Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)

2000-09-29 / 224. szám, péntek

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 29. KOMMENTÁR A Világbank főkönyve TÓTH MIHÁLY Hadd ne próbálkozzam a lehetetlennel, annak számszerűsítésével, hogy a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank „részvényeseinek” prá­gai tanácskozása ellen tüntetők között hány volt az olasz, a magyar, a dél-afrikai. Arról is nehezen lehetne statisztikát készíteni, hogy a 5-12 ezerre becsült tiltakozó között mekkora volt azok részaránya, akik nem a balhé kedvéért utaztak el Seattle és Davos után Prágába is, ha­nem valamilyen konkrétan körvonalazható eszmétől vezérelve. A glo­balizáció francia ellenzőinek indítékait nem ismerjük, mint ahogy az Ausztráliából vagy Mexikóból érkezőkéit se. Szlovákiai magyarként viszont a földrajzi és a sorsközelség okán ismerjük azokat, akik Szlo­vákiában és Magyarországon radikálisan tamáskodnak, ha azt hall­ják, globalizáció vagy egyesült Európa. A két nemzetközi pénzügyi szervezet agytrösztjében feltehetően nem csak bankárok foglalnak helyet, hanem a reálszférától távolabbra eső tudományok művelői is. Ennek is a következménye, hogy a második világháború utáni évtize­dekben a két világrendszer versenyéből nem a kaszárnyái fegyelmet tartó kommunizmus került ki győztesen, hanem a piac láthatadan ke­zétől vezérelt, látszólag kaotikus kapitalizmus. A szlovákiai magyar kisebbség figyelmének homlokterében álló két országban a valutaa­lap és a Világbank ellenzői két, egymástól teljesen különböző alapál­lásból fogalmazzák meg kritikájukat. Az egyik tábor reprezentánsai nemzeti jelszót véstek a prágai heppeningre küldött tagjaik transzpa­rensére. E jelszó mögöttes jelentése az volt, hogy a globalizáció meg­valósulása veszélyezteti mind a szlovák, mind a magyar mélynemzeti törekvéseket; Zsolna felől nézve lehetedenné teszi a csallóközi ma­gyarok elszlovákosítását, budapesti szélsőjobboldali szemszögből pe­dig Besztercebánya magyar várossá tételének eszméjét. A Világbank imaginárius főkönyvében bizonyára tételként szerepel a nagyszerb álom, a szlovák idegengyűlölet, a magyar irredentizmus. Noha szá­molnak velük, naponta éreztetik, hogy egyiket sem szeretik ott, ahol dollármilliárdokról döntenek. Mint ahogy a Világbank és a Nemzet­közi Valutaalap bírálóinak másik csoportját, a szociális indítéktól ve­zérelteket se foglalják imájukba. Mégis, a hazafias bírálók és a munka vüágából érkező kritikusok között van egy nagy különbség: remény van arra, hogy az utóbbiakat, a XX. századi „géprombolókat” sikerül megszelídíteni, a hazafiak domesztikálása reménytelen vállalkozás. CLOSSZA Ócska trükk BUCHLOVICS PÉTER A Nagy Manipulátor ígért már itt Svájcot, de közben Lexával Moszkvában hajbókolt, nehogy elveszítse hatalmát. Anno még szerette a magyarokat, de mivel nem használhatta őket toalettpa­pírként, rögvest átcsapott mély nemzetibe, és csak a hosszú nevű magyar mozgalmárok hódoltak neki, de ezzel sem sikerült kinyír­nia az MKP-t. Miután 98-ban a társadalom elküldte őt a szemét­dombra, sokáig nem mutatko­zott, csak itt-ott üzengetett, mint valami szirén. Ám újabban me­gint játssza a demokratát, az ál­szerényt, virágcsokrokat küldöz­get az elnöknek, és százezredszer is megfogadja, hogy jó kisfiú lesz. Talán még pozíciót sem akar töb­bé, csak referendumot, de azt na­gyon. Annyira, hogy most a ro­mákat is megszólította a siker ér­dekében, ugyan már működje­nek együtt a HZDS-szel. Mivel ál­landóan hazudik, aki lepaktál ve­le, elveszett. Gondolom, ezt má­ra a romák is felfogták. Miért higgyenek neki, ha legutóbb a parlamentben Móricot épp a HZDS védte meg a leginkább. Jelzésértékű az is, hogy Milose- vicsnél kik tették tiszteletüket a napokban: Zsirinovszkij, a szlo­vák kommunisták, az SNS, vala­mint Fico követe, aki azt állítja, magánemberként volt ott. Máso­kat Szlobo be sem engedett az országba. Meciar nem küldött ki senkit, mondván, a választások Jugoszlávia belügyének tekinten­dők. Ó igen, de emlékszünk még rá, amikor éppen ő ölelgette Mi- losevicset, képletesen vagy ud­vartartásán keresztül, netán kor­mányának kulturális és oktatási miniszterei rohantak Bukarestbe, Belgrádba kis elvtársi cseveré- szésre, hogy miként kéne a nem­zetiségi kérdést megoldani sovén módra. Meciar szereti Iliescut és Milosevicset is, akárhogy tagad­ná. Politikai módszerei hasonló­an balkániak, hatalommániájuk közös. És még valami összeköti őket: az iszonyatos cinizmus, hogy nem hisznek semmiben és senkiben, álnokok és önzők. Mi­helyt tér és lehetőség adódik, át­gázolnak mindenkin. De az idő ellenük dolgozik, immár Jugo­szláviában is. Az időt nem tudják legyőzni és prostituálni. A hazafi- ságról zokogó csirkefogóknak előbb-utóbb befellegzik. Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (58238322, fax: 58238321) Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Gágyor Aliz - politika (58238311), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Tallósi Béla - kultúra (58238313), Urbán Gabriella - panoráma, téma (58238339), Fábián Éva - régió (58238310), Tomi Vince - sport (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0949/6382806, Kassa: 095/6002248, Rimaszombat: 0866/5684214, Rozsnyó: 0942/7329424, Komárom: tel., fax: 0819/7704200, Nyitra: 087/6522543. Kiadja a Grand Press Rt. és a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1, 811 09 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Ziacik - kereskedelmi osztály tel.: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 58238322, fax: 58238321, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 58238324, fax: 58238326 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051, 52921372, E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: Kovácska 28,095/6709548, 6709559, fax: 095/6709558. Nyomja a CONCORDIA KFT., Bratislava. Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Grand Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: Versus Rt., ES-vyvoz dacé, Kosická 1, 813 80 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 179/93 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem órzünk meg és nem küldünk vissza. E-mail: redakcia@ujszo.com A tábla mutatja az utat. Bár tegnap váratlanul véget ért a Világbank és a valutaalap közgyűlése, a glo- bofóbok még munkát adnak a rendőröknek. (CTK) TALLÓZÓ NOVY CAS Alexander Rezes volt miniszter és privatizőr kegyelmet kér a köztár­sasági elnöktől rossz egészségi áll­apotára hivatkozva. A szlovák poli­tikai élet újabb tragikomédiája kez­dődik ezzel. Schuster megint alibis- ta módon viselkedik. Bár egyedül az ő kezében van a döntés joga, kikéri a legfőbb ügyészség véleményét, amely viszont az illetékes egészség- ügyi szervek véleményére vár, akik pedig csak akkor képesek megvizs­gálni Rezest, ha hazatér a spanyol tengerpartról. Azonban nincs vége a tragikomédiának. Rezes ugyanis nem olyan komoly vádak ügyében kéri a kegyelmet, mint adócsalás, hanem csak a banális, tulajdonnal való visszaélés bűntettében. S ne fe­ledjünk, arról az emberről van szó, akit szívproblémái nem akadályoz­tak abban, hogy Meciar legnagyobb privatizőre legyen. Akkor sem szúrt a mellkasa, amikor futballcsapatot, repülőgépet és hasonló csacskasá- gokat vett csak azért, hogy megmu­tassa, ki az úr Kelet-Szlovákiában. Ha a reformok elmaradnának, és a bővítés megvalósulna, az Unión belüli döntéshozatali folyamatok lebénulnának Lengyelország térségünk kulcsa Az utóbbi hetekben több olyan esemény történt, amely ráirányította a figyel­met több, az Európai Unió­val kapcsolatos, gyakran égetőnek is nevezhető problémára. ONDREJCSÁK RÓBERT Elsőként említhető Günter Verheu­gen nyilatkozata, hogy az EU bőví­tése olyan kérdés, amelyben nem születhet döntés a polgárok meg­kérdezése nélkül, mint például az euró bevezetésekor történt. Ez a nyilatkozat nagy port kavart az Unión belül és kívül egyaránt, és a vezető európai politikusok elhatá­rolódtak a bővítési biztos kijelen­tésétől. Bár Verheugen azóta töb- bé-kevésbé kimagyarázkodott, nyilatkozata számos európai prob­lémára mutatott rá. Ezek közül az egyik legfontosabb az ún. demok­ratikus deficit kérdése. Az ennek kialakulását megelőző tényező a hatáskörök tagállami szintről kö­zösségi szintre való átruházása. A demokratikus deficit konkrétan azért jött létre, mert ez az átruhá­zás többnyire olyan hatásköröket érint, amelyek a tagállamok szint­jén a választott képviseleti szerv, a törvényhozás kompetenciájába tartoztak, de a közösségi szintre való átruházás után nem egy vá­lasztott testület - tehát nem az Eu­rópai Parlament - hatáskörébe ke­rültek. A szakpolitikák témaköré­nek gyors bővülése következtében az Európai Bizottság lett felruház­va nagyon komoly hatáskörökkel, tehát egy olyan testület, amelynek tagjait nem a polgárok választják, hanem a tagállamok kormányai delegálják, és amely nem felelős testület. Ezért éppen a bizottság és annak egyre szélesedő hatáskörei a fő céltáblájuk a demokratikus deficit bírálóinak az Európai Unió­ban. A tagállamok polgárainak gyakran erős euroszkepticizmusa nagyon sokszor a „brüsszeli bürok­rácia” és az azt leginkább megtes­OLVASÓI LEVÉL Minden földnek van gazdája Pavel Koncos földművelési mi­niszter egy ízben kijelentette, hogy nevesítetlen földek márpe­dig nincsenek, mert minden föld­nek van gazdája. Éppen ezért nem egészen értem, miért nem adják vissza nekik. Ha pedig ez mégsem igaz, akkor miért akadé­koskodik, ha a Magyar Koalíció Pártja ezeket az úgynevezett ne­vesítetlen földeket az önkormány­zatok tulajdonába akarja adni, s tesítő bizottság néha valóban át­láthatatlan és ellenőrizhetetlen te­vékenységéből táplálkozik. Ezen az állapoton valamelyest javítana, ha az intézményi reform során me­gerősödne a polgárok által válasz­tott Európai Parlament ellenőrző hatásköre a bizottság fölött. Az EU végrehajtó testületéként működő bizottság ténykedése így szükség­szerűen sokkal inkább ellenőrzés alatt lenne, ami mérsékelhetné a demokratikus deficitet bírálók ag­godalmát. Verheugen nyilatkozata természetesen nagy port kavart az EU-tagságra pályázó közép-euró­pai országokban is. Ha a bővítési biztos által közvetve javasolt nép­szavazás valóban megvalósulna, annak eredménye nem biztos, hogy kedvező lenne számunkra, fi­gyelembe véve, hogy az uniós ta­gországokban a bővítést támoga­tók aránya jóval 50 százalék alatt Varsó lemaradása a térség lemaradását jelentheti. van (fokozottan érvényes ez a két legnagyobb tagországra, Németor­szágra és Franciaországra). Bizta­tó lehet viszont, hogy az uniós ta­gországok vezetői egyértelműen hitet tettek a bővítés mellett. Ha a bővítésről beszélünk, a közép-eu­rópai térség csatlakozni kívánó or­szágainak polgárait és vezetőit leginkább foglalkoztató kérdés az időpont: mikor válhatnak az Euró­pai Unió tagjaivá ezek az orszá­gok? Ismeretes, hogy sem a tagál­lamok vezetői, sem az Unió tiszt­ségviselői és diplomatái nem jelöl­ték meg eddig hivatalosan a dátu­mot, mindössze abbéli kívánsá­guknak adtak hangot, hogy az EU- nak 2002-re fel kell készülnie új tagok befogadására. Akkorra be kell fejeződniük az Unión belüli in­tézményreformoknak, ami nélkül a bővítés egyszerűen elképzelhe­tetlen. Ha a reformok elmaradná­nak, és a bővítés megvalósulna, az hajlandó még a kormány stabili­tását is kockára tenni. Érdekes to­vábbá, hogy ebben a kérdésben csodálatos módon egymás nyaká­ba borul a kormánykoalíció szlo­vák része és az ellenzék. Nem vé­letlenül. Pedig az MKP törvényja­vaslata egyaránt vonatkozna Szlovákia összes önkormányzatá­ra. Malíková Csacájára éppúgy, mint Koncos vagy Meciar szülőfa­lujára. Koncosnak csak az nem tetszik, hogy Dél-Szlovákiában is az önkormányzatok kezébe kerül­nének azok a mit tudom én, mi­lyen földek, amelyeket a hírhedt benesi dekrétumok vagy a nem kevésbé ocsmány és törvényellen­Unión belüli döntéshozatali folya­matok lebénulnának (már most gyakran akadoznak). Tehát a sor­rend világos és teljesen érthető: először a reformok, aztán a bőví­tés. Ezzel kapcsolatban a legna­gyobb probléma, hogy a csatlakoz­ni kívánó országok egyenként, fel- készültségük szintje alapján vagy csoportban csatlakozzanak-e az Unióhoz. Az egyéni megközelítés legnagyobb szorgalmazói termé­szetesen a tagságra legfelkészül­tebb országok, például Magyaror­szág vagy Szlovénia, amelyek kép­viselői gyakran hangoztatják, nem kívánnak a felkészületlenebb or­szágok miatt várni a csatlakozásra. Ki nem mondottan itt Lengyelor­szágról van szó, amely a felkészü­lésben lemaradt Magyarország mögött. Nem megkerülhető tény azonban, hogy Varsó a nyugat-eu­rópai kormányok szemében egyér­telműen a térség vezetőjének, mondhatni regionális hatalomnak számít (ennek bizonyítéka a Fran­ciaország, Németország és Len­gyelország alkotta weimari há­romszög), amelynek érdekeit ezért nem árt figyelembe venni, és amelyet nem igazán akarnának magukra haragítani azzal, hogy nem az elsők között csatlakozhat. Lengyelország mielőbbi belépésé­nek legnagyobb híve Németor­szág, amelynek gazdasági és geo­politikai érdekei egyaránt a len­gyel EU-tagság mellett szólnak. Az Unió másik vezető hatalma Fran­ciaország is inkább Varsó elképze­léseivel azonosul, tekintetbe véve a két ország közötti szoros törté­nelmi és kulturális kapcsolatokat, valamint egy új tényt, amely nem igazán kapott súlyának megfelelő visszhangot a sajtóban. Ez a fontos esemény az, hogy néhány hete Franciaország lépett elő az első számú külföldi befektetővé Len­gyelországban, amelynek gazda­sága magasan a legtöbbet termel a közép-európai térségben. Ez is jel­zi, a Közép-Európa iránt feléledt francia érdeklődést, azt, hogy a jövőben nem tekintik kizárólagos es kommunista fondorlatok alap­ján koboztak el jogos tulajdonosa­iktól. Itt nem hazudtolja meg kommunista mivoltát Koncos vagy Meciar elvtárs. Tény, hogy a szlovákok egytől egyig ki sem áll­hatják Benest - egyetemi éveim alatt többször szembesültem vele, amint a történelem egyik legna­gyobb gazemberének kiáltották ki, és igazuk volt -, de amikor a kártyája beillik játékba, akkor Be­nes szent és feddhetetlen. Mivel nem lehet valaki egyszerre szent és eretnek, és a demokratikus Eu­rópa valahogy nem képes lenyelni a benesizmust, s egyre erélyeseb­ben követeli, hogy diszkriminatív német érdekszférának a térséget. Az a tény, hogy Párizs a legna­gyobb befektető Lengyelország­ban, tovább erősíti a lengyel állás­pontot, hiszen a franciák ezután még inkább Varsó gyorsabb EU- tagságát fogják szorgalmazni Né­metországgal együtt. Ez pedig könnyen azzal járhat, hogy Buda­pest és a többi jobban felkészült or­szág kénytelen lesz bevárni a len­gyeleket. A következő Európai Uni­óval kapcsolatos hír az Ausztria el­leni szankciók feloldása. Az egész szankcióügy rendkívül ellentmon­dásos volt jogosságuk éppúgy kér­déses, mint következményeik. A meghirdetésükben vezető szerepet játszó Párizst valószínűleg leg­alább annyira vezérelték belpoliti­kai okok - a Le Pen vezette szélsőségesek -, mint az európai értékek megóvása miatti aggoda­lom. Mivel az Unió mint egész nem rendelhetett el szankciókat, ezért azokat a tagállamok léptették élet­be Ausztriával való kétoldalú kap­csolataikban. Figyelembe kell ven­ni azt is, hogy a tagállamok többsé­gének szocialista kormányzata van, amelyek szívesen törtek bor­sot a jobbközép Osztrák Néppárt orra alá. Végső soron az osztrák kormány a Szabadságpárt minden negatívuma ellenére törvényes vá­lasztások után alakult meg. Figye­lemre méltó viszont az is, hogy Eu­rópa elítélte a szélsőséget, vüágo- san elhatárolódott tőle, és hogy az egész ügy újra felszínre hozta az európai értékek, például a demok­rácia és az emberi jogok körüli vi­tát, amelyekre a jövőben az esetle­gesen szorosabb egységű Európa építhet. A szankciók nem érték el céljukat, a Szabadságpárt kiebru- dalását az osztrák kormányból (a cél jogossága megkérdőjelezhető volt, hiszen Ausztriában a demok­rácia szabályai be voltak tartva), viszont mindenki értésére adták - különös tekintettel a közép-és ke­let-európai országokéra -, hogy a szélsőség jelenléte egy ország kor­mányában, amely Európához akar tartozni, nemkívánatos. rendeletéit és a kommunizmus al­jas vagyonelkobzásait is helyez­zék hatályon kívül, erre előbb vagy utóbb sor kerül, és a nevesí­tetlen földek is visszakerülnek jo­gos tulajdonosaikhoz, vagy azok­nak az önkormányzataihoz, akik itt éltek és egyedül formálhatnak jogot az ősi örökségre. Koncos elvtárs az Állami Földalapnak (vagy másnak) akarja átpasszolni ezeket a földeket. Csakhogy mi már korábbi pártja majdnem fél évszázados rémuralma alatt szo­morúan tapasztaltuk, hogy közös lónak túrós a háta. Palágyi Lajos Dunaszerdahely

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom