Új Szó, 2000. augusztus (53. évfolyam, 175-201. szám)
2000-08-05 / 180. szám, szombat
HÉTVÉGI MAGAZIN Szombat, 2000. augusztus 5. 4. évfolyam, 32. szám Történet S-néről, akit a férfinép szépnek talált, s aki megrendelésre egy dúsgazdag német ágyasa volt. Most italra kéregét az utcán. Ha kap egy húszast, továbbsiet. Otthona egy áporodott szagú kiskocsma Munkaidőben nem fogyasztott alkoholt... (Illusztrációs felvétel) FARKAS OTTÓ uszonöt éves, kétgyermekes családanya ül velem szemben, nevezzük S-nének. Az arca beesett, sápadt, valójában sokkal idősebbnek néz ki. Elöl két foga hiányzik - tapintatlanságnak tartottam megkérdezni miért. Fogorvosra, mint mondja, nincs pénze. Ideges, csak félig szívja el a cigarettáját, hörpint egyet a kávéból, majd újabb füstrudacskát kotor elő a táskából. Keze reszket, fejét idegesen kapkodja jobbra, balra. - Rendelne nekem a kávéhoz egy felest is ? - kérdi halkan, de határozottan, közben nagy fekete szemeivel másodpercekig figyeli arcomat, várja a választ. Ez hatásos volt, férfitársaim közül kevesen tudtak volna ellenállni egy ilyen kérésnek. Mintha tükör előtt tanulta volna be a jelenetet. Mint később kiderült, volt ideje és alkalma élesben is gyakorolni a figurát.- Három évvel ezelőtt történt - meséli —, a férjem bukkant rá valamilyen újságban egy címre. Örömmel hozta megmutatni, külföldi bárokba mesés anyagi feltételek mellett pincérnőt kerestek. Régóta tervezgettük, hogy egy időre kint keresünk munkát magunknak, mert szerettünk volna lakást venni és a tizenvalahány éves autónkat kicselélni. A férjem akkor már hónapok óta állástalan volt, én pedig a kisebbik fiam születése után nem kaptam munkát. A céget, ahol másfél évig adminisztratív munkát végeztem, közben magánosították, az új tulajdonosok pedig a dolgozók felét elbocsátották. Ennek már négy éve, de amikor külföldre mentem, Julo még csak kétéves volt. Mint mondja, felhívta a hirdetésben megadott telefonszámot, azután ment minden ügyesen, mint a karikacsapás. A kiutazással sem volt semmi gond, az út szervezője mindent alaposan előkészített. Pozsonyban beült egy autóba és Hamburgban szállt ki. Az út kellemesen telt, kísérője gyakran megkérte a jármű vezetőjét, álljon meg és ilyenkor mindig meghívta a hölgyet valamilyen italra. Általában pezsgőt fogyasztottak, ami hamar a fiatalasszony fejébe szállt. Arra ma is tisztán emlékszik, hogy a férfi szépnek találta, sőt mikor átlépték az országhatárt az első megállónál azonnal ajánlatot is tett neki, amit ő természetesen visszautasított.- Ahol Hamburgban megálltunk, az az utca a kikötőhöz vezetett - folytatta, közben a második felest már ő rendelte magának a pincérnél. - Tudja, én erkölcsös családban nevelkedtem, a féijemen kívül nem volt más férfi az életemben, ezért már az első pillanatban furcsának találtam a helyet, ahová bementünk. Egy keveset értettem németül - azért is mertem belevágni a dologba -, a reklámok kint is bent is szexre csábították a férfi vendégeket. Mivel helyettem mindent a szervező intézett, addig fel sem tűnt, hogy a határon nem kaptam vissza az útlevelemet, mivel ő nyújtotta át a vámtisztnek és ő is vágta zsebre. Egy-két napig csak ismerkedtem a bárral, azt fogyasztottam, amit akartam, mindent a tulajdonos fizetett, akivel mellesleg nem is találkoztam. Kísérőm a megérkezésünk után azonnal magamra hagyott, azután a szórakozóhely vezetője foglalkozott velem. Kedves volt hozzám, de nem bizalmaskodott velem, mint az, aki odavitt. Amikor arról kérdeztem, mikor léphetek végre munkába, csak annyit mondott, majd annak is eljön az ideje, addig is gyakoroljam a nyelvet és szokjak hozzá egy picikét az alkoholhoz. S-né gyorsan megszokta a fényt, a csillogást és az is tetszett neki, hogy néhány csinos új ruhát is kapott. Két-három napi semmittevés után mélyen kivágott ruhájában egy másik, nappali bárban italt szolgált fel a vendégeknek, este pedig azt csinált, amit akart. Munkaidő alatt nem fogyaszthatott alkoholt, de amikor végzett, a főpincér mindig töltött neki egyegy kupicával. Mint mondja, né- hány-héten belül más ember lett belőle, egyre jobban kívánta a pálinkát és rászokott a cigarettára is. Csak egy valami nem változott meg, a honvágy, amely az idő múlásával még jobban gyötörte. Egyre többet ivott - már akkor is az alkoholhoz menekült, amikor eszébe jutott a családja, a férje, a gyermekei. Gyakran írt levelet haza és sűrűn hozta a híreket a posta otthonról is. - Egyre gazdagabb lett a szókincsem, egyre többet társalogtam a vendégekkel - meséli nevetve. - Főleg egy derék középkorú férfival, aki törzsvendégnek számított a bárban. A főpincér kérésére őt mindig én szolgáltam ki és a főnököm parancsára időnként le is ültem mellé az asztalhoz. Később már órákat töltöttem vele, bár apám lehetett volna, egyre szimpatikusabbnak találtam. Egy este elmentem vele szórakozni, végig úri ember módjára viselkedett. Csak úgy szórta a pénzt, főleg, ha nekem tetszett valami. Aztán a hétvégén is találkoztunk és a rákövetkező héten is. Amikor vele voltam, már csodálkozni sem mertem hangosan, mert amire a kirakatokban felfigyeltem és rámutattam, azt mind megvette. Tetszett benne, hogy udvarias és soha sem erőszakoskodott velem. Egyre ritkábban írtam haza levelet, mert sok időt töltöttem vele. A főpincér munkaidő alatt is elengedett, sőt küldött, ha mondjuk éppen focimeccsre ment. Elmondta, hogy jóbarátja a bártulajdonosnak, vele nyugodtan bármikor bárhová elmehetek. Röpke negyedév alatt már be sem jártam dolgozni, fizetést nem kaptam, de pénzem mindig volt elég. A barátom gyakran bízott meg különböző vásárlásokkal, adott egy százast vagy többet, a visszajárót pedig nem fogadta el. Napokat töltöttem a lakásán, szórakoztunk, közben iszogattunk, néha táncoltunk... Egy gyönge pillanatban odaadtam magam neki aztán megtörtént többször is. Ott követtem el a hibát, hogy egy levélben megírtam a férjemnek, hogy már nem dolgozom a bárban, hanem egy férfinak a szolgálatába álltam. O azt hiszem ez alapján megsejtett valamit, mert a következő levelében azt írta, ne küldjék több pénzt haza, már dolgozik, nincs rászorulva a gyanúsan szerzett pénzemre. Mint meséli egy idő után a barátja megváltozott, kissé hűvösebben viselkedett vele, mint addig. Mindig nagyon elfoglaltnak mutatta magát, egyre kevesebbet találkoztak, bár pénze volt elég, de magányosnak érezte magát. Visszament a bárba, ahol azelőtt dolgozott, munkát kért, de nem kapott. Akkor naponta már legkevesebb öt-hat féldecit is megivott, a magányban még ennél is többet. Kulcsa volt a barátja lakásához, ott pedig akadt ital mindig bőven, tehát ilyen téren nem szűköe- ködött. Egyszer, magányos italozás közben nyüt az ajtó és belépett a barátja, mögötte hasonló korú nő nyomakodott be az ajtón. Megdöbbent, amikor a férfi bejárónőként kezdett neki parancsolgatni, aztán megkérte, hagyja el a szobát.- Este rohantam hozzá, hogy megkérdezzem, mi volt ez - folytatja a történetet S-né, miközben csontos kezeit tördeli -, de ő csak nevetett. A kezembe nyomta az útlevelemet és elküldött a fenébe. Aztán elmondta, nem véletlenül lettem az ágyasa, fénykép alapján választott ki és az ő megrendelésére kerültem a bárba. Most talált egy másikat, én végkielégítést kapok és a kezembe nyomott néhány bankót. Hazajöttem, a férjem idegen emberként kezelt. Az alkoholról és a cigarettáról azóta sem tudok leszokni, a gyerekek ismernek, de megvetnek. Sehol nem dolgozom, kéregetek, mert szükségem van a pénzre, kell italra. A beszélgetés után S-né ismét elvegyül a tömegben és mondja a mondókáját tovább. - Öt koronát kérek, sürgősen gyógyszert kell vennem. Korábban engem is ilyen szöveggel állított meg Rimaszombat utcáján. Amikor kapott egy húszast, elsietett. Követtem, egy dohányszagú kiskocsmában ült le. Egyedül. Leültem vele szemben és néhány féldeciért elmesélte életének legszebb és egyben legszörnyűbb éveit. Azt mondja, nem hazudik, neki a pénz valóban gyógyszerre kell, mert az alkohol az, ami tartja benne a lelket. Kinek a víz, kinek a tűz Illusztrációs felvétel Szükséged van rá, hogy kitörj az egyhangúságból, a megszokottból, hogy ne azzal feküdj le, mit fogsz főzni másnap... Mindenáron nyaralás - keserű szájízzel KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA ég tavaly eltervezted: ez volt az utolsó! Jövő nyáron elutazol valahová, legalább egy hétre. Kerül, amibe kerül. Kiszámítottad, hogy otthon se költesz sokkal kevesebbet - és agyondolgozod magad. Olvasod a megszívlelendő tanácsokat, hogy milyen fontos a pihenés, a kikapcsolódás. A cikkíró minden szavával egyetértesz. Szükséged van rá, hogy kitörj az egyhangúságból, a megszokottból, hogy ne azzal feküdj le, mit fogsz főzni másnap, mert a gyerekek otthon vannak s az egyik ezt nem szereti, a másik azt nem. Párod is válogatós. Te meglennél gyümölcsön és joghurton - a súlyodnak is jót tenne -, de a család kedvéért főznöd kell. Mindennap frisset. A felmelegített készétel nem egészséges, oktat ki-a párod. Ezért korábban kelsz, mielőtt elindulsz a munkába, gyorsan előkészíted a kései ebédet, hogy ne legyen vele sok gondod, ha megjöttél. A gyerekeknek elkészíted a bőséges tízórait, cetlit erősítesz a hűtőre, pontos utasításokat adsz - papíron -, mit hol találnak. Még alszanak, amikor becsukod magad mögött az ajtót. Ingerült vagy. Neked semmi sem sikerült úgy, mint szeretnéd. Nem vagy irigy, de amikor az alsó szomszéd elköltözött - a frissen épült villájába -, szégyellnivaló gondolataid támadtak. Álmatlan éjszakákon tervezel: a fürdőszobába kisebb kádat a jelenlegi úszómedencényi helyett, hogy beféljen a mosógép (amelyet már nem lehet megjavítani, ha még egyszer elromlik), vagy zuhanyozófülkét, új csapokat és a szakadt linóleum helyett talajcsempét a konyhába. Fejben számolsz. Összeadsz. Az eredmény csillagászati összeg. Újraszámolsz. Nem tévedtél. Bármennyire karcsúsítod is a költségvetést - az átalakítást nem úszód meg ötvenezerből, pedig a legolcsóbb kádat, a legolcsóbb csempét számítottad. A csapcserére majd később kerül sor. A munkát is fizetned kell - párod nem az az ügyes kezű ezermester... Ha néha nelddurálja magát, hogy megjavítson egy beszorult zárat, fohászkodni kezdesz, de csak magadban, nehogy megbántódjék. Félelmed sajnos jogos. Ha zárat javít, biztosan újat kell venni, lakatost hivatni, aki fel is szereli, meg asztalost, hogy befoltozza az ajtón ütött lyukat. Miközben párodat részesíted elsősegélyben (természetesen megvágta magát), vigasztalod: sebesülése nem oly súlyos, hogy kihívd a gyorsmentőt. Magadban újra számolsz: mennyibe is került ez a kis közjáték... ...az átalakítást nem úszód meg ötvenezerből... Ez még tavaly történt, azóta nem volt nagyobb vész. Nem rossz ember a párod, csak nem gyakorlatias. Az apró javításokat elvégzed magad, mielőtt még ő látna hozzá. De szereméi legalább egy hétig csöpögő csapok és piszkosedény-halom nélkül élni. Milyen szép lenne nem főzni, csak sétálni, napozni, fürödni, este beülni - akár egy diszkóba, amit pedig utálsz, mert a gyerekeid állandóan bömböltetik a magnót. Keresztülvitted az akaratodat. Elutaztatok a gyerekek nélkül (ők a nagyszülőket boldogították), kettesben. Nem is egy, hanem két hétre. Külföldi nyaralásra nem tellett, de itthon is vannak szép helyek. Kellemes környezet, nyugalom, jó víz (megnyugtatja táncoló idegeidet). Csak ne kelljen főznöd! Ez a kívánságod teljesült. Az első napon étteremben ebédeltetek. Elrontottad a gyomrodat, egy hétig feküdtél lázasan, teán kívül mást nem fogadott be a gyomrod. Párod aggódva ült az ágyad mellett. Meghatott ennyi figyelmesség; biztattad, menjen csak fürödni nélküled. Szód fogadott. Megfázott, belázasodott. Pont azt a két hét rossz időt fogtátok ki... Mire letelt a szabadság, a gyomrod is rendbe jött (pár kilót leadtál), párod is rendbejött. Hazajöttek a gyerekek is. Pompás vacsorával vártad őket. Visszazökkentél a régi kerékvágásba. Korán kelsz, elkészíted az ebédnek valót, a tízórait... Álmatlan éjszakáid azóta is vannak: el kell döntened, hogy jövőre elutaztok-e szabadságra, (de külföldre!), vagy inkább végre rendbe hozatod a fürdőszobát.
