Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)

2000-09-28 / 223. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 28. TÉMA: MAGYAR KURIÓZUMOK 19 Ezúttal a magyar múlt különös, olykor eléggé bizarr, olykor humoros eseményei, történetei és figurái közül válogattunk A történelem fintora és mosolya A magyar állam megalapítá­sának, a kereszténység felvé­telének és Szent István meg­koronázásának millenniuma valóban kiváló alkalom a ha­marosan véget érő évezred magyar vonatkozású törté­nelmi eseményeinek felidé­zésére és az együttgondolko­dásra is. LACZA TIHAMÉR Ezúttal azonban nem azokról a meghatározó személyiségekről lesz szó, akik irányt szabtak történel­münknek. A magyar múlt különös, olykor humoros eseményei és figu­rái közül válogattunk. Trócsányi Zoltán, a jeles magyar művelődéstörténész egyike volt a magyar kuriózumokat is gyűjtő toliforgatók nem túlságosan népes csapatának. Egyik könyvében né­hány lapnyi emléket állított a legna­gyobb középkori magyarországi szélhámosnak, Zömléni Gábor de­áknak, akinek törvénybe ütköző ténykedését a mai jogásznyelv okirathamisításként minősítené. Azokban az időkben, tehát az 1430- as és 1440-es években meglehető­sen zűrzavaros állapotok uralkod­tak Magyarországon. A_Zsigmond király halálát (1437) követő hét év alatt három királya is volt az or­szágnak, s miközben a magyar fő­urak egymással marakodtak, a ha­tárvidéken a törökök is egyre töb­bet kellemetlenkedtek. Ezeket a vi­szonyokat kihasználva a minden hájjal megkent Gábor deák olyas­Egy budai bíró és felesége (színe­zett tollrajz a 15. századból) mire vetemedett, amire csak a kirá­lyi kancellárián járatos embernek nyílt módja. Nem csekély összegért vállalta, hogy „gyorsított eljárással” adomány- és kiváltságleveleket sze­rez különböző nemesuraknak, akik már kezdtek belefáradni a hossza­dalmas ügyintézésbe. Összesen 29 okiratot állított ki (ezeket később Werbőczy Tripartituma is felsorol­ja), amelyekről csak a tüzetes vizs­gálat és az érintettek szembesítése után sikerült megállapítani, hogy koholmányokról van szó. Gábor deák tehetséges csaló volt: az egymást váltogató (sőt, a koráb­ban élt királyok) nevében kiadott és a kancelláriák pecsétjeivel „hitelesí­tett” okleveleket egymaga hamisí­totta, mesterkedéseiről a kedvez­ményezetteknek sem volt tudomá­suk. Az ügyre úgy derült fény, hogy a javadalmaiktól megfosztott özve­gyek és árvák panasszal fordultak a királyi udvarhoz a birtokaikat eltu­lajdonító főurak miatt. Ők viszont az okleveleket lobogtatva bizony­gatták, hogy nem önkényesen jár­tak el, hanem a király megváltoz­tathatatlan parancsa és akarata szerint. A nyomozás során kiderült, hogy minden vitás esetben Zömléni Gáborhoz vezetnek a szálak. A bir­tokhoz és kiváltságokhoz jutott vá­rosok, közösségek, illetve nemes­urak többsége egyértelműen iga­zolni tudta jóhiszeműségét, így a törvény keze csak Gábor deákra sújtott le: 1448-ban az ország fő­papjai, bárói és előkelőségei jelen­létében lefolytatott tárgyaláson a hamisított oldratokat megsemmisí­tették és a szélhámost kötél általi halálra ítélték. Az okirathamisító becsületére le­gyen mondva az utolsó szó jogán a következőket jelentette ki bírái Az okiratokat megsemmi­sítették, a szélhámost kö­tél általi halálra ítélték. előtt: „Mindazokat, melyeket felso­roltam, senki más nem, hanem csak én magam, Gábor készítettem. És tudja meg mindenki, hogy azokat nem az illetők koholtatták csalár­dul velem, akinek részére kiadtam, hanem én koholtam azokat álno- kul; és az illetők mindég azt hitték, hogy azok valódiak és igaz úton ke­letkeztek. Senki se gyanúskodjék tehát, hogy az említettekre nézve azok vétkesek lennének, mert nem az ő csalárdságukból, hanem az enyémből vannak.” A Zsigmond király (Dürer festmé­nyén) halálát követően zűrzavaros állapotok uralkodtak. Ezeket a vi­szonyokat használta ki a furfangos Gábor deák. (Arch.) Háromkirályok napján négy embert szurkáltak össze a királyi palotában. Véres farsang 1477-ben ÖSSZEÁLLÍTÁS Mátyás király és Beatrix házassága is nagy felhajtás közepette zajlott 1476 végén, minderről egy korabeli krónikás, Hans Seybold részletesen beszámolt. Egy idő után azonban megúnhatta már a véget érni nem akaró, fárasztó ünnepségeket a ki­rályi palotában és kilopakodott a vá­rosba, ahol az egyszerű nép a maga módján köszöntötte az ifjú párt, s mindezt összekapcsolta egy kis far­sangi mulatozással is. Seybold barát egyebek között feljegyezhette, hogy a behavazott budai utcákon a diá­kok eljátszották a lovagi tornák pa­ródiáját, miközben fahusángokkal csépelték egymást a polgárok nem kis derültségére. Ezek persze csak afféle ártatlan összetűzések voltak, legföljebb néhány kék folt emlékez­tetett a tréfás bajvívásra. De a kocs­mákban olykor véres eseményekre is sor került. Három borbélymester, akiket előkelőbben seborvosnak is nevezhetnénk, az elfogyasztott ha­talmas mennyiségű bor hatása alatt összeszólalkozott Mátyás király is­tállómesterével, aki külhoni lévén, nemigen ismerhette még a magyar virtust. De nem is maradt sok ideje eltűnődni rajta, mert a derék felcse­rek agyonverték. A csehek és az ola­szok sem adták alább, úgyhogy há­romkirályok napján négy embert szurkáltaík össze a királyi palotában. Később is sok a szúrt seb, de a köz­ben befagyott Duna is áldozatokat követelt. Hans Seybold feljegyezte például, hogy egy boroshordót szál­lító szekér alatt roppant be a jég. A hordó fennmaradt a vízen, egy lo­vast azonban örökre elnyeltek a ha­bok. A derék krónikás barát egy rendkívüli életmentést is megörökí­tett: az egyik jégvágó legény bele- pottyant a vízbe, de szerencséjére a másik léknél ismét kibukkant a feje. Erre egy társa megragadta az üstö­kénél és kiráncigálta őt a jeges víz­ből. A budai farsangok idején nem­csak az emberek mérték össze ere­jüket, hanem a kakasok is. Minder­ről 1514 vízkeresztjén Vadianus hu­manista számolt be bécsi barátjának egy levélben: „Budán végignéztünk egy kakasviadalt, amelyet itt meg­határozott napokon a nézők türel­metlen követelésére mutatnak be.” Vadianus egy levélben számolt be a budai kakasviadalokról Bethlen Gábor megmutatta messziről érkezett arájának, Brandenburgi Katalinnak, hogy az erdélyiek is tudják, milyen az európai szokás Dínomdánom, eszem-iszom, fejedelmi lakodalom FELDOLGOZÁS Ráth-Végh István, az ismert műve­lődéstörténész figyelme sok min­denre kiterjedt, s érdekes kurió­zumgyűjteményében sok tucatnyi oldalt szentelt a fehér asztal örö­meinek is. Egyik-másik nagy trakta részletes leírása joggal ejti ámulat­ba az olvasót, de legalábbis mo­solyra készteti. A nem magyar vo­natkozású lakomákat most mellőz­ném, bár ezekből is összegyűlt egy csokorra való, lássunk inkább né­hány hazai példát. Gróf Thurzó Szaniszló galgóci ura­ság 1603. január 1-én a következő „szerény” ételsorral adta meg a módját az új esztendő köszöntésé­nek. A18 fogásos ebéd fennmaradt leírása tormás tehénhússal kezdő­dött, majd a mézelt tésztába bújta­tott kappan következett, amit kol- bászos leves, sózott kecsege, gyü­mölcsös lében lubickoló hódfark, indiai tyúk (magyarán: pulyka), tejbe áztatott borjúbél, borsozott báránytüdő, sült lúd, disznóhússal vegyített aprómadár stb., stb. köve­tett. Volt az asztalon bélés ostya és apró pástétom is. Miután ezt az ebédet elfogyasztották, szusszan­tak egyet, majd nekiláttak a 18 fo­gásos vacsorának, amelyen egye­bek között efféle ínyencségek sze­repeltek: lúd rántott liszttel, vag­dalt kappan, borsozott viza, kecse­ge éles lével, tehénhús petrezse­lyemmel, vajas fánk, szilvatorta és nyúl fekete lében. Mint a kimuta­tásból a továbbiakban kiderül: ez a lakoma szűk családi körben zajlott, ezzel magyarázható például, hogy csupán 25 font tehénhúst használ­tak fel, ami mai mértékkel kifejez­ve 10 és fél kiló marhahúsnak felel meg. Egy fejedelmi esküvői lakoma azért egészen más. A népes ven­dégsereg több napon át, de sokszor hetekig ünnepelte az ifjú párt, s eb­ben a nagy munkában bizony elég­gé megéhezett és megszomjazott. Nem csoda, ha a végelszámoláskor mázsákban és hektoliterekben mérték az elfogyasztott ételek és italok mennyiségét. Amikor Beth­len Gábor másodszor házasodott, meg akarta mutatni messziről ér­kezett arájának, Brandenburgi Ka­talinnak, hogy Erdélyben is tudják, mi az európai szokás. Német sza­kácsot bízott meg az ünnepi asztal feldíszítésével és az ételsorok ösz- szeállításával. Csupán ízelítőül ra­gadunk ki néhány megvalósult „inventiót”, amely a derék német konyhaművész ízlését tükrözi. „Három kősziklák, ketteje öreg, egyik kicsiny, mindenféle állatok­kal rakva. 3 torony bástyákkal, kü- lön-külön forma papirosokból csi­náltatván. 4 nyári kertek külömb- külömbféle vadakkal megrakva. 12 apró oroszlánok. 20 elefántok, me­rő viaszból. 12 tengeri csudák, leá­nyok és asszonyok viaszból. 13 Szent György képei, viaszból stb.” Volt még az asztalokon 12 sárkány, 15 német emberforma, farsangi maskarában, 12 szarvasfejű és em­bertestű Acteon, 11 szerecsen asz- szony, 15 fegyveres lovas és 503 gyümölcsfa birsalmával, dióval, spanyolmeggyel és más gyümöl­csökkel feldíszítve. Anyaguk papír és viasz volt. Persze ennyi csoda láttán az ember még inkább meg­éhezhetett, ezért röviden ismertet­ném a fura díszletek között feltálalt ételcsodákat is. íme: 10 páva, pás­tétomban, tollasán; 125 indiai tyúk (vagyis: pulyka) pástétomban, bő­re tollasán; 123 fajdtyúk pástétom­ban stb. A pástétom, úgy tűnik, igen népszerű lehetett, mert a fel­sorolás tartalmaz még 125 nyulat, ugyanannyi szarvast és 126 csukát is - pástétomban. Az egykori koronázó városban, Po­zsonyban is rendeztek időnként hatalmas eszem-iszomokat. III. Károly 1712-es koronázásakor egy röpirat lajstromba foglalta a nagy ünnepség látványosságait. Három asztal köré komponálták az egé­szet. A főasztalon a béke temploma volt látható, amely cukorból ké­szült és tömör cukorból faragott nyolc oszlopon nyugodott. Négy oldalán négy diadalkapu nyílott, ezek fölött két-két nimfa őrködött. A templom belsejében a magyar korona pihent egy diadalkocsin, különleges megvilágításban. A má­sodik asztalon Salamon királyt és Sába királynőjét ábrázolták, a har­madikon pedig Szent Istvánt, aki trónján ült, két angyal hozta a ko­ronáját, a trónhoz vezető lépcsőn pedig a szerencse istennője állt és bőségszarujából aranyat, ezüstöt, drágaköveket szórt a ldrály elé. Bethlen Gábor (ismeretlen festő korabeli olajfestménye) Magyar rekorder A világ legöregebb katonája Sokféle világelsőség fűződik a ma­gyarok nevéhez. Magyar ember - Puskás Tivadar - találmánya volt a telefonhírmondó; egy Makóról el­származott 26 éves fiatalember, Ga­lamb József lett a Ford-művek első főkonstruktőre, Bíró László József­nek köszönhetjük a valóban műkö­dő golyóstollat, amellyel még Ma­gyarországon kezdett el kísérletez­ni, de végül Argentínában szabadal­maztatta. S ha már Argentínában járunk, nem feledkezhetünk meg Orosz László jezsuitáról sem, aki az első argentin nyomdát alapította az 1760-as években. A televízió kap­csán két nevet is említhetnék: Mi­hály Dénesét és Goldmar K. Péterét; Bródy Imre szerkesztette meg az el­ső kriptontöltésű, kettősspirálos iz­zólámpát, a számítógépeket pedig el sem tudnánk képzelni Neumann János nélkül. A felsorolást persze még folytathatnánk. Most éljük be egy kuriózummal, melynek Ráth- Végh István járt utána. Furcsa dolgok, hihetetlennek tűnő történetek sorjáznak szép rendbe rakva Ráth-Végh könyveiben; ott ol­vastam Skultéty Lászlóról is, aki 81 évig volt aktív katona. A jeles műve­lődéstörténész először a külföldi re­kordereket vette számba, és kiderí­tette róluk, hogy egyikük sem töltött olyan hosszú időt a kaszárnyákban és a csatamezőn, műit a felvidéki származású Skultéty, aki 1750-ben, 15 évesen lett a Hadik-huszárezred katonája. Harcolt a poroszok, a franciák és a törökök ellen, utolsó sebét is az oszmánok elleni csatá­ban szerezte 53 éves korában. De katonai pályafutása ezzel nem ért véget, mert hősiesen küzdött Napó­leon gránátosai ellen is, csak éppen a golyók sohasem találták el. Hu­szonnyolc éven át közlegényként szolgált, tizedessé 1778-ban léptet­ték elő. Tizenegy évvel később Belg­rad ostrománál olyan példamutató­an küzdött, hogy kinevezték az ez­red zászlótartójává. Kométásként szolgált aztán még több mint 40 éven át. Az obsitot 1831-ben kapta meg, amikor ezredét Újaradról más­hová vezényelték, s az ő szolgálatai­ra már nem tartottak igényt. Ennek nagyon prózai okai voltak: a 96 éves Skultéty László már nem tudott olyan gyorsan felpattanni a ló hátá­ra, mint társai. Végleg meg kellett válnia az ezredzászlótól, amelyenek pedig ő viselte a gondját, háború­ban és békében egyaránt, 42 éven át. Leszerelését alig néhány hónap­pal élte túl. Eszterházy Vince hu­szárezredes állíttatott neki az újara­di temetőben síremléket, amelyre magyarul ráírták azt is, hogy 81 évig szolgált és 22 háborút harcolt végig. „Életének az volt a legkedve­sebb epizódja” - úja Ráth-Végh -, „amikor Ferenc császár tisztté akar­ta kinevezni. A vén fiú megsodorta a bajuszát és azt felelte, hogy már ő csak inkább megmaradna kornétás- nak, mert a zászlót, a zászlót nem lehet otthagyni. Ez lehetett Magya­rországon az utolsó tiltakozás egy kinevezés ellen.” (L. T.) Gróf Hadik András, a 18. század sikeres magyar hadvezére Az oldalt írta Lacza Tihamér, a Szlovák Rádió magyar adásának munkatársa Mátyás király 1488 - Országos Széchényi Könyvtár, Budapest

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom