Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)

2000-09-07 / 206. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 7.

Szinte hihetetlen az az alázat, amely a magyar színház egyik legnagyobb alakját, Blaha Lujzát jellemezte. Rimaszombat holnap egész napos megemlékezést tart

Százötven éve született a nemzet csalogánya

Blaha Lujza arcai: A kis hercegben 1878-ban, Vidor Pállal A vörös sapkában 1882-ben, civil portré 1900-ból, egyetlen filmjében, A nagymamában 1908-ban. (Archív felvételek)

Blaha Lujza mosolyogni tanította meg a magyar nőket- egy emberöltőn át az ő mosolya tündökölt a legtöbb asszonyarcon, míg Jászai Mari a szenvedés, a bús sors, a fájdalmas Végzet királynői magaviseletére oktatta őket- így összegez Krúdy Gyula 1922-ben, amikor már tér hirdeti Budapesten az egyazon évben, 1850-ben született, és a sors furcsa szeszélyeként ugyanazon évben, 1926-ban elhunyt két színészzseni dicsőségét.

JUHÁSZ DÓSA JÁNOS

Szokás azt a kort, amelyben Blaha Lujza élt, igen egysíkúan a kiegyezés unalmas időszakának ábrázolni. 1867 fordulópont a század magyar történelmében, hisz elindul egy addig elképzelhetetlen gazdasági fellendülés. S mint minden gazdasági aranykor, ez sem igazán kedvez az egyéniségeknek, az individuumnak. Tehetségesnek indult fiatal írók, művészek egész sora hallgat el, sokan önkezükkel vernek véget az életüknek, sokukat visz sírba a kor átkos és gyógyíthatatlan betegsége, a tüdőbaj. Gondoljunk csak Péterfy Jenőre, Pulszky Károlyra, Csiky Gergelyre, Arany Lászlóra, Reviczky Gyulára, Toldy Istvánra, Justh Zsigmondra. Ami külön meghökkentő e névsorban: szinte mindannyian egy generációhoz tartoznak, az 1848-as szabadságharc táján születtek, s egyikük sem éli meg a huszadik századot. Aki pedig túléli ezt a korszakot, elhallgat, s beáll hivatalnoknak. A kiegyezést megvalósító liberális nemzedék politikája 1896 táján, a millennium évében ér véget, amikor hatalomra jut a jobboldali, soviniszta gőggel átitatott szürke eminenciások társasága, akik Magyarországot félelmetes biztonsággal vezefik el Trianonig.

A népszínmű története azonos nyomvonalon halad a magyar nemzet történetével. A műfaj mint a zenés-táncos színpadi népszórakoztatás egyik módja az ókortól kezdve virágzik, s máig élnek különböző változatai, így a magyar színháztörténetben a klasszikus népszínművet felváltó operett, s a mára az operettet is háttérbe szorító musical. A műfaj a bécsi színpadokról került át Pestre az 1800-as évek elején, de a pesti német színpadok is szívesen játszanak olyan népszínműveket, amelyben magyar népi alakok jelennek meg. Balog István saját társulata számára írta a talán első magyar népszínműveket, amelyekben már megjelennek a később jellegzetességgé váló figurák (Angyal Bandi, Az aranyhajú Tündér Ilona, Mátyás diák, Ludas Matyi). Az Angyal Bandi sikere után betyárok sokasága lepi el a magyar népszínműveket, de ezek a betyárok igen jámbor arcukat mutatják a színpadon, gyilkos szinte egy se akad köztük, hazafi s a szegények gyámolítója annál több. A népszínmű mint műfaj megszületésének pontos dátuma is van: 1843-ban mutatja be a Nemzeti Színház Szigligeti Ede A szökött katona című darabját. Ezek a darabok hűen tükrözik a kor szellemiségét és hangulatát, hősei a reformkor termékei. Az 1847-ben íródott A csikós szinte megelőlegezi a márciusi forradalmat, a darabot rendkívüli sikerrel mutatja be a Nemzeti Színház, s a század végéig még számtalanszor felújítják majd.

Vüágos után a népszínmű pontos lenyomata lesz az elkövetkező korok hangulatának és ízlésvilágának. Mondhatnánk úgy is, a népszínmű hozzászelídül a korhoz, kezdeti merészsége már rég a múlté, csak az érzelgősség marad hírmondónak. 1867 után a kiegyezés ünnepelt műfaja lesz, amelyben minden szép és gyönyörű, matyóhímzéses hősök dicsőítik az elmúlt korok fényes pillanatait, mindenki boldog, a realitásnak nyoma sincs a színpadon. Ez az idill tart egészen a század végéig, amikor a súlyos gazdasági válság, a kivándorlók tömegei, az egyre anta- gonisztikusabbá váló nemzetiségi

helyzet idézőjelbe teszi az egész műfajt. A kor ünnepelt népszínművei közül alig-alig kerül be egy- kettő a magyar színház- és drámatörténetbe. Ma már csak nagy ritkán vesz elő magyar színház klasszikusnak nevezhető népszínművet, talán csak Csepreghy Ferenc, Szigeti József, Szigligeti Ede egy-egy műve a kivétel. A népszínmű mint műfaj beGömörben, Rimaszombat városában született vándorszínészek gyermekeként.

teljesedésének éve 1875, amikor Rákosi Jenő kezdeményezésére a mai Blaha Lujza téren megépül a Népszínház, ahol évekig kizárólag népszínműveket játszanak, s az év január elsején mutatják be Tóth Ede A falu rossza című darabját is, amelyet máig elő-előhúzogatnak a magyar nyelvű színházak. (A minap a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház is bemutatta folkosított változatát Kaszás Attilával a címszerepben.) A népszínművek ideje a huszadik század elején végleg lejár, 1908-ban a Népszínház átadja a helyét a Nemzeti társulatának, Vidor Pál igazgató önkezével vet véget az életének, s tesz ezzel pontot egy legendás korszak végére. Mint műfaj, a népszínmű megbukott, de örökre beírta magát a magyar művelődés- történetbe. A népszínmű tanította meg ugyanis a pesti német polgárságot magyarul. S ebben oroszlán- része volt a műfaj koronázatlan királynőjének, Blaha Lujzának.

A nemzet csalogánya Gömörben, Rimaszombat városában született vándorszínészek gyermekeként. Apja, Reindl Sándor huszártiszt a császári és királyi hadseregben, alig egy hónappal a márciusi forradalmi események előtt köt házasságot Ponti Lujzával. Reindl a szabadság- harc vitéz katonája lesz, s amikor Világos után bujdosni kényszerül, nejével együtt beáll a Láng Boldizsár vezette vándor színitársulatba, s felveszi a Várai nevet. Szinte hihetetlen, hogy a kis Lujza alig ötévesen

lép először színpadra Mezőtúron, s az első években felvonásközökben énekel. Szép a színészélet, de igenigen szegényes, később el is me.séli, hogy egyik alkalommal, előadás közben még a kasírozott fánk látványától is elájul. Apját korán sírba viszi a kolera, s anyja a gyász letelte után férjhez megy Kölesi Antal színházi festőhöz. Reindl-Várai-Kölesi- né gyorsan megunja új férjét, nemsokára már Balogh Rezső oldalán találjuk.

Első komolyabb sikereit Molnár György legendás Népszínházában aratja Lujza, itt figyel fel rá a kiváló komikus, Jászai Mari későbbi férje, Kassai Vidor is, aki szerint „szép, fekete, epedő szemei, kissé még nyers, de csengő hangja...” volt, „amilyent a természet is csak pajzán szerelmi mámorában szokott időnként létrehozni, hogy gyönyörködtesse vele az emberiséget”.

1864-ben kerülnek Szabadkára, Sípos Károly társulatához, s itt ismerkedik meg Blaha János cseh származású osztrák udvari karmesterrel, aki énekelni tanította a társulat tagjait. Mivel a karmester nem tudott magyarul, Lujza pedig alig beszélt németül, igen nehezen értették meg egymást. Blaha nagy nehezen azért minden próba előtt kinyögte: Fräulein, muszáj danulni! Ez a Blaha bácsi, aki alig volt harminchat éves, váradanul megkéri Lujza kezét, aki, hogy segítsen szülei nyomorúságos életkörülményein, egy percig sem habozik, s kezét nyújtja a már akkor is betegeskedő, „mejjbajos” Blahának. Az 1866-ban kitört porosz-osztrák háború, amely majd elvezet a kiegyezéshez is, ismét vándorútra kényszeríti a színésztruppot, hisz ahogy Blaha mondja: „En is vagyok katona, én is muszáj masírozni!” Szabadkáról Temesvárra, majd Wartbergre (Szene) vezet Lujza útja, míg megérkezik a felmentő sereg Szabó József, egy debreceni magyar diátrista társaság direktorának a személyében. 1867 már Debrecenben találja, s majd innen csalja el Zichy Jenő 1871-ben Pestbudára. Első debreceni szerepei közül említsük meg a

Pajkos diákokat, Az elizondói lányt, a Lámpafényt, a Könnyűlovasságot s egy népszínművet, amellyel még sokszor találkozik pályája folyamán, Szentpétery Zsigmond mára már teljesen elfeledett Tündérlak Magyarhonban című darabját. Ezzel a színdarabbal mutatkozik be majd a pesti Nemzeti Színházban is 1871-ben, benne a Cserebogár, sárga cserebogár című, máig nevezetes dallal.

Debrecenben egy beugrásnak köszönhetően operában is felléphet, a Nabucco Fenena szerepében. Közben a már súlyos beteg Blaha elhatározza, hogy bécsi operaénekesnőt farag nejéből, s felviszi Bécsbe. A Károly Színházban bemutatja a kor ünnepelt zeneszerzőjének, Suppé- nak, aki a meghallgatás után azonnal szerződtetni akarja. Blaha János, miután a felesége semmilyen rábeszélésre nem hajlandó kötélnek állni, hazatér Debrecenbe, s beletörődik abba, hogy neje mindörökre magyar színésznő marad. Az operettek mellett egy-egy operaszerepet is elvállal, például a Faust Sie- beljét, A bűvös vadász Annáját. A társulat gyakorta vendégszerepei Nagyváradon is.

Blaha János 1870januárjában meghal, tiszteletére felesége élete végéig őrzi a nevét, bár még kétszer férjhez megy. Második férje runyai Sol- dos Sándor, akinek emlékét Blahá- né életében mindössze közös gyermekük, Sári nevű leányuk őrzi. Később megismerkedik báró mihál- di Splényi Ödönnel, ő lesz a harmadik férj. Nem szerelemházasság az övék, Blaha Lujza inkább az anyagi biztonság miatt (hisz Sári lánya mellett van egy szerelemgyereke, Sándor is) vállalja újfent a feleség szerepét. 1871. május 7-e jelentős dátum a magyar színháztörténetben. Ekkor lépett fel először Blaha Lujza a Nemzeti Színház tagjaként a már említett Tündérlakban. Partnere, a kor ünnepelt sztárja, Tamássy József, így fogadja: „No, kis maszat- menyecske, hát megérkezett? Már azt hittük, hogy el se jön!" 1887-ig számtalan darabban játszanak együtt, s vannak, akik szerint Blaháné fiának Tamássy József az apja. Szűry Dénes esztéta írja, hogy a magyar népszínmű történetében ők ketten képeztek csak egészet. 1875-ben megnyitja kapuit a Népszínház, a népszínmű aranykorát éli. Blaháné számtalan szerepben lép fel, a szerzők neki írják a darabjaikat, alig akad azonban maradandó közöttük. A népszínmű mellett megjelenik a magyar színpadon az operett is, s szép lassan belopakodik a Népszínház színpadára is. Sokan idegenkedve fogadják, hisz a népszínművet féltik tőle, nem is alaptalanul. Blahánénak nem okoz gondot, hisz már Debrecenben is fellépett operettekben, bár ezek még német és francia művek magyarosításai voltak.

A század vége felé megjelenik a magyar operett is, Blaha Lujza kérésére Konti József több operettet komponált (A suhanc, Szikra Panna, Királyfogás), de ne feledjük Kacsóh Pongrác daljátékát, a János vitézt sem. Szerepeit hiánytalanul felsorolni szinte lehetetlen, hiszen repertoárja igen gazdag volt, de azért említsük meg a Tündérlak MarcsáBlaha Lujza kérésére Konti József több operettet is komponált.

ját, A csikós Rózsiját, A szökött katona Julcsáját, A falu rossza Finum Rózsiját, Csepreghy Sárga csikójának Erzsikéjét. Blaha Lujza neve vonzotta a közönséget. A pesti német közönség sorra hagyta veszni saját társulatait, hisz mindenki Bla- hánét akarta látni, s szinte észrevétlenül megtanultak magyarul. A magyar történelemben soha senki nem asszimüált annyi embert, mint Blaha Lujza, aki nemcsak színházában lépett fel, hanem rengeteg jótékony- sági estélyen és hangversenyen is, mind magyarhonban, mind Bécs- ben, de eljutott Párizsba is. A küenc- venes években házat vesz Balaton- füreden, s szabad idejét a Balaton partján tölti. Ekkor már sok időt tölt unokáival is, bár lánya, aki szintén

színésznőnek készül, igen szerencsétlen életet él, s hosszú élete jelentős részét ideggyógyintézetekben tölti. Első férje, Beöthy László a magyar színháztörténet egyik legjelentősebb egyénisége - 1903-ban a Király Színház megnyitásával ő indítja hódító útjára a magyar operettet, s az ő javaslatára lép életbe az Örökös Tagság intézménye, amely cím egyik első birtokosa Blaha Lujza lesz. Blaháné fia viszont tekintélyes pályát futott be, helyettes belügyi államtitkári címig vitte. Blaha Lujza életének egyik szívfájdalma volt, hogy nem lett belőle drámai színésznő, naplójában ezt többször is elpanaszolja. Játszik azért drámai szerepet is, Sardou Szókimondó asszonyságában Hübscher Katát, s 1908-ban az ő jutalomjátékával zárja kapuit a Népszínház, s adja át helyét a Nemzetinek. Az akkori igazgató, Máder Rezső zeneszerző átíratja Csiky Gergely A nagymama című művét, amelyet hatvanöt alkalommal játszik el kirobbanó sikerrel. Nyolc évvel később az akkor még fiatal Korda Sándor filmre is viszi a történetet, amelyből mára csak töredékek maradtak fenn. De Blaháné már 1901-ben találkozott a fűmmel, amikor A tánc című némafilmben szerepelhetett.

Idézzük meg őt magát: „Sokáig haragudtam a mozira. Nem bírtam nézni azokat a szürke, sokszor félszeg, sokszor erőltetett mozdulatokat, bosszankodtam, mondhatnám, szinte kigúnyolását láttam benne a művészetnek, amikor a színpadon árnyak jártak-keltek, kiknek a szája mozgott, de - uramfia - hang mégsemjött ki belőlük.”

A Népszínház bukása után már alig-alig lépett színpadra. 1909-ben eljátszotta ugyanott, de már a Nemzeti égisze alatt Móricz Sári bírójának bírónéját, A lányom című darabot, de férje halála után sokáig ismét nem lépett fel. 1912-ben még fellépett a Piros bugyellárisban, A betyár kendőjében és legvégül Ga- ramszeghy Sándor Matyólakodalom című népszínművében, majd visszavonult.

1905-ben a Magyar Hírlap felkéré- sésre megírja naplóba oltott emlékiratait, amely naiv szemléletével is igen fontos kordokumentum. Szinte hihetetlen az az alázat, amely jellemezte a magyar színház egyik legnagyobb alakját, akiről már életében teret és színházat neveztek el. Szinte egy rossz szava, sunyi gondolata nincs senkiről, s igen jó szemmel fedezi fel utódait, Küry Klárát, Pálmay Ilkát s az akkor még igen kezdő Fedák Sárit. Naplóját 1987- ben ismét kiadta a Gondolat Kiadó Csülag Ilona értő felvezetésével. Ahogy neki nem volt rossz szava senkiről, őt is imádta mindenki. Színészek, írók, költők vetekedtek kegyeiért, Ady Endre is gyönyörű verset ír hozzá: „Oh, be nagyon kellett, // Oh, be nagyon kellett ez a csodaasszony, // Hogy ebből a földből életet fakasszon // S magyar legyen értünk, // Szépséges nagyasszony, // Mi szent magyar vérünk, a mi tisztább vérünk: // Ha itt több lesz a vér, ha itt több lesz a hit, // Teáltalad élünk, // Ezer év múlva is Terólad mesélünk!...”

A Taps Színészmagazin különszám- mal tiszteleg a nemzet két nagy színésznője előtt. Rimaszombat városa egész napos megemlékezést tart holnap, s az Irodalmi Kávéház felveszi Blaha Lujza nevét.

Temetése Kossuth és Jókai temetéséhez volt mérhető. Az ablakokat, a háztetőket, de még a fákat is ellepte a gyászolók sokasága. „Színpadi hercegek! Katonák, nép, sorakozzatok!... Királynőt temetünk most” - búcsúzott tőle Beöthy László. S végül idézzük ide az alig néhány hónappal később távozó nagy pályatárs, Jászai Mari búcsúzó versikéjét: „Ne búcsúzz, ne búcsúzz, édes szavú // összhang, fáj ez neked is, nekünk is. // Hát búcsúzik a pacsirta? Csak elhallgat, // ha dalát eldalolta és mi várjuk mindenik tavasszal // S hazádban az ifjú és leány, mikor hallgatja a csalogányt // azt mondja, csitt, csitt, // szívem. Blaháné lelke száll közöttünk // Míg csalogány dalol, neved élni fog.”