Új Szó, 2000. augusztus (53. évfolyam, 175-201. szám)

2000-08-26 / 198. szám, szombat

Szombat, 2000. augusztus 26. 4. évfolyam, 35. szám Dobossy Ildikó tanító néni sohasem érezte, hogy idegenként kezelték volna, de ez valószínűleg azért van, mert Németországban még tisztelik a pedagógust Magyarnak lenni nem volt hátrány született Dana. Ildikó tanított to­vább, a kislányra egy házbeli néni vigyázott. A házassága nem sike­rült. Elvált. Az emigránsok többsége panasz­kodik: idegenként kezelték őket. - Én ezt sohasem éreztem, de ta­lán ez azért van, mert a pedagó­gust tisztelik. Persze mondták, hogy érezni- az akcentusomon, hogy nem vagyok német, de ez sosem jelentett hátrányt. Az első szülői értekezletre szo­rongva ment. Szóról szóra bema­golta, amit mondani akart. A ta­nítók az udvaron álltak, várták a szülőket. Mindenki Ildikóhoz ment, mert ő volt az „idegen”. - Arra kértem a szülőket, legyenek az akcentusom iránt olyan meg­értéssel és elnézéssel, mint a gye­rekek. Megtapsoltak. Nagyon jó érzés volt. A német iskolarendszer „megtiltja” az igazgatónak és a helyettesnek a Zenét is tanít, Kodály- módszerrel. És ma­gyart felnőtteknek. hospitálást; a tanfelügyelő is csak előzetes bejelentés után mehetett be Ildikó órájára. Az egyetlen kifo­gása az volt, hogy túlságosan nagy a fegyelem... Akkoriban még a né­met iskolarendszerben a szabad tanítás elve uralkodott, vagyis a gyerek azzal foglalkozott óra alatt, amivel akart. Hát Ildikó ezt nem tűrte. Lett is olyan híre, hogy túl szigorú. De most már a kollégái is átveszik a „módszerét”, mert lát­ják, hogy nála mindig rend van. Módszerek... Hányszor eszébe jut, hogy nem fűlt a foga a zongo­rázáshoz, nem akart gyakorolni. És milyen jó hasznát vette Né­metországban. Zenét is tanít, Ko- dály-módszerrel. És magyart - felnőtteknek, már második éve. Akik Magyarországon vettek há­zat legalább alapfokon ismerni szeretnék a nyelvet, mert „olyan aranyosak a magyarok”. Voltak rossz időszakai. A honvágy kegyet­len. Kilencvenegyben jött először haza, pedig sokkal korábban meg­kapta a német állampolgárságot, de azt ajánlották: ne utazzon a ke­leti államokba. Az utóbbi években gyakrabban ha­zalátogat, Érsekújvárba.- Élvezem a régi utcákat, gyalog mászkálok, fürkészem az emberek arcát, vajon ki lehet az... Kibicikli­zem a töltésre, végigjárom a régi helyeket, virágot viszek az édes­anyám sírjára. A temetőben szinte több az ismerős... Olyan jól beszél magyarul, mintha színtiszta magyar környezetben él­ne. Pedig csak a vejével beszél ma­gyarul. A kétéves unokájával, Ali- nával, németül, bár a gyerek így is, úgy is ért és beszél. A sors útjai kifürkészhetetlenek. Sokszor eszébe jut a közhely. Egy magyar lány Szlovákiából kike­rült Németországba, és hozzá­ment egy szlovák fiúhoz. A lánya tizennyolc éves koráig keveset tu­dott magyarul. Elment Szegedre, és azzal tért haza, hogy „mama, az a Zsolt olyan aranyos”. Egy évig Szegeden hallgatott előadá­sokat az egyetemen, aztán Ber­linben - ott lakik férjestül, gyere­kestül. Ildikónak megfordult a fe­jében, hogy ha a lányáék Magyar- országra költöznének, talán ó is visszatelepülne Érsekújvárba. A szerző felvételei kérdezte és sorolta a falvakat. Azt mondta, járhatok Dortmundba, a pedagógiai főiskolára egy évig konzultációkra, szombatonként, és levizsgázhatok. Közben meglátogattga egy roko­na, akit elvitt egy templomba - ép­pen szlovák misésre. Az emigráns szlovákok akkor még arról ábrán­doztak, milyen lesz otthon az élet, hogyan segítik majd Szlovákiát... Ott ismerkedett meg a féijével. - Hetvenkettő március huszonhato- dikán tartottuk az eljegyzést. Dé­lelőtt a postás hozta az értesítést, hogy augusztus elsején beléphetek tanítani Gummersbachba. Az volt életem legszebb napja. A Kölntől negyven kilométernyire fekvő városba költöztek, félje is ott kapott állást. Hetvennégyben meg­Anyut beavattam, hogy esetleg kint maradok. - Két hétig lakott vendéglátóinál, azután egy láger­be került. Fél évig gép- és gyors­írást tanult. Heti hetven márka se­gélyt kapott, de ez kevés volt a megélhetéshez: egy hároméves kislányra vigyázott. - Reggel, ami­kor felszálltam a villamosra és lát­tam az iskolába igyekvő gyereke­ket, potyogvtak a könnyeim. Hi­ányzott a család is, de a hivatásom jobban. Nyáron már egy bankban dolgo­zott. Találkozott volt iskolatársá- ékkal - ők is emigráltak. - Mit fo­god itt a tintát nyalni, mondta Fe­ri, gyere el hozzánk - Köln környé­kén tanítottak -, ott kevés a peda­gógus. Elmentem. Felkerestük a tanfelügyelőt. Hol akar tanítani, KOPASZ-KIEDRC>WSKA CSILLA A nyu mindig azt mondta, ha nem le­szel több, mint én, legalább annyi legyél, mmmmm és elküldött egyetem­re. - Dobossy tanárnő több nemzedék Anikó nénije volt az érsekújvári gimnáziumban, de Ildikó lánya kicsinyeket szeretett volna tanítani. A szigorú mama egyetemre küldte a lányát. Orosz és német szakra nem vették fel, csak matematika-kémiára. Két évet elvégzett már, amikor ott­hagyta az egyetemet. Különbözeti vizsgát tett a pozsonyi pedagógiai gimnáziumban, és elment tanítani - alsó tagozatra. Hatvannyolcban Jugoszláviába utazott - a Čedokkal. Odafelé prá­gaiakkal kerültek össze a vonat­ban. Mindenki lelkesedett: Meg­látjátok, milyen változások lesz­nek mire hazajövünk! Magánházaknál szállásolták el őket. Ha a lakótársnője nem beteg­szik meg, és ő nem megy le a házi­akhoz, talán másképp alakul a sor­sa. De lement, és tolmácsolni kez­dett a háziak és egy német házas­pár között. A német házaspár meg­kedvelte Ildikót, mindenhová ma­gukkal vitték, s búcsúzáskor meg­hívták őt magukhoz.- Mit akarok én ebben a szocialista világban, kérdezték - pedig ne­künk akkor Jugoszlávia maga volt az álom -, mondták, hogy itt sem­Két hétig la<ott ven­déglátóinál, azután egy lágerbe került. mit nem lehet kapni, menjek el Nyugat-Németországba, nézzem meg, milyen az élet ott. Hazajöt­tem, beadtam a kérvényt, megkap­tam a kiutazási engedélyt, és kará­csonykor elutaztam hozzájuk. El­szédített az árubőség, hogy mennyit és hogyan vásárolnak! Kapcsolják be a tévét! Van minden: rajzfilm, kalandifim, krimi, fantasyfilm. Mindenütt ölik egymást. A Cartoon Network rajzfilmsztárjait csak erős idgezetű felnőtteknek ajánlom Boci, Pipi és a többiek, avagy hogyan lesz a csirkéből fiú és lány SIPOSS ILDIKÓ Gyermekkoromban a hétfő adás- szüneti nap volt a tévében. Meg kell vallanom, én ezen igencsak bosszankodtam. Pedig a többi na­pon sem volt mesés mesekínálat. Akkoriban a fő számot a Tévémaci jelentette, aki mosdott, fogat mo­sott és persze köpött. De nem ám oly módon, mint a mostani felelőt­len rajzfilmsztárok - csak úgy ösz- szevissza, bele a nagyvilágba -, ha­nem egysenesen a mosdókagyló­ba, ahogy illik, fogmosás után. Ha kalandfilmet akartunk látni, ott volt a végtelenségig ismételtg „Jégmezők lovagja”, vagy a ma­gyar, kurucos-labancos A Tenkes kapitánya. Rex felügyelő helyett Kántor kalandjait izgulhattuk vé­gig, nem is beszélve A négy pán­célos (közismertebb nevén tankista) meg a kutya című len­gyelhoni opusról. Ha rajzfilm, ak­kor elsősorban a Mézga család, majd a Vük juthat eszembe, és persze a kapitalista Magilla Goril­la, Foxi Maxi, Csőrike és a Ken­gyelfutó gyalogkakukk. Kapcsolják be most a tévét! Van minden: rajzfilm, kalandifim, kri­mi, sőt fantasyfilm. Mindenütt ölik egymást. Ezen kívül szinte felmér­hetetlen mennyiségben láthatunk közép- és dél-amerikai, tömegsze­rencsétlenségekkel tarkított, bör­tön- és kórházi jelentekben bővel­kedő párválasztóregényt. Ezeknek a terjedelme végtelen, de szükség szerint nyújtható. Ne csak a soros kedvencünket tekintsük meg, néz­zünk bátran a képernyőre! Kísér­jük figyelemmel, mit néznek gyer­mekeink!. A Cartoon Network rajz- filmsztáijait csak erős idgezetű fel­nőtteknek ajánlom. Ha gyerme­künk vicsorog, szemét forgatja és közben (számunkra) érthetetlen szavakat ordít, az még nem feltét­lenül jelenti azt, hogy baj van az idegrendszerével (lásd. erőszakos leszoktatás a cumizásról vagy a plüssmackó orvtámadásszerű ki­mosása). Lehetséges, hogy egész egyszerűen rajzfilmkedvencét utá­nozza a kisaranyos. Itt van mind­járt az elején Csuporka, Sziporka és Puszedli, akik állítólag édes kis­lányok, de korántsem ezt bizonyít­ja világmegmentési technikájuk. Bizonyára már ekkor megfogalma­zódik a visszamaradott lelkivilágú szülőben a zord döntés, hogy ezentúl hétvégén nincs tévé. Pedig ez még csak a kezdet. Még nem is­meri „Bítlzuzt” és dögös kis mo- noklis barátnőjét, akik csak úgy száguldoznak a különböző dimen­ziók között. Ha eltekintünk a cím­szereplő zombijellegétől, ez a me­se még a finomabb kategóriába sorolandó. Már egy csecsemő is látja, hogy itt minden a képzelet szüleménye... „Mama szülte Pipit... és Papi akkor sírt, mert nagyon örült.” Hogy kinek a képzelete szülte a Bo­cit és a Pipit, azt nem firtatom. Bizo­nyára a pótvizsgán sem ment át bio­lógiából. Higgyék el, edzett szülő vagyok. Mit nekem félbe vágott Papi és Mami, szemem sem rebben a fe­detlen altestű „gonosz” láttán, nade ami sok, az sok: Pipi - aki egyébként egészen csirke - Boci öccse (vagy bátyja?), azaz fivére, tehát hímne­mű. Töredelmesen bevallom, az elemiben sokáig úgy hittem, hogy az őz mamának a szarvas papa a párja (nyilván, mert felszarvazták), na de azt, hogy a csirkéből fiú és lány is legyen (vagy Pipi netán mind a kettő egyszerre?), ezt az ötletet nem tartom egészen átgondoltnak. Testnedvdús történeteik közül talán Minden nap adásszü­net napot tartok, letakarom a tévét! emlékeznek a csontnélkülicsirkésre, szerintem az volt az ász. De az sem volt kutya, amikor a tej- üzemes figura kijelentette, hogy csirketejet nem vesz át. Menyus, a menyétzseni már meg sem kottyant jól edzett idegrendszerünknek, a többiekre pedig kár szót veszteget­ni. Nyíltan agresszív és burkolátla- nul naturalista (gusztustalan) raj­zolt történeteink mellett csendben meglapulnak az ártatlannak tűnő édes-bájos veszélyforrások. Mi fel­nőttek talán észre sem vesszük, semmi kivetnivalót nem találunk a történetben, de a gyerek máris ta­nul belőle valamit. Az egész kicsi­nyek például nyelvöltögetve köp­ködni, mert Ficánka is ezt csinálja, a kis Arielle jóbarátja. Pumbát ta­lán nem tekintik követendő példa­képnek, de rajta kívül is van szá­mos figura, aki emésztésének akusztikus mivoltát fitogtatja. Ami ugye nem bűn, de nem is erény, és nem is olyan vicces. Erről jut eszembe Ace Ventura, az állati detektív. Igaz, ez a film (mármint a 2. rész) korhatáros volt, de szí­vet a kézre, melyik szülő nem en­gedte megnézni a sok-sok rek­lámmal megbolondított gyerme­kének?! Tanulságos film volt, én legalábbis nem n;yem meg még egyszer. Annyit tanultam belőle, hogy a turhatestvériséget nem az én gyomromnak találták ki. A lá­nyomnak tetszett, szerencsére nem talált benne utánoznivalót. Én viszont bedobom a törülközőt. Jöhetnek nekem megafilmek, meg a gigasztárok, Bocik, Pipik és a többiek! Minden nap adás- szüneti napot tartok, lecsukom, sőt letakarom a tévét! Akár már holnap! Csak még megvárom a Vad angyal végét. Illusztrációs felvétel

Next

/
Oldalképek
Tartalom