Új Szó, 2000. október (53. évfolyam, 226-251. szám)

2000-10-14 / 237. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2000. OKTÓBER 14. Családi Kör Nem hisz a leleteknek, az orvosoknak. Ő is beteg, csak másképp. Fél attól, hogy felfedez magán valamit. Betegség a hipochondria FELDOLGOZÁS etegnek lenni rossz. Hát még, aki folya­matosan úgy érzi, bármelyik percben le­csaphat rá egy alatto­mos vírus, vagy pedig súlyos kórságot hordoz magában. Hiába a bizonyíték: semmi szervi baja nincs, nem hisz a leleteknek, az orvosoknak, senkinek Ő is be­teg, csak másképp. Hipochonder. Mi tagadás, nem könnyű az ilyen ember társaságában. Megpróbál­juk kikerülni, pedig törődésre len­ne szüksége. A hipochonder fél. Attól, hogy fel­fedez magán egy betegséget, ami halállal jár, vagy attól tart, hogy el­kap valamilyen fertőzést, bajt. Fo­lyamatosan szorong, ami a későb­biekben valóban beteséget indu­kálhat. így valóban kialakulhatnak bizonyos pszichoszomatikus (ide­gi eredetű) betegségek is. A köztudatban a hipochonder a képzelt beteg, akinek kutya baja sincs, csak kitalál mindenféle tü­netet. A környezet pedig a legkü­lönbözőbb módon reagál. Az egyik véglet, amikor az orvosi vizsgálatok eredményeinek birto­kában legyintenek rá, és fütyül­nek arra, hogy esetleg komoly lel­ki bajok miatt produkál tüneteket az illető. A másik, amikor már ma­ga a környezet is fél, és a „beteg­ség” legkisebb jelére is ugranak - teljesen indokolatlanul. Minden panasszal jelentkező bete­get először alaposan ki kell vizsgál­ni, és csak a megfelelő leletek bir­tokában lehet abba az irányba is ta­pogatózni, hogy lelki eredetűek a bajok. A hipochonderek általában gyengébb idegrendszerű emberek, akik nehezen tudnak alkalmazkod­ni környezetükhöz, a környezeti ártalmaídioz. Sokat foglalkoznak magukkal, bizonyos nárcisztikus vonásokkal is rendelkeznek, ami külsejükben is megnyilvánul. Úgy érzik, hogy fogékonyabbak az át­lagnál, s ha megkapnak valamit, azonnal kifejezett halálfélelmet éreznek. Kiválthatja a hipochond- riát valami váratlan sokk is, de hi­pochonder az is, aki szeremé, hogy környezete többet foglalkozzon ve­le, ezért produkál betegséget. Rá­talál egy tünetre - akár egy egysze­rű gyomorrontás kapcsán - és felfi­gyel arra, hogy ilyenkor jobban tö­rődnek vele. Bebeszéli magának is, környezetének is, hogy gyomorbe­teg. Ragaszkodik a betegségéhez, amiről tudat alatt már maga is elhi­szi, hogy létezik. Ha valaJdnek zsibbad a karja, lég­szomjjal küzd, vagy gyomorfájda­lomra panaszkodik - a tünetek tár­háza kimeríthetetlen -, arról na­gyon nehéz megítélni, hogy valós panaszról van-e szó, vagy épp csak sakkban akarja tartani a környeze­tét. Ha ezek a valóban létező tüne­tek nyugtatóra, pszichoterápiára megszűnnek, akkor ez biztos jele annak, hogy nem szervi betegség áll a háttérben. A baj az, hogy az ilyen beteggel igen nehéz elhitetni, hogy pszichés oka van bajainak, pedig az estek 99 százalékában meg is talál­ják a pszichés okot! Akkor, ha a be­teg saját maga „nyer” ezzel a tünet­produkálással, ha bizonyos célok el­érése érdekében nem akar megsza­badulni tőle, akkor semmilyen bizo­nyító erejű negatív eredménnyel zá­ró orvosi vizsgálat sem számít. Ha a betegségre, a tünetek jelentkezésé­re való hivatkozással például egy féltékeny feleség magához tudja komi a férjét, vagy a gyerek az egyébként kevésbé gondoskodó szülőjét - vagy fordítva, a szülő a gyerekét akkor természetes, hogy még ha ez nem is tudatosul, de nem akarja elveszíteni „betegségét”. Ugyanakkor manapság nem köny- nyű elkerülni, hogy féljünk a be­tegségektől, vagy attól, hogy elka­punk valamit. Egyre több a kör­nyezeti ártalom, állandóan olvas­hatunk, láthatunk eddig nem is­mert, vagy nem tudott vírusokról, bacilusokról, betegségekről. Egyre többet tudunk genetikáról, öröldő- désről és a súlyos betegségekről. Az természetes, hogy mindenkire hatnak a környezet hírei, de csak keveseknél ér el kóros fokot a be­tegségtől való félelem. Igaz az is, a stresszhelyzetek, a bizonytalan életszituációk, az, hogy az embe­rek nem tudják, mikor kerülnek az utcára, a fokozott idegi meg­terhelés, minden, ami csökkenti az idegrendszer stabilitását, kihat a fizikai állapotra is. Nyilvánvalóan vannak bizonyos re­ceptek arra vonatkozóan, hogy mit tehet egy „kezdő”, hétköznapi, még kicsi félelmeket hordozó hipochon­der, hogy ne gyűrje le a félelem. Mert akinél már győzött, egyedül nem képes kimászni belőle. A hipochondria is gyógyítható, de a beteget elsősorban meg kell győzni arról, Jiogy nem szervi ere­detűek a panaszai, ha úgy tetszik, egészséges. Fontos, hogy kellő ön­ismerettel a még nem beteg elgon­dolkodhat azon, mi is váltotta ki nála a pánikot. Azt szokták mon­dani, hogy próbálja meg a szerve­zet ellenállóképességét növelni. Aludjon eleget, szedjen sok vita­mint. Egészséges táplálkozással, sporttal, megfelelő életmóddal le­het „védekezni”. A legfontosabb persze a már hipochondriában szenvedő számára az okok feltárá­sa. Azzal, hogy az illetőt megis­mertetjük önmagával, s bizonyos relaxációs terápiával, a szakember segítségével meg lehet szabadulni ettől a beteg mindennapjait érintő kínzó betegségtudattól.” A. A. A hiperaktivitás, figyelemzavar okát nem sikerült még pontosan feltárni, ezért megszüntetni sem lehet Miért nem HEGEDŰS NOÉMI alán önnek is volt olyan osztálytársa, aki csak ránézett égy feladatra, és mondta az eredményt. Ő az okos, a jó tanuló. Olyan is akad minden tanulócso­portban, akinek még az is nehezére esik, hogy megmondja, mennyi tíz meg kettő. Ő a rossz tanuló. De ko­rántsem biztos, hogy buta is. Lehet, hogy az ilyen gyerek száz-százhúsz feletti intelligenciahányadossal ren­delkezik, csak éppen figyelni képte­len. Ez utóbbin már lehet segítem. Egyre több helyről érkeznek olyan visszajelzések, hogy a gyerekek je­lentős hányada a tanulási képessé­gek terén sajátos elmaradással küszködik. A gondolkodás, tanulás, szellemi fejlődés zavarai elég sokré­tűek. Az általános iskolát 90-es IQ alatt elég nehéz elvégezni. Az értel­mi képességek eloszlási görbéje sze­rint a gyerekek egy része 70-90 in­telligenciahányados között mozog. Nekik normál tanmenetű iskolákba kell jármuk, de főleg a nyelvhelyes­ségben, beszédben komoly elmara­dással küszködnek. Ez persze nem valódi tanulási za­var, hanem az iskolarendszerből adódó probléma. Ezt nem szabad összekeverni a figyelemzavarral és hiperaktivitással. Az iskolába kerülő gyerekek egy-három száza­lékát érinti ez a gond. Nem az idegrendszer fejlődésének elma­radásáról, hanem temperamen­tumbeli sajátosságról van szó. Vannak lomha és nagyon aktív emberek, vannak elmélyült és fi­gyelmetlen emberek, ez a gyere­figyelsz? kéknél is így van. Már születéstől kezdve megmutatkozik ez a kü­lönbség, a hiperaktív gyerekek na­gyon ingerlékeny, rosszul alvó, rossz evő, új helyzeteket nehezen elfogadó kicsik. Jellemző rájuk, hogy imádják a mozgást, nagyon korán elindulnak, fölállnak, de gyakran elesnek, megsérülnek, mert nem figyelnek eléggé, nem érzik mozdulataik erejét. Elég ne­héz őket olyan feladatra rászoríta­ni, amelyhez nincs kedvük, ezért annak végrehajtása fokozott fi­gyelmet igényel. Ehelyett inkább a bordásfalon lógnak, bicikliznek, vagy órákig szöszmötölnek, mi­közben modellt készítenek. Általában az óvodában már észre­veszik, hogy a hiperaktív gyerekek a kötött foglalkozásokon nem tudnak részt venni. Mivel a figyelmük bor­zasztóan szétszórt, bármi képes el­terelni, megzavarni őket, ezért ma­radnak le kissé a fejlődésben. Ami­kor iskolába kerülnek, kiderül, hogy képtelenek hosszabb ideig nyugton ülni. Felugrálnak a helyükről, foly­ton levernek valamit, közbekotyog­nak. Ebből adódóan folyton hibáz­nak. Három problémával találja szembe magát ilyenkor a szülő és a tanár. A gyerek túlmozgékonyságával, ami az állandó nyüzsgésben mutatko­zik, figyelmetlenségével vagy a fi­gyelem fenntartásának gyengesé­gével, és azzal, hogy ezek a kicsik nagyon hirtelenek. Nem tudják ki­várni a sorukat, beleszólnak min­denbe. Ebből az is következik, saj­nos, hogy nem nagyon akadnak barátaik. Folyton mindenki rászól, így aztán megszokja, hogy körülötte valaki mindig mérges. Ezért a kis hangerő­re már oda se figyel, a szülőnek nem elég egyszer elmondania valamit, hanem huszonötször kell ismétel­getnie ugyanazt, végül persze sok­kal hangosabban és kellemedeneb- bül. Tüneti kezelést tudnak neki nyújtani ezekben az esetekben. Pszichostimulánsokkal tudják javí­tani a figyelmet, illetőleg szülő­gyerek-tanár tréninggel igyek­szenek átvágni a már kialakult ne­gatív kört, miszerint a gyerek rossz, ezért folyton rászólnak, ezért fe­szültebb lesz és még rosszabb. De a gyógyszer segítségével fokozatosan meg lehet tanítani figyelni, és telje­síteni is ezeket a gyerekeket. A tabletta nem csinál mást, mint ja­vítja a figyelmet. A bevett gyógyszer néhány órán át hat, ezért az adago­lást a gyerek terheléséhez kell igazí­tani. Amíg a hatása tart, a nebuló képes odafigyelni a matekpéldára, a tanár magyarázatára, és részben a körülötte élők igényeire is: A hiperaktivitás, figyelemzavar okát nem sikerült még pontosan feltárni, ezért megszüntetni sem lehet, de ezeknek a kicsiknek és szüleiknek az életét már köny- nyebbé lehet tenni. ORVOSI TANÁCSOK A pszichiáterhez nem kell beutaló Jelige: Miért bűn az ön- gyilkosság? Értelmiségi dolgozó vagyok és abban ■ a korban, ami a nők szá­mára talán a legnehezebb. Gyak­ran kell túlóráznom és amikor hazamegyek, nem bírom elvé­gezni a háztartási munkámat. Leülök, rámjön a sírás és csak azt ismételgetem, hogy ezt nem bírom tovább, elegem van min­denből, nem akarok élni. A fér­jem és a lányom igyekeznek se­gíteni, de néha még ez is fel­bosszant. Aztán,amikor jól kisír­tam magamat, restellem a dol­got, bocsánatot kérek, de bor­zasztó kellemetlenül érzem ma­gamat. Menekülésképpen gyor­san lefekszem, de nem bírok el­aludni, hát újra csak sírok. Reg­gel összetörve ébredek és megint csak meghalni szeretnék, de munkába kell mennem, mert még van néhány évem a nyug­díjig. Kérem adjanak tanácsot. ( Kedves asszonyom, Ön min­den bizonnyal depressziós zavarban szenved. Ajelenle- • gi állapota szakorvosi beavatkozást igényel. Szolgáljon vigaszul, hogy a nők milliói kere­sik fel naponta a pszichiátereket hasonló vagy teljesen azonos pa­naszokkal. Ä depressziót manap­ság lassan már népbetegségnek lehet tekinteni, és az ádagosnál meg sűrűbben fordul elő a válto­zókorban levő nőknél, ahol a fel­bomlott hormonháztartás nagy­mértékben elősegíti a kedélyáíla- pot ingadozását és a fokozott fá­radékonyságot. A depresszió szerves része a fárdékonyság, és az ebből eredő csökkent teljesítő- képesség szítja a bűntudatot. Va­lószínűleg Ön is elkövette azt a hibát, hogy tökéletes feleség, anya, háziasszony és dolgozó nő akart lenni egyszerre és most nem tud megfelelni a saját elvá­rásainak. Beszéljen meg a család­tagokkal egy racionálisabb mun­kamegosztást, hogy ne Önre vár­jon minden, amikor holtfáradtan hazavánszorog a munkahelyéről és ezt tartsák be akkor is, amikor ismét jobban érzi magát. Most pedig a legfontosabb. Keressen fel egy pszichiátert. Ha nem akarja a problémába belevonni a körzeti orvosát, nem kell, pszi­chiáterhez mehet beutaló nélkül is. De mindenképpen rendes ke­zelésre van szüksége és a megfe­lelő gyógyszereket csak szakor­vos írhalja fel. Rengeteg gyógy­szer áll már rendelkezésünkre, melyek viszonylag gyorsan hat­nak, különösebb kellemetlen mellékhatások nélkül, nem tom­pítanak, nyugodtan lehet mellet­tük dolgozni, ha kell, nem ront­ják az intellektuális teljesít­ményt. Csak arra van szükség, hogy leküzdje magában a szé­gyenérzetet es megtegye az első lépést, hiszen a depresszió nem bűn, nemjellemtelenség, hanem egyszerű, jól kezelhető és na­gyon kellemetlen betegség, amely nagyon megkeseríti az ember eletét. És végül pár szó a jeligéjéhez. Véleményem szerint egy anyá­nak nincs joga ezt hagyni örök­ségül az egyetlen gyermekének. Talán más lenne a helyzet, ha gyógyíthatatlan és fájdalmas betegségben szenvedne, de még ebben sem vagyok biztos. Egy egyszerű depresszió miatt vi­szont valóban bűn. És remélem, a kezelés első hetei után igazat fog adni nekem. Mondjon le az alkoholról Jelige: PREKOGNICIO. „A testvéremről van szó, aki 38 éves és már a második ■ feleségétől is külön él. Ha nincs alkohol hatása alatt, nem is volna nagyobb gond, de ha csak egy kicsit is ittas, úgy viselkedik, mintha a szellemi épségével nem lenne minden rendben. Józanul is azt mondja, hogy ő meg van rontva. Olyan dolgokról beszél, hogy sokszor elgondolkodunk azon, amit mond. A 2000. évben vagyunk, modern világot élünk, a tudomány annyira fejlett, hogy butaságnak tartjuk az olyan dol­gokat mint a rontás, a szellem­idézés, mágia vagy más termé­szetfeletti megnyilvánulások. De ha végigjárok egy könyvesboltot, rengeteg könyvet találok a pol­con, amelyek ilyesmivel foglal­koznak. Sőt megtörtént dolgok­ról, bizonyítékokról is írnak. Visz- szatérve a testvéremhez, ő tudja, hogy kik és miért rontották meg. Állítólag hallotta mástól. Mi is. Nem részletezem a történeteket, de ezúton kérek segítséget. Eset­leg üzennék levelemen keresztül annak, aki tudna segíteni, kérem jelentkezzen. Évek óta várjuk, hogy a dolog jobbra fordul, de hi­ába. Lelki nyomorékok lettünk. ( Kedves PREKOGNICIO, a megrontáson hosszú ideig el tudnánk filozofálni, • mert a tudomány jelenlegi állása és álláspontja szerint ezek a dolgok nem bizonyítha- tóak, ilyen energiákat nem tu­dunk mérni, sem más módon objektivizálni, tehát nincsenek. Arra gondolok ebben az eset­ben, hogy az alkoholnak lehet valamilyen szerepe a testvére megrontásában. Léteznek ugyanis olyan alkohol által ki­váltott betegségek is, amelyek Dr. Somogyi Judit, a somorjai rendelőintézet pszichiátere akkor is jelen vannak, amikor az egyén nincs éppen az alko­hol befolyása alatt, tehát nem részegségről van szó. Az ilyen betegségeknek a fő tünetei a téveszék, a beteg úgy érzi, ül­dözik, cselszövések áldozata, bizonyos emberek negatív mó­don befolyásolják őt, manipü- lálnak vele, ehhez társulhatnak érzékcsalódások, melyek kere­tén belül ő látja es hallja őket. Erről gyakran nem akarnak a betegek beszélni, csak céloz­nak rá. Azt javasolnám, vigye el a testvérét pszichiáterhez, aki kivizsgálja és gyógyítani fogja őt. Persze az alapkövetel­mény az, hogy lemondjon az alkoholról, tehát valószínűleg azzal kell majd kezdeni. Ha nem lenne hajlandó pszichiá­terhez menni, a diagnózis fel­állításához az első lépés lehet­ne egy pszichológiai kivizsgá­lás. Ha mindez nem vezetne eredményhez, azaz a pszicho­lógus és pszichiáter egyhangú­an kijelentenek, hogy a testvé­re teljesen egészséges, nincs rajta mit gyógykezelni, kérem, jelentkezzen újra. Ha a mo­dern orvostudomány csődöt mondana, megpróbálunk va­lami mást kitalálni. Ezen kívül el lehet még majd esetleg men­ni pszichotronikushoz is, aki leméri az aurát és beállítja az energiaszinteket. Amint látja, lehetőség több van, de abból, amit leírt, én leginkább a fent említett betegségre gyanak­szom, kezdjék tehát a probléma felgombolyítását az orvosnál és csak aztán indulja­nak az irracionálisabb megoldások felé. Az emberek nagyon hajlamosak a miszti­kumra és sokan keresnek segítséget inkább az alternatív gyógymódokkal foglalkozó, or­vosi szakképzettséggel nem rendelkező egyéneknél, ami­nek nincs mindig jó vége. Sok szerencsét kívánok és írja meg, eredménnyel j ártak-e.

Next

/
Oldalképek
Tartalom