Új Szó, 2000. október (53. évfolyam, 226-251. szám)
2000-10-07 / 231. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2000. OKTÓBER 7. Kultúra Bodó Viktor: „Színészként ez az utolsó évem, jövőre átveszem a diplomát, szeptembertől viszont elsőéves vagyok a rendező szakon. A Citromfejet most forgattam nyáron." ' Nem fél a merész színpadi megoldásoktól » ¥ » Baal zabái. Akár egy vadember, két marékkai tömi magába a tortát. Baal vedel. Zöld löttyöt, befőttesüveg- ből. Baal a vágyainak él. Tombol, mint egy állat. SZABÓ G. LÁSZLÓ Baal maga az erkölcsi fertő. A romlottság. A züllöttség. Női ruhában és mezítelenül, férfival és nővel, anyával és lányával, egyedül és sokadmagával a megtestesült dekadencia. A pusztító erő. Az őrületbe kergető kéj. A gyilkos szenvedély. Bodó Viktor, az általam látott Baalok legjobbika, a nyitrai színházi fesztivál közönségének szerzett emlékezetes élményt a minap. Schilling Árpád rendezésében, a Katona József Színház színeit képviselve a szereppel való teljes azonosulás színészi iskolapéldáját mutatta be. Testének minden por- cikájával, de még az utolsó idegszálával is játszott. Frenetikus alakítását nemsokára a franciák is látni fogják. Nem is akárhol. Párizs legelőkelőbb színpadán, az Odeonban. Ezért a Baalért diplomát kaphatna a főiskolán. Színészként ez az utolsó évem, jövőre átveszem a diplomát, szeptembertől viszont elsőéves vagyok a rendező szakon. Eredetileg is úgy képzeltem, hogy a színészetről majd átjelentkezem rendezésre. És most megtörtént. Gondolom, unta is már kellőképpen a színészmesterség-órá- kat. Tudnék még mit tanulni. Mondjuk beszédtechnikát. Nem igazán jó a színpadi beszédem. Én értem minden szavát. A beszédtanáraim is megmondták, hogy ha a színész tudja, mit játszik, akkor érthető a beszéde. Ha bizonytalan a szerepében, akkor nem. És ez valóban így van. Baalja bátor, határozott alakítás. Nincs benne semmiféle színészi vacillálás. A Baal nagyon nagy történet. Brecht a haláláig dolgozott rajta. Vagy tizenkétszer átírta. Hozzátett, elvett belőle, újrafogalmazta. Ez a mű egy élet munkája. Mi ezt fiatalon játsszuk, de negyven év múlva is bemutathatjuk majd. Baal Istennek képzeli magát. A mindenség urának. Mindenkit saját céljai érdekében használ. Van egy idevágó mondat a darabban: „Hisz maga Istenben? - kérdezik Baalt. - En eddig önmagámban hittem - feleli-, de most lehet, hogy ateista leszek.” Főiskolai előadás sosem jutott még el Magyarországról az Odeonba. A Három nővéren és a Platonovon kívül nagyszínházi produkció sem. Érdekesen indult a Baal. Elkezdtük olvasni a darabot, és belecsaptunk. Nem vacakoltunk sokat. Aztán a próbák során kiderült, hogy ez nem is olyan egyszerű. De akkor már mindegy volt, felraktuk az első jeleneteket. Én sem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. Ez a hatalmas csoda. Rendezői vizsgának indult négy jelenet, aztán menet közben úgy döntöttünk, megcsináljuk az egészet. A főiskoláról átkerült az előadás a Katona József Színház kamrájába, bemutattuk Zsámbékon, kivittük Strassbourg- ba, most Nyitrára, az Odeonban kilenc előadásunk lesz... nekünk is meglepetés, amit eredményben ez az előadás hozott. vagyok, belecsúszom. Én is hallom egyébként. Nagyon bírom a fickót, de nem akarom utánozni őt. Ez a hang, az ő hangja akkor jön be, amikor lanyhul a koncentrációm. Olyankor elkezdek formát használni, hogy átmenjek a zökkenőkön. Nyáron a kamera innenső oldalán állt. Rendezett. Egész estét betöltő játékfilmet. Citromfej a címe, a februári szemlén mutatjuk majd be. Van egy mondás: „Vigyázz, mert úgy maradsz!” Ez az alap. A történet pedig arról szól, hogy van egy tévébemondó, akinek az arcára fagy a grimasz. Vagyis úgy marad. Azzal az arccal kell élnie. Ki is vágják rögtön az állásából, a barátnője elhagyja, van, aki félelmetesnek találja, van, aki csak idétlennek, mások félreértik, azt hiszik, hogy vigyorog... a sok megpróbáltatás után végül is úgy dönt, hogy visz- szaműtteti az arcát normálisra. Találkozik viszont egy lánnyal, akinek csőarca van. Nem is tetszik neki, mert csúnya. A lány szerint viszont az a szép, ami a szokásostól eltérő. És itt a lényeg. Citromfej rájön, mennyire unalmas az élete a régi arcával. Nem történik már vele semmi érdekes. És akkor elmegy egy buliba, ahol kézfej, lábfej, seggfej, f...szfej emberek vannak, és visszahívja a régi arcát. Abszurd történet, bitang nagy érzésekkel. Játszik a filmben? Csak egy kis szerepet. Engem raknak Citromfej helyébe a tévé képernyőjére, és azt kérik tőlem, hogy jópofa legyek és vidám, de begörcsöl az arcom. Tasnádi Istvánnal írtuk a forgatókönyvet azután, hogy láttam Jancsó Miklós Nekem lámpást adott az Úr Pesten című filmjét. Tetszett benne a sok rögtönzés és a szokatlan színészi jelenlét, a rengeteg játék. Ezt akartam kipróbálni én is. A jelenetek többségét úgy vettük filmre, hogy mindenki pontosan tudta, mi a feladata, de a szöveget improvizálta. Ettől sokkal több energiájuk lett a színészeknek, és csak a szerepre figyeltek. Tasnádihoz köti a Nexxt is, amelyet a Schilling Árpád vezette Krétakör Színház a Bárka színpadán játszik. Ez egy show-műsorról szól, és a televíziós manipulációról. Ezzel az előadással megyünk majd Avignonba. Jól megy a szekér. Mintha egy (világ)utazó társulat tagja lenne. Amikor otthon vagyunk, eszünkbe sem jut, hogy ez így lenne természetes. Strassbourgban mi voltunk az egyetlen társulat, amely még nem járta körbe a világot. Avignon és Párizs nagy dolog, de mihez képest? Nyugaton természetes, hogy utaznak a társulatok. Nálunk erre nincs pénz. Mi abban nőttünk fel, hogy örüljünk, hogy játszhatunk. S miközben játszik, látja, érzi, hol tart a tehetsége? Tudja, mire képes? Szerintem nekem épp ezért nem lesz soha boldog az életem, mert én nem látom, hogy hú, most mennyire jó voltam. Folyton a hibákat keresem, azt, hogy hol tudnék még javítani, csiszolni, változtatni. Talán ezt nevezik a tökéletességre való törekvésnek. A Baal után szeretnék is megpihenni egy kicsit. Olvasni, filmeket nézni. Naponta legalább kettőt. Nem akarok csak színész lenni. Ami érdekel, az a színház és a film, de mindennel együtt. Mindennel, ami körülötte van. Őrületes energiával, odaadással játssza Baalt, egyetlen momentuma sincs az előadásnak, amikor azt éreztem volna, hogy „na, most egy picit eltartja magától a szerepet”. Színészi technika kell hozzá. Koncentrálás. Az ember pontosan tudja, milyen súlyokat hova kell leraknia. Az energiával pedig vigyázni kell. Nincs pazarlás. Végig szükség van rá. Ősrégi módszer. Szta- nyiszlavszkij. Ott van a könyvben. Le van írva. Néha úgy érzem, ha öt évig semmi mást nem játszanék, akkor is mutattam valamit. Közben nagyon sok részlettel elégedeüen vagyok. Ez az előadás, amelyet most játszunk, már nem is egyezik a legelsőkkel. Azok nagyon kemények voltak. Durvák. Kimentek az emberek. Eleinte nem is tartalékoltam az energiát. Mentem neki a falnak. De a fal visszaütött. Nem is kicsit. Ez valóban veszélyes játék. Ettől tényleg meg lehet kattanni. A bemutatón volt is egy nagyon furcsa élményem. Akkor a lányok még gyufát gyújtva jöttek be a darab végén. Mondták a hisztérikus szövegüket, amikor én mint Baal már a halál szélén fekszem. Szóval lement az előadás, én meg ott ültem, és idegesen fogtam a cigit a kezemben, és ahogy meggyújtotta valaki a gyufát, hogy tüzet adjon, egyszer csak elkezdtem sírni, és két órán keresztül zokogtam. Nem tudtam, hol vagyok, mi van velem. Azt hiszem, sokkos állapotba kerültem. Milyen utat kellett bejárnia ott legbelül, hogy azonosulni tudjon Baallal? Olyan szerep nincs, amellyel egy jó színész ne tudna azonosulni. Baalhoz sem kell külön képesség. Sokkal inkább egyjó rendező. Mint Schilling Árpád. Rengeteg gyakorlatot csináltatott velünk. Az itatás például improvizáció eredménye. „Itt ez a zöld lötty, ezt meg kell innia a lánynak, de ő nem akarja. Gyakorlat kezdődik!” És akkor ezerféle dolgot kitaláltunk, míg a vége az lett, hogy szájból kell megitatnom őt. A meztelenkedéshez is a rögtönzés vezetett el. Improvizáltunk egy tornateremben. Éjszaka, sötétben rohangáltunk, hogy megtaláljuk a teljes szabadság állapotát. Baalnak valóban nincs szüksége Istenre. Ő élni akar, hajtani, pörögni, mert tudja, hogy két pillanat az egész, aztán vége. És aki ezt felfogja és elfogadja, az onnantól kezdve már nem él normálisan. Én még nem tudok annyit az életről, mint Baal. Nálam az élet: munka. A színpadon pedig nem félek a merész megoldásoktól. Legalább történik valami a színházban. Mi értelme egy protokollsze- rű, unalmas, megszokott előadásnak? Ennek véget kell verni. Mi már úgy dolgozunk, hogy történjen valami. Nálunk ez koncepció. Hozzáállás kérdése. Vannak momentumok a Baalban, amikor Latinovits Zoltán hangján szólal meg. Bizonyára ez sem a véletlen műve. Amikor elmegy a hangom és fáradt WDömötör Ede felvételei
