Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)
2000-09-19 / 215. szám, kedd
Sport ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 19. LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA Budapest. Ma és szerdán a csoportmérkőzések első szakaszának 2. fordulóját rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A keddi játéknap egyik érdekes mérkőzését Kijevben játsszák, ahol a Dinamo a végső sikerre is esélyesnek tartott Manchester United ellen szerepel. A hazai csapat első mérkőzésén 2:l-es vereséget szenvedett az 1988-as BEK-győztes Eindhoven stadionjában, így most létfontosságú lesz az újabb kudarc elkerülése. A hetek óta jó formában lévő angolok háza táján csak a vi- lág-és Európa-bajnok kapus, Fabien Barthez sérülése okoz kisebb gondot. Ha a francia játékos nem jön rendbe, úgy a rutinos holland Raimond van der Gouw helyettesíti. Szintén kedden kerül sor a Leeds United-AC Milan találkozóra, amelyet a vendégek várnak kedvezőbb előjelekkel. Az olasz csapat az első fordulóban 0:1 után négy gólt szerzett a török Besiktas ellen, s a biztos győzelem növelheti Sevcsenkóék önbizalmát. Az angol együttes viszont 4:0-ás vereséget szenvedett Barcelonában, majd szombaton bajnoki találkozón kapott ki 2:l-re az Ipswich Towntól. A mai műsor (valamennyi meccs 20.45-kor kezdődik) - E-CSOPORT: La Coruna-Hamburg, Juventus- Panathinaikosz; F-CSOPORT: Ba- yern-Trondheim, Paris SG-Helsing- borg; G-CSOPORT: Anderlecht- Eindhoven, Kijev- Manchester U.; H-CSOPORT: Besiktas-Barcelona, Leeds-Milan. (MTI) EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK ♦ A labdarúgó Szuperliga 9. fordulójának rangadóján: Slovan- Inter 1:1 (0:1), góllövők: Sobona (61.), illetve Babnic (24.). Játékvezető: Stredák; 5000 néző. Kiállítva: Németh Szilárd (85.). Az élcsoport: 1. Slovan 21,2. Inter 20 pont. ♦ Négy gól született a labdarúgó NB I 8. fordulójának zárómérkőzésén: Debrecen-MTK 2:2 (0:1), g.: Kerekes 2, ill. Ferenczi 2. Az MTK továbbra is listavezető a B- csoportban, a DVSC a 4. helyen tanyázik. Ma (19.00) a Kispest- Honvéd-Győr mérkőzéssel (A-cso- port) elkezdődik a 9. felvonás. ♦ A jégkorong Extraliga vasárnapi, 3. fordulójában: Poprad-Trencín 4:3 - hosszabbítás után, Kosice- Skalica 7:2, Martin-Zvolen 0:3, L. Mikulás-Slovan 1:1. Az állás: 1. Slovan 7, 2. Skalica 6, 3. Zvolen 6, 4. Poprad 5, 5. Kosice 3, 6. Martin 3, 7. L. Mikulás 2, 8. Trencín 2 pont. ♦ Ma (16.00) a következő mérkőzések lesznek a labdarúgó Szlovák Kupa 1. fordulójában: N. Zámky- Slovan, Devín-Inter, Trebisov-Hu- menné, Podbrezová-Púchov, Seni- ca-Senec, Prievidza-Petrzalka. ♦ Az olimpia előtt nem rendeztek nagyobb tornát, továbbra is a svájci Martina Hingis vezeti a női teniszezők világranglistáját az amerikai Lindsay Davenport és Venus Williams előtt. A US Openen, majd Taskentben diadalmaskodó Marat Szafin vette át az első helyet Pete Samprastól a férfi teniszezők ranglistáján. Az orosz versenyző két ponttal előzi meg amerikai vetély- társát, a brazil Kuerten a 3. A NIKÉ 38. JÁTÉKHETÉNEK MAI MŰSORA Hoki Extraliga: 103. Zvolen-Ska- lica 1,4-4,5-3,5- 1,15-2,15; 104. Trencín-Kosice 1,4-4,5-3,5- 1,15-2,15; 105. Slovan-Poprad 1,25-5,2-4,4-1,1- 2,5; 106. Martin-L. Mikulás 1,84,0-2,4-1,35-1,6. Svájci hokiliga: 107. Kloten-Cha- uxde F. 1,45-4,0-3,5-1,15-2,0. Finn jégkorongliga: 108. IFKHel- sinki-Rauma 1,75-4,0-2,6-1,3- 1,65; 109. Hámeenlinna-TPS Turku 2,0-4,0-2,2-1,5-1,55; 110. 11- ves-Jokerit 2,4-4,0-1,8-1,6-1,35; 111. Oulu-Espoo 1,8-4,0-2,4-1,35- 1,6; 112. SaiPa-Pelicans 1,7-4,02.7- 1,3-1,7; 113. Pori-Jyväskyla 1.8- 4,0-2,4-1,35-1,6. Labdarúgó Bajnokok Ligája: 114. La Coruna-Hamburg 1,6-3,04,6-1,1-1,7; 115. Juventus-Panat- hinaikosz 1,2-4,2-9,5-0-3,1; 116. Bayern-Trondheim 1,25-4,2-7,2- 0-2,8; 117. Paris St. G.-Helsing- borg 1,2-4,5-8,3-0-3,1; 118. Ki- jev-Manchester U. 3,6-2,9-1,81,55-1,2; 119. Anderlecht-Eindho- ven 1,9-2,9-3,3-1,25-1,5; 120. Besiktas-Barcelona 3,6-2,9-1,6-1,55- 1,2; 121. Leeds-Milan 2,3-2,8-2,61.3- 1,35. Labdarúgó NB I: 122. Ki- pest-Győr 2,3-2,8-2,6-1,3-1,35. Orosz labdarúgóliga: 124. Vlagyi- kavkaz-CSZKA Moszkva 2,1-2,82,9-1,25-1,4. Labdarúgó Szlovák Kupa, 1. forduló: 132. Senica (2. ligás)-Senec (2.) 2,1-2,8-2,9-1,25-1,4; 133. Pri- evidza (2.)-Petrzalka 3,7-3,0- 1,75-1,55-1,15; 134. N. Zámky (3.)-Slovan 10,1-4,8-1,15-3,4-0; 135. Devín (2.)-Inter 7,2-4,21,25-2,8-0; 136. Trebisov (3.)-Hu- menné (2.) 4,6-3,0-1,6-1,7-1,1; 137. Podbrezová (2.)-Púchov 2,32,8-2,6-1,3-1,35. Labdarúgó Angol Kupa, 2. forduló: 138. Barnsley (2)-Crewe (2) 1,6-3,0-4,6-1,1-1,7; 139. Blackburn (2)-Portsmouth (2) 1,5-3,2-5,11,1-1,9; 140. Brentford (3)— Tottenham 6,0-3,4-1,4-2,1-1,05; 141. Burnley (2)-Crystal P. (2) 1,9-2,93.3- 1,25-1,5; 142. Darlington (4)- Bradford 4,6-3,0-1,6-1,7-1,1; 143. Derby-West Bromwich 1,4-3,4-6,01,05-2,1; 144. Grimsby-Wolver- hampton 2,3-2,8-2,6-1,3-1,35. SPORTFOGADÁS A SPORTKA 38. játékhetének (vasárnapi sorsolás) nyereményei -1. HÚZÁS - 1. díj prémiummal: nincs nyertes; 1. díj: 1 nyertes á 16 264 128 korona; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 31 nyertes á 7021 korona; 4. díj: 1282 nyertes á 245 korona; 5. díj: 19 677 nyertes á 49 korona. A szerdai sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nye- remény: 3 000 000 korona. II. HÚZÁS - 1. díj prémiummal: nincs nyertes; 1. díj: 1 nyertes á 13 657 946 korona; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 15 nyertes á 14 511 korona; 4. díj: 827 nyertes á 380 korona; 5. díj: 15 230 nyertes á 63 korona. A szerdai sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 3 000 000 korona. A LEHETŐSÉG nyereményelosztása - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 7 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 47 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 490 nyertes á 100 korona. A szerdai sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT- nyeremény: 1 531 665 korona. A MATES 38. fogadóhetének nyereményei a következők - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 127 nyertes á 620 korona; 3. díj: 1717 nyertes á 100 korona. A következő sorsolásra átvitt JACKPOT-nyeremény: 377 459,50 korona. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 37. játékhetének nyereményei. Öttalálatos szelvényre nem bukkantak. A négyesre 988 094, a hármasokra 9861, a kettesekre 599 forintot fizetnek. Az e héten várható nyereményösszeg: 220 millió forint. A JOKER-játékban, az első nyerőosztályban nyertes szelvény nem volt. A magyar HATOSLOTTÓ 37. játékhetének nyereményelosztása. Egy hattalálatos szelvény volt, nyereménye: 169 196 116 forint. A három darab 5+1 találatos szelvény nyereménye: 2 618 404 forint. Az ötösökre 196 380, a négyesekre 3021, a hármasokra pedig 554 forintot fizetnek. Az e héten várható nyereményösszeg: 20 millió forint. A KENŐ 10 hétfői nyerőszámai a következők: 1, 2, 5, 11, 14, 16, 23, 24, 25, 34, 42, 45, 52, 53, 59, 62, 68, 70, 74, 79. (TA SR+TXT) SYDNEY 2000 SYDNEY 2000 Q99 Q5&YDNEY 2000 A világranglista-vezető amerikai Quann mindenkit lehajrázott a 100 m-es női mellúszás döntőjében Kovács Ágnes „csak” ötödik lett Az amerikai Megan Quann győzelmével végződött a női 100 m-es mellúszás döntője. (CTK/AP-felvétel) Sydney. Kovács Agnes az elvileg gyengébbik számában, a 100 m-es mellúszásban a 3-as pályán indult, s előző esti Európa-csúcsa alaposan feldobta, mégsem sikerült dobogós helyen végeznie. MTI-TUDÓSÍTÁS A rajtja nem a legjobban sikerült, így igyekeznie kellett a mezőny u- tán. Különösen a mellette alaposan „bekezdő” dél-afrikai világcsúcstartó, Heyns húzott el riválisaitól. Féltávnál ő vezetett, Kovács a 4. helyen fordult. A folytatásban Heyns visszaesett, Kovács is, viszont feljött az amerikai Quann, s nyert, ami nem meglepetés, mert ő vezeti a világranglistát. Mögötte az ausztrálok 15 éves csodája, Jones lett a 2., Heyns a 3., s Kovácsnak be kellett érnie az 5. hellyel. „Nem vagyok bánatos, örülök, hogy pontszerző lehettem.” Ha é- lete legjobbját úszta volna, az sem lett volna elég az éremhez. „A többiek jobbak voltak, ezt el kell fogadnom. Bízom abban, hogy 200- on sikerül megúsznom életem legjobbját. Hogy ez mire lesz elég, az majd kiderül.” A nap legnagyobb érdeklődéssel várt fináléja után 15 ezer csalódott ausztrál szorongott a lelátón. Peter van den Hoogenband, a hollandok tavalyi hatszoros Európa-bajnoka megismételte előző esti bravúrját: beállítva saját világcsúcsát (1:45,35) megverte a verhetetlennek hitt hazai tinisztárt, lan Thorpe-ot. A nagyon jól hajrázó román Mocanu 5 század híján világcsúcscsal nyerte a 100 női hátat, s 1:00,21-gyel elrontotta egy kicsit a magyarok kedvét: megjavította Egerszegi Krisztina barcelonai 1:00,68-as olimpiai csúcsát. A 200 méteres női gyorsúszás amúgy elég unalmas és egyhangú (a nyolc döntős 1:59,37 és 1:59,97 között tempózott) középdöntője azzal okozott meglepetést, hogy valószínűleg egyszer és mindenkorra „leírta” a sportág egy primadonnáját: az 1:56,78-as világcsúcsot hat éve tartó német Franciska van Almsicknak nem sikerült döntőbe jutnia! Brazíliában bírálják Wanderley Luxemburg edzőt Fiatalokkal nem megy MTI-HiR Rio de Janeiro. A brazil sajtó élesen bírálta Wanderley Luxemburgo szövetségi kapitányt a dél-afrikai válogatottól az olimpiai labdarúgó- tornán elszenvedett 3:l-es vereség után. A Folha Online című internetes újság szerint az együttes „lelketlenül és csapnivalóan” játszott, és komoly csalódást okozott annak a több millió brazilnak, akik hajnali hatkor csak azért keltek fel, hogy megnézzék a nemzeti tizenegy játékát. Több lap is rámutatott: Luxemburgo szövetségi kapitány az olimpia előtt elzárkózott attól, hogy 23 évesnél idősebb, tapasztalt játékossal egészítse ki a gárdát, s ez most alaposan megbosszulta magát. Az O’Globo című napilap szerint a szakvezető hibázott, amikor Geo- vani helyére Mozartot állította be. Több lap is megállapította, hogy az olimpia után Luxemburgo valószínűleg távozik posztjáról. MTI-INFORMÁCIÓ Sydney. Dieter Baumann mégsem indulhat a sydneyi játékokon. A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) Döntőbírósága doppingolás miatt visszamenőleg kétéves eltiltással sújtotta az olimpiai bajnok futót.- Az IAAF szabályai szerint ez a döntés végleges és mindenkire nézve kötelező - mondta Gyulai István, az IAAF főtitkára. A Döntőbíróság (Arbitration Panel) háromnapos tárgyalás után végül is úgy határozott, hogy nem fogadja el a Német Atlétikai Szövetség (DLV) jogi bizottságának felmentését, és eltiltja a Barcelonában 5000 méteren aranyérmes atlétát. A német futó szervezetében tavaly két doppingvizsgálat során is nandrolont mutattak ki, amely a versenyző szerint fogkrém útján került a szervezetébe. Moravcová 200 gyorson is döntőbe úszta magát Könnyed futamelsőség TA SR-JELENTÉS Sydney. Az első középfutam megnyerésével, az ötödik legjobb időt (1:59,75) úszva Martina Moravcová női 200 méter gyorson is bekerült az olimpiai döntőbe. Az Amerikában tanuló és készülő pöstyéni lány a 100 m pillangón elért második helye után legerősebb versenyszámában újra dobogóra tör. Könnyedén nyerte a középfutamot. Mivel azonban nem tudta, milyen iramban halad a másik középdöntő mezőnye, így csak biztonságra törekedett. Teljesítményén nem látszott a vasárnapi döntő fáradtsága,' felszabadultan úszott. Legjobb idővel (1:59,75) a hazai Susie O’Neill került a fináléba. Rajta is látni lehetett, hogy tartalékolta az erejét. A papírforma szerint a legnagyobb esélyes a Costa Rica-i Claudia Poll, aki a szám címvédője és világbajnoka futamában harmadikként csapott célba. SITA-JELENTÉS Sydney. Szlovákia női kosárlabdaválogatottja 2. meccsén is vereséget szenvedett, s szerdán Ausztrália ellen játssza 3. találkozóját. SZLOVÁKIA-FRANCIAORSZÁG 51:58 (30:33). Legeredményesebbek: Kotocová 12, Zirková és Hiráková 11-11, Godályová 8, ill. Melaine 18 pont. A szlovák csapat lépést tartott a tapasztalt franciákkal, helyenként azonban nem védekezett határozottan, így a franciák nyolcpontos előnyre tettek szert; a szünetig feljött a szlovák együttes, 4 perccel az összecsapás befejezése előtt először és utoljára megszerezte a vezetést (43:44). A hajrában Kovácová után kipontozódott a pótolhatatlan Kotocová is, s a rutinos ellenfél nem engedte ki kezéből a végső győzelmet. Az állás: 1. Ausztrália 4, 2. Franciaország 4, 3. Brazília 3, 4. Kanada 3, 5. Szlovákia 0, 6. Szenegál 0 pont. A csapatkapitány hiányolja az itthon maradt focistákat Toldoznak-foltoznak TA SR-JELENTÉS Canberra. Juraj Czinege, a szlovák olimpiai futballcsapat kapitánya, aki egyértelműen előnybe részesítette a játékokon való részvételt, igyekszik mobilizálni az együttest a Dél-Afrika elleni mérkőzésre (szeptember 20.). Egyúttal nyíltan beismeri: a nevezés körüli huzavona óta csak toldozzák a csapatot, amelyben nem uralkodik ideális légkör; olyan, mint volt az U21-es Európa-bajnokságon. „Természetesen győzni akarunk az afriakaiak elleni utolsó csoport- mérkőzésünkön. A D-csoportban tulajdonképpen még eléggé áttekinthetetlen a helyzet, a hatpontos Japán mellett két csapat rendelkezik 3-3 ponttal, s annak ellenére, hogy nekünk csak elméleti esélyünk van a továbbjutásra, sorsunk függ a japán-brazil meccstől is. Két sárga lap miatt kiesik az összeállításból Kisel, tehát újra improvizálniuk kell a trénereknek. Eléggé, úgymond, szedett-vedett a kollektíva, amely már a nevezés során csorbát szenvedett. Úgy gondolom, a két találkozón éppen az otthon maradottak hiányoztak, bár nem állítom, hogy velük győztünk volna. Már az olimpiára sem utaztunk a legjobb hangulatban, az Európa-bajnokságon sokkal egységesebb volt a csapat. Minden tekintetben” - nyilatkozta Czinege. TA SR- ÉS MTI-JELENTÉS Sydney. Nem jutott döntőbe Jozef Gönci és Sidi Péter a légpuskások (10 méter) 60 lövéses versenyében. A kassai versenyző 590 ponttal a 11., a magyarországi fiú 589 ponttal a 15-17. helyen fejezte be a selejtezőben. Rendkívül kiegyensúlyozott küzdelem folyt a lőtéren. Göncit vírusos megbetegedés keringeti, ilyen állapotban versenyzett. „Teli orral ébredtem, nehezen lélegeztem, csak vitaminokat fogyaszthattam, mert az orvosságok többsége nem kívánt anyagokat tartalmaz. Kár, hogy az első két sorozatban gyengébben lőttem. Utána már a szokásos lelki nyugalom kerített hatalmába. Abban bízom, hogy két erősebb számomban már minden rendben lesz.” Gönci edzője, Anton Bélák is az első két sorozatban nyújtott gyengébb teljesítményben látja a döntőből való kicsúszás okát. „Ilyen kiélezett versenyben aztán nehéz a hátrány ledolgozása. Elég volt egy apró megingás.” Sidi Péter az első tizes sorozatában csak 96 kört lőtt, ami rányomta bélyegét a folytatásra. De nem volt szerencséje sem, mert egymás után öt olyan kilencest lőtt, ami csak hajszállal maradt el a tízestől. Nagy akaraterejét még két számban bizonyíthatja. Dieter Baumann mégsem indulhat az olimpián Végleges a döntés Kosárlabda: Szlovákia-Franciaország 51:58 (30:33) A második vereség Légpuskában Gönci és Sidi is kiszorult a döntőből Gyengébb nyitósorozat