Új Szó, 2000. október (53. évfolyam, 226-251. szám)
2000-10-25 / 246. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2000. OKTÓBER 25. KultúraMikó István: „A színház akkor is szórakoztat, ha tragédiát játszik. Egyben katartikus élményt is kínál, de ez a szórakoztató darabokban is benne van, csak meg kell találni" * Zenés játékot rendezni nem könnyű feladat y f Péntekén mutatja be a Jókai Színház a Nagy Tibor, Pozs- gai Zsolt, Bradányi Iván szerzőhármas A kölyök című musicalét, mely Charlie Chaplin azonos című filmjének keletkezése köré kanyarít édesbús mesét. A darabot Komáromban Mikó István m. v. állítja színpadra. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan gondolkodik az ismert színész, komikus - rendezőként. ‘ LAKATOS KRISZTINA Ön azok közé a - nem is olyan nagy számú - vendégrendezők közé tartozik, akik rendszeresen visszajárnak színházainkba. Miért? Ennek egyszerű oka van: hívnak. Talán azért, mert sikerült nagyon jó hangulatban kellemes előadások alkotásában részt vennem. Egy társulattal dolgozom, emberekkel: más szín, más lehetőség, más feladat - ez mindig izgató. Még akkor is, ha nem anyagi kérdésről van szó. Ha elmegyek máshová rendezni vagy föllépni, sokkal többet nyerek anyagilag. Itt viszont erkölcsileg és belső tartás szempontjából nyer az ember. Lehet ezt az utóbbi két pontot konkretizálni? Egészen nyugodtan. Más hozzáállást érzek a színészek részéről. A színházon belül élnek. Ez nem jellemző egy budapesti társulatban, vagy mondhatnám akár a mi soproni társulatunkat is. Mi másként dolgozunk: a fővárosban próbálunk, és az utolsó hétre megyünk le Sopronba, ott szüljük meg végső formájában az előadást. Ilyen körülmények között nem kovácsoló- dik össze úgy a csapat, mint Komáromban, ahol tulajdonképpen az katársak segítenek engem, akikre rá lehet bízni bizonyos dolgokat. Sorolhatnám a főszereplőket, vagy itt van Benkő Géza, aki játszik is a darabban, ezenkívül segédrendezőként tevékenykedik. Kicsit a feladat is sűrűsödött, mert nemcsak a rendezésért felelek, hanem a koreográfiáért is. Ugyanakkor megkönnyíti a helyzetemet, hogy játszottam ebben a darabban, tehát van elképzelésem róla színészként. A kölyök kapcsán érdekes, mifelénk szokatlan helyzet állt elő: a produkcióval kapcsolatos jogok egy cég, a Rurik Bt. tulajdonában vannak, ön pedig gyakorlatilag a produkcióval együtt érkezett Komáromba. Először tulajdonképpen Kiss Péntek József igazgató úr hívott fel engem, azaz nem volt vételkényszer. A társaság vezetője, Gaál Gábor, egyébként komáromi születésű üzletember, már annak idején, tíz évvel ezelőtt szponzorálta az eredeti előadást Budapesten, s onnantól kezdve az ő kezébe kerültek a jogok. Ismer engem, látta a mi előadásunkat, s látta a József Attila Színház-beli előadást, azt is ő támogatta. Mivel tudta, hogy Komáromban és Kassán is rendeztem, ismerem az itteni színészeket, felkért, hogy vállaljam el. Először azt a rendezőt próbálta felkérni, aki az eredeti előadást rendezte, de ő most Berlinben dolgozik. A darabot én rendeltem meg a zeneszerzőtől és az íróktól, ilyen szempontból érthető, hogy Gaál Gábor rám gondolt, hiszen az egyik szülőatyja vagyok a produkciónak. Ön a darab ősbemutatóján Chaplint játszotta, az eredeti produkció díszletei, jelmezei jönnek Komáromba is. Mennyiben lesz új a jelenlegi előadás? „Nincsenek olyan erőteljes koncepcióim, amelyeket rá akarnék erőszakolni a kollégákra." együttélés szintjén dolgozunk. Ül az ember a büfében, ott eszünk, ott találkozunk, sok minden ott történik. Komáromban a színház sokaknak a második, vannak, akiknek az első számú otthonuk. Emellett úgy veszem észre, hogy a színészek nagyon akarnak teljesíteni, ezért mindenféle plusz próbát hajlandóak vállalni - akár szokatlan időpontokban is. Egyébként nem vagyok a próbák megszállottja, nálam nem azzal kezdődik a próbafolyamat, hogy „csuklózta- tom” az embereket, bár ebben a darabban ilyesmi is előfordult, hiszen a gyerekeknél többféle szereposztással próbálkoztunk: kezdetben öttel, a végén maradt kettő, és ez sokkal fárasztóbb, mint ha az ember egy kollégával csinálja végig ugyanazt, többször. A soproni színház igazgatójaként, színészként, rendezőként, televíziós műsorvezetőként számos elfoglaltsága van. Mindezek mellett idővel, energiával győzhető egy külföldi vendégrendezés is? Nagyon örülök, hogy olyan munAmi a díszleteket és a jelmezeket illeti, úgy veszem észre, hogy az eredeti egyre kevesebb, a díszlet csaknem teljes egészében ide készül. A komáromi más lesz, mint az előző két budapesti bemutató. Nem az ottani koreográfiákat ismételjük, hanem az itteni lehetőségekhez, a színészekhez, a gyerekekhez igazítva egy új koreográfia, mozgás születik. Nem kell egy nagy táncos revüre gondolni, pont ebben változtattunk a darabon. Mindkét budapesti bemutatónak volt egy revüs része, ezt mi elfelejtjük, és inkább a történettel, a történéssel próbáljuk betölteni a színpadot. Azáltal, hogy a darabot a szerzők önnek, önre írták, most pedig rendezőként vesz részt a produkcióban, szorosabban kötődik a darabhoz, vagy ez a feladat annyit jelent, mint bármely más munka? Nem érzem úgy, hogy erőteljesebben kötődnék hozzá, mint más darabokhoz. Annak idején nagyon szerettem, megcsináltuk, óriási siker volt, de tíz év elmúlt. Már nem „Mindkét budapesti bemutatónak volt egy revüs része, ezt mi elfelejtjük, és inkább a történéssel próbáljuk betölteni a színpadot." is emlékszem, mit csináltajn benne, véletlenül sem fordulhat tehát elő, hogy ugyanazt kívánjam a kollégától, Kukola Józseftől, akinek egyébként egészen más alkata van, mint nekem, vagy akár Chaplinnek... Az elmúlt időszakban sehol, a saját színházamban sem próbáltam felújítani ezt a musicalt. De most jó alkalom kínálkozik kipróbálni, hogy valóban elég erős-e a darab, megáll-e itt is a lábán. Én úgy gondolom, igen. Nagyon jók a zenék, szép dalok vannak benne, s az, hogy van egy gyerek főszereplő, s itt többet is találtunk erre a figurára, további előnye az előadásnak. Komáromban eddig az Apácákat és a Csókot, Kassán az elmúlt évadban A csúnya lányt láthattuk az ön rendezésében, azaz a könnyebb műfajba tartozó előadásokat... Könnyebb műfaj vagy szórakoztató műfaj - egyik szót sem szeretem, mert a színház akkor is szórakoztat, ha drámát játszik vagy tragédiát. Egyben katartikus élményt is próbál felkínálni, de ez a szórakoztató darabokban is benne van, csak meg kell találni. Mint ahogy például az Apácákban is volt tétje a dolognak. Több volt, mint szimpla szórakozás, azért is lehetett ilyen nagy sikere. Nyilván vannak értékes és kevésbé értékes művek, de mondjuk egy zenés játékot megrendezni egyáltalán nem könnyű feladat. Egyrészt magyar évadot terveztünk, amelyben a mai drámaírók közül is jelen kell lennie egy jelentősebb alkotónak. Tamási Áron Ábele, Szigligeti Liliomfija, Füst Milántól A zongora és Szomory Dezsőtől az Incidens az Ingeborg hangversenyen vagy“ a Marica grófnő, megfejelve Örkénytől a Tótékkal műfaji sokszínűséget biztosít. Az imposztor arról szól, hogy egy nagy magyar színész, vagy egy nagy magyar-lengyel színész, vagy egy nagy lengyel színész, most ez teljesen mindegy, elmegy egy vidéki színházba, és ott az ő főszereplésével, vendégjátékával valami történik. Találtam egy olyan színművészt, aki eljön hozzánk Sopronba, s akivel, úgy érzem, érdemes bemutatni a darabot, ez a színművész Sinkó László. Rendezőként milyen értékeket vall a magáénak; azaz - kicsit sután - van valamiféle ars poeticája? Igazából nincsen. Próbálok azokból a tapasztalatokból kiindulni, hogy én mint színész hogyan szeretek egy darabban részt venni, milyen színházat szeretek. Színészként szeretem, ha megbízik bennem a rendező, ha társnak tekint. S ezeket végiggondolva, ismerve a kollégáim munkamódszereit, lelki világát, megpróbálok egységet kovácsolni a heterogén masszából, jellemekből, karakterekből... Próbálom levezényelni a próbafolyamatot. Nincsenek olyan erőteljes koncepcióim, amelyeket rá akarnék erőszakolni a kollégákra. Szeretek belőlük kiindulni, és abból meríteni, hogy nekik mi áll jól, milyen ötleteik vannak, természetesen azon a határon belül, hogy a darabnak is szólnia kell valamiről. Megenged egy nem túl udvarias kérdést? Persze. Biztosan tudja, hogyan születnek a színházi legendák. Ön a mi kis felvidéki magyar színházi legendáriumunkba legutóbb A csúnya lány kassai, állítólag videoszalagról történt rendezésével írta be a nevét. A darabot előzőleg már színpadra állította Sopronban is. Ha valaki megnézi a két előadást, láthatja, hogy teljesen mások. Ugyanakkor persze voltak átfedések. A koreográfus például ugyanaz volt. Emellett a vígjátéknak van egy jellegzetes poentírozási technikája, ezen nem lehet változtatni. A színpadi mozgásnak, a helyzeteknek vannak törvényszerűségei, amelyek, ha akarnám sem lehetnének mások. Ha jobbról bejövök, és annak jelentősége van egy adott helyzetben, akkor csak jobbról érdemes bejönni. A darabon nagyon sokat dolgoztunk Sopronban, Vadnai nem egy az egyben így írta meg, dramaturgiailag is belenyúltunk, a végeredmény pedig azt mutatta, hogy megállt a lábán az előadás. Hazudtam volna, ha Kassán kitalálok egy másik koncepciót. Nincs másik koncepció - a két rendezés között nem telt el egy év. Az volt a cél, hogy a soproni előadás jelenjen meg Kassán, az ottani színészekkel. Amit ők bírtak, azt SS Egyébként az ilyen jellegű darabok abszolút színész- és közönségcent- > > rikusak. ” megcsinálták, ami nekik nem állt jól, azt megváltoztattuk. Érzésem szerint egyébként a kassai jobban sikerült, mint a mi előadásunk. Egy színházi előadás értékét - feltételezem - az is meghatározza, hogy egyedi alkotásról van szó, amellyel nézőként nem találkozhatok bárhol. Rendezőként nem nyomasztó az önismétlés, nem válik így a művészi alkotómunka inkább iparosmunkává? Ebben semmi furcsa nincs. Vegyük például a Légy jó mindhaláligot. Az országban tíz helyen is láttam. Pinczés István, akit tisztelek, nagyon jó világot talált ki a darabra, s állítom, hogy minden előadásában ugyanazok a nagyon jó dolgok köszönnek vissza. A rendezés, sajnos, még nem tart ott, hogy copyrightolja magát. Pont a zenés játékok, rockoperák, musicalek esetében gyakori, hogy mindenütt ugyanaz az elképzelés valósul meg, más szereplőkkel. Mondhatok példákat a nagyvilágból: a Miss Saigon, a Macskák - szinte minden előadásban ugyanaz a rendezői koncepció, ugyanaz a rendező, ugyanazok az alappillérek vannak. Én kicsiben ugyanezt csinálom. Ha Kassán egy másik rendezőt kértek volna fel, nyilván mást csinált volna. Én úgy gondolom, hogy az a veszély sem fenyegetett senkit, hogy esetleg mindkét előadást látja. Ezt nem kell szégyellni, és nincs ebben, úgymond, iparosmunka. Ha volt is x számú egyforma Légy jó mindhalálig, Macskák vagy Miss Saigon, maximum az első lehetett színháztörténeti esemény. Egy rendezőnek pedig talán mégiscsak kellemesebb, ha azt hallja: „hú, mit hozott ki belőle”, mint azt, hogy „viszonylag tisztességesen megcsinálta”. Más a kritikus és más a közönség. Ezt érdemes leszögezni. Én általában nem a kritikusnak szeretnék rendezni, hanem a közönségnek. Ha a közönségnek pont az a darab tetszik, amelyet mondjuk ötszáz kilométerrel arrébb láthatott másik közönség is, akkor nincs miért ezen elgondolkozni. Egyébként az ilyen jellegű darabok abszolút színész- és közönségcentrikusak. Szokták mondani - noha nincs teljesen így -, hogy a rendező tulajdonképpen közlekedési rendőr. Arra ügyel, nehogy a szereplők összeütközzenek a színpadon. Ez így persze vulgáris, nem is ezt akarom kiemelni. Egy A csúnya lányhoz hasonló darab színrevitelében én a huszonöt évnyi tapasztalatommal, a műfaj ismeretével, a poentírozás biztonságával tudok közreműködni. Természetesen elfogadom az érveit, de a szórakoztató darabokat is meg lehet közelítem máshogy, például Mohácsi János is rendezett operettet... Igen, de én nem vagyok Mohácsi János, és ő sem Mikó István. Én nem fogok úgy rendezni, mint ő, s ezt meg is ígérhetem. Van az operett. Ez egy műfaj. Vannak szabályai. Ha megpróbálom máshogy játszani, mint ahogy a szabályok diktálják, az már nem operett lesz, hanem egy öntörvényű színielőadás. Ez is egy irány. A kérdés, hogy tőlem mit kérnek. Ha tőlem azt kérik, hogy egyjó, biztos szórakozást nyújtó operettet csináljak - erre kaptam felkérést. Ha azt kérik, hogy „figyelj, A csúnya lány legyen, de olyan, hogy legyen benne az első világháborútól a másodikig az egész történelem...” - lehet olyat is. Csak nem biztos, hogy éppen annak a nézőközönségnek tetszik, amelyet ezzel meg akartak kínálni. Önt egy ország közönsége a televízión keresztül, elsősorban komikusként ismerte meg. Ez a hírnév nyilván beskatulyázza az embert. Amikor úgy döntött, rendezőként is kipróbálja a tehetségét, nem érzett kihívást, hogy más irányba mozduljon el? Kétségtelen, hogy ha az ember arcát megismerik, az nagymértékben a médiáknak köszönhető. Ugyanakkor huszonöt éve játszom színpadon, nagyon sok dolog van a hátam mögött, amelyek azt a hitet- erősítik bennem, hogy a színpadi munka az igazi terepem. Sokféle dolgot rendeztem, olyat is, amit hiányol, csak nem Komáromban. Az igazgató úr, Kiss Péntek József már említette, hogy örülne, ha jövőre más jellegű darabbal jelentkeznék, pontosan olyannal, amilyet itt nem szoktak meg tőlem. Remélem, komolyan gondolta az ajánlatot. Sopronban az évad második felében Spiró Györgytől Az im- posztort rendezi. On választotta? S ha igen, miért? Én választottam, és több oka van. Jelenet A kölyök komáromi próbájáról (Dömötör Ede felvételei)
