Új Szó, 2000. augusztus (53. évfolyam, 175-201. szám)

2000-08-05 / 180. szám, szombat

HÉTVÉGI MAGAZIN Szombat, 2000. augusztus 5. 4. évfolyam, 32. szám Történet S-néről, akit a férfinép szépnek talált, s aki megrendelésre egy dúsgazdag német ágyasa volt. Most italra kéregét az utcán. Ha kap egy húszast, továbbsiet. Otthona egy áporodott szagú kiskocsma Munkaidőben nem fogyasztott alkoholt... (Illusztrációs felvétel) FARKAS OTTÓ uszonöt éves, két­gyermekes család­anya ül velem szem­ben, nevezzük S-nének. Az arca beesett, sápadt, való­jában sokkal idősebbnek néz ki. Elöl két foga hiányzik - tapintat­lanságnak tartottam megkérdezni miért. Fogorvosra, mint mondja, nincs pénze. Ideges, csak félig szívja el a cigarettáját, hörpint egyet a kávéból, majd újabb füstrudacskát kotor elő a táskából. Keze reszket, fejét idegesen kap­kodja jobbra, balra. - Rendelne ne­kem a kávéhoz egy felest is ? - kér­di halkan, de határozottan, köz­ben nagy fekete szemeivel másod­percekig figyeli arcomat, várja a választ. Ez hatásos volt, férfitársa­im közül kevesen tudtak volna el­lenállni egy ilyen kérésnek. Mint­ha tükör előtt tanulta volna be a je­lenetet. Mint később kiderült, volt ideje és alkalma élesben is gyako­rolni a figurát.- Három évvel ezelőtt történt - meséli —, a férjem bukkant rá va­lamilyen újságban egy címre. Örömmel hozta megmutatni, kül­földi bárokba mesés anyagi feltéte­lek mellett pincérnőt kerestek. Régóta tervezgettük, hogy egy időre kint keresünk munkát ma­gunknak, mert szerettünk volna lakást venni és a tizenvalahány éves autónkat kicselélni. A férjem akkor már hónapok óta állástalan volt, én pedig a kisebbik fiam szü­letése után nem kaptam munkát. A céget, ahol másfél évig adminiszt­ratív munkát végeztem, közben magánosították, az új tulajdono­sok pedig a dolgozók felét elbocsá­tották. Ennek már négy éve, de amikor külföldre mentem, Julo még csak kétéves volt. Mint mondja, felhívta a hirdetésben megadott telefonszámot, azután ment minden ügyesen, mint a kari­kacsapás. A kiutazással sem volt semmi gond, az út szervezője min­dent alaposan előkészített. Po­zsonyban beült egy autóba és Ham­burgban szállt ki. Az út kellemesen telt, kísérője gyakran megkérte a jármű vezetőjét, álljon meg és ilyenkor mindig meghívta a hölgyet valamilyen italra. Általában pezs­gőt fogyasztottak, ami hamar a fia­talasszony fejébe szállt. Arra ma is tisztán emlékszik, hogy a férfi szép­nek találta, sőt mikor átlépték az országhatárt az első megállónál azonnal ajánlatot is tett neki, amit ő természetesen visszautasított.- Ahol Hamburgban megálltunk, az az utca a kikötőhöz vezetett - folytatta, közben a második felest már ő rendelte magának a pincér­nél. - Tudja, én erkölcsös család­ban nevelkedtem, a féijemen kívül nem volt más férfi az életemben, ezért már az első pillanatban fur­csának találtam a helyet, ahová bementünk. Egy keveset értettem németül - azért is mertem bele­vágni a dologba -, a reklámok kint is bent is szexre csábították a férfi vendégeket. Mivel helyettem min­dent a szervező intézett, addig fel sem tűnt, hogy a határon nem kap­tam vissza az útlevelemet, mivel ő nyújtotta át a vámtisztnek és ő is vágta zsebre. Egy-két napig csak ismerkedtem a bárral, azt fogyasz­tottam, amit akartam, mindent a tulajdonos fizetett, akivel melles­leg nem is találkoztam. Kísérőm a megérkezésünk után azonnal ma­gamra hagyott, azután a szórako­zóhely vezetője foglalkozott ve­lem. Kedves volt hozzám, de nem bizalmaskodott velem, mint az, aki odavitt. Amikor arról kérdez­tem, mikor léphetek végre munká­ba, csak annyit mondott, majd an­nak is eljön az ideje, addig is gya­koroljam a nyelvet és szokjak hoz­zá egy picikét az alkoholhoz. S-né gyorsan megszokta a fényt, a csillogást és az is tetszett neki, hogy néhány csinos új ruhát is ka­pott. Két-három napi semmittevés után mélyen kivágott ruhájában egy másik, nappali bárban italt szolgált fel a vendégeknek, este pedig azt csinált, amit akart. Munkaidő alatt nem fogyasztha­tott alkoholt, de amikor végzett, a főpincér mindig töltött neki egy­egy kupicával. Mint mondja, né- hány-héten belül más ember lett belőle, egyre jobban kívánta a pá­linkát és rászokott a cigarettára is. Csak egy valami nem változott meg, a honvágy, amely az idő mú­lásával még jobban gyötörte. Egy­re többet ivott - már akkor is az alkoholhoz menekült, amikor eszébe jutott a családja, a férje, a gyermekei. Gyakran írt levelet ha­za és sűrűn hozta a híreket a pos­ta otthonról is. - Egyre gazdagabb lett a szókincsem, egyre többet társalogtam a vendégekkel - me­séli nevetve. - Főleg egy derék kö­zépkorú férfival, aki törzsvendég­nek számított a bárban. A főpin­cér kérésére őt mindig én szolgál­tam ki és a főnököm parancsára időnként le is ültem mellé az asz­talhoz. Később már órákat töltöt­tem vele, bár apám lehetett volna, egyre szimpatikusabbnak talál­tam. Egy este elmentem vele szó­rakozni, végig úri ember módjára viselkedett. Csak úgy szórta a pénzt, főleg, ha nekem tetszett valami. Aztán a hétvégén is talál­koztunk és a rákövetkező héten is. Amikor vele voltam, már csodál­kozni sem mertem hangosan, mert amire a kirakatokban felfi­gyeltem és rámutattam, azt mind megvette. Tetszett benne, hogy udvarias és soha sem erőszakos­kodott velem. Egyre ritkábban ír­tam haza levelet, mert sok időt töltöttem vele. A főpincér munka­idő alatt is elengedett, sőt kül­dött, ha mondjuk éppen fo­cimeccsre ment. Elmondta, hogy jóbarátja a bártulajdonosnak, ve­le nyugodtan bármikor bárhová elmehetek. Röpke negyedév alatt már be sem jártam dolgozni, fize­tést nem kaptam, de pénzem min­dig volt elég. A barátom gyakran bízott meg különböző vásárlások­kal, adott egy százast vagy többet, a visszajárót pedig nem fogadta el. Napokat töltöttem a lakásán, szórakoztunk, közben iszogat­tunk, néha táncoltunk... Egy gyönge pillanatban odaadtam ma­gam neki aztán megtörtént több­ször is. Ott követtem el a hibát, hogy egy levélben megírtam a férjem­nek, hogy már nem dolgozom a bárban, hanem egy férfinak a szolgálatába áll­tam. O azt hiszem ez alapján megsej­tett valamit, mert a következő levelé­ben azt írta, ne küldjék több pénzt haza, már dolgozik, nincs rászorulva a gyanúsan szerzett pénzemre. Mint meséli egy idő után a barátja meg­változott, kissé hű­vösebben viselke­dett vele, mint ad­dig. Mindig nagyon elfoglaltnak mutat­ta magát, egyre ke­vesebbet találkoz­tak, bár pénze volt elég, de magányos­nak érezte magát. Visszament a bárba, ahol azelőtt dolgo­zott, munkát kért, de nem kapott. Ak­kor naponta már legkevesebb öt-hat féldecit is megivott, a magányban még ennél is többet. Kul­csa volt a barátja la­kásához, ott pedig akadt ital mindig bőven, tehát ilyen téren nem szűköe- ködött. Egyszer, ma­gányos italozás közben nyüt az ajtó és belépett a barátja, mögötte ha­sonló korú nő nyomakodott be az ajtón. Megdöbbent, amikor a férfi bejárónőként kezdett neki paran­csolgatni, aztán megkérte, hagyja el a szobát.- Este rohantam hozzá, hogy meg­kérdezzem, mi volt ez - folytatja a történetet S-né, miközben csontos kezeit tördeli -, de ő csak nevetett. A kezembe nyomta az útlevelemet és elküldött a fenébe. Aztán el­mondta, nem véletlenül lettem az ágyasa, fénykép alapján választott ki és az ő megrendelésére kerül­tem a bárba. Most talált egy mási­kat, én végkielégítést kapok és a kezembe nyomott néhány bankót. Hazajöttem, a férjem idegen em­berként kezelt. Az alkoholról és a cigarettáról azóta sem tudok le­szokni, a gyerekek ismernek, de megvetnek. Sehol nem dolgozom, kéregetek, mert szükségem van a pénzre, kell italra. A beszélgetés után S-né ismét elve­gyül a tömegben és mondja a mon­dókáját tovább. - Öt koronát ké­rek, sürgősen gyógyszert kell ven­nem. Korábban engem is ilyen szö­veggel állított meg Rimaszombat utcáján. Amikor kapott egy húszast, elsietett. Követtem, egy dohányszagú kiskocsmában ült le. Egyedül. Leültem vele szemben és néhány féldeciért elmesélte életé­nek legszebb és egyben legször­nyűbb éveit. Azt mondja, nem ha­zudik, neki a pénz valóban gyógy­szerre kell, mert az alkohol az, ami tartja benne a lelket. Kinek a víz, kinek a tűz Illusztrációs felvétel Szükséged van rá, hogy kitörj az egyhangúságból, a megszokottból, hogy ne azzal feküdj le, mit fogsz főzni másnap... Mindenáron nyaralás - keserű szájízzel KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA ég tavaly eltervez­ted: ez volt az utolsó! Jövő nyá­ron elutazol vala­hová, legalább egy hétre. Kerül, ami­be kerül. Kiszámítottad, hogy ott­hon se költesz sokkal kevesebbet - és agyondolgozod magad. Olvasod a megszívlelendő tanácso­kat, hogy milyen fontos a pihenés, a kikapcsolódás. A cikkíró minden szavával egyetértesz. Szükséged van rá, hogy kitörj az egyhangú­ságból, a megszokottból, hogy ne azzal feküdj le, mit fogsz főzni másnap, mert a gyerekek otthon vannak s az egyik ezt nem szereti, a másik azt nem. Párod is válogatós. Te meglennél gyümölcsön és jog­hurton - a súlyodnak is jót tenne -, de a család kedvéért főznöd kell. Mindennap frisset. A felmelegített készétel nem egészséges, oktat ki-a párod. Ezért korábban kelsz, mie­lőtt elindulsz a munkába, gyorsan előkészíted a kései ebédet, hogy ne legyen vele sok gondod, ha megjöt­tél. A gyerekeknek elkészíted a bő­séges tízórait, cetlit erősítesz a hű­tőre, pontos utasításokat adsz - pa­píron -, mit hol találnak. Még al­szanak, amikor becsukod magad mögött az ajtót. Ingerült vagy. Neked semmi sem si­került úgy, mint szeretnéd. Nem vagy irigy, de amikor az alsó szom­széd elköltözött - a frissen épült vil­lájába -, szégyellnivaló gondolata­id támadtak. Álmatlan éjszakákon tervezel: a fürdőszobába kisebb ká­dat a jelenlegi úszómedencényi he­lyett, hogy beféljen a mosógép (amelyet már nem lehet megjavíta­ni, ha még egyszer elromlik), vagy zuhanyozófülkét, új csapokat és a szakadt linóleum helyett talajcsem­pét a konyhába. Fejben számolsz. Összeadsz. Az eredmény csillagá­szati összeg. Újraszámolsz. Nem té­vedtél. Bármennyire karcsúsítod is a költségvetést - az átalakítást nem úszód meg ötvenezerből, pedig a legolcsóbb kádat, a legolcsóbb csempét számítottad. A csapcserére majd később kerül sor. A munkát is fizetned kell - párod nem az az ügyes kezű ezermester... Ha néha nelddurálja magát, hogy megjavítson egy beszorult zárat, fohászkodni kezdesz, de csak ma­gadban, nehogy megbántódjék. Fé­lelmed sajnos jogos. Ha zárat javít, biztosan újat kell venni, lakatost hivatni, aki fel is szereli, meg aszta­lost, hogy befoltozza az ajtón ütött lyukat. Miközben párodat részesí­ted elsősegélyben (természetesen megvágta magát), vigasztalod: se­besülése nem oly súlyos, hogy ki­hívd a gyorsmentőt. Magadban új­ra számolsz: mennyibe is került ez a kis közjáték... ...az átalakítást nem úszód meg ötvenezer­ből... Ez még tavaly történt, azóta nem volt nagyobb vész. Nem rossz em­ber a párod, csak nem gyakorlati­as. Az apró javításokat elvégzed magad, mielőtt még ő látna hozzá. De szereméi legalább egy hétig csö­pögő csapok és piszkosedény-halom nélkül élni. Milyen szép lenne nem főzni, csak sétálni, napozni, füröd­ni, este beülni - akár egy diszkóba, amit pedig utálsz, mert a gyerekeid állandóan bömböltetik a magnót. Keresztülvitted az akaratodat. El­utaztatok a gyerekek nélkül (ők a nagyszülőket boldogították), ket­tesben. Nem is egy, hanem két hét­re. Külföldi nyaralásra nem tellett, de itthon is vannak szép helyek. Kellemes környezet, nyugalom, jó víz (megnyugtatja táncoló idegei­det). Csak ne kelljen főznöd! Ez a kívánságod teljesült. Az első napon étteremben ebédeltetek. El­rontottad a gyomrodat, egy hétig feküdtél lázasan, teán kívül mást nem fogadott be a gyomrod. Párod aggódva ült az ágyad mellett. Meg­hatott ennyi figyelmesség; biztat­tad, menjen csak fürödni nélküled. Szód fogadott. Megfázott, beláza­sodott. Pont azt a két hét rossz időt fogtátok ki... Mire letelt a szabadság, a gyomrod is rendbe jött (pár kilót leadtál), párod is rendbejött. Hazajöttek a gyerekek is. Pompás vacsorával vártad őket. Visszazökkentél a régi kerékvágás­ba. Korán kelsz, elkészíted az ebédnek valót, a tízórait... Álmat­lan éjszakáid azóta is vannak: el kell döntened, hogy jövőre elutaz­tok-e szabadságra, (de külföldre!), vagy inkább végre rendbe hozatod a fürdőszobát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom