Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)

2000-09-05 / 204. szám, kedd

1(1 Politika ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 5. Változás a főkapitányságon Pozsony. Új helyettese van az országos rendőrfőkapitánynak Ludovít Zapletaj ezredes sze­mélyében, akit Ladislav Pittner belügyminiszter nevezett ki. Zapletaj elődje, Jozef Petrás felmentését kérte a funkció­ból, és távozott a rendőrség kötelekéből is. (TA SR) Agyonvertek egy hajléktalant Pozsony. A rendőrség őrizet­be vett tegnap egy 22 és egy 24 éves férfit, akik alaposan gyanúsíthatok azzal, hogy va­sárnapról hétfőre virradó éj­szaka agyonvertek egy fővá­rosi hajléktalant. A szeren­csétlent néhány perccel éjfél után állították meg azzal, hogy van-e cigarettája, majd nekiestek, és agyba-főbe ver­ték. Az illető sérüléseibe a helyszínen belehalt. (SITA) Ismét F-16-osok az Erdőháton Kuchyna. Jövő hétfőtől 14 napon át ismét amerikai ka­tonák gyakorlatoznak majd a kuchynai légilaktanya terüle­tén és a lőtéren, idén már harmadszor. Ezúttal az ame­rikai légierő olaszországi, avianói bázisáról érkezik 13 F-16-os vadászgép és mint­egy kétszáz katona, a gyakor­lat során nem használnak éles lőszereket. (SITA) TA SR-felvétel Pokolgép a repülőtéren Pozsony. A rendőrség tegnap számolt be arról, hogy még szombaton robbanószerkeze­tet fedeztek fel a pozsonyi reptér főbejáratának közelé­ben, egy bádogládában. Miu­tán a tűzszerészek megvizs­gálták az ipari robbanóanya­got és a gyújtószerkezetet, ki­derült, hogy a szerkezet működésképtelen. Alaposan átvizsgálták a reptér vala­mennyi zugát, de további po­kolgépet nem találtak. (SITA) Nyugdíjas a Vágban Illává. 64 éves férfi holttesté­re bukkantak vasárnap a Vág­ban, Illává közelében egy vízi erőműnél. A megfulladt nyugdíjast később szomszéd­ja azonosította, holttestét a generátor rácsozata fogta fel. Erőszakra utaló nyomokat nem találtak testén. (TA SR) Roma egyetem Kassán Kassa. Gejza Adam, a Nemzet­közi Roma Unió (IRU) ve­zetőségének szlovákiai tagja úgy véli, egy év múlva meg­kezdhetné működését Kassán a román nemzetközi egyete­me. A tervek szerint a világ műiden tájáról érkeznének ide romák tanulni, az egyetemhez szükséges mintegy 45 millió dollárt pedig a Világbank, az európai szervezetek és a roma holokauszt alapítvány biztosít­hatná. (SITA) Népszavazások Szlovákiában - eddig egy sem volt érvényes a három közül Drága mulatság az eredménytelen népszavazás Ma dönt az államfő Kiírom, de nemhogy elmentek - mintha ezt mondaná az államfő (TA SR) Félmilliárd az ablakban Pozsony. Rudolf Schuster köztársasági elnök ma jelen­ti be, hogy eleget tesz-e az ellenzéki pártok legújabb népszavazási kezdeménye­zésének, azaz kiírja-e a refe­rendumot. A felmérések sze­rint a népszavazáson a la­kosság mindössze a 29 szá­zaléka venne részt. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Szlovákiában még sosem sikerült érvényes népszavazást tartani az alacsony részvételi arány miatt; eddig háromszor rendeztek refe­rendumot. Az elsőt 1994 októberében röviddel a parlamenti választások előtt a tör­vényhozás egyetértett a Ján Lupták munkáspárti vezér által szorgalma­zott népszavazás kü'rásával. A kér­dés így hangzott: elfogadjon-e a parlament törvényt, mely köte­lezővé tenné a privatizációban fel­használt pénzek eredetének felül­vizsgálását. Szlovákia első referen­duma az alacsony, 20%-os részvéte­li arány miatt érvénytelen volt. 1997 májusában a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) ka­röltve Michal Kovác államfőt meg­bízta, írjon ki népszavazást annak eldöntésére, támogatja-e a lakosság az ország NATO-csatlakozását, e- gyetértenek-e azzal, hogy Szlovákia területére atomfegyvereket telepít­senek, illetve katonai bázisokat hoz­zanak létre. Ezzel egy időben az ak­kori ellenzék a közvetlen államfővá­lasztás érdekében 521 ezer aláírást gyűjtött össze. A köztársasági elnök úgy döntött, a lakosság egyszerre határozzon a két kérdésben, ám Gustáv Krajéi belügyminiszter az utolsó pillanatban közbelépett, és a szavazólapokon nem jelent meg az államfőválasztással kapcsolatos kérdés. A központi népszavazási bi­zottság megállapítása szerint a nép­szavazás ezzel meghiúsult. Michal Kovác távozása után az államfői jog­köröket Vladimír Meciar kormányfő vette át, és amnesztiában részesítet­te azokat, akik meghiúsították a népszavazást, Gustáv Krajci ellen mégis eljárást indítottak, melyet a közelmúltban le kellett állítani. A harmadik referendumra 1998 szeptemberében került sor, egyi- dőben a parlamenti választásokkal, ismét a HZDS kezdeményezésére. A kérdés az energetikai vállalatok pri­vatizálásának megtiltására vonat­kozott. Viszonylag rövid idő alatt a mozgalom 620 ezer aláírást gyűjtött össze. Az államfői jogköröket gya­korló Vladimír Meciar a választások napjára írta ki a referendumot, amely az alacsony részvételi arány miatt eredménytelen lett. Rudolf Schuster államfő ma jelenti be, hogy sor kerül-e az ország törté­netének negyedik referendumára. Vladimír Meäar februárban ismer­tette Rudolf Schusterrel a javasolt népszavazási kérdést, amely így hangzik: az 1998-ban megválasz­tott parlament választási ideje a par­lamenti választások napjával ér vé­get, melyekre a referendum ered­ményeinek kihirdetése után 150 na­pon belül kerül sor. A lakosságnak azt kell eldöntenie, támogatja-e az előrehozott választásokat. A petíci- ós bizottság augusztusban adta át az államfői hivatalnak a 697 900 aláírást tartalmazó petíciós ívet. Schuster álláspontja, hogy a kérdés nem ütközik az alkotmánnyal, feb­ruár óta nem változott. Ha Schuster a referendum kiírása mellett dönt, a népszavazásra no­vember 11-én, 18-án vagy decem­ber 2-án kerülhet sor. A HZDS sze­rint a november 18-a a legelfogad­hatóbb. A népszavazás akkor lesz eredményes, ha a lakosság több mint fele véleményt nyilvánít, vagyis több mint kétmillió válasz­tásra jogosult polgárnak kellene rajta részt vennie. TA SR-JELENTÉS Pozsony. - Az eddigi eredményte­len népszavazások, melyekből kettőt a HZDS kezdeményezett, hozzávetőleg félmilliárd koronájá­ba kerültek az adófizető állampol­gároknak. Ez a mostani további 150-200 millió koronát jelent, amit például az iskolaügyre, vagy az egészségügyre lehetne fordítani ­SITA-HÍR Pozsony. A szlovákiai bírók társu­lása (ZSS) támogatja Harabín me­nesztését a Legfelsőbb Bíróság élé­ről, mert a „Stefan Harabin levál­tására tett javaslat a legfőbb bíró tevékenységének logikus követ­kezménye”. A társulás kezdemé­nyezni fogja, hogy utódja megvá­lasztásáról ne a koalíciós tanács politikai szervei döntsenek.- Harabin megosztotta a bírákat, tevékenysége nem az etikai érté­kek védelmére, tiszteletben tartá­sára és érvényesítésére irányult, TA SR- és ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Andrea Vadkerti, a Mar- kíza televízióból elbocsátott nép­szerű hírolvasó tegnaptól a Slavia Capital Rt. szóvivője. A Slavia Capital az egyik legna­gyobb szlovák pénzügyi tanácsadó cég, a Deutsche Bank szlovákiai partnere. Az 1998-as kormányvál­tás után több esetben is a kliente- lizmus gyanúja vetődött rá, főleg miután elterjedt, hogy anyagilag támogatta az SDK kampányát. A sajtó legtöbbet a Gabriel Palacka volt közlekedési és távközlési mi­niszter idején kiírt, de vitatott lefo­lyású pályázatokkal kapcsolatban emlegette. Egyébként az SC volt a Szlovák Távközlési Vállalat privati­zációs tanácsadója, ezért több mint félmilliárd korona bevétele volt. A Markízában Pavol Rusko július 12-én mondott fel azonnali hat­állyal Vadkertinek, a hivatalos in­doklás szerint vállalkozói aktivitá­sai sértették a Markíza érdekeit, a háttérben azonban valószínűleg az jelentette ki a TWist rádióban Pavol Hrusovsky (KDH), a parlament al- elnöke. Vitapartnere, Augustin Ma­rián Húska (HZDS) részvételre bíz­tatta a lakosságot, függetlenül at­tól, hogy igennel vagy nemmel sza­vazna. Kijelentette, pártja meghaj­lik majd a nép akarata előtt, tiszte­letben tartja a népszavazás ered­ményét, és eredménytelen referen­dum esetén vállaja a felelősséget. hanem kimerült az anyagi követe­lésekben - jelentette ki a társulás alelnöke. Anton Jacek szerint Ha­rabin már egy évvel ezelőtt elve­szítette a ZSS bizalmát, amikor sa­ját jogköreinek megerősítését a- karta elérni. A bírák politikai érdekeltségeit is a legfőbb bíró szemére vetik, no­ha Harabin a bírói hatalom füg­getlenségének megerősítését kö­veteli. A társulás nézete szerint kijelentései nem szakmai, hanem politikai indíttatásúak, és fellépé­sével Harabin sokszor sértette a bíróság érdekeit. áll, hogy Andrea élettársa, Martin Lengyel, aki közel két évig Mikulás Dzurinda szóvivője volt, egy új hír­televízió beindítását tervezi. A té­véből való távozása után Vadkerti kilépett a Markíza Alapítvány fel­ügyelőtanácsából is, de a jótékony­kodásra a jövőben is időt kíván sza­kítani, már megegyezett a Szlová­kia Gyermekeiért Alapítvánnyal. Archív fotó Tavaly nemet mondott Meciarnak Pozsony. Elnöklésének kezdete óta Rudolf Schusternek már a má­sodik népszavazás kiírásáról kell határoznia. Az elsőt is a HZDS kezdeményezte, a kisebbségi nyelvek hivatalos érintkezésben való használatának megtiltásáról, valamint a stratégiai vállalatok pri­vatizálásának befagyasztásáról kellett volna dönteni. 1999 augusz­tus 24-én az elnök úgy döntött, nem ír ki erről népszavazást, mert az alkotmánysértő lenne. (SITA) Beleszólna az utód kijelölésébe a szakmai társulás A bírók Harabinról Vadkerti Andrea a Slavia Capital Részvénytársaságnál Hírolvasóból szóvivő MAGYARORSZAGI SZMOT-OSZTÖNDÍJASOK Budapest. A Szlovákiai Magyar Ösztöndíj Tanács (SZMÖT) a Ha­táron Túli Magyar Ösztöndíj Ta­nács (HTMÖT - Oktatási Miniszté­rium, Budapest) megbízásából pá­lyázatot hirdetett a magyarországi felsőoktatási intézményekbe fel­vett szlovák és cseh állampolgársá­gú magyar hallgatók nappali tago­zatos és posztgraduális tanulmá­nyainak, valamint magyarországi tudományos kutatások és rövi- debb-hosszabb magyarországi ta­nulmányutak támogatására a 2000/2001-es iskolai évben. A teljesképzési pályázatok rangso­rolásakor a SZMÖT előnyben ré­szesítette a szlovákiai magyar taní­tási nyelvű középiskolákban érett­ségizett és egyetemi képzésre je­lentkezőket, a tanári szakokat, a szlovákiai egyetemeken nem hall­gatható akkreditált nappali egye­temi szakokat, valamint a hiány­szakmának számító egyetemi sza­kokat. A pályázatok értékelésénél főleg a középiskolai tanulmányi eredmények, a nemzetközi és or­szágos TDK verseny-eredmények, a felvételi vizsgák eredményei, il­letve a választott szakok preferen­ciái voltak mérvadók. A pályázati versenyben kizáró ok volt, ha a pá­lyázó nem érte el az államilag tá­mogatott képzéshez szükséges fel­vételi pontszámot, teljes képzés­ben magyar vagy szlovák szakra ill. ezek más szakokkal való párosí­tásaira jelentkezett, hiányos vagy valótlant állító volt az űrlapja. A teljes nappali képzésre összesen 187 pályázat érkezett, 124 felsőok­tatási tanulmányokra. A pontrend­szer szerint rangsorolt SZMÖT- javaslatot a HTMOT felülbírálta és korrigálta. A 20-as keretből a ha­zatérés szempontjából tapasztala­tilag hátrányos szakok (pl. jog) ill. a Magyarországon érettségizettek pályázatait törölte. A Magyaror­szágon tanuló határon túli magyar hallgatók ösztöndíjazásával kap­csolatos feladatokat az Oktatási Minisztérium háttérintézménye­ként a Márton Árön Szakkollégi­um (1037 Budapest, Kunigunda útja 35, tel.: +36/1/368-88-60, e- mail: hali@mad.hu ) látja el. Az új teljesképzési ösztöndíjasoknak 2000. szeptember 14-17. között a Pécs melletti Sikondán ingyenes gólyatábort rendez. Ekkor kerül sor az ösztöndíjszerzódések aláírá­sára, amelynek elmulasztása a fris­sen szerzett ösztöndíjas státus megszűnését vonja maga után. Egy ill. két félévre terjedő részkép­zésre 34 pályázat érkezett be, kö­zülük 32 a téli szemeszterre szólt, 2 pedig az egész iskolai évre. A nyári szemeszterre még lehet pá­lyázni, a beküldési határidő 2000. december 15. A hároméves doktori (PhD.) kép­zés kategóriájában 18 jelentkező közül 10 kapta meg az ösztöndíjat. Magyarországi tudományos kuta­tásokra, rövidebb-hosszabb ma­gyarországi tanulmányi utakra 11 pályázó jelentkezett. Közülük 9-en 6 hónapra, 1 pedig három hónapra kapott ösztöndíjat. TELJESKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJAS­OK: Ács Mónika, pszichológia, Sze­gedi E. BTK; Bödör Csaba, biológia, ELTE TTK; Bucz Veronika, kertész- mérnök, SZIE KTK; Dobai Veroni­ka, geográfia, Pécsi E. TTK; Gál Szilvia, angol nyelvtanári, ELTE BTK; Gálán Angéla, angol, ELTE BTK; Kaprinay Katalin, német-szo­ciológia, PPKE BTK; Kardos Tünde, színháztörténet, Veszprémi E. TKK; Keszegh Balázs, matematika, ELTE TTK; Kiss Tímea, biológia, KLTE TTK; Kurucz Keve, műszaki infor­matika, Vülamosm., Inf.Kar; Miho- lics Klára, német-szociológia, Pécsi E. BTK; Nagy Anikó, komm.- esztétika, PPKE BTK; Szabó Veroni­ka, angol, ELTE BTK; Szénássy Edit, amerikanisztika, Szegedi E. BTK; Szurdi Kata, textiltervező, Magy. Iparműv.E.; Tinta Sándor, geográfia tanár, ELTE TTK; Tok Krisztina, angol nyelvtanári, ELTE BTK; Tóth Adrián, történelem, EL­TE BTK; Tóth Emília, programter­vező mat., ELTE TTK. RÉSZKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJASOK: Pósfay Andrea, Műsz. E. Pozsony - BME Budapest, geod., kartográfia (2 félév); Udvaros Éva, Műsz. E. Pozsony - BME Budapest, építész- mérnök (2 félév); Horváth Kriszti­án, Közg. E. Pozsony - Bp. Közgazd. Egyetem, külkereskede­lem; Király Zsolt , Közg. E. Po­zsony - Bp. Közgazd. Egyetem, biz­tosítási; Kovács Szilárd, Közg. E. Pozsony - Bp. Közgazd. Egyetem, üzlet és marketing; Lestár Éva , Közg. E. Pozsony - Bp. Közgazd. Egyetem, üzlet és marketing; Ficzere Tamás, Károly E. Prága - Debreceni Ref. HTE, teológia; Csapiár Judit, Comenius E. Po­zsony - ELTE BTK, magyar-német; Hornyák Tünde, Károly E. Prága - ELTE BTK, hungarológia; Huszár Melinda, Comenius E. Pozsony - ELTE BTK, magyar-német; Kovács Horváth Judit, Comenius E. Po­zsony - ELTE BTK, magy.-eszté- tika; Kozík Diana, Comenius E. Po­zsony - ELTE BTK, magyar-angol; Kulcsár Aranka, Comenius E. Po­zsony - ELTE BTK, magyar-szlo­vák; László Erika, Comenius E. Po­zsony - ELTE BTK, magyar-német; Lengyel Klára, Comenius E. Po­zsony - ELTE BTK, angol-történe­lem; Nagy Márta, Comenius E. Po­zsony - ELTE BTK, magyar-német; Németh Andrea, Comenius E. Po­zsony - ELTE BTK, magyar-angol; Papp Éva, Comenius E. Pozsony - ELTE BTK, magyar-német; Pintér Tibor, Comenius E. Pozsony - ELTE BTK, magyar-szlovák; Rácz Vince, Comenius E. Pozsony - ELTE BTK, magyar-esztétika; Vörös László, Comenius E. Pozsony - ELTE BTK, régészet-történelem; Zsemlye Ildi­kó, Comenius E. Pozsony - ELTE BTK, magyar-német; Németh Zsu­zsanna, Műsz. E. Pozsony - Ipar- művészeti E. Bp., formatervező­design; Csillag András, Képző- műv.FI Pozsony Magy. Képző­műv.E. Bp., szobrász; Bíró Attila, Műsz. E. Pozsony - Műegyetem, Budapest, inform-távközlés; Föl­des Márta, Jankó József, Kvál Beá­ta, Melicher Ivett, Miklós László, Skronka Anita, Váradi Éva, Zolcer Erika, UKF Nyitra - Pécsi Tud.E. IgyFI, alapisk. l.-4.évf.; Szabó Ger­gely, Comenius E. Pozsony - Szege­di É. BTK, magyar-angol. DOKTORKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍ­JASOK: Berta Tünde, KE Pozsony - Debr.E TT; Cseh Gizella, PF Nyitra- ELTE BTK; Kocur László, JATE BTK - SZTE BTK; Kovács László, KE Pozsony - BMGE VMIK; Máthis Kristián, KE Prága - ELTE TTK; Né­meth Ilona, MipF Budapest - MaKéE Budapest; Rácz Kálmán, ELTE BTK - ELTE BTK; Szanyi Ág­nes, STU Pozsony - BMGE VMK Budapest; Török Tamás, KFE Nyitra - ELTE BTK; Varga Renáta, KE Pozsony - SOTE Pptl. KUTATÁSI ÖSZTÖNDÍJASOK: Hat hónapos kutatási ösztöndíjasok: Bánó Gegely, KE Prága - SzE TTK PhD; Berek Péter, - SOTE érsebé­szet - kutatás; Demjén Béla, ME Kassa - BMGE VMIK, PhD ext.; Gulázsi Aurélia, KE Pozsony - ELTE BTK, PhD; Jobbágy István, BKE NKK - BKE NKK, PhD; Kaiser Jó­zsef, VUT Brünn - PTE TTK, PhD; Karaffa János, PPKE HTK - PPKE HTK, PhD; Nagy Szilvia, ELTE BTK- ELTE BTK, PhD; Sárai Gábor, - ME BBZI, spec. Három hónapos kutatási ösztöndíjas: Farkas Pál, - LF ZMF BP, spec.

Next

/
Oldalképek
Tartalom