Új Szó, 2000. augusztus (53. évfolyam, 175-201. szám)

2000-08-21 / 193. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2000. AUGUSZTUS 21. Politika 5 Székely László dunai kormánybiztos szerint természetvédelmi szempontból jelentős a Duna és az Ipoly térsége Szürkül a Szigetköz élővilága Több kisebb-nagyobb élővi­zes, a természetvédelem szempontjából fontos terü­let létezik a Dunán, melyek értékes madár- és növényvi­lággal rendelkeznek. Meg­óvásuk leghatékonyabb módja a természettel való együttélés és gazdálkodás hosszú távú megoldása. SZENTGÁLI ANIKÓ A Duna menti élőhelyek kiemelten fontosak az élővilág szempontjá­ból. A Táti-sziget például Magyar- ország legnagyobb lakatlan szige­te, ahol egy igen ritka madárfaj: a fekete gólya is megtelepedett. A te­rület jelentős a természetszerű ár­tér és hullámtér szempontjából is. Az idős fák itt lábon száradnak el, az árvizek után pedig, a folyók visszahúzódásakor sokáig marad­nak hátra a természetvédelem szempontjából igen értékes ki­sebb-nagyobb vízfelületek. Szé­kely László dunai kormánybiztos több alkalommal is terepszemlét tartott, és különböző szakembe­rekkel eszmecserét folytatott. Ót a bősi vízerőművel kapcsolatos fejle­ményekről, illetve a terepszemlék tapasztalatairól kérdeztük. Az utóbbi időben mintha fele­désbe merült volna a bősi erő­mű kérdése. Hol tart jelenleg az ügy? A bős-nagymarosi vízerőmű ügye nem merült feledésbe, hanem ép­\\ Kívánatos lenne az ' Ipoly két partját összekötő hidak re­konstrukciója, és átkelőhelyek meg- > . nyitása. \\ pen mostanra került a normális­nak mondható ügymenet keretei közé. A két ország közötti jogvitát a Hágai Nemzetközi Bíróság ítéle­te egyszer és mindenkorra lezárta, s ezzel új fejezet kezdődött az ügy történetében. Ennek az elején tar­tunk. Vátjuk az átfogó magyar ja­vaslatra adott szlovák választ, A Párkányt és Esztergomot összekötő, újraépített híd alkalmas lesz arra, hogy helyreálljon a kellő kapcsolat az érintett térségek között (TA SR-felvétel) hogy közösen kialakíthassuk a végrehajtás módját. A vízlépcsőt természetvédelmi szempontból ellenezték. Bevál­tak a negatív jóslatok? A jövő­ben még milyen következmé­nyekre lehet számítani? A magyar fél nem negatív jóslatokat tárt a nemzetközi bíróság elé, ha­nem természettudományi tényeket, amit a testület jórészt bizonyíték­ként fogadott el. A Szigetköz degra­dációja - a kárenyhítésként üzemel­tetett vízpódó rendszer ellenére - tovább folytatódik, csökken a flóra és a fauna sokszínűsége. A száraz­ságtűrő fajok válnak dominánssá. A közelmúltban személyesen is meggyőződött a dunai alsó duz­zasztás elmaradásának követ­kezményeiről, hogy ez mennyire befolyásolta az Ipoly-hidakat és a Duna-balparti közlekedést. Milyen következtetéseket vont le a terepszemle alapján? Az érintett térség hatalmas terüle­tet fog át. Mindenhová természe­tesen nem juthatok el, de fontos­nak tartom a személyes tapaszta­latszerzést. A közlekedés kérdése részét alkotja a megoldandó prob­lématömegnek. Ebből szeretném kiemelni a közös Duna-szakasz ha­józhatóságának biztosítását. Ezzel kapcsolatban a magyar javaslat hagyományos folyószabályozási - duzzasztás nélküli - eszközöket tartalmazó koncepciót vetett fel az elkövetkező fél évszázadra. Párkányban megtekintette az új­jáépülő Mária Valéria hidat. A Párkányt és Esztergomot összekö­tő híd alkalmas lesz arra, hogy a kellő kapcsolat helyreálljon až érin­tett térségek között. Ugyancsak kí­vánatos lenne az Ipoly két partját összekötő hidak rekonstrukciója, és átkelőhelyek megnyitása. Ön - a térségbeli közlekedési le­hetőségeken belül - kiemelt fi­gyelmet szentel a vasútnak is. Ami a vasutat illeti, újra kellene gondolni a Párkány-Szob-Buda- pest szakasz teherbírását, és alter­natív útvonalként javasolni lehet­ne a Balassagyarmat-Ipolyság vo­nal újraépítését. Tennivalónk tehát van elég, csak győzzük. Párkányon kívül Ipolyszögbe is ellátogatott. Ennek során felme­rült a folyó természetközeli sza­bályozása. Milyen megoldás jö­het számításba? Az Ipoly folyó szabályozási kon­cepciója mára teljesen idejétmúlt­tá vált, újragondolása a hágai íté­vv A Szigetköz degra- dációja tovább foly­tatódik, csökken a flóra és a fauna sokszí- . , nűsége. \\ let végrehajtását jelentő egyez­mény megkötése után azonnal ak­tuális lesz. A rendezés során ma­gyar részről a környezeti szem­pontok élveznek elsőbbséget. A jövőben tervez-e hasonló te­repszemlét? Hasonló terepszemlékre mindig is szükség lesz. Legutóbb a Tát kör­nyéki szigeteket jártam be, hason­lóan tanulságos eredménnyel. Ezenkívül munkatársaimmal rend­szeresen járom a Szigetközt. Idén több a „menekült" Csehországban Pozsony. A cseh hivatalokhoz ez év elejétől augusztus 6-ig össze­sen 527 szlovákiai menekültügyi kérelem érkezett, melyek közül 227 esetben 15 év alatti gyermek kérvényéről van szó. Csehszlová­kia szétválása óta a cseh hatóságok 506 esetben döntöttek a kérvé­nyezők sorsáról, s 309 beadvány elbírálása még folyamatban van. Eddig még egyetlen kérvényező sem kapott menekültstátuszt Cse­hországban. (SITA) Autonóm jogkört a DU-nak Pozsony. Az SDKÚ-ba való beolvadást szorgalmazó Demokrata Uniós tagok Ľubomír Harach pártelnök szerint üdvözölnék, amennyiben tervezett lépésük következtében javulnának a li­berális elvek érvényesítésének feltételei. Elmondta, az SDKÚ részéről kaptak egy ajánlatot, melynek értelmében az új politi­kai tömörülésben a liberális párt egyfajta autonóm jogkört kapna. (SITA) Schuster véleménye személyi orvosáról Pozsony. Rudolf Schuster államfő kezelése folyamán a legtöbb bírálat személyi orvosát, František Samselyt érte azzal összefüg­gésben, hogy képtelen ellátni feladatát. „Én azonban képtelen vagyok értékelni munkáját, ezért úgy tartottam, hogy Samsely jó ember és jó orvos egy személyben” - véli az elnök. (SITA) Lövöldözés a szőlőtőkék árnyékában Pozsony. Súlyos testi sértés vádjával gyanúsítják a 44 éves a mojzesovói (Érsekújvári járás) Marián T.-t, aki lőfegyverével meg­sebesített egy nyugdíjast. A vádlott egy a faluhoz közeli szőlőültet­vényen házilag barkácsolt fegyverével minden ok nélkül hónaljon lőtte a 67 éves Dominik P.-t. A sértett megpróbált elszaladni, de a fegyverforgató férfi még egyszer rálőtt, s az áldozatát háton lőtte. Az ügyet a rendőrség vizsgálja. (SITA) Elítélik Čarnogurský kijelentését Pozsony. A homoszexuálisok érdevédelmi szervezete, a Másság (Inakosf) kezdeményezés elítéli Ján Čarnogurský minapi, az egy­neműek regisztrált partnerségét illető kijelentését. Az igazságügyminiszter megjegyzése - miszerint amíg ő ül a miniszte­ri székben, a homoszexuálisok nem élhetnek regisztrált kapcsolat­ban - a parlament szerepének semmibevéteét jelenti. Szerintük ugyanis a nyilatkozat a törvényhozásra kifejtett hatalmi nyomás­ként fogható fel. (TA SR) Harabín alkotmányosan leváltható Pozsony. Ján Drgonec szerint Štefan Harabín Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségéből történő leváltása nem alkotmányellenes. A volt alkotmánybíró kifejtette, a parlamentnek nem arról kell döntenie, Harabín bíró marad-e, hanem arról, a legfelsőbb bírói testületnél betöltött posztjától megfosztják-e. (TA SR) Amerikában is ünnepeltek Washington/New York. Jeszenszky Géza washingtoni magyar nagykövet tegnap az államalapítás ezredik évfordulójáról szóló megemlékezés-sorozat keretében fogadást adott a nagykövetségen. Az Egyesült Államokban zajló magyar millenniumi események kö­zül a legnagyobb szabású egyházi rendezvény a New York-i Szent Patrik székesgyházban tegnap délután tartott, ökumenikus szent­mise volt. (MTI) Tanévnyitó előtt évről-évre gondban vannak az édesanyák, miből vásárolják meg a drága ám szükséges tanszereket Az Agrokomplexen megdőlt a tűzoltók sörstaféta-rekordja Ismét megkezdődik a „drága” iskola GAÁL LÁSZLÓ Pozsony. Ha az iskolakezdéssel kapcsolatos kiadásokat nézzük, aligha akad szülő, aki ujjongva várná szeptember elejét. A tanév­kezdés már egyetlen gyerek eseté­ben is kiadásokkal jár, nem is be­szélve arról, hogy a nagycsaládos­oknál mekkora érvágás. Ezúttal ez utóbbinak próbáltunk utánajárni. A vághosszúfalui Gaál Anna nagy- családos édesanya, egyszerre öt gyermeket kell útnak indítania az iskolába. A legidősebb, Bence jö­vőre érettségizik a Galántai Ma­gyar Tannyelvű Gimnáziumban, neki még megteszi a tavalyi iskola­táska, de a hetedikes gimnáziumi osztályba lépő Veronikának és a negyedikes Julinak újat kell venni. A negyedikes alapiskolás Zsófinak is jó lesz még a régi táska, de a kis elsős Zsuzsikának venni kell egyet. Ez összesen még a legolcsóbb tás­kát számítva is legalább 1800 ko­rona. Új tolltartót kettőjüknek kell venni, négy gyereknek kellenek fü­zetek és borítók, kettőnek tollak és ceruzák, hármuknak vízfesték, filctoll. Minden egyes tétel szemé­lyenként legalább egy százas. Új papucs négy gyereknek kell, ami összesen több mint ezer korona, tornacipőt mind az ötüknek kell venni, s az anyuka szerint ezt a legnehezebb beszerezni. Az ára 170 és 500 korona között mozog, de a drágább sem bír ki sokkal töb­bet, mint a legolcsóbb, pedig az igazán gyorsan tönkremegy. Tor­naruhát három gyerekre kell ven­ni, ez is legalább 600 koronás té­tel, a melegítő kettőjüknek leg­alább 700, három fürdőruha pedig kb. 1500 korona. És ezek csak a legszükségesebbek, amit az öt­gyermekes édesanya hirtelen ösz- szeszámolt. Ezenkívül Julinak hat­van koronáért kellene a gimiben angol munkafüzetet venni, Zsófi­nak az alapiskolában ugyanez 200 koronába kerül. További két százas a szemelvénygyűjtemény ára, sze­rencsére, azt elég lesz év közben megvenni, ez nem az agusztusi számlát terheli. De van itt még egyéb tétel is: a Vághosszúfaluról Galántára járó három gimnazistának havi autó­buszbérletet is kell váltani, ami összesen 400 korona. És akkor még nem számoltuk az ebédjegye­ket. Aztán az sem mindegy, hogy az ember falun vagy nagyvárosban vásárolja-e a tanszereket. Néhány ilyen cikk árának a pozsonyi Tesco áruházban néztünk utána. Itt pél­dául egy A4-es formátumú jegy­zettömb 15,90-be kerül, méghozzá augusztus végi engedményes áron, 19,90-ről leszállítva. Az A3- as tömb ára 21,90, az A5-ösé 8,90. A 40 lapból álló füzeteket tízes csomagolásban kínálják, az A5-ös csomag 49,90-be, az A4-es 99,90- be kerül. Egy felszerelt tolltartóért 10 fillér híján 100 koronát kérnek, a körző egymaga kerül 49,90-be. Egy 6 színt tartalmazó színesceru- za-készlet ára 29,90, a 32 színűé 179,90. Iskolatáskából a legol­csóbb 549 korona, de van 1499 ko­ronáért is. Ez utóbbit esetleg egy egyke szülei engedhetik meg a gyereküknek. A tankönyveket egy­előre nem kell minden iskolaév elején megvásárolni. Szlovákiának szánták a kábítószer kisebbik részét Bandatag drogfutárok SITA-HiR Ján Figeľ: beérőben az együttműködés gyümölcse Megvalósult elképzelés TA SR-HiR Pozsony. Szervezett bűnbanda tagja az a három szlovák drogfutár, akiknél a szlovák-magyar határ- szakaszhoz közeli Milhoston 9,3 kilogramm heroint találtak a vám- igazgatóság emberei. Jozef Lute­rán, a kábítószerellenes osztály ve­zetője elmondta: az ügyet átadták a kassai nyomozóhivatalnak. Rész­leteket nem közölt, de hozzátette, hogy a banda legalább négy or­szágban tevékenykedik. A lefoglalt kábítószer kisebbik részét szlováki­ai értékesítésre szánták, a többit pedig az Európai Unió egyik tagál­lamába vitték volna. A heroin­küldeményt Törökországból há­rom fiatal - egy 22 éves, illetve egy 26 éves férfi, valamint egy 19 éves lány - hozta be az országba. Kassa. Ján Figel’ a kassai magyar főkonzulátus megnyitását a magyar-szlovák kapcsolatok meg­erősítéseként értékeli. A külügyi államtitkár szerint a magyar felek­kel fenntartott kapcsolatai szinte példátlanul jó. Úgy véli, kívánatos lenne, ha a kialakult helyzet nem csupán pillanatnyi, hanem állandó és irányadó lenne. Figel’ elmondta, szorosan együttműködik a cseh és a lengyel partnerével is, hiszen ép­pen a külügyminisztérium állam­titkárai koordinálják a visegrádi négyek együttműködését. „Az együttműködés gyümölcse beérő­ben van” - jegyezte meg. Rámuta­tott, a konzulátusok megnyitása már tíz éve képezi megbeszélések tárgyát, ám csak most vált valóra. Nyitrai világcsúcsok TA SR-HÍR Nyitra. Új világcsúcsok születtek a sörivás kategóriában a nyitrai Ag­rokomplex kiállításon. A Rekordok szlovákiai könyvébe hazai csúcs­teljesítmények bejegyzésével fog­lalkozó Igor Svítik elmondta, a helyszínen rögzített videofelvéte­lek összesítése után a győztesek bekerülnek a Guiness rekordok könyvébe. A stafétasörivás során, melyen száz látogató indult, 7 perc 47 másodperc alatt fogyasz­tottak el összesen 50 liternyi nagy­tapolcsányi sört. Ezzel megdöntöt­ték a cseh tűzoltók eddig érvényes, 9 percet is meghaladó rekordját. Teljesítményével nem hozott szé­gyent magára Marek Vittek bánovi (Érsekújvári járás) lakos sem, aki egy liter habos nedűt 2,53 másod­perc alatt gördített le a torkán. Pavel Koncoš fölművelődési mi­niszter a tárca kitüntetését nyúj­totta át 68 mezőgazdasági alkal­mazottnak. Elmondta, a szakág­ban dolgozó kitüntetettek nagy­ban hozzájárultak a termelés javu­ló eredményeihez. Nem csak a politikában folyik a tűzoltás. Szombaton a zsolnai pályaud­varon tűz ütött ki az egyik vakvágányon álló vasúti kocsiban. (TA SR)

Next

/
Oldalképek
Tartalom