Új Szó, 2000. október (53. évfolyam, 226-251. szám)
2000-10-13 / 236. szám, péntek
Panoráma ÚJ SZÓ 2000. OKTÓBER 13. Amerikai újítás Kukáskocsik étolajra San Jósé. Teljes kukáskocsiflot- táját átállítja étolajüzeműre' az amerikai Szilícium-völgyben az egyik szemétszállító vállalat. A teherautókat kizárólag „biodí- zel” hajtja majd, olyan étolajhulladék - avagy „fáradt” étolaj - amely főként sültkrumplit árusító kifőzdékből származik. A vállalatnak összesen kilencvenöt kukáskocsija van, és 85 ezer családi ház, illetve lakás „szemetel” beléjük. Az autók biodízelesítése már el is kezdődött, a környezetbarát motorokkal meg az üzemanyaggal évente 22,7 tonnányi szennyeződéstől kíméli majd meg a levegőt a vállalat - jelentette a Reuters. Az Egyesült Államokban egyébként évente már több mint egymillió hektoliter biodízelt termelnek. (PAN) A századik start Elindították a Discoveryt Cape Canaveral. Többszöri halasztás után közép-európai idő szerint tegnap kora hajnalban a floridai Cape Canaveralról útjára indították a Discovery amerikai űrrepülőgépet. Az 1981-ben kezdődött űrsiklóprogram keretében ez volt a századik start. A hét űrhajós, köztük egy nő a kozmoszban épülő Nemzetközi Űrállomáson köt majd ki, hogy két létfontosságú berendezést helyezzen el rajta. A Discovery mostani, 11 napos útja az egyik legösszetettebb küldetés az űrállomás összeszerelésének első fázisában. A legénység elsődleges feladata a Z1 jelzésű oszloptartó szerkezet felszerelése a Unity-1 amerikai modulra az űrrepülőgép robotkarjának segítségével. A Z1 az űrállomás napelemei rácsszerkezetének alapeleme, amelyet a Unity „felső” részére, vagyis a Földdel átellenes oldalra szerelnek fel. Ehhez rögzítik majd az űrállomás első időszakban történő energiaellátását biztosító napelemek rácselemtartóit. A legénység 4 napon keresztül összesen 30 órányi űrsétát hajt végre. Ennek során csatlakoztatják a Unity és a Z1 közötti táp- és adatkábeleket. Ezt követően a Unity „alsó” (Föld felé néző) oldalán egy újabb kikötőelemet helyeznek el (PMA3), amelyhez később az űrrepülőgépek dokkolhatnak. (MTI) (TA SR/AP) Kos: Korábbi szerelmével be- szélget, aki szeretne visz- szatémi Önhöz, de határozottságának köszönhetően sikerül vele hamar tisztáznia a dolgot. Estére meghívást kap. Bika: Óvja egészségét, de ne rohanjon azonnal orvoshoz, ha kissé fáradékonynak érzi magát. Egyszerűen vegyen vissza a tempóból, és próbálja kipihenni magát. Ikrek: Ma vásárolni megy barátjával, és nagy a la'sértés, hogy néhány új ruhát vegyen magának. Az este romantikus hangulatban telik, csodálatos perceket tölt kedvesével. Rák: Fiatal rokona most kezdi el építgetni karrierjét, és ehhez minden segítségre szüksége van. Este néhány barátjával beszélget üzleti ügyekről, mely során sok jó tippet kaphat. Oroszlán: ■H Folytassa munkáit, ne hagyja, hogy egy ese- mény elterelje figyelmét kitűzött céljairól. Ha egyedülálló, este csodálatos órákat tölthet egy vonzó ember társaságában. Szűz: Próbáljon meg újítani munkamódszerén, mert jelenlegi technikája túlságosan lassúnak bizonyul. Egy baráti összejövetel remekül sikerül, újra régi ismerősökkel bulizhat. Mérleg: Szeretné meglepni kedvesét egy évforduló alkalmából, ezért kisebb bulit szervez, melyre csak az ő ismerőseit hívja meg. Az este remek hangulatban telik. Skorpió: Fiatal rokona kölcsönt szeretne kérni, de ön úgy érzi, hogy az illető felelőtlenül bánik a pénzzel, ezért nem segít neki. Szeretne változtatni megjelenésén. Nyilas: Barátja komoly üzleti döntés előtt áll, és néhány szakszerű tanácscsal jelentősen megkönnyítheti a dolgát. Az estét egy kellemes hangulatú összejövetelen tölti. Bak: Ezen a napon sokat rohangál egy fontos munka miatt, és ez annyira kifárasztja, hogy le kell mondania estére tervezett programját. Kerülje a meggondolatlan ígéreteket. Vízöntő: Új kollégáit jobban megismerheti, ha a munkahelyen kívül is találkozik velük. Egy közösen eltöltött délután során könnyen összebarátkozhat valamelyikükkel. Halak: Fiatal rokona változást tervez az életében, ehhez minden támogatásra szüksége lesz. Befektetési ügyei maximális odafigyelést igényelnek, álljon mindig készenlétben. NAPTAR Október 13 EGYGONDOLAT Pénzen vett szerelemnek ecet az alja. Mikszáth Kálmán NÉVNAP Kálmán, Ede A név eredete nem tisztázott, talán török eredetű, de a magyarban is ősidők óta létezik. Az Ede is megvolt már az Árpád-korban, de eredeztethető az Edwardból, illeve az Edu- ardból is. Ma Edvárd, Jakab, Jákob és Teofil, valamint Kolónián nevű ismerőseinket is köszöntsük. MAI ÉVFORDULÓINK 185 éve hunyt el Joachim Murat francia tábornok, nápolyi király. A forradalom kitörésekor katonának állt, s vitézsége eredményeként lovas vadászezred parancsnoka lett. Majd megismerkedett Napóleonnal, aki szárnysegédjévé tette, s magával vitte Itáliába és Egyiptomba is, ahol bátorsággal harcolt a csatákban. 1808-ban bevonult Madridba, majd elfoglalta Nápolyt, s nápolyi király lett. Részt vett a lipcsei csatában is, majd az osztrákokkal olyan szerződést kötött, amely meghagyta neki Nápolyt. Amikor Napóleon visszatért Elbáról, ő az osztrákok ellen vonult, de azok 1815. május 2-án To- lentino mellett teljesen megsemmisítették seregét. A Waterlooi csata hírére Korzikára ment, ahonnan Nápoly visszafoglalására indult. Monteleone közelében azonban elfogták, és Pizzo várában főbe lőtték. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 75 éves Margaret Thatcher angol politikus, Nagy-Britan- nia volt kormányfője. 40 éves Boksay Zsuzsa kosárlabdázó. NAPI VICC A dadogós férfit elküldik az éjszakai gyógyszerügyeletre hipermangánért. Odaérkezik, kopogtat az ablakon.- Tessék! - szól az ügyeletes gyógyszerész.-Hip... hip...- Hurrá! - mondja a gyógyszerész és becsukja az ablakot. Kínai rendőrautó Akit kerestek, két hónapja a börtönben pihen Tájékozatlan kopók MTI-PRESS London. A Scotland Yard valóságos hadműveletet indított egy kábítószer-kereskedő elfogására, s ehhez a nyomozókon kívül kutyákat és helikoptert is bevetett. Amikor a célt felderítették - London egyik külvárosában állt a ház - a szomszédtól megtudhatták, hogy akit keresnek, két hónapja a börtönben pihen. Ha Richard Gere egy napra nő lehetne Albright bőrébe bújna MTI-PANORÁMA Washington. Richard Gere amerikai színész Madeleine Albright szeremé lenni, ám átoperáltatni nem fogja magát. A színészt egy interjúban fagatták arról, hogy ha egy napra nő lehetne, kinek a bőrébe bújna a legszívesebben. Gere az amerikai külügyminiszter asszonyt választaná, de nem elsősorban a külseje miatt, hanem mert mélyen tiszteli. Az interjú készítője Madeleine Albrighttal is tudatta Gere vágyát. A külügyminiszter jót nevetett, és azt mondta: ő viszont inkább Richard Gere szeretne lenni. Valószínű azonban, hogy ő sem veti alá magát plasztikai műtéteknek, így marad a jelenlegi szereposztás: a filmekben továbbra is Gere kap főszerepet, a Közel-Keleten pedig Albright asszony. Richard Gere (Archívum) HOROSZKÓP Ki akarják deríteni, mi okozza az örökletes betegségeket A világ első egérklinikáj a München. A bajor főváros északi negyedében működő klinikának tízezernél is több páciense van. Reuma vagy allergia gyötri őket, magas a cukor- vagy a koleszterinszintjük. Mégsem „szabványos” páciensek. MTI-PANORÁMA A klinika betegei egerek, amelyeknek szív- és veseműködését vizsgálják a München melletti Ne- uherberg Kutatóközpontjának Kísérleti Genetikai Intézetében. A világ legelső egérklinikáján a rágcsálókkal végzett kísérletek révén azt akarják kideríteni, hogy mi okozza az örökletes betegségeket embereknél. Augusztus elején sikerült is a kutatóknak kimutatniuk egy gént, amely mutált formájában egereknél és embereknél egyaránt szürkehályogot idéz elő. Az embereket sújtó betegségek közül sok az egereknél is előfordul - mutatott rá Martin Hrabe de Ange- lis, a kísérleti genetikai intézet igazgatója, s kifejtette, hogy az egerek és az emberek génjei mintegy 90 százalékos hasonlóságot mutatnak. Génmutációval a kutatók izomsorvadást, süketséget vagy kóros elhízást idéztek elő rágcsálókon. Más esetekben fokozott agresszivitást vagy drogfüggőséget lehet megfigyelni egereken. Az egérklinika kutatóit főleg az érdekli, hogy bizonyos betegségek örökölhetők-e. Az egerekkel elvégzett tesztek ezért alig különböznek az embereken elvégzettektől. Az intézet különleges röntgenkészülékkel rendelkezik egerek számára, sőt speciális tomográfot is használnak a rágcsálóknál. Az intézet munkájában tizenkét külföldi laboratórium is részt vesz és a müncheni egérklinika „ápoltjai” az egész világot beutazták: jártak már izraeli, finn és amerikai kutatólaboratóriumokban. Állatvédők tiltakozásaira válaszolva Hrabe de Angelis azzal érvelt, hogy a klinikán folytatott kísérletek kizárólag az orvosi kutatást szolgálják, és céljuk az emberek gyógyítása. „Az egereken végzett kutatással egészen új ajtót nyitottunk, amelyen keresztül eljuthatunk oda, ahol végre megértjük a betegségeket” -jelentette ki a tudós. Harmincmillió dollárt ér a La Boticaria rakománya Indián kincsek a tenger mélyéről MTI-AEP Panamaváros. Búvárok egy ősi indián kincsekkel megrakott XVI. századi spanyol gálya roncsát fedezték fel a tenger mélyén a panamai partoknál. A La Boticaria nevű hajó 30 millió dollárt érő műkincsekkel a fedélzetén indult utolsó útjára - közölte Rafael Ruiloba, a Panamai Nemzeti Kulturális Intézet igazgatója, beszámolva a felfedezésről. Az AFP hírügynökség jelentése szerint a búvárok máris ötmillió dollárra becsült értékben hoztak a felszínre prekolumbiánus indián arany- és ezüstszobrokat, valamint kerámiákat. Egy kutatóhajó, amely a panamai kormány engedélyével fürkészte a tenger alját, Galeta karibi sziget közelében bukkant a roncsra. A kincseket azonban, amelyeket a belize-i felségjel alatt közlekedő Blue Sea engedély nélkül emelt ki a vízből, a panamai hatóságok elkobozták. Panama egyike volt az Európába visszatérő hajók fő berakodási kikötőinek. Itt vették fedélzetükre a gályák azokat a kincseket is, amelyeket az aztékoktól és az inkáktól raboltak a gyarmatosítók. A csúcstartó Discovery, amely tegnap hajnalban indult huszonnyolcadik útjára. (CTK/AP)