Új Szó, 2000. július (53. évfolyam, 151-175. szám)

2000-07-25 / 170. szám, kedd

G. B. Shaw „az álmok országának", Yeats „a szívbéli vágyak birodalmának" nevezte a smaragd szigetet, amely dúsan zöldellő tájai végett kapta ezt az elnevezést Találja ki, hol járunk! Dingle, parányi kikötőváros az ország nyugati partvidékén mában zajlik minden: itt kötnek fogadásokat, ide mennek mise, es­küvő és temetés után. Itt énekel­nek, táncolnak, muzsikálnak-ját­szanak hegedűn, fuvolán, sípon, gitáron - és isznak whiskyt, sört. A legtöbb kocsmában egyre ötlete­sebben készítik el a lazacot, a ten­geri pisztrángot, az osztrigát és a kagylókat, meg kell kóstolni a sölt marha- és a bárányhúst, valamint az ízletesen elkészített vadhúso­kat... Igen, a pub - annyira a kultú­ra és a társadalmi élet részévé vált, hogy számos kisváros, település akár tucatnyinál is több kocsmával büszkélkedhet. Sok üzletben, kis­kereskedésben is található bár­pult, amely mellett szomjukat csil­lapíthatják a vásárlók, (ct) A festői tavak egyike: a 40 km hosszú Lough Corrib Múlt heti számunkban közölt órr- ásrejtvényünk megfejtése: 1. Még a legfenyegetőbb problé­mát is el lehet hessegetni azzal, hogy majd csak történik valami. 2. Minden tudomány hasznos a ma­ga határain belül, de rosszá és pusz­títóvá válik, mihelyt átlépi őket. A Találja ki, hol járunk! című múlt heti számunkban közölt játékunk megfejtése: Berlin. Ajándékcsomagot nyert: Radics Róbert, Köbölkút Bugis Mária, Nagykapos László Melinda, Alistál Munyík István, Csícser Gratulálunk, a nyereményt postán küldjük. MEGFEJTÉSÉRT AJÁNDÉK A Rejtvénysziget e heti számá ban közölt kétoldalas nagy keresztrejtvény sikeres megfejtői kö­zött, akik a kiadó címére (Grand Press a.s., Prievozská 14/A, Vasárnap 824 88 Bratislava 26, P.O. BOX 49) július 31-ig beküldik a helyes válaszokat, ajándékokat sorso­lunk ki. Öt szerencsés nyertesnek ajándékot küldünk, (ű) JÁTÉK incs az az ember, aki ne áhítaná legalább egyszer a nyugodt semmittevést. Ki ne vágyna egy nyugodt helyre, ahol nem au­tómorajra ébred, nem a zsúfolt vá­rosközpontban rohangál, ahol a nappalt stressz, az éjszakát pedig rémálom nélkül éli át? Hányszor szeretnénk minél messzebbre jutni a megszokott hétköznapoktól, el­felejteni a ránk zúduló gondokat, megfeledkezni mindenről, és egy csodaszép helyen eltölteni leg­alább pár napot. Van ilyen hely. G. B. Shaw „az ál­mok országának”, Yeats „a szívbéli vágyak birodalmának” nevezte. n Tény, aki életében egyszer eljutott ide, az örökre a sziget rabja lesz. Ez az egyedülálló zöld sziget vagy smaragd sziget Európa utolsó szögleteinek egyike, ahol a termé­szet még érintetlen, s a valóság a mítoszokból és legendákból táplál­kozik - színtere a tündérek, hősök, manók és koboldok kalandjainak. Számos olyan vidéke van ennek az országnak, ahol úgy tűnik, megállt az idő. A végtelennek tűnő tér és a végtelen csend szigetén a termé­szet uralkodik, mely egyszerre ma­gányos, vad és nagyszerű. Az emberek büszkék, de szívélye­sek, közlékenyek és vendégsze- retőek. Az életnek a lehető leg­örömtelibbnek kell lennie és eze­ket az örömöket másokkal is meg kell osztani - vallják. A nőkről az a „hír járja”, hogy vörös a hajuk, szeplősek és erős jellemúek, a fér­fiak pedig nagyivók, hencegők és bajkeverők. Hogyan bukkanha­tunk a nyomukra? Természetesen a pubokban. A hagyomány szerint egy igazi szigetlakó csak kará­csonykor ünnepel otthon. A kocs­A MAGYAR TENGER OROSZ KÉMIKUS NŐI NÉV VÍZILABDÁZÓ VOLT(MIHÁLY) PRESSER GA­BOR ZENEKARA IZRAEL LAGNAGYOBB VÁROSA 17 NEMET DRÁMAÍRÓ (REINHARD) FRANCIA KOMIKUS SZÍNÉSZ IPARI TANULÓ NÉMA ÁGOTA! TESTI VONZÓDÁS W IRÁNYÍTOTT SZAKASZ IDEGEN JÁNOS A VILÁG “TETEJE" KUTATTAK UTÁNA SZIBÉRIAI FOLYAM TEJTERMÉK BOLGÁR PÉNZEGYSÉG NAGY SÁNDOR SZÜLŐHELYE TAGLEJTESES GONDOLATKÖZLÉS ...KORNÉL (KOSZ- TOLÁNYI-ALAK) ÉTELT MEGFORGAT ISMERETLEN NÉVBETŰI KIÜTÉS A BOKSZBAN VOLT CSEH LABDARÚGÓ JOULE FŐVÁROSA LIMA A SÜTÉSHEZ KELL EGYIPTOMI NAPISTEN ...BERGMAN (FILMRENDEZŐ) OPUS, RÖVIDEN AUTÓT ELINDÍT ÉSZAKI FÉRFINÉV ÁLOMBÓL KELT .. FUTÁS* (VÖ­RÖSMARTY) BŐR. NITROGÉN SZÉGYELLIK HAZAI MAGYAR újságíró (ISTVÁN) SÖRTÉS SZÓRÓ ÉJJELI ÁLLAT A SUGÁR JELE ESZETAMAS FALUJA A HIDEG ÉVSZAKBAN MŰVELETLEN FÖLD LABDATOVAB­BITÁS 1 ALGÉRIAI KIKÖTŐVÁROS IZLAND RÉSZE! KÓREA KÖZPONTJA! ...FAMÍLIA (ZENEKAR) BEHOZATAL KÁROSAN HATÓ VARRÓ­ESZKÖZ BAJ. KELLE­METLENSÉG ... LESYK (CSEH RAJZOLÓ) IUUSIN-GÉP JELE ELŐTAG: BE­BÖRTÖNNEL BÜNTETÉ KÖZELI. ANGOLUL PÁROS MÁLÉI TELEPÜLÉS A DUNA PARTJÁN FRANCIA FORRA­DALMÁR VOLT OSZTRÁK FOLYÓ KŐVETŐJÉTŐL MEGSZABADULÓ TENGERI EMLŐSÖK KFN FOSZFOR LATIN KÖTŐSZÓ FRANCIA DRÁ­MAÍRÓ (JEAN) KÉTRÉSZES FÜRDŐRUHÁT VISELŐ BANAN­DARAB! FÉLÉV! ÓÍR ÍRÁS HÁZÁBA INVITÁL EME. KEVERVE SPlSSKÁ HO­VÁ ... (IGLÓ) MAIER HÍ­MET KAPUS VOLT) AMELY MÓDON BOLIVIA FŐVÁROSA UTOLSÓ PÉLDÁNY NÉVELŐ FŐVÁROSA BAGDAD SPANYOL AUTÓJEL NÉMET AUTÓMÁRKA EMBER, LATINUL VERDI OPERÁJA SZÓTOL­DALÉK LOPEDE... {DRÁMAÍRÓ) TÖBB. NÉMETÜL TÖRÖK TISZTI RANG VOLT ARAB ORSZÁ­GOK PÉNZ­EGYSÉGE ÖLTÖZÉK TÖBBESJEL KÖLTŐ (ENDRE) KIEJTETT BETŰ OTTHON, SZLOVÁKUL NÍLUS, NÉMETÜL ÉS, LATINUL KOBALT ARC RÉSZE! OLASZOR­SZÁGI FOLYÓ w ÓKORI RÓMAI POLITIKUS A SPANYOL FŐVÁROS LAKÓJA HIDROGÉN

Next

/
Oldalképek
Tartalom