért. „Az Európai Uniónak mihamarabb meg kellene szabnia a határidőket, enélkül nem lehet tárgyalni” - je­lentette ki a SITA hírügynökségnek Ján Figer csadakozási főtárgyaló annak kapcsán, hogy Szlovákia ha­marosan két témakörben is halasz­tást kíván kérni, mégpedig a sza­bad tőkemozgás és a szolgáltatá­sok terén. Ján Figef emellett hangsúlyozta, hogy Pozsony a helsinki csoport ,jó tanulója”. A 29 fejezetből 9-et már lezártunk, s novemberben újabb négy megnyitásával folyta­tódik a csatlakozási folyamat. A fő­tárgyaló reméli, hogy a rólunk ki­alakult pozitív vélemény megerő­sítést nyer november 8-án Brüsz- szelben, amikor az Unió vala­mennyi tagjelölt államot külön- külön értékel. A helsinki csoportot az előzetes el­várásoknak megfelelően Málta ve­zeti, amelynek nem kell a piacgaz­daság átalakításával bajlódnia. 10 fejezetet lezárt és 12 megnyitott. Utána Szlovákia következik 9 le­zárt és 12 megkezdett fejezettel. Ezután jön a sorban Litvánia (7:10), Lettország (7:11), Bulgária (6:9) és Románia (6:7).

Next

/
Oldalképek
Tartalom