Új Szó, 2000. július (53. évfolyam, 151-175. szám)
2000-07-06 / 154. szám, csütörtök
18 Sport ÚJ SZÓ 2000. JÚLIUS 6. EURO 2000 XI. labdarúgó Európa-bajnokság EURO 2000 A franciák három csatára, Anelka, Wiltord és Henry a párizsiak előtt tetszeleg a trófeával (TA SR) Ha az olasz válogatott nyeri a döntőt, nem lett volna igazságtalan, de... Az offenzív játék felé AZ ARANYCSAPAT EB-„LEG "-EK Pozsony. Sok „leg”-et átélt az Európa-bajnokság. íme néhány. A legunalmasabb mérkőzés a Svédország-Törökország, gól nélküli összecsapás volt. Semmilyen gólhelyzet, csak rúgták és mentek a labda után. Körülbelül olyan lelkesedéssel kezdték és játszották a meccset, mint a volgai hajóvontatók a hajnali műszakot. A legrosszabbul rúgott tizenegyes a holland hátvéd Jaap Stam nevéhez fűződik: az olaszok elleni elődöntő szétlövése során három méterrel a kapu fölé bombázta a labdát. A legszerencsétlenebb válogatottnak Csehország együttesét tartják. Csoportjában két „naggyal” Hollandiával és Franciaországgal találkozott, és mindkettőtől szoros vereséget szenvedett. Legrosszabb szurkolói Angliának voltak. Garázdálkodásuk következtében csaknem kizárták az Európa-bajnokságról a szigetország válogatottját. A legszebb gólt Antonio Conte, az olaszok középpályása lőtte Törökországnak. Hanyatt vetődve, ollózva küldte léc alá a labdát. Legdöbbenetesebb összecsapást a D-csoportban játszották. Spanyolország még a rájátszás utolsó perceiben is 2:3-as vesztésre állt Jugoszlávia ellen, de két percen belül megfordította az eredményt. A legcsúnyább szabálytalanságot Gheorghe Hagi követte el; kíméletlenül letalpalta az olasz Contét, akinek gipszbe kellett tenni a bokáját. A legsikeresebben Roger La- merre francia edző cserélt a döntőben: Wiltord (gólt lőtt), Trezeguet (aranygólt rúgott) és Pires (gólpasszt adott) eldöntötték az Eb-cím sorsát. A legszimpatikusabb válogatott a kétmillió lakost képviselő szlovén csapat volt. Sok „pártoló tagot” szerzett, és mint sereghajtónak elkönyvelt együttes, kis híján a negyeddöntőbe jutott. Legnagyobb híméwesztés a legendás hírű német Matthá- ust érte. Egyetlen sikere, hogy 150 válogatottságával új világrekordot állított fel. (TV) góllövőlista 5 gólos: Kluivert (holland), Milosevics (jugoszláv). 4 gólos: Nuno Gomes (portugál). 3 gólos: Sergio Conceicao (portugál), Zahovic (szlovén), Henry (francia). 2 gólos: Alfonso (spanyol), Mendieta (spanyol), Djorka- eff (francia), Zidane (francia), Trézéguet (francia), Wiltord (francia), Hakan Sükür (török), Shearer (angol), Smicer (cseh), Zenden (holland), F. de Boer (holland), Overmars (holland), Inzaghi (olasz), Totti (olasz). 1 gólos: Goor (belga), E. Mpenza (belga), Mjállby (svéd), Larsson (svéd), Conte (olasz), Fiore (olasz), Del Piero (olasz), Di Biagio (olasz), Delvecchio (olasz), Okán Bu- ruk (török), Blanc (francia), Dugarry (francia), R. de Boer (holland), Chivu (román), Ganea (román), Moldovan (román), Munteanu (román), Scholl (német) és még 15-en. öngóLGovedarica (jugoszláv) Pozsony. Zinedine Zidane nyilatkozata alapján paraf- razáltuk a felcímet, a teljes szöveg így szól: Ha az olaszok nyerik a döntőt, senki sem mondhatta volna, hogy érdemtelenül. De ha visszatekintek a tornára, akkor az a véleményem, megérdemelten lettünk elsők. TOMI VINCE Egyet lehet érteni Európa futball- királyával. Kivételes összjáték, a formációk ritkán tapasztalható kiegyensúlyozottsága, pszichikai ellenállóképesség és az óriási önbizalom eredményezte, hogy Franciaország a vb utáni (első válogatottként) Európa-bajnokságot is megnyerte. Hogy játékosai milyen mentális erővel rendelkeznek, igazolja, a portugálok és a taljánok ellen is vesztésre álltak (0:1), mégis győztek, mert egyedülállóan tudtak konfcentrálni a döntő pillanatokra. A fináléban az erősebb győzött az erős ellen. Nem vitás, a franciák az összeszokottságból profitáltak, ebben rejlett legnagyobb erejük. A játékosok tudták, mit várhatnak társaiktól, és ez meg is látszott futballozásukon, Hollandiától és a többi menő csapattól eltérően ők rendelkeztek a legkomlexebb futballalakulattal. Annak ellenére, hogy a szakemberek általános véleménye szerint elsősorban az egyes alakzatok kiegyensúlyozottsága repítette őket a csúcsra, nem szabad megfeledkezni az egyedi gall kakasról, a középpályás Zidane-ról. Ahogy ő játszik, úgy megy a csapatnak - mondják. Erre mi történt a fináléban? „Zizou” gyengélkedett, a csapat viszont képes volt olyannyira fokozni a tem„Európa legnagyobb futballnullái vagytok. Németország szégyelli magát miattatok. A szurkolók nevében azt mondom nektek: már soha nem akarunk benneteket látni” (Címek a német sajtóból, miután a csapat szégyenletesen kiesett). „Az új edzőnek ki kell dobálnia az összes trágyát a válogatottból.” (A Bild című bulvárlap az előbbi témára). „Bosszant, hogy elvállaltam szereplésemet az Európa-bajnoksá- gon. Ennyire jellemtelen csapatban még nem játszottam.” (A veterán Lothar Matháus az EURO-n való részvételével kapcsolatban). pót, hogy ha némi szerencsével is, de nyert. Éppen a kiegyensúlyozott formációk eredményeként. Franciaország futballistái, akik három esztendeje csaknem ugyanabban az összeállításban szerepelnek, saját stílusukkal jutottak az Olümposzra. Ennek lényege: tökéletes összhang a védők és a középpályások között, akik ráadásul nagyszerűen kivették részüket a támadásokból; korábban gyengének ítélték a csapat csatárjátékát, az Európa- bajnokságon azonban szemléltetően bemutatták ennek az ellenkezőjét. Egyértelműen Henry dominált, és ha melette nem ment a társnak, jött egy másik, így lett fokozatosan párja Anelka, Dugarry és az utolsó két meccsen Wiltord, a Nagy Ász. Világos, ha két olyan erős csapat ütközik meg egymással, mint azt a fináléban láthattuk, akkor az elöl játszók döntik el a mérkőzést. És a franciák ilyen tekintetben felülmúlták az azzurrikat, Henry feltartóztathataüan volt, és ha többet foglalkoztatják, a fél olasz csapat kapott volna róla piros lapot. A finálé alapján sajnálni lehet az olaszokat. De különben? A többi meccsen leporolták a híres-hírhedt catenacciójukat, s a hollandok ellen olyan barrikádokat emeltek, amilyenekre a nemzetközi futballban 30 éve nem volt példa; a két csapat közötti tudáskülönbség teljesen egyértelmű volt, fontos tornákon ritkán látni ekkora játékbeli fölényt „Ha a spanyoloknak nem sikerült volna gólt lőniük, a játékvezető megteszi helyettük. Ó volt ugyanis a legjobb ibériai a pályán.” (Szlavi- sa Jokanovics, a jugoszlávok középpályása a spanyol-jugoszláv meccs viharos hajrájáról). „Xavier nem vághatta le a kezét. Körülöttem mindenütt fair play jelszavakat látok, csakhogy az ilyen büntető a fér játékot bünteti.” (Dimas portugál hátvéd a 11-es után, amely kiejtette az ibériai csapatot). „Kis ország vagyunk, nem akarták, hogy a döntőbe jussunk. Az UEFA urai nagyon boldogok lehetnek, hogy csomagolhatunk.” az elődöntőben. Itália úgy lépett pályára, hogy nem mert futballozni, hogy kibekkelje a meccset, és Zamb- rotta kiállítása csak arra volt j<5, hogy indokolttá tegye ezt a mentalitást. Indokolttá tegye a catenacciót, melynek lényege - egy spanyol lap szerint - , hogy hagyni kell az embert meghalni az unalomtól, a labdarúgást pedig minden elképzelhető módon össze kell tömi, úgy, hogy a végén már a környezetvédők is be akarnak avatkozni. Persze van némi túlzás egy másik a megállapításban is: csak az olaszok tudnak így győzni, anélkül, hogy egy percig is futballoznának. Gondoljunk csak vissza a finálé előtti mérkőzéseikre, és akkor talán nem hat a túlzás erejével: jót tett a labdarúgásnak, hogy nem a Squadra Azzurra lett az Európa-bajnok. Ugyanis kontinensünk futballja - a nézők nem kis örömére - a konstruktív, offenzív játék felé halad, ezt már korábban, a Bajnokok Ligája során megállapíthattuk. Az EURO 2000 is jelezte, már több tér adódik az offenzívára, s az is nyilvánvaló volt, hogy az uniuverzális labdarúgóké a jövő, amikor például a védő tisztán, fault nélkül szereli ellenfel- lét, s utána gyorsan és ügyesen megjátssza a labdát. Nem hátra és oldalra, hanem előre. Amely csapatok tagjai erre képesek voltak, messzire jutottak (Franciaország, Hollandia, Portugália, Spanyolország). A leegyszerűsített játék, amely során a védőknek csupán destruktív feladatuk van, nemcsak hogy ellenszenves, nézőbosszantó, hanem kilátástalan is, hosszú távon nincs reménye a sikerre. Lásd pédául a norvégokat, az angolokat, a németeket. Az ezeknél talán intelligensebben futballozó, technikás olaszok kivétele csak erősíti a szabályt. (Luis Figo az említett 11-est követően). „Mindenki azt mondta, rosszul futballoztunk a hollandok ellen és szerencsénk volt. A döntőben kitűnően játszottunk, és kikaptunk. Inkább újra rosszul kellett volna futballoznunk.” (Az olasz Francesco Totti). „Manuela jegyesemnek eredeti nászajándékot akartam adni, Euró- pa-bajnoki címet. Kár, hogy nem visszem haza.” (Francesco Toldo, az olasz kapus, aki a hétvégén nősül). „Franciaország tíz-húsz évvel előzi meg a többieket.” (A Le Soir francia napilap a nemzeti tizenegy győzelme után), (tv) KAPUSOK Fabien Barthez (1968-ban született, a Manchester United játékosa). Kiváló védései mellett arra is futotta erejéből, hogy szórakoztassa a nézőket, röpködött a levegőben, mint két évvel ezelőtt a világ- bajnokságon. Gyakran nem tudta féken tartani robbanékonyságát, ezúttal nem fizetett rá. Bemard Lama (1963, Paris St. Germain). A második számú hálógondnok, aki csak a hollandok elleni mérkőzésen jutott szóhoz. Három gólt kapott. VÉDŐJÁTÉKOSOK Laurent Blanc (1955, Inter Milano). A defenzíva biztos pontja, De- sailly-lel a védelem közepén áthághatatlan védőfalat alkotott. 96-szoros válogatott, már nem kíván többé a gall kakasos mezben szerepelni. Marcel Desailly (1965, Chelsea). Nem volt olyan szuverén, mint általában lenni szokott, de így is megkeserítette a csatárok életét. Az ellenfelek a fejpárbajoknál érezhették határozottságát és könyörtelenségét. Lilian Thuram (1972, AC Parma). Ismét képes volt lendületes felfutásokra, a támadásoknál szinte jobbszélsőt játszott, érvényesítette gyorsaságát. Bixente Lizarazu (1969, Bayern München). A védőnégyes talán leggyengébb tagja volt, egészségi gondokkal küszködött, így nem leiedzett a legjobb formában. Frank Leboeuf (1968, Chelsea). Csak a hollandok elleni meccsen lépett pályára, most világos a feladata: helyettesíteni Blancot. Vincent Candela (1973, AS Roma). A védelem bal oldalán Lizarazu megbízható alternatívája. Ezt a csehek ellen bizonyította. KÖZÉPPÁLYÁSOK Zinedine Zidane (1972, Juventus). Született játékmester, akinek nincs védőfeladata. Ha nem tudsz mit kezdepi a labdával, add neki - mondják egymásnak társai. A francia halfok között nincs párja. Csak az olaszok elleni döntőn nyújtott gyengébb a játékot. Didier Deschamps (1968, Chelsea). A csapat nagy tekintélyű, mindenki által elismert vezére. Óriási a munkabírása. Állítólag befejezi a válogatottban, a helyére pályázó néhány fiatal már jobban bírja a strapát. Youri Djorkaeff (1968, 1. FC Kaiserslautern). Két mérkőzésen az ő gólja döntött, az együttes stabil tagjai közé tartozik, bár taktikai okoknál fogva nem mindig került a kezdőcsapatba. Néha nem értette az edző húzásait. Patrick Vieira (1976, Arsenal). Határozott, sokat szabálytalankodó játékos, aki képes „rácsavarodni ” ellenfelére, és nem engedni tovább. Nagy respektje van a riválisok előtt. Emmanuel Petit (1970, Arsenal). Deschamps-pal a középpálya defenzív pajzsát alkotta, ezáltal mentesítették Zidane-t a védekezéstől. A támadások során nem volt elég hatásos. CSATÁROK Thierry Henry (1977, Arsenal). Hihetetlenül effektiv gólvágó, ötletgazdag, erénye a gyorsaság. Most már nem a középpályásoknak kellett a gólokkal törődni, mint korábban. Nicolas Anelka (1979, Real Madrid). Klubjában nem a legjobb szezont tudhatja maga mögött, bár a hajrában felvillantotta tudását. Jól megérti magát Henryval; ha beérik, veszélyes csatár lehet. David Trezeguet (1977, Juventus). A világbajnoksághoz képest kevesebbet szerepelt, de aranygólja Eu- rópa-bajnoki aranyat ért. Kiváló játékos, gyors mozgás közben, kis területen is nagyszerűen cselez, mindkét lábbal jól rúg. Most majd a Juventusban kell beverekednie magát a csapatba. Sylvain Wiltord (1974, Bordeaux). Csereként elég neki néhány perc, hogy fontos gólokat lőjön. Erőteljes csatár, a döntőben újraélesztette a francia reményeket, amikor „elintézte ” a hosszabbítást. Christophe Dugarry (1972, Bordeaux). Lassan átengedi a fiatalabbaknak a helyét, úgy tűnik, már túl van pályafutása zenitjén. Amikor azonban a pályán volt, lelkesen harcolt. Robert Pires (1973, Olympique Marseille). A cserék és a bátor ka- puratörések embere. Átadásából lőtte Trezeguet az aranygólt, (tv) A huszonhárom éves David Trezeguet csereként lépett pályára a francia-olasz döntőn és az ugyancsak cserejátékos Pires átadásából megszerezte az aranygólt, kapásból vágta léc alá a labdát. Öröme nem ismert határokat, a mezét már levetette, a nadrág még rajta van. (TA SR) AMI A KONTINENSBAJNOKSÁGON ELHANGZOTT
