Új Szó, 2000. október (53. évfolyam, 226-251. szám)
2000-10-11 / 234. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2000. OKTÓBER 11. Sztrájkoltak tegnap az alapiskolások a zsarnóci járásbeli Hardusbányán. A sztrájkban, mely a régi igazgató visz- szahívásáért rendeztek meg a szülők is részt vettek. (TA SR-felvétel) Már jelenleg is figyelembe veszik a mozgássérült diákok igényeit a felújításnál Akadálytalan tanulás NAGYKÜRTÖS Ivan Miklós a városban A Polgári Intézet Állandó Konferenciája nagykürtösi regionális kirendeltségének meghívására csütörtökön Nagykürtösre látogat Ivan Miklós. Látogatása során a kormány alelnöke beszélgetést tart a helyi gimnázium diákjaival, utána találkozik a Járási Hivatal vezetőivel, majd lakossági fórumon vesz részt, melynek témája: a gazdaság transz- formálása és a közigazgatás reformja. A találkozó színhelye a volt Szak- szervezetek Háza. (B. Gy.) A kassai Műszaki Egyetemen indult tavaly az a kezdeményezés, melynek eredményét már a jövő tanévtől élvezhetik a mozgáskorlátozott hallgatók. KASSA A fejlett európai államok felsőfokú oktatási intézményeiben használatos technikai megoldásokkal és speciális taneszközökkel előbb az egyetemi oktatóknak kell megismerkedniük, hogy a későbbiekben alkalmazni tudják őket. A belső terek és osztálytermek felújítása során már jelenleg is figyelembe veszik a mozgássérült diákok igényeit, október végén adják át a könnyen megközelíthető, speciális igényeket is kieléVerebélyen ért véget a múlt héten négy pozsonyi csaló karrierje, akik az elmúlt hónapokban többmillió korona értékű árut vásároltak az országban úgy, hogy a számlát nem fizették ki. A négy vállalkozó először megrendelte az árut, majd elment a bankba, ahol utasítást adott a számla törlesztésére, és az erről szóló igazolással közvedenül zárás előtt tért vissza a boltba. Látszólag tehát műiden rendben volt, csak épp a pénzre hiába vártak a kereskedők, mert a számlán soha nem tartottak 400 koronánál nagyobb összeget. A jól bevált recept szerint a négyek egy vegítő laboratóriumot, az egyetem épületében pedig már jelenleg is akadálytalanul közlekedhetnek a tolókocsiba kényszerült diákok. A kezdeményezésbe bekapcsolódott a Safárik Egyetem, valamint az Állatorvostudományi Egyetem is, ahol szintén belső átalakításokat tervezAz egyetemek nagyítókat és braille-fordítógépet is beszereznek. nek. A tanárok a „felkészülési időszakban” megtanulják a speciális, e- gyénre szabott oktatási programok összeállítását, szakemberek tanítják majd őket a testi fogyatékos diákokkal való bánásmódra, illetve megisrebélyi, háztartási gépeket árusító boltban is bevásároltak, de miután egy megrendelt tehertaxira felpakolták az árut, mindkettőjüket letartóztatták a rendőrök. Egy verebélyi kereskedő tett feljelentést ellenük, aki látta, hogy azonnal betértek egy teljesen más profilú boltba. A bűnözők két társa, akik már a kocsiban ültek, megpróbált elmenekülni, de a város határában őket és az árut szállító teherautót is utolérték a rendőrök. A teherautó sofőrjét szabadon engedték, de a négy csaló azóta már vizsgálati fogságban ül. A csalók a rendőrség információi szerint egy szétágazó banda tagjai, akiket Poprádról irányítanak, (vra-) merkednek néhány, hazánkban még újdonságnak számító taneszközzel, például azzal a számítógéppel, melynek kurzora fejmozgással állítható be, parancs pedig a képernyőre történő fújással adható. Áz e- gyetemek speciális nagyítókat és braille-fordítógépet is beszereznek a látáskárosult hallgatók számára. A mozgássérülteket külön kollégiumban szállásolják el, melyben mindhárom egyetem diákjai elférnek. A Műszaki Egyetemen az elmúlt tanévben négy, a Safárik Egyetemen pedig tizenegy mozgáskorlátozott diák tanult, számuk idén néhány fővel emelkedett. Az egyetemek vezetői szeretnék, ha a jövőben Kassán is minden diák a szó mindkét értelmében „akadálytalanul” részt vehetne a felsőoktatásban, (juk) Minden rendben volt, csak a pénzre hiába vártak Új trükkel próbálkoztak VEREBÉLY SUPER^XOTTO / 0B0000000000B 0000000000000 0000000000000 0000000000000 0000000000000 000000 6$0 te«* éftf I 98 I I 99 | 1100 | 11.011 j 102 | 1103 | Í1Ö4I íiösi fiöei Í107] ra A mai törlendő számok 49, 61, 74 A törlés menete Ezen az oldalon az Új Szóban 2000. IX. 26-ától október 23-áig naponta közöljük a törlendő számokat Az Ön feladata kikeresni és letörölni ezeket a számokat a kártyán. A lekapart mezőkön szimbólumok jelennek meg, amelyek a kártya alsó felében levő táblázatban találhatók. Abba a sorba, amelyben a szimbólum található, jelöljön be egy keresztet Ha sikerül az egész sort keresztekkel kitölteni, megnyeri a sor végén feltüntetett dijat A kártya száma Minden kártyának van saját száma, amely 2000. IX. 26-ától egészen X. 23-áig naponta sorsolásra kerül. Minden nap (vasárnap, ünnepnapok és munkaszüneti napok kivételével) 1000 Sk készpénzt sorsolunk ki. A nyerő kártyaszámot naponta, az ÚJ SZÓ 1. oldalán közöljük. Ha az Ön kártyájának száma nyert, a „díjak átvétele” utasításainak alapján járjon el. A díjak átvétele Minden nyereményt, mindig pénteken, személyesen vehet át Pozsonyban, a Grand Press Rt. kiadó épületében, a Dostojevského rad 1. sz. alatt, legkésőbb 2000. november 3-áig. A nyeremény átvételekor be kell mutatnia az érvényes kártyát az addig a dátumig kivágott szelvényekkel együtt, amikor a kártyaszámot kihúzták. Az ellenőrzés után átveheti a nyereményt, visszakapja a kártyáját és folytathatja a játékot. Ne felejtse el ellenőrizni, hogy valóban csak a törlendő számokat kaparta-e le, nem cserélte-e fel véletlenül a szimbólumokat. Következőképpen végezheti el az ellenőrzést: a kártya felső (törölhető) részében pontosan annyi szimbólumnak kell lenni, mint ameny- nyi kereszt van a szimbólum sorában. 14. sz. SZELVÉNY 11.10.2000 CITROÉN ERGO POIStOVNA Ol3 f5??7»irrVT5 COMPAQ. AVON System A Superlotto-nyeremények átvételi lehetőségei Személyesen, postán vagy meghatalmazással ÚJ SZÓ-TÁJÉKOZTATÓ A Superlotto nyereményjátékban résztvevő olvasóink számára tájékoztatásul közöljük, hogy a játékkártyán összegyűjtött pontok alapján járó nyereményeket minden héten pénteken vehetik át a lapkiadó központjában. Amennyiben gondot okoz az utazás Pozsonyba, nyereményét családtagja, rokona vagy ismerőse is átveheti. Ebben az esetben természetesen a játékban résztvevő által kiállított írásos meghatalmazás (szlovák nyelven) valamint a játékkártya és a beragasztott szelvény felmutatása egyaránt szükséges. Az értékesebb nyereményekhez (Ergo-biztosítás, mosógép, vásárlási utalvány stb.) közjegyzővel hitelesített meghatalmazásra van szükség. A kisebb nyereményeket postán is elküldik. Aki ezt választja, kérjük, postán küldje el a megadott címre (GRAND PRESS a.s., Dostojevského rád 1,81 09 Bratislava) játékkártyáját és a felragasztott szelvényeket, a borítékra pedig jól látható betűkkel írja rá: pl. VYHRA - TRICKO. Á kártyát és a szelvényeket postán visszaküldik. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORÚS LESZ AZ ÉGBOLT, 12 - 16 FOK A Nap kel 07.07-kor - nyugszik 18.09-kor. A Hold kel 17.53-kor - nyugszik 04.29-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 410, árad; Medve: 290, változatlan; Komárom: 315, apad; Párkány: 240, apad. ELŐREJELZÉS Ma az egész ország felett borús lesz az égbolt, az alacsonyabban fekvő területeken helyenként még köd is kialakulhat. Rövid esőkre mindenhol számíthatunk. Délutánra az ország nyugati részén felszakadozik a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között várható. Éjszaka 10 és 6 fok közé csökken a levegő hőmérséklete. Holnapra kissé visszahúzódik a felhőzet, de az alacsonyan fekvő területeken továbbra is marad a borús égbolt. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. O RVOSAAETEO RO LOGIA A jelenlegi időjárási viszonyok kellemetlen hatással lehetnek szellemi és fizikai teljesítőképességünkre. A reakcióidő megnő, pontatlanság lesz jellemző ránk, ezért vigyázzunk minden komoly odafigyelést igénylő munkánál, főleg a vezetésnél, ahol nagy veszélynek lehetünk ma kitéve. Migrén, fejfájás és idegesség mindenkinél jelentkezhet. A légúti megbetegedésekkel küzdőknél a kora reggeli órákban légzési zavarok jelentkezhetnek. Holnap a biometeorológiában komolyabb változás nem várható. Csütörtökön T TI O) NIC ♦ Rövid barangolás Felsőszecsén ♦ Fotóverseny ♦ A hangosbemondó hívta a falubelieket REIDOVA Nem fizető járási hivatal Csúnyán ráfizetett hiszékenységére egy reidovai (Rejdová) polgár. Két hölgy felkereste az otthonában és elhitették vele, hogy 110 ezer koronát nyert egy sorsoláson. A nyereményt, mondták, a Rozsnyói Járási Hivatalban veheti át, de előtte át kell adnia nekik a nyeremény után járó hozzáa- dottérték-adót. A 18 ezer koronát a jóhiszemű polgár kifizette. A járási hivatalban azonban senki sem tudott a nyereményjátékról, és a két hölgyet sem ismerik. Az üggyel a Dobsinai Körzeti Rendőrség foglalkozik, (kp) IPOLYBALOG Igényes vetélkedő A helyi alapiskola adott otthont az elmúlt hét szombatján a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya által Magyar történet címmel meghirdetett millenniumi történelmi vetélkedőnek. A Palóc Társaság támogatásával összeállított 20 oldalas segédanyagból készült és kapott kérdéseket, igényes feladványokat a versenybe benevezett küenc kéttagú diákcsapat. Mielőtt azonban a játékosok számot adtak volna a magyar történetet a kezdetektől az Árpád-ház kihalásáig új megközelítésben bemutató kiadványból merített ismereteikről, mindenképpen hasznukra vált a zsűri elnökének, Hermann Róbert budapesti hadtörténésznek élvezetes előadása az aradi vértanúkról. Ami pedig a versenyzők teljesítményét illeti, a Csemadok kelenyei alapszervezetét képviselő Csáky Csongor-Csáky Tibor összetételű csapat szoros küzdelemben maga mögé utasította a Faggyas Gábor-Faggyas Róbert (Ipolyvarbó) és a Cseri Ágnes- Cseri Brigitta (Ipolybalog) párost. Egy ponttal lemaradva a 4. helyen végzett az ipolykeszi csapat (Rados Anikó-Kúkel Péter). Alig leszakadva a legjobbaktól jól szerepelt a szécsénkei (Kelemen Linda-Deák István), az inámi (Gemer Krisztína- Siket Andrea), a nagycsalomjai (Szabó Noémi- Veszlík Gábor) és a két csábi (Kelemen Tamás-Balga Zsolt, Jakab Tímea-Tóth Bernadett) csapat is. (-dzsár) DOBSINA Füstbe ment gyűjtemény 15 ezer korona értékű cigarettagyűjteményt lopott el idén áprilisban egy betörő egy dobsinai családi házból. A rendőrségnek a múlt héten sikerült nyomára bukkannia a feltételezett tettesnek. A gyanúsított L. B. bevallotta: elégette a teljes gyűjteményt, mert úgy találta, nem lehet elszívni a cigiket, (-trik)