Új Szó, 2000. augusztus (53. évfolyam, 175-201. szám)
2000-08-08 / 182. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2000. AUGUSZTUS 8. Cl Politika Hivatali állásfoglalások Budapest. Mádl Ferenc köz- társasági elnök tegnap kinevezte Becker Pált a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetőjévé és Paczolay Pétert a hivatal helyettes vezetőjévé. Becker Pál 1990 és 1994 között MDF- es parlamenti képviselő volt, 1993-94-ben a Pénzügyminisztérium politikai államtitkári posztját is betöltötte. Paczolay Péter egyetemi tanár 1996-tól az Alkotmánybíróság főtitkára volt. (MTI) Kormányátalakítás Koreában Szöul. Kim De Dzsung délkoreai elnök jelentős kormányátalakítást hajtott végre. A tizenkilenc minisztérium közül kilenc tárca élén történt változás. Helyén maradt a tényleges politikai jogkörrel nem rendelkező miniszterelnök Li Han Dong. Leváltotta az államfő Li Hun Cse pénzügyminisztert, helyére Csin Njom költségvetési és tervezési miniszter került, és a minisztérium a jövőben nagyobb feladatkört ellátva gazdasági és pénzügyminisztérium néven szerepel. (MTI) Helyesbítés holokausztügyben Jeruzsálem. Az izraeli Sasz párt szellemi vezetője csillapítani próbálta a hoíokauszt- áldozatokra vonatkozó kijelentéseivel kavart felzúdulást. Ovadia Joszef rabbi vasárnap este megvádolta a médiát, hogy eltorzította megjegyzéseit, amelyek szerint a nácik által elpusztított hatmillió zsidó „újraszületett bűnös” volt, akinek korábbi életében elkövetett vétkeiért kellett fizetnie. A volt szefárd főrabbi helyesbítés gyanánt most azt mondta, hogy a „gaz nácik” által megölt ösz- szes zsidó „tiszta” volt és „abszolút szent”. (MTI) AI Gore megtalálta kampánytársát Washington. A1 Gore amerikai alelnök, aki novemberben az Egyesült Államokban a demokraták várható jelöltjeként indul az elnökválasztáson, Joseph Liebermant választotta ki alelnökjelöltjé- nek. A Connecticut állambeli szenátor már el is fogadta az ajánlatot, így az Egyesült Államok történetének első zsidó származású alelnökjelölt- je lesz. (MTI) Szenátorból alelnökjelölt (ČTK/AP) 160 halott Csecsenföldön Moszkva. Az orosz erők tegnap megerősítették, hogy a hétvégén megöltek 160 csecsen felkelőt, amikor bombázták Csecsenföld keleti és délnyugati részeit. Az orosz légierő és tüzérség a csecsének Gudermesz, Urusz-Martan és Nozsaj-jürt környéki támaszpontjait támadta. (MTI)- Ébresztő, elnök úr! Abdurrahman Wahid indonéz államfőt elnyomta a buzgóság, mikor tegnap a jakartai parlament kormánya eddigi tevékenységét értékelte (CTK/AP-felvétel) Állítólag magyar és német követségi dolgozóknak is közük lehet a hamis okmányokhoz Vízumot vegyenek! Bukarest. Romániai lapjelentések szerint a romániai magyar diplomáciai képviseletek egyes munkatársainak is közük lehetett hamis schengeni vízumok értékesítéséhez. Román rendőrségi és ügyészségi források nem erősítették meg a lap- értesüléseket. MTI-HÍR A román országos rendőrfőkapitányság pénteki sajtóértekezletén bejelentették, hogy a román rendőrség hamis schengeni vízumokkal üzérkedő csoportokat leplezett le Szeben és Kolozs megyében. A sajtóértekezlet alapján az Evenimen- tul Zilei című lap szombati számában, majd a Krónika című magyar nyelvű erdélyi napilap tegnapi számában arról írt: a hamis schengeni vízumok értékesítésében feltehetően a német és a magyar diplomáciai képviseletek egyes munkatársai is közreműködtek. Cristina Vatasescu, a rendőrfőkapitányság szóvivője szerint Németország és Magyarország követségéről kellett támogatást kapniuk az üzéreknek - írta az Evenimentul Zilei. A szóvivő tegnap az MTI kérdésére cáfolta, hogy ilyen értelmű kijelentést tett volna. Mint mondta, a sajtó- értekezleten arról volt szó, hogy az egyik elfogott személy a hamis vízumokkal Kolozs megyében becsapott embereknek arra hivatkozott, hogy „ismerőse van a magyar nagykövetségen”. A kolozsvári rendőrség négy személyt gyanúsít befolyással való üzérkedés vádjával: a gyanúsítottak összesen 18 személynek adtak el hamis vízumokat mintegy 70 ezer német márkáért. A vízumokhoz szükséges német dokumentumokat a németországi Trier város idegenrendészeti hivatalából lopták el. A német rendőrség vizsgálata szerint összesen 300 schen- geni vízumot loptak el. íjgyártó Istán bukaresti magyar nagykövet az MTI érdeklődésére tegnap elmondta, hogy a követségnek eddig nem volt tudomása az ügyről, román részről semmilyen hivatalos jelzés nem érkezett arról, hogy a hamis vízumokhoz a romániai magyar diplomáciai képviseleteknek bármilyen közük lehetett. A nagykövet egyben felhívta rá a figyelmet, hogy Magyarország nem tud schengeni vízumot kiadni, s a Romániában működő magyar konzulátusokon Romániában tartózkodó külföldi állampolgárok magyarországi beutazáshoz kérhetnek magyar vízumot, amire a romániai állampolgároknak nincs szükségük. Harrach Péter minisztert bírálják a roma szervezetek Csalás miatt emelhetnek vádat a volt kormányfő ellen Kohl kampánypénzeiből közvéleményt kutatott MTI-HÍR Berlin. A Der Spiegel című hamburgi hírmagazin tegnapi számában azt állítja, hogy Helmut Kohl, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) volt elnöke, csaknem két évtizedig kormányfő, a kilencvenes években begyűjtött, vitatott módon kezelt kétmillió márkás adományt eddigi állításaival szemben más célokra használta: választási kampánycélokra, közvélemény-kutatásokra, s nem pedig alapvetően a CDU keletnémet bázisának erősítésére. Az 1993-ban kapott 900 ezer márkának csaknem a fele egy hirdetési cégnek jutott, amely óriásplakátokat gyártott a CDU számára, többször kapott juttatást Kohl szűkebb pátriájának tartományi CDU-szer- vezete is - hangzik az állítás. Kohl megismételte, hogy az adományból személyes gazdagodásra egy árva pfenniget nem vett el. A bonni államügyészek a Der Spiegel információja szerint nem csak hűtlen kezelés miatt marasztalnák el Helmut Kohlt, hanem csalás miatt is, azaz: Kohl félrevezette a parlament elnökét, a kelleténél több állami támogatás jutott a kereszténydemokratáknak, s ezáltal becsapta az államot is. Tovább folyik a Kohl elleni vizsgálat, aki minden vádat tagad. Putyin orosz elnök jóváhagyta a törvényhozás reformját Átépítik a felsőházat MTI-HÍR Moszkva. Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a felsőház reformját, s ezzel a központi hatalom további erősítését célzó, a törvényhozás által júliusban megszavazott tervezetet. Az új törvény értelmében az Oroszországi Föderációt alkotó 89 szubjektum változatlanul két-két képviselőt küldhet a Föderációs Tanácsba, de a korábbi gyakorlattól eltérően nem a helyi végrehajtó és törvényhozó hatalom első emberei, hanem azok visszahívható küldöttei kerülnek be a szenátusba. Ezzel a kormányzók és a szövetségi köztársaságok vezetői január elsejétől elvesztik mentelmi jogukat, s az államfő menesztheti a választott helyi vezetőket. Cserébe viszont a regionális vezetők is jogot kaptak az alsóbb szintű, választott önkormányzati vezetők leváltására. A köztársasági és területi vezetők számára államtanács létrehozását tervezik, de egyelőre nem dőlt el, hogy az új államhatalmi és konzultatív szerv milyen jogkörökkel rendelkezik majd. Lehet, hogy elhalasztják a palesztin állam kikiáltását Elkerülik az erőszakot MTI-HÍR Jeruzsálem. Az izraeli katonai hírszerzés jelentése szerint a Palesztin Hatóság igyekszik elkerülni az erőszakkal kísért összetűzéseket Izraellel, tekintettel a tárgyalások lehetséges folytatására. A köz- szolgálati rádióban idézett jelentés szerint Jasszer Arafat palesztin elnök nagyon határozott utasításokat adott a biztonsági szolgálatnak, hogy akadályozza meg az Izrael elleni merényleteket és azt, hogy a palesztin tüntetések zavargásba torkolljanak. A katonai hírszerzés értesülései kapcsán a rádió utalt arra, hogy az izraeli és a palesztin titkosszolgálatok közötti kitűnő az együttműködés. Az izraeli hadsereg egyébként úgy tudja, hogy a palesztin állam szeptember 13-ra tervezett kikiáltását két hónappal elhalaszthatják. Vojiszlav Kostunica tegnap elfogadta az elnökjelöltséget Újabb ellenzéki jelölt Szociális érzéketlenség MTI-HÍR Belgrad. Újabb jelöltet állíthat a szerb ellenzék a jugoszláv elnökválasztásra, miután ellenzéki források közlése szerint Vojiszlav Kostunica mérsékelt nacionalista politikus tegnap elfogadta, hogy tucatnyi ellenzéki párt őt jelölje a szeptember végén esedékes voksolásra. Kostunica döntéséről az ellenzéki pártok tegnapi belgrádi tanácskozásának egyik résztvevője számolt be újságíróknak. A megbeszélésen nem vett részt a legerősebb ellenzéki párt, a Vük Draskovics vezette Szerb Megújhodási Mozgalom, amely vasárnap Vojiszlav Mihajlovics belgrádi polgármester személyében saját jelöltet állított. A szerb ellenzék ily módon két jelölttel szerepelne a választáson, ami vélhetően megosztaná az ellenzéki szavazatokat. A belgrádi baloldali kormánypártok Szlobodan Milosevics hivatalban lévő jugoszláv államfőt jelölték a szövetségi államfői tisztségre. A Vojiszlav Seselj vezette szerb radikálisok elvileg tegnap este már döntöttek is esetleges Saját jelöltjükről, aki - Seselj múlt heti közlése szerint - Tomiszlav Nikolics jugoszláv kormányfő-helyettes lehet. Őrizetbe vették a prostituáltgyilkosságok gyanúsítottját Ukrán asztalos a gyilkos? MTI-HÍR Budapest. Bírálják a roma szervezetek vezetői Harrach Péter szociális és családügyi miniszter szombati nyilatkozatát, amelyben a tárca vezetője elítélően nyilatkozott a zámolyi romák strasbourgi menedékkérelméről. A miniszter azt mondta: „Olyat meg lehet tenni ebben az országban, hogy egyesek az állam, a nemzet lejáratása céljából külföldre mennek, s nemcsak kártérítést követelnek, hanem igaztalan vádakat fogalmaznak meg az országgal és a kormánnyal szemben. Maguk kevesebbet tettek önmagukért, mint MTI-HÍR Patna. India északi és keleti területein, valamint a szomszédos Bang- ladesben és Bhutánban az özönvízszerű esőzések okozta heves áradásokban százak vesztették életüket, többen eltűntek, 2,5 millióan pedig földönfutóvá lettek. Hivatalos adatok szerint a három államban eddig legalább 160 ember lelte halálát a két hete tartó monszunesők okozta természeti csapásban. A halálos áldozatok száma azonban tovább emelkedhet, mert több himalájai folyó kilépett medamennyit ez az ország értük tett. Ezek után követelőznek, és most már fenyegetőznek is.” - Ilyen helyzetben a családügyi miniszter egy európai uniós országban fel szokta ajánlani lemondását, ellenkező esetben a miniszterelnök szólítja fel arra, különösen, ha a köztisztviselő a morális és szociális érzékenység teljes hiányáról tesz tanúságot - mondta Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) elnöke tegnap az MTI- nek. Kijelentette: Harrach mondatai nem egy európai keresztény- demokrata családügyi miniszter szemléletét tükrözik - vélekedett Horváth Aladár. réből, és az időjárás-előrejelzések újabb esőzéseket jósolnak. A Brahmaputra folyó és mellékfolyói utakat és vasúti síneket árasztottak el, hidakat sodortak el. A távközlési rendszer összeomlásával India é- szakkeleti területe teljesen elszigetelődött az ország többi részétől. Az indiai hadsereg a helyi hatóságokkal együttműködve helikopterekről ejtőernyővel juttatja el a legszükségesebb élelmiszereket, gyógyszereket, műanyag sátrakat a természeti katasztrófa elől háztetőkre és fákra menekült embereknek. Csak Csiang Cö-miné lesz Kínai különgép Peking. Csiang Cö-min kínai államfő és pártelnök külön gépet kap saját utazásainak lebonyolítására. A kínai „Air Force One”, egy Boeing-767-es gép a legkorszerűbb technikával büszkélkedik, és különleges VIP-szolgáltatásokkal látták el. Csiang Cö-min a gépet elsősorban belföldi utazásaira fogja igénybe venni. A dpa hírügynökség megjegyzi, hogy az Egyesült Államok és Japán után Kína a harmadik ország, ahol a légierő egyes számú gépe (Air Force One) címén külön repülőgép áll az ország vezetőjének rendelkezésére. (MTI) MTI-HÍR Budapest. A magyar rendőri szervek tegnap őrizetbe vettek egy 24 éves ukrán állampolgárságú férfit, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy júliusban a fővárosban a XIII. kerületi Angyalföldi úton két prostituáltat megölt. A férfi szombati, tanúkénti kihallgatásán tett beismerő vallomást. Doszpot Péter, az ügyben nyomozó csoport vezetője elmondta: az asztalosként dolgozó férfi 1998 óta él Magyarországon. Hozzátette, a gyilkos kés eddig nem került elő, bár a férfi elmondta, hogy az eszköz hol található. A nyomozás során kiderült, hogy a hölgyek újságban hirdették szolgáltatásaikat. Doszpot Péter teghnap elmondta: a nyomozás jelenlegi stádiumában az is egyértelműnek tűnik, hogy a gyanúsított férfi egyedül követte el a gyilkosságokat. Az ukrán férfi még nem tett említést arról, hogy a gyükosságok elkövetését mi motiválta. Doszpot közlése szerint várhatóan napokon belül elkészül az a szakértői vélemény, amely azt hivatott megállapítani, hogy a korábban történt, jellegében és módszerében nagyon hasonló gyilkosságokat ugyanaz a személy követte-e el. A gyilkosság július 21-én történt az Angyalföldi úton. A brutális módon megölt prostituáltakat 27-én fedezték fel. Milliók váltak földönfutóvá az özönvízszerű esőzésekben 160 ázsiai áldozat Nem csak tanulmányt írnak Ajánlások a bölcsektől Bécs. Az ausztriai helyzetet a 14 EU-tagállam meghirdette szankciók feloldásának előkészítése céljából vizsgáló három „bölcs” nem csupán tudományos tanulmányt ír, amelynek értékelése a tizennégyek dolga lesz, hanem konkrét ajánlásokat szándékozik tenni. Ezt az értesülést a Format című politikai hetilap közölte tegnapi számában az egyik „bölcs”, Martti Ahtisaari volt finn államfő szóvivőjére, Minna Järvenpäära hivatkozva. (MTI)