Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)
2000-09-11 / 209. szám, hétfő
Hétfő, 2000. szeptember 11. 9. oldal Ausztráliában öt gólt rúgott a Radolsky-legénység Sikeres volt a főpróba A szakemberek nagy részé szerint a magyar vizilabda-valogatott a sydneyi olimpia legnagyobb esélyese Ez a csapat érett az aranyéremre TA SR-TUDOSITAS Negyvennyolc órával az érkezés után már játszottak is Magabiztos teljesítmény A szakemberek nagy része szerint is az Európa-bajnok és Világ Kupa-győztes magyar vízilabda-válogatott az olimpiai torna legnagyobb esélyese. Jól tudja ezt Kemény Dénes szövetségi kapitány és az ötkarikás keret valamennyi tagja. Az alábbiakban Kosz Zoltán kapus, és a center, Molnár Tamás nyilatkozik. NEMZETI SPORT + Kösz Zoltán: 3. olimpia Kösz Zoltán a magyar válogatott csapatkapitánya. Harminchárom esztendős, de ne is említsük ezt, hiszen kapus. És a kapusoknál, mint tudjuk, nem számít a kor. Pontosabban nem a kor számít. A mutatott teljesítmény a sorsdöntő. Kosz Zoltán is tudja ezt, és mindig maximális koncentrációval áll a kapuba, ahol sokszor rajta áll vagy bukik minden. Hiszen ő a védelem utolsó embere, és ha eljut mögé a labda...’De nemigen szokott. Hála az előtte tornyosuló óriás kezeknek, és hála neki. Különösen neki. - Fantasztikus ebben a csapatban védeni. Remekül védekeznek előttem a srácok, sokszor csak le kell húznom a labdákat. NÉVJEGY KOSZ ZOLTÁN Születési hely/idő: Buda- pest/1967. november 26. Klub: FTC Edző: Vad Lajos Legjobb eredményei: 2x ob-1. (1989, 2000); 3x MK-1. (1992,1994,1996); olimpia 4. (1996); olimpia 5. (1988); vb-2. (1998); 2x Eb-1. (1997,1999); 2xVK-l. (1995, 2000). Csak... Ennyi lenne az egész?- Na jó, a bravúrok is elkelnek, de tényleg nagyon megkönnyítik a helyzetemet a társak. Jól bírtad a terhelést?- A felkészülés első fele - határozottan mondhatom - kemény volt, de bírtam. Tudom, tudtam, muszáj volt. Talán csak a térdem ra- koncátlankodik néha, Splitben a hideg víz például betett neki. De ez sem komoly, csak a kor miatt adódnak kis problémák. Ettől függetlenül mégis úgy érzem magam, mintha húszéves lennék. Ha már a kort említetted. Fiatalon, huszonegy évesen már ott voltál Szöulban...- Igen, később aztán Atlantában is részt vettem egy olimpián. Sajnos, mindkettőn lemaradtunk a dobogóról. És milyennek látod a mostani csapatot?- Abban érzek különbséget, hogy most, szerintem, abszolút esélyesként utazhatunk Sydneybe. Esélyesként tartanak minket számon, és valljuk be, mi is így vélekedünk. Éppen ezért duplán hajtunk, dolgozunk, hogy meglegyen a várva várt siker. Ebben a hajtásban úgy összekovácsolódik az együttes, hogy szinte lehetetlen gyenge pontot találni. És ne felejtsük: az atlantai fiatalok közül Kásás és Fodor, de a többi pólós is sokkal rutinosabb lett, négy év alatt rengeteget fejlődtek. Kosz Zoltán is?- Igen, én is. És ez a maximum?- Az én esetemben, azt hiszem, igen. Természetesen reménykedem, hogy Ausztráliában lesz igazán kiemelkedő a formám. Ausztrália, Sydney, olimpia, aranyérem. Nem nyomasztóak ezek a szavak?- Nehéz lesz, ennyi jut róluk az eszembe. Kár tagadni, az elsőségért megyünk, úgyhogy ebben semmi nyomasztó nincs. Intő jel viszont a margitszigeti zárómeccs, ahol ugye a spanyolok leckéztettek meg minket. Miután ez lesz a harmadik olimpiád, gondolom, nem izgulsz annyira? Mégiscsak tudod, milyen az olimpiai légkör.- Tényleg nem izgulok, de borzasztóan nagy bennem a várakozás. Hiszen minden valószínűség szerint ez lesz az utolsó ötkarikás játékom, ráadásul olyan csapattal utazhatok, amelynek komolyak az esélyei.. ♦ Molnár: Mindig hajtani kell! Különös poszt az övé. Szoknia kell, hogy ütik, verik, cibálják, ám ő fantasztikus magabiztossággal állja a sarat. A centerek doktora, alias dr. Molnár Tamás biztos pontja a magyar válogatottnak, nem véletlenül szemelte ki magának Európa legjobb csapata, a jugoszláv Be- csej, amely - figyelem! - a LEN Kupa-győztes Jug Dubrovniktől csábította el. A horvát együttesnél töltötte első légiós éveit a huszonötödik életévében járó klasszis, és mindjárt a csúcsra jutott, mivel az említett nemzetközi siker mellett a bajnokságban is a dobogó legfelső fokára állhatott. Gondolom, elégedett vagy az első évi külföldi szerepléssel?- Persze, hiszen anyagilag és szakmailag is jól jártam. Az anyagi az egyértelmű, a szakmai részt azonban ha jobban kifejtenéd!- Légiósként mindig hajtani kell, mindig a maximumot kell hozni, a könnyebb ellenfelekkel szemben sem szabad lazsálni, mert megtalálhatnak. Ez arra ösztökéli az embert, hogy állandóan a legjobb teljesítményt hozza ki magából, ami segít abban, hogy soha ne érjenek kellemetlen meglepetések. A te posztod szétválaszthatatlan a bírókétól. Hogy állsz velük?- Kint, Horvátországban a legjobb bíróval, Klariccsal sem volt gondom. És a többiek? Akit jól ismernek, annak talán hamarabb fújnak be egy fórt. Te is köztük vagy, ugye?- Ügy érzem, ismernek, tudják, ki vagyok, úgyhogy szerintem ezzel nincs probléma. Térjünk rá az olimpiára. Hogyan lehet ara felkészülni, hogy az utolsó három meccsen legyen, csúcsformában az együttes? Hiszen akkor már nem lehet hibázni.-.Valóban, akár négyszer is kikaphat egy csapat a csoportmeccsek során, mégis, megnyerheti akár az aranyérmet is. Biztosan nem NÉVJEGY DR. MOLNÁR TAMÁS Születési hely/idő: Sze- ged/1975. augusztus 2. Klub: Becsej Edző: Kásás Zoltán Legjobb eredményei: horvát ob-1. (2000); 2x LEN Ku- . pa-1. (1999, 2000); vb-2. (1998); 2x Eb-1. (1997, 1999); VK-1. (1999). könnyű a formaidőzítés, de bízunk a kapitányban. Szisztematikus munkával, négy éve készültök a fő eseményre. Ez nagy előny lehet a többiekkel szemben.- Voltak ugyan közbülső állomások, de tényleg egy cél lebeg a szemünk előtt már évek óta: Sydney. Meglesz-e az arany?- Mindenki biztos lehet abban, hogy megfeszülünk érte, ha az kell. De jó lenne, ha mostantól nem lenne központi téma az arany-nem arany kérdés, mert untig eleget beszéltünk már róla. Mitől olyan jó ez a válogatott, miben rejlik ez a magabiztosság?- Mindannyian tudjuk, hogy ez a sportág óriási tradíciókkal rendelkezik. Értelmes, intelligens emberek gyülekezete a magyar válogatott, amelyben egytől egyig az összes pólós kisgyermek kora óta arról álmodozik, hogy az elődök nyomába léphessen, és ezért az összes edzésen összeszorított fogakkal harcol. Ilyenek vagyunk... Perth. Jól sikerült a szlovák olimpiai labdarúgó-válogatott ötkarikás főpróbája, a Radolsky-legénység 5:l-re nyert a Glory Perth együttese ellen. Mint ismeretes, a szlovák együttes szeptember 14- én, csütörtökön Brisbane-ben kezdi meg olimpiai szereplését, az első ellenfél a favorizált Brazília lesz. GLORY PERTH-SZLOVÁKIA 1:5 (0:2), góllövők: Malone (86.), ül. Slahor (19., 44.), Porázik (64., 87.), Czinege (48.); 8000 néző. A szlovák együttes a következő összeállításban lépett pályára: Contofalsky (46. Mucha)-Cisovsky (46. Sup- ka), Lérant, Hlinka (72. Barcík), Krsko-Kisel (46. Drobnák), Mintái, Czinege, Petrás, Pancík (46. Porá- zik)-Slahor (46. Vyskoc). Ezúttal is csupán egy csatárt állíMTI-INFORMÁCIÓ Sydney. Szinte percre pontosan 48 órával Sydneybe érkezése után az olimpiai csoportmeccsek színhelyén lejátszotta első tesztmeccsét a magyar női kézilabdaválogatott. Az ellenfél Ausztrália női együttese volt, az eredmény: 34:14, azaz húszgólos győzelem a vendégekjavára. Az előjelek ugyan kedvezőtlenek voltak, mert a délelőtt még edző Radulovics Bojana belázasodott, s nem léphetett pályára a hazaiak legjobbjai ellen, ennek ellenére - főleg a második félidőben maximálisan érvényesült a papírforma. A találkozón egyiptomi bírópáros dirigált, s hivatalos ellenőr felügyelt a „külsőségekre” (amit a rendezők szintén próbának szánTA SR-TUDÓSÍTÁS Perth. Tegnap befejeződött a vízilabdázók háromnapos előolimpiai tornájá. A zárónapon véget ért a szlovák válogatott hónapokon át tartó rossz sorozata. Az 5-6. helyért lejátszott mérkőzésen Bottlik László edző legénysége - 1000 néző előtt - értékes, 6:6-os döntetlent játszott a házigazda ausztrálokkal. Ezt megelőzően 10:9-re, majd pedig 9:5-re kikapott az olaszoktól és a görögöktől. AUSZTRÁLIA-SZLOVÁKIA 6:6 (2:3, 2:1,2:0, 0:2), a vendégek gól• MTI-TÜDÓSÍTÁS Melbourne. Kettős ausztrál-amerikai kosárlabdapárharcot rendeztek szombaton Melboume-ben az olimpiai felkészülés jegyében. A férfi és női mérkőzésen is -15 ezer néző előtt - a vendégek győztek. Először a hölgyek találkoztak. Az ausztrálok meglepetésre 10 ponttal elhúztak, de ezután fordult a kocka: az amerikaiak mezőnyből 54, a hárompontos vonalon túlról pedig hihetetlen jó arányban, 62 százalékkal értékesítették kísérletott a kezdőcsapatba a vezetőedző, akit öttagú középpályássor támogatott. Kezdettől fogva a vendégek diktálták az iramot, s a látottak alapján nagyobb arányban is nyerhettek volna. A legtöbb helyzetet ismét a zsolnai Mintái puskázta el. Dusán Radolsky veztőedző a találkozó után így nyilatkozott: „Elégedett vagyok a mutatott játékkal, örülök, hogy jól sikerült a főpróba. Az első mérkőzéshez képest sokat javultunk, védenceim gyorsabbak voltak, teljesítményükön látszott, hogy már teljesen akkli- matizálódtak. Rengeteg lehetőséget dolgoztunk ki, s ötször sikerült a hálóba találnunk. A legfontosabb az, hogy senki sem sérült meg, Barcík pedig rendbejött, így a legerősebb összeállításban léphetünk pályára a brazilok (a tegnapi főpróbán 4:0-ra legyőzték az ausztrál Stallionst) ellen. tak önmaguk számára) a nemzetközi szövetség (IHF) részéről. Mocsai Lajos szövetségi kapitány a találkozó előtt azt mondta, hogy elsősorban azokat a taktikai variációkat akarják kipróbálni „éles” szituációban, amelyeket az edzéseket gyakoroltak. A kapitány hasznosnak értékelte a tapasztaltakat, örült, hogy az akklimatizálódás nehéz időszakában viszonylag könnyű ellenfelet választott. „Hétfőn lesz szerintem a mélypont az átállást illetően, ezért csak egy edzést tartok, s délutánra kirándulást szerveztünk. Aztán jönnek az egyre nehezebb próbameccsek: kedden Banks- townban egy helyi főiskola férficsapatával játszunk, majd két nappal később Norvégia ellen lépünk pályára.” dobói: Veszelits 2, Nagy, Baco, Ci- pov, Gyurcsi. „Örülünk a sikeres főpróbának, s bizakodva várjuk az ötkarikás játékokat. A csoportküzdelmek során is találkozunk a házigazdákkal, s ha a kazahokon kívül őket is sikerül legyőznünk, akkor bejuthatunk a legjobb nyolc közé!”- mondta Bottíik István csapatvezető. További eredmények-döntő: Hor- vátország-Görögország 8:6, a 3. helyért: Olaszország-Jugoszlávia 10:9. A torna végeredménye: 1. Horvátország, 2. Görögország, 3. Olaszország, 4. Jugoszlávia, 5-6. Szlovákia és Ausztrália. teiket. így már nem meglepő 83:62-es sikerük. Később jöttek a férfiak, és már az első percben verekedés tört ki: az amerikai Vince Cartert a nyakánál fogva lerántotta Andrew Gaze. A sértett nekiesett az ellenfélnek, Shane Heal játékvezető azonban nekiütközött Carternek, és kiugrott a könyöke. Tíz percig állt a találkozó, a sérültet lecserélték, helyette jött az előző mérkőzésen már közreműködött női bíró. Később nem voltak izgalmak, simán, 89:64-re nyertek a vendégek. Elképesztő fizikum, erő. Leginkább ez jellemzi a felül látható Molnár Tamást. ’ (NS-fotók) Már az első percben összeverekedtek a férfi kosarasok! Két amerikai győzelem Végre sikerült pontot szerezniük a szlovák pólósoknak Meglepte a házigazdákat a Bottlik-legénység Szenzációs reflexekkel rendelkezik! Kösz Zoltán kezei valahogy mindig beleakadnak az ellenfél lövéseibe.