Új Szó, 2000. augusztus (53. évfolyam, 175-201. szám)
2000-08-25 / 197. szám, péntek
Péntek, 2000. augusztus 25. 4. évfolyam, 34. szám A színészet gyermekkora óta jelen van életében, mégsem volt egyértelmű, hogy édesapja nyomdokaiba lép. Csak az érettségi idején dönötte el, hogy mégis színész lesz. „Sosem voltam igazi színészgyerek" farkas Tímea ár főiskolásként megkapta Puck szerepét A szentivánéji álom című Shakes- peare-darabban a Nemzeti Színházban, melyet a mai napig is játszik. A Színház- és Filmművészeti Főiskola befejezése óta Őze Áron hét évre ahhoz a színházhoz - a Nemzetihez - szerződött, ahová édesapja is huszonöt esztendőn át kötődött. Jelenleg szabadúszó, Budapesten kívül a kecskeméti Katona József Színházban játszik.- Eredetileg állatorvos szerettem volna lenni, de a sikertelen felvétek miatt faipari szakközépiskolába jártam. Nagyon élveztem azt az iskolát, mert megannyi érdekességgel találkoztam, olyan élményekben volt részem, amelyekből sokat felhasználhatok a színpadon. Arra is lehetőségünk volt nekünk, diákoknak, hogy színjátszókon alakítsunk, így folytathattam azt, amit már általános iskolás éveimben elkezdtem, azaz játszthattam és rendezhettem is. Ezeknek tudható be az a döntésem, hogy tizennyplc évesen felvételiztem a színművészeti főiskolára. A bátyám és én ugyanis nem voltunk „öltözőbeli” gyerekek. Édesapánk példájából inkább a színészet hátrányait, mint az előnyeit láttuk, hiszen keveset volt otthon, s ha igen, akkor is általában szerepet tanult. Mit gondol, mennyire számít az ön teljesítményének megítélésénél, hogy Őze Lajos fia? Sohasem foglalkoztam ezzel a kérdéssel. Voltak, akik azt javasolták, hogy változtassak nevet. Nem tettem. Ugyanúgy ültem én is tanórákon, mint a többi színinövendék, nem voltam több, se kevesebb náluk. S amennyiben én ezt tudatosítom magamban, akkor a környezetem sem azzal foglalkozik, hogy színészgyerek vagyok-e vagy sem. Akárcsak az édesapja, ön is dadog. Hogyan képes leküzdeni beszédhibáját a színpadon? Tulajdonképpen nem is dadogás ez, hanem akadás. Egy idegrendszeri probléma, amelyet nehezen lehet kezelni. Általában akkor fordul elő, ha gondolattolulás van bennem, s többnyire azt is érzem, hogy mikor akadok majd meg. Hogy ezt elkerülhessem, különböző gyakorlatokat végzek, gyakran szoktam például hangosan népmeséket olvasni. A színpadon egyébként annyiban más a helyzet, hogy ott a szerep beszél, nem én. Az odafigyelésnek, a koncentrációnak köszönhető, hogy ilyenkor nem fordul elő akadás. Megtanultam, hogy először a gondolatot, a mondanivalót kell tisztáznom magamban és akkor nem lesz gond azzal, hogy kimondjam a szavakat. Azért szinkronizálok keveset, mert ott azonnal kell produkálni a mondatokat, nincs idő az olyan alapos felkészülésre, átgondolásra, mint egy színpadi szerepnél. Nemcsak a színészetet „örökölte” édesapjától, hanem a színházat is, hiszen már főiskolásként abban a teátrumban játszhatott, ahol apja is hosszú-hússzú éveken keresztül. Ez is véleden. Iglódi István lett az osztályfőnökünk, aki akkoriban a Várszínházban dolgozott. Tőle kaptam Puck szerepét, melyet még a mai napigjátszom. A várszínházbeli munkák során ismert meg Csiszár Imre és Sík Ferenc, akik áthívtak a Nemzetibe, ahol igazán szép feladatokat kaptam és rengeteget tanulhattam. Hét év után mégis úgy döntöttem, szabadúszó leszek. A mi szakmánkban ugyanis nagyon fontos az állandó megújulás, felfrissülés. Mindenki csodálkozott döntésemen, hiszen nagyon jó helyzetben álltam fel, ám vágytam arra, érdekelt az, müyen vidéken szerepelni. Az említett személyeken kívül kiket tart mestereinek? Még a pályám kezdetén volt sze- remcsém Mensáros Laci bácsival Őze Áron: Ha édesapám élne, sok mindenről tudnék vele beszélgetni együtt dolgozni, akihez haláláig barátság fűzött. Ő az, aki a mester szót tartalommal töltötte meg számomra. Hihetelen bölcsesség áradt belőle, a leghétköznapibb dolgokat is végtelenül intelligensen tudta kezelni. Stílust is lehetett tőle tanulni, és szakmailag is olyan instrukciókkal látott el, melyek máig mérvadóak számomra. Be kell vallanom, nagyon hiányzik, sokszor fordulnék hozzá szakmai tanácsért. Ha édesapám élne, akkor sok mindenről tudnék vele is beszélgetni. Ő azonban - mivel nem él velünk, ráadásul fiatal voltam, amikor meghalt - sajnos mindig hiányzott. Lassan vége a nyári szünetnek, müyen tervei vannak a következő évadra? Még egy évadot szeretnék Kecskeméten tölteni, ott vállalni nagyobb feladatokat. A tervek között szerepel az Antonius és Cleopátra című Shakespeare-darab bemutatása, melyet valamiért hanyagolt a színházművészet, holott legalább olyan mélységű szerelmi történet, mint a Rómeó és Júlia. Nemsokára elkészül a Beszélő köszöntős, s talán Az ember tragédiájára is kíváncsi lesz még a kecskeméti közönség. Kaptam ajánlatot a Nemzetiből, és természetesen a továbbiakban is gyakran megyek majd a rádióba és felolvasóestekre. SZOMBAT - AUGUSZTUS 26. MARKÍZA, 20.00. Állj, vagy lő a mamám! Amerikai filmvígjáték. A robbanékony Tutti szélvészként tör be rendőrőrmester fiának agglegényi életébe. Körülveszi gondoskodásával, minden bajtól szeretné megóvni, de jószándékú törekvésével nemegyszer bonyodalmakat idéz elő. Főleg attól kezdve, hogy belevatkozik fia magánéletébe is. MŰHOLDAS CSATORNÁK ____________m2_____________ 16 .55 Arany és ezüst. Válogatás az MTV Lehár-kincseiből 18.35 Extrm koktél 18.40 Szatelit. Kabaré 19.15 Uborka. Bábkabaré 19.35 Esti mese 20.00 Híradó este 20.30 Tinédzserparti 21.00 Találkozunk Sydneyben 22.00 Csöndes vizeken. Dok.film 22.55 A Remény utcája. Tévéfílmsor., 7. 23.40 Éjszakai választék DUNA TELEVÍZIÓ 16.30 Talpalatnyi zöld 17.30 Mese 18.00 Napóra 18.55 Tálentum. Türczel Lajos 19.25 Esti kérdés 19.40 És hamarosan a sötétség Brit film 21.15 Balogh „Csibe” Jenő: Üdvözlet Oscarnak 21.30 Híradó, sportpercek 22.00 Carmen. Sp. film 23.40 Híradó. Vers (ism.) 0.10 Ferdydurke. Lengy. film ___________PRO 7___________ 20 .15 Vad Amerika. Am. kalandfilm 22.20 Rambo 3. Akciófüm 0.20 Kabarék (ism.) 2.20 Joe Dancer. Am. krimi ___________LUNA___________ 17 .15 Az ügynök neve: W4C Cseh filmvígjáték 18.50 Híradó, sporthírek 19.25 A Simpson család III. Amerikai sorozat, 7. 19.50 Légy. Brit sorozat, 17. (ism.) 20.00 A helyzet komoly, de nem reménytelen. Fr. komédia 21.40 Három fölösleges férfi. Fr. krimi _________RTL Klub_________ 12 .45 Road Show 2000 13.00 Hírek 13.10 Pepsi Music Chart 14.10 Párbaj Diablónál. Am. western 15.55 Flipper, a delfin. Am. sor., 19. 16.45 Kung-fu IV. Am. sor., 7. 17.35 Robin Hood legújabb kalandjai II. Amerikai sorozat 18.30 Híradó 18.50 Fókusz plusz 19.10 Cobra 11. Ném. sorozat 20.00 Lángló lég. Amerikai akciófüm 21.50 Állig fegyverben. Akci’ófilm 23.30 Nikita, a bérgyilkosnő, 14. 0.20 Hradó 0.35 Alkonyzóna Amerikai sorozat 1.05 Fókusz plusz (ism.) m 1 5.45 Agrárvilág 6.00 Aranyfüst 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Zanzibár 9.30 Jövő-menő 10.00 Szombati mozaik 10.05 Hol-mi? 10.30 Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora 11.00 Ablak. Közéleti szolgáltató magazn 12.05 Bravo Tv 12.55 Telesport. Forma-1. Belga nagdíj 14.05 Balatoni mozaik 14.35 Delta. Tudományos híradó 15.00 Századunk 15.30 ... az én váram. Lakáskultúra 16.00 16.00 Ötkarika Sydneyért 16.50 Dunaferr-Nyíregyháza NB I-es labdarúgómérkőzés 18.00 19.00 Lottó-show 19.20 Alaphangok 19.30 Híradó 19.50 Sporthírek 20.00 20.05 Bruhaha. Kabaré a köbön -Válogatás 21.00 Alaphngok (ism.) 21.10 Haláli terv. Am. tévéfilm 22.45 Csodavüág A műsor ezúttal a nizzai és rió karnevál színpompás forgatagáról mutat be látványos felvételeket 23.40 Végzet Brit-francia film tv2 6.00 Gyökereink 6.30 Repülő ház 7.00 tv2 matiné. Mila szupersztár; Rémecskék kicsiny boltja; Kutyavilág; Ürmei; Igazi szellemirtók 9.00 Cartoon Network. Pöttöm kalandok; Animánia; Pindúr pandúrok; Beatle Juice; Boci és Pipi 11.00 Partitévé 13.00 Széllovagok. Ném. sorozat 13.50 Drága tanár úr. Olasz ifjúsági filmsorozat 15.30 Jó barátok. Am. sorozat 16.00 Sentinel - Az őrszem Ném.-am. sorozat 16.50 Baywatch. Filmsorozat 17.40 Herkules. Am. sorozat 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Citrom 19.30 A L’art pour Fart Társulás kabaréja 20.00 Elefánt az ágyamban Német vígjáték 21.50. Gyorsabb, mint a nyíl Amerikai akciófilm, 1-2. Az ötvenes években egy kanadai repülőgépgyár mérnökei kifejlesztik minden idők leggyorsabb repülőgépének prototípusát. Az első berepüléskor megmagyarázhatatlan dolog történik... MARKÍZA 6.30 Meghökkentő mesék. Amerikai sorozat 7.00 Rajzfilmsor. 8.30 Arabela visszatér. Cseh filmsor. 16-17. 9.30 A kutyák az égbe mennek II. 12. 10.00 Lassie I., 4. 10.30 Teli Vilmos legendája, 14. 11.30 Az ismeretlenbe, 8. 12.00 Föld 12.30 Szupersport 13.00 Norm Macdonald 13.30 Super Deka 2000. Videoklipverseny 14.30 A jegyzőkönyv. Amerikai filmvígjáték 16.30 Katie Joplin. 6. 17.00 Szeleburdi Susan III., 17. 17.30 Ander zenés, szórakoztató műsora 18.00 A Hyperion-öböl, 7. 18.55 Időjárás-jelentés 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Utazzunk az utolsó pillanatban 20.00 Állj, vagy lő a mamám! Amerikai filmvígjáték 21.35 Frasier. Am. filmsorozat 22.05 A megszállottság hatalmában. Am. thriller 23.55 Véres aratás Amerikai thriller 1.35 Becézés Erotikus magazin 2.00 Tinüányok Amerikai erotikus film SZTV 1 7.30 Élő körkép 8.00 Csillagocska 8.30 Gyermekműsor 9.00 Delfi és barátai II., 17. 9.30 N mester felfedezései 10.00 Percy, a kertész. Angol rajzfilmsorozat, 2. 10.30 Fél- hangll.00 Emberek és a vüág. Nagy vasúti kalandok 11.55 Szlovákia integrációs törekvései 12.10 A hegyekben 12.35 Az én házam, az én váram 13.05 Horgászok magazinja 13.30 Rhytmick 14.15 Történelmi panoráma 14.45 Hetes 16.45 Anička Jurkovičová Szlovák tévéfilm, 3/1. 18.00 Rejtélyes összefüggések 18.40 Céhek és kézművesek 19.05 Századunk a sport tükrében. Dok.sorozat 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 A pillanat tört része Amerikai film 21.30 Mr. Bean 22.00 Sportmagazin 22.15 Schimanski. Testvérek Német krimisorozat, 6/6. A fiatal rendőr önvédelemből megöl két stricit, akiket szeretett nővére, Laura hívott, hogy segítsenek neki állást szerezni egy éjszakai mulatóban... __________SZTV 2__________ 17 .20 Válogatás a Ráadás c. műsor dalaiból 18.00 A siker tükrében. Sportlexikon 18.30 Atlétika. Közvetítés Brüsszelből 19.30 Híradó, időjárás 19.50 Anton Jasusch 19.57 Szlovákia és Európa 20.00 Mike Oldfield koncert, felvételről 21.00 Divatklub 21.30 Színházi magazin 22.00 39 augusztus. Dok.film ___________NOVA___________ 14 .35 Veronika II. Am. sorozat, 10. 15.00 Los Angeles-i orvosok, 22. 15.50 Cobra 11. Német filmsor., 15. 16.45 A szív mélyén, 2/2. 18.40 A szenvedély útvesztői, 53. 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 20.00 Aranyrács. Szórakoztató műsor 21.35 Hírek 21.40 Tiszta játszma. Am. akciófüm 23.20 Állati ösztönök 3. Erotikus fűm 0.55 Halálos szeretet. Am. horrorfilm ___________CST 1__________ 17 .25 Sörkalauz. Angol sor., 6. 18.00 Hírek 18.05 Találkozás a képernyővel 18.25 Jó éjszakát, Mr. Bean 19.15 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 Szórakoztató műsor 21.15 Bronxi zajok. Am. akciófüm 22.45 Hírek, sporthírek 22.55 A szórakoztatás nagymesterei II.: Karel Gott énekel 23.55 Ifjú amerikaiak. Krimifilm ___________ORF 1___________ 15 .15 Jesse 16.40 Dawson és a haverok 16.25 Melrose Place 17.10 Szivecském 18.00 A nagy kiruccanás. Am. vígjáték 20.15 Charlie és Louise - A két Lotti Német film 21.55 Megint 48 óra. Am. krimi 23.25 Labdarúgás 23.55 Véres ököl 8 - Kiképzett gyilkos Amerikia-francia akciófilm