Új Szó, 2000. október (53. évfolyam, 226-251. szám)
2000-10-17 / 239. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2000. OKTÓBER 17. DUNASZERDAHELY Tisztelet az éveknek Dunaszerdahely önkormányzata a hagyományokhoz híven idén is összehívta azokat az időseket, akik ebben az évben töltötték be kerek születési évfordulójukat, hogy sze- retetcsomaggal fejezze ki háláját. Az önkormányzat nevében Nagy Frigyes alpolgármester köszönte meg az egybegyűlteknek a becsületes munkában eltöltött éveket, s azt hogy rendes, tisztességes embereket neveltek gyermekeikből, unokáikból, dédunokáiktól. Akik egészségi vagy más okból nem tudtak eljönni, azokat személyesen keresik fel. Ott volt viszont a 90 éves László Marika, akire a korábban születettek az ötvenes években a komáromi tájoló színház színpadáról emlékeznek. Esze ágában sincs - mint mondta - megbetegedni, mert nem akarja tönkretenni az amúgy is gyengélkedő egészségügyet, (pal-) Rövidnadrágban a hegyekben. Melegrekordok dőltek meg az elmúlt hét végén a Magas-Tátrában, ahol a Szaharából érkező meleg szél „vetkőztette le" az odalátogató turistákat. (TA SR-felvétel) A papréti alapiskola felvállalja a romák integrációját Központ létesül A megfigyelőállások pontos helye és száma titkos Videorendőrök FÜLEK ír támogatással számítástechnikai központot hoznak létre a Papréti Magyar Tannyelvű Alapiskolában, ahol a tanulók 78 százaléka roma családból származik. Tegnap egy oktatási laboratóriumot adtak át. A megnyitón részt vett A. Nagy László, az MKP parlamenti képviselője. Az emberjogi és kisebbségi bizottság elnöke elmondta, a papréti alapiskola felvállalja a romák integrációját, ezáltal nehéz feladat hárul az ottani pedagógusokra és azokra a szülőkre, akiknek gyermekei ezt az iskolát látogatják. „Szívesen tettem eleget a meghívásnak, mert olyan iskolában adódott esély arra, hogy az oktató-nevelő munkában felhasználják a legmodernebb technikát, ahol a pedagógusoknak naponta kell alapvető problémákat megoldaniuk - mondta A. Nagy László. - Gratulálok az iskola igazgatójának és természetesen az egész tantestületnek, hogy ilyen nehéz helyzetben mernek előrelépni és Munkájukban felhasználhatják a legmodernebb technikát. vállalni olyan feladatokat, amelyeket az országban kevesen mernének felvállalni.” A. Nagy Lászlót Losoncon fogadta a járási hivatal elöljárója, találkozott a járás néhány roma vezetőjével, délután pedig az MKP járási képviselőivel tartott megbeszélést. (-kas) SZLOVÁK PARADICSOM „Létra-mászó túrát” szervez a Szlovák Paradicsomban található Geravyra szombaton, október 21- én a Gömöri Ifjúsági Társaság - tájékoztatta lapunkat Koren András, túravezető. A résztvevők reggel fél hétkor találkoznak a rozs- nyói autóbusz-állomáson, s együtt utaznak Biele vody-ra, hogy megmásszák a Geravyra vezető létrákat. Visszafelé a kényelmesebbek drótkötélpályán libeghetnek le a csúcsról (ha működik még a libegő), az edzettebb túrázók pedig gyalog mennek le a Dedinky-i tó partjához. Onnan a résztvevők Dobsina felé veszik A városi bűnmegelőzési program részeként hamarosan kamerákat szerelnek fel a frekventált kassai közterületeken. KASSA A legtöbb európai nagyvárosban a rendőrség már évek óta alkalmazza ezt a megoldást, Pozsonyban is működik, a kassai bűnüldözők szintén be tudnak számolni apró sikerekről. Néhány hónapja jelentős anyagi kárt okozó vandálokat értek tetten a képernyő előtt posztoló rendőrök, a zsebtolvajok mozgása is követhető a berendezés segítségével, sőt erőszakos cselekedetek elkövetőit is sikerült kézre keríteni. A költséges berendezés bővítésére, még mindig gyalogosan az útirányt, Dobsináról pedig kisvo- nattal utaznak vissza a célhoz, Rozsnyó városába. A túravezető szerint a résztvevők mindenképpen vigyenek magukkal erős baDrótkötélpályán jöhetnek visza a kényelmesebbek kancsot, esőkabátot, s meleg ruhát - mivel a gyalogtúra helyén öt fokkal hidegebb van, mint Rozsnyón, valamint egy napra való elemózsiát, innivalót és jókedvet, részvételi díj nincs, (tüdő) illetve újabb biztonsági kamerák elhelyezésére a közeljövőben mód nyílik, mivel az államkasszából 1,2 millió korona célirányos összeget kapott Kassa városa. Zdenko Trebufa főpolgármester és Stefan Vranovsky kerületi elöljáró az elmúlt héten írták alá az erre vonatkozó szerződést. A megfigyelőállások pontos helye és száma természetesen rendőrségi titok, annyit azonban tudni lehet, hogy a városi rendőrök mellett az állami rendőrség alkalmazottai, a tűzoltóság és a mentők is bekapcsolódnak majd a programba. A tervek szerint a rendelkezésre álló összegből egy speciális irányítópultot helyeznek üzembe, az audio vizuális rendszer a jövő év első negyedében kezd működni Kassán, (juk) Bakancs, meleg ruha, elemózsia és jókedv is szükséges Ingyenes kirándulás ÓVÁR Mesterségük: tetőbontók Mostanában találkozni a tetóbontókkal, akik mesterfokon művelik, az épületborító anyagok leszedését. Legutóbb a helyi Agroszövetkezet egyik épületéről loptak el 60 darab alumínium pléhtáblát és okoztak ezzel 42 ezer korona kárt a szövetkezetnek, (begyé) NAGYKÜRTÖS Ifjú „művészlelkek" és az ablak A minap a két helybeli fiú betört a művészeti alapiskolába. A művéászlelkű fiatalok ugyan semmit sem vittek el, de az ablak kitörésével 900 korona kárt okoztak az iskolának, (b-r) PÁSKAHÁZA Veszélyes játék robbanótöltettel Robbanóanyaggal való manipuláció közben könnyebb arcsérüléseket szenvedett egy hatéves páskaházai kisfiú. A vasútnál használatos jelző-robbanótöltetet, a jelentés szerint, az áldozat úgy találta, (kp) superTlőtto j 0000000000000 0000000000000 0000000000000 0000000000000 0000000000000 0000000000000 000000 ✓ 000000 te*»®1” A mai törlendő számok 6S0 00000 42, 45, 72 A törlés menete Ezen az oldalon az Új Szóban 2000. IX. 26-ától október 23áig naponta közöljük a födendő számokat Az Ön feladata kikeresni és letörölni ezeket a számokat a kártyán. A lekapart mezőkön szimbólumok jelennek meg, amelyek a kártya alsó felében levő táblázatban találhatók Abba a sorba, amelyben a szimbólum található, jelöljön be egy keresztet Ha sikerül az egész sort keresztekkel kitölteni, megnyeri a sor végén feltüntetett dijat A díjak Minden nyereményt, mindig pénteken, személyesen vehet át Pozsonyban, a Grand Press Rt. kiadó épületében, a Dostojevského rad 1. sz. alatt, legkésőbb 2000. november 3-áig. A nyeremény átvételekor be kell mutatnia az érvényes kártyát az addig a dátumig kivágott szelvényekkel együtt, amikor a kártyaszámot kihúzták. Az ellenőrzés után átveheti a nyereményt, visszakapja a kártyáját és folytathatja a játékot. Ne felejtse el ellenőrizni, hogy valóban csak a törlendő számokat kaparta-e le, nem cseA kártya száma Minden kártyának van saját száma, amely 2000. IX. 26-ától egészen X. 23-áig naponta sorsolásra kerül. Minden nap (vasárnap, ünnepnapok és munkaszüneti napok kivételével) 1000 Sk készpénzt sorsolunk ki. A nyerő kártyaszámot naponta, az ÚJ SZÓ 1. oldalán közöljük. Ha az Ön kártyájának száma nyert, a .díjak átvétele" utasításainak alapján járjon el. átvétele rélte-e fel véletlenül a szimbólumokat. Következőképpen végezheti el az ellenőrzést: a kártya felső (törölhető) részében pontosan annyi szimbólumnak kell lenni, mint ameny- nyi kereszt van a szimbólum sorában. 0 ERGO BBSS mrm*= CITROEN POIStOVN A fAii m COMPAQ. System AVON VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: VÁLTOZÓAN FELHŐS ÉGBOLT, NÉHOL CSAPADÉK IS ELŐFORDULHAT, 15-19 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 07.16-kor - nyugszik 17.57-kor. A Hold kel 20.49-kor - nyugszik 11.42-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 410, árad; Medve: 290, árad; Komárom: 315, árad; Párkány: 240, árad. ORVOSMETEOROLOGIA Változóan felhős lesz az égbolt, s néhol kevés eső is lehet. A síkságokon délelőtt is megmaradhat a köd. A kora délutáni hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Néhol kissé megerősödik a déli szél. Az előrejelzés szerint szerdán és csütörtökön a maihoz hasonló, változóan felhős időre számíthatunk; Reggelente a síkságokon köd képződhet, amely helyenként egész nap megmarad. Holnap elszórtan még valószínű csapadék. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 9, a legmagasabb nappali 15 és 19 fok között alakul. Viszonylag kedvezőtlen lesz ma az időjárás hatása. Továbbra is panaszokra kell számítaniuk a mozgás- szervi betegségekkel küszködők- nek; erősek maradnak a reumások fájdalmai. Depresszió, fejfájás és fantomfájdalmak is előfordulhatnak; nyugtalanná válhatunk, rossz lesz a közérzetünk. Kíméljék magukat a szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi betegségekben szenvedők. Csökken a szellemi és fizikai teljesítőképesség, s romlik az összpontosítókészség is. Az előrejelzés szerint holnap kedvezőbb fronthatás várható. Szerdán At; KÁÉ KÖKKliP AZ ÚJ SZÓ MELLÉKLETE ♦ Dotációk jövőre: az inflációval ♦ SAPARD-program - szigorú ♦ Szója a takarmányozásban arányosan feltételekkel ROZSNYÓ Előadás cukorbetegek számára „Életminőség minden korban” címmel szakelőadást szervez a Szlovákiai Cukorbetegek Szövetsége holnap 15 órai kezdettel a Rozsnyói Városi Hivatal tanácstermében. Az előadást természetesen nem csak cukorbetegek hallgathatják meg. Szó lesz többek között a cukorbetegek szexuális egészségéről és az egészséges táplálkozásról, a résztevők személyes tanácsokat is kaphatnak a, meghívott szakemberektől, s megmérettethetik vércukor- és ko- leszterinszintjüket vagy vérnyomásukat is. (kápé) NYITRA Lemondott az igazgató A posztján töltött egy év után pénteken lemondott a Nyitrai Városi Lakásszövetkezet igazgatója. Miroslav Mikulásik cáfolja, hogy lemondása mögött azok a perek állnak, amelyeket a víz-, villanny- és fűtési számlákkal, valamint a lakásvásárlások intézésének ütemével elégededen bérlők kezdeményeztek a lakásszövetkezet ellen, szerinte a cégen belül elviselheteüenek a feszültségek. Ezt azonban nem kívánta részletezni, de az biztos, hogy az új igazgató személyének kiválasztása a képviselő-testület és a polgármester között is komoly konfliktusforrás lesz - csakúgy mint tavaly, (vra-)