Új Szó, 2000. október (53. évfolyam, 226-251. szám)
2000-10-12 / 235. szám, csütörtök
Csütörtök, 2000. október 12. 3. évfolyam, 35. szám Az iskola falán emléktábla hirdeti, hogy egykoron Barsi Imre publicista, az Új Szó alapító tagja, a Hét főszerkesztője, a helyi református iskola diákja volt Rövid barangolás Felsőszecsén Jozef Adami polgármester az elárvult indítóház előtt Az áramfejleztő szélkerék MOTESIKY ÁRPÁD elsőszecse a 475 lelket számáló - egykoron színmagyar - község, szeptember végén tartotta fennállásának 645. évfordulóját. Az első feljegyzések 1310-ből származnak, de azokban csak egy „Sedche” A» nevű községet említ a krónikás. 1355-ben már kettőt említenek: a mai Alsó- és Felsőszecsét. Felsőszecse a Garam völgyében, a Verebélyről Léva felé vezető főútvonal mentén terül el. Református templomának tornya messziről látható. A község hangulatát növeli a halastó is, amely a falu közepén található és tiszta vizében pontyok úszkálnak. A régi parasztházak, porták beszédesen jelzik, hogy a faluban szorgos nép, földet, jószágot szerető emberek éltek. A falu arculatát a Gar- amszentgyörgy felé vezető út jobb oldalán épült modern utcasor htározza meg, a kertes házak az utóbbi években épültek. Talán mondanunk sem kell, hogy bevezették a gázfűtést is. Barangolásunk közben megtekinthettük a falu temetőjét, ahol gondozott sírokat láttunk. A temető főbejáratának boltíves kapuját nemrég adták át, és a kapu két szárnyán húzódó kőkerítésen az urnáknak, korunkban a temetkezés új módjának biztosítottak lehetőséget. • A temetőből a hősök emlékoszlopához mentünk, amelynek csúcsán turulmadár. Az emlékosztlopot a régi református iskola kertjében állították fel. Az iskola falán emléktábla hirdeti, hogy egykoron Barsi Imre (1910-1996), publicista, az Új Szó alapító tagja, a Hét főszerkesztője, a református iskola diákja volt. A falu megtekintése után kísérőnk, Jozef Adami polgármester a környék, a falu határának megtekintésére invitált. A kavicsbánya és a Garam felé vezető út a régi vasútállomás mellett halad. Ám a vasútállomás megszűnt, várótermét és szolgálati irodáját családi fészekké alakították át. Pedig a vasútállomásnak fontos szerepe volt a falu életében. Innen indították útjára áruikat a kézművesek és szállítottak Budapestre, Pozsonyba gabonát, gyümölcsöt, vágómarhát, sertést, zöldségféléket, de különösen a gazdagon termő káposztát a föld javaiból élő emberek. Útközben a polgármester vérbeli idegenvezetőként tájékoztat bennünket. Sík vidéken haladunk, alattunk alig néhány méterrel homokos, kavics réteg húzódik, így nem okozott gondot kavicsbányát nyitni. A kavicsbánya vizét szívesen látogatják a fürdőzők és a halászok egyaránt. A kavicsbányától nem mesz- szire, a Garam jobb partján vízierőmű épül, amelynek turbinái hajtják majd az áramfejlesztőket, érdekes dolog, néhány kilométerre a sokat vitatott atomerőműtől á- ramszolgáltatásra vízierőmű épül a Garam partján. Nem maradt sok időnk morfondírozni a vizierőmű felett, mert a síkságból felbukkant előttünk egy fatorony, körülötte terül el a bekerített „rancs”, a lévai Ján Valach tulajdona. A rancs területén sátrak, és egy szélkerék szolgáltatja az áramot. De van az udvaron régi rakoncás szekér és fehérre festett, kiöregedett helikopter is. ÁA a kamrában lovacskák poroszkálnak és ropogtatják az abrakot. Turisták szempontjából nem is rossz elképzelés a rancs, nem is romantika sátrakban hálni, lovagolni, és vadnyugati cowbo- yok módjára élni néhány napig. Reggel, vagy nap- közbn megmártózni a közeli kavicsbánya vizében, ebédre-va- csorára sülthúst, vagy bográcsgulyást enni, bizony álomszép kikapcsolódás lehet. Ám a vadászok és természetvédők panaszkodnak. Szobi Kálmán szerint a rancs megbontja a természet rendját. Az állandó jövés-menés, hangoskodás zavarja a vadat Az egykoron gazdag nyúl- és fácánállomány megcsappant, foglyot egyáltalán nem látni a rancs környékén és az őzek is más vidékre vándoroltak. Az élet azonban megy tovább, útbaejtjük a „Sándor majort” is. A major, mezőgazdasági munkások otthona volt egykoron, de voltak, akik szezonmunkára érkeztek. Eléggé lepusztult állapotban van. Nevét egykori intézőjéről, kapta. Sándor családi nevére nem emlékszik már senki, de arra igen, hogy a bogaras mezőgazdász a mocsárból is termőföldet varázsolt. Csatornázással lecsapolta a mocsaras, lápos vidéket, példás mezőgazdálkodást folytatott. Már a lerobbant mezőgazdasági épületek és elhagyott otthonok arról tanúskodnak, hogy megváltozott a mezőgazdaság struktúrája, fakó és füstszagú minden. A község újkori történelme a háború után kezdődött, de 1945 májusa Felsőszecse lakosságának nem hozta el a várt •felszabadulást és a békét. Huszonnégy családot Csehországba deportáltak és a község tetemes részét a lakosságcsere keretében Magyarországra telepítették. Több mint százhetvenen felüli kitelepített nem térhetett vissza szülőföldjére soha. A kitelepítettek - zömében reformátusok - helyébe magyarországi, szlovák telepesek érkeztek kétszáztizenegyen. köztük volt Jozef Adami, Felsőszecse mai polgármestere is. így emlékezik: „Gyerekfővel nem tudtam igazán megérteni a dolgot, de úgy emlékszem, hogy számunkra sem volt rózsás a helyzet, hiszen a háború alatt sokat szenvedett a Garam völgye. Romos községben kaptunk otthont, talán az volt az előnyünk, hogy tökéletesen beszéltünk magyarul,. így a színmagyar környezetben köny- nyebben ment a beilleszkedés.” A kitelepítések után a földműves szövetkezetét 1950-ben alapították, első elnökévé Michal Mar- földyt választották, aki egészen 1971-ben bekövetkezett haláláig állt a szövetkezet élén. A szövetkezet fokozatosan nőtt, 650 hektárnyi területen gazdálkodtak: gabonát és zöldséget termeltek, híres volt különösen a felsőszecsei káposzta. A gazdasági sikereket és eredményeket megbontotta a szövetkezetek egyesítése. Felsőbb előírás alapján 1974-ben Felső- és Alsószecse, valamint Nagyod és Zsemlér, tehát négy község szövetkezeteit egyesítették. A munka nehezen indult. Mire egyenesbe kerülhettek volna jött a rendszerváltás. A szövetkezet egyesítésének példájára megtörtént a négy község közigazgatási egyesítése is. Felsőszecse, Alsószecse, Nagyod és Zsemlér falvait, alsószecsei központtal összevonták, de ez sem tartott sokáig, 1989 után megtörtént a falvak önállósulása. A faluban megszűnt az iskola, a gyerekek ma Kálnára járnak és aki magyar iskolába akarja íratni gyermekét, annak erre csak a lévai alapiskolában van lehetősége. Az iskolahálózat történetéhez tartozik, hogy a magyar iskolát az 1952/53-as tanévben nyitották meg. Berek Istvánná volt a tanító és az igazgató is egy személyben. Az iskola nem volt hosszú életű, 1971-ben zárta be kapuit, de teljesítette küldetését, ezt igazolják a régi diákok eredményei, akik ma orvosok, mérnökök éS tanítókként működnek szerte az országban. A falu kulturális életét a helyi Osveta és természetesen a Csema- dok irányította. Felsőszecsén a Csemadok 1949. május 11-én alakult. Színdarabokat, esztrádműso- rokat, kultúresteket, előadásokat és író-olvasó találkozókat rendeztek. A falunak van sportpályája is, de labdarúgóink nem versenyeznek rendszeresen, és alkalmanként lépnek pályára a röplabdázók is. Elmondhatjuk, hogy Peter Frecka vállalkozó pedig teniszpályát építtetett a fiatalok számára. Végezetül talán még annyit, hogy a községben nincsenek nemzetiségi súrlódások és vallási torzsalkodások, ugyanis a faluban élnek reformátusok, evangélikusok és kisebb számban katolikus vallású polgárok is. Ám nyilvánvaló, hogy a hit és az egyház lehet az identitástudat megtartó ereje a magyarság körében is. Hálaadó istentisztelet és templomszentelés Felsőszecsén (A szerző felvételei) Tavaly elmozdulás történt a falu lakói életében - a műsorban több mint húsz fiatal mutatta be tudását Határon túli középiskolások történelmi vetélkedője Hangosbemondó hívta a falubelieket JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Erdély és a Rákócziak KATÓCS GYULA alogfala vagy ahogy a hivatalos iratokban található - Balogfalva a Fülek-Feled vasútvonal mentén festői kör- _ nyezetben található, V közel nyolcszáz lelket számláló település. Először 1427-ben említik a falut, egy adóösszeírásban találkozunk vele. Rossz agyagos földje miatt már a neve is másodlagos betelepültségre utal, voltak időszakok, amikor szinte teljesen kihalt. Az első cigánycsalád 1774-ben települt be, de számuk csak az utóbbi évtizedben növekedett meg jelentősen. Ma már a falu egynegyedét alkotják. A falu lakói többnyire a két közel eső városban, járási székhelyen Rimaszombatban illetve Füleken, a Kovo- smalt vállalatnál találtak munkát, bedolgoztak az ötvenes években megalakult szövetkezetben is, amelynek épületkomplexumát mára teljesen széthordták. A rendszer- váltás után a falu lakosságának nagy része hirtelen munkanélkülivé lett, az értelmiségiek többsége elköltözött vagy visszahúzódott. A faluban a „Győzelmes Február” óta rendkívül aktív kulturális élet 0T zajlott, szinte az elsők között alakult meg 1950-ben a Csemadok alapszervezete is, amely a rendszerváltásig szervezte a falu kulturális életét. A hatvanas években színkör, a nyolcvanas években citerakör és a térségen túl is neves énekkar öregbítette a falu jó hírét. Volt, amikor évente több alkalommal is kultúrális műsorokat rendeztek egy-egy ünnep, évforduló tiszteletére. De miután nyugdíjba vonulván, a Csemadok lelke, Dósa Géza tanító elköltözött a faluból, egyik napról a másikra feloszlatták a csoportot. Hosszas letargia után tavaly történt elmozdulás a falu lakóinak életében. A falu tagja lett a Medve Mikrorégiónak, s Csörnök György polgár- mester kezdeményezésére újjáalakult a Csemadok alapszervezete is. Már tavaly nyáron összefogott a fiatalok egy csoportja, és sikerült is összeállítani egy zenés-táncos estét, de az iskola új tanítónői és tanulói is műsorral kedveskedtek a helybélieknek, akik őszinte lelkesedéssel fogadták az ismét elhangzó magyar szót a kultúrház igencsak lepusztult színpadáról. Ez év augusztus 25-én ismét meghívót kürtőit szét a helyi hangosbemondó. Nem kell más címmel nyárvégi zenés-táncos műsort állítottak össze a polgár- mesteri hivatal és a Csemadok szervezésében. A három szerkesztő, Oláh József, Balog Diana és Kovács Tamás több mint két órás műsort kínáltak a falubelieknek, akik színültig megtöltötték a tikkasztó meleg ellenére is a kultúrház nézőterét. A műsorban több mint húsz fiatal mutatta be tudását, voltak saját koreográfiák népszerű slágerekre és csárdásokra, vidám jelenetek, vers és két olyan együttes is fellépett, amelynek az egyik oszlopos tagja balogfali. A Tripla Kávé együttes Sídről jött, s régi slágerekkel szórakoztatta a nagyérdeműt. A Kovács Tamás által vezetett Butterfly együttes saját számait adta elő. Az együttes az utóbbi időben számtalan meghívást kapott, s rövid időn belül a környék egyik legnépszerűbb csoportjává vált. Osztatlan sikert aratott a Kisebbségi osztály című kabaréjelenet, amely a mindennapi együttélés gondjait mutatta meg annak fonák oldaláról, s az izgató, forró Déltengeri szenvedély című pikáns jelenet is Kovács Tamás és Ignácz Róbert előadásában. A sok-sok szereplő közül kiemelném még Oláh Hajnalkát, aki tavaly megnyerte az első alkalommal megrendezett Országos Roma Szavalóversenyt. A rendezvény diszkóval ért véget, amelynek a jelek szerint rövidesen folytatása is lesz. ősszel helyi Ki mit tud?-ot szerveznek, karácsonykor az idősebbeket és a legfi- atalabbakat is szeretnék bevonni egy ünnepi műsorba, jövőre pedig az immár 573 éves múlttal rendelkező falu szeretné az első falunapját is megrendezni. A Magyar Nemzeti Múzeum sárospataki Rákóczi Múzeuma és a Rákóczi Szövetség, va- bbbb lamint a Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Pedagógiai Intézet tavasszal történelmi vetélkedőt hirdetett a határon túli magyar középiskolások részére, melynek döntőjére szeptember utolsó előtti napján a Bodrog menti, nagymúltú diákvárosban került sor. A 6. alkalommal megrendezett regionális vetélkedő ezúttal Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony születésének 400. évfordulója, valamint a millennium jegyében zajlott. így idén a Rákócziak a 17. századi Erdély történelmében című témakörben versengtek a vetélkedőben részt vett diákok. Kárpátaljáról, Erdélyből, Dél-Szlovákiból és Borsod-Aba- új-Zemplén megyéből mintegy 30 középiskola nevezett be három fős csapattal a versenybe. Közülük 12 jutott el a sárospataki döntőig, két helyi és tíz határon túli középiskola csapata, köztük a dunaszerdahelyi és komáromi magyar nyelvű gimnázium. Mint azt Tamás Edit történész-muzeológus, a verseny főszervezője elmondta, a hétfordulós versenyben a történelmi ismereteken kívül fontos szerepet kapott a szép beszéd, a határozott fellépés és a rögtönzés képessége is. A megmérettetésben idén a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának csapata lett a győztes, második helyen végzett a Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium csapata (Fegyveres Krisztina, Gúgh Orsolya, Hodosy Szabolcs, felkészítő tanár: Simon Attila), míg a dobogó harmadik helyét a kolozsvári Báthory István Líceum diákjai foglalták el. „A kétévente megrendezésre kerülő vetélkedő jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a határon túli magyar középiskolások minél sokoldalúbban sajátítsák el a magyarság, illetve közvetlen környezetük történelmét. A sárospataki találkozók igazi élményt jelentenek mind a diákoknak, mind a kísérő tanároknak, mert közben megismerkedhetnek a diákváros és környéke gazdag hagyományaival, múltjával, nevezetességeivel is. A múzeum továbbra is elvállalja a rendezés és a szervezés feladatát. Örülünk, hogy a határon túliak nem hagyják figyelmen kívül a hat éve kezdődött kezdeményezést, és hogy az Illyés Alapítvány is rendszeresen hozzájárul támogatásával a rendezvény sikeréhez” - foglalta össze röviden Tamás Edit Színpadon a Butterfly együttes (Cseke Attila felvétele)
