Új Szó, 2000. július (53. évfolyam, 151-175. szám)

2000-07-24 / 169. szám, hétfő

Sportvilág ÚJ SZÓ 2000. JÚLIUS 24. Csehországban a Stanley Kupa Prága. Petr Sykora és Patrik Éliás, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) idei baj­nokának, a New Jersey De- vilsnek két cseh játékosa ki­használja azt a lehetőséget, hogy 24 órára hazaviheti a Stanley Kupát. Sykora Pilzen- be kérte a serleget, míg Éliás Trebícbe. A kupa szerdán mindkét város, valamint Prá­ga főterén is látható lesz 2-2 órára a nagyközönség számá­ra. A Stanley Kupa tavaly Ro­man Hírek révén került Cseh­országba, ő a Dallas Starsszal lett bajnok, azóta azonban St.Louis Bluesban véd. (CTK) Gascoigne-t kitiltották... Liverpool. Paul Gascoigne-t kitiltották a liverpooli Cream mulatóból. A szórakozó tulaj­donosa ezzel a lépéssel kíván segítem abban, hogy a helyi Everton labdarúgócsapatá­nak egykori válogatott közép­pályása megőrizze állóképes­ségét. „Születésem óta fanati­kus Everton-drukker vagyok - nyilatkozott a tulajdonos. - A klubnak és a játékosnak is az az érdeke, hogy Gascoigne mindig tökéletes erőnléttel lépjen pályára. Gazzának a pályán kell táncolnia, nem pedig a bárban!” (MTI) Montoya örökös eltiltást kapott Havanna. A Kubai Súly­emelő Szövetség örökös eltil­tással büntette Ernesto Mon- toyát, akinek a szervezetében júliusban a tiltott szerek listá­ján szereplő metandienont találtak. A 27 éves Montoya 1991-ben a Pánamerikai Já­tékokon megnyerte a 105 ki­logrammosok versenyét, ezenkívül van egy világbaj­noki bronzérme is. (MTI) Sánchez-Vicario férjhez ment Barcelona. Fétjhez ment Arantxa Sánchez-Vicario, a spanyol teniszsport történeté­nek egyik legnagyobb csülaga. A 28 éves játékos félje Joan Vehüs sportújságíró. Az ün­nepélyes ceremóniára Barce­lonában került sor, s a több mint ötszáz vendég között szá­mos világhírű személyiség volt. Az esküvőt megtisztelte Jose Maria Aznar spanyol mi­niszterelnök, a teniszezőket Mary-Joe Fernandez, Szeles Mónika, valamint Manuel Orantes képviselte. (MTI) Szlovákia vízilabda-válogatottja minden meccsén vereséget szenvedett a budapesti Unicum Kupán (Fotó: Vojtisek) A budapesti Unicum Kupán sem szerzett pontot a szlovák vízilabda-válogatott Magyar tornagyőzelem Budapest. Vasárnap délben a Margit-szigeti Hajós Alf­réd Sportuszodában befe­jeződött az Unicum Kupa nemzetközi vízilabdatorna, amely egyben az Európai Nemzetek Ligájának 2. for­dulója is volt. A győzelmet a házigazda magyar váloga­tott szerezte meg, a szlovákok pont nélkül utolsók lettek. ÖSSZEÁLLÍTÁS Szombaton a magyar válogatott Kásás és Benedek vezérletével ma­gabiztos győzelmet aratott a Spa­nyolországot pénteken legyőző Kazahsztán ellen - a kazahok előző két eredménye alapján a nyolcgólos siker jó eredménynek mondható, az első két negyeddel elégedett vagyok. A 10:2-es előny után azonban nem szabad három gólt dobni és hármat kapni. Szé­gyelljük magunkat és elnézést ké­rünk a közönségtől a mérkőzés hajrájáért - mondta Kemény Dé­nes, szövetségi kapitány. A szlovák válogatott ugyan nem szerzett pontot a spanyolok ellen, ám várakozáson felüli jó ered­ményt ért el. A négygólos vereség ugyanis az olimpiai és világbajnok együttes ellen nem lebecsülendő. Tegnap pólós ünnepre készült a sportuszoda lelátóját csaknem tel­jesen megtöltő szurkolósereg, de az olimpiai és világbajnok spanyo­lok a zárómérkőzésnek számító rangadón keresztülhúzták a publi­kum számítását: nem kis meglepe­tésre háromgólos győzelmet arat­tak. Az első játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, de ekkor még biztatónak látszott, hogy mindig a magyarok vezettek, a spanyolok egyenlítettek. A folytatásban azonban az égvilágon semmi nem sikerült a házigazdáknak, egyik ki­hagyott helyzet követte a másikat. A magyarok - ahogy mondani szo­kás - naggyá tették a spanyol ka­pust, Rohant, akit egyébként is a világ legjobbjának tartanak. A 3. és a 4. negyedben minden bejött a spanyoloknak, a magyaroknak vi­szont csak több mint 11 perc után sikerült gólt dobniuk. A hajrá azonban vesszőfutás volt Kemény Dénes legénységének.- Minden vereség szolgál tanulsá­gokkal, természetesen ez is, de őszintén bevallom: nagyon szeret­tünk volna nyerni - nyilatkozott a találkozó után Kemény Dénes szö­vetségi kapitány. - Nem történt semmi tragédia, de ennyi le­hetőséget nem lehet többé kihasz­nálatlanül hagyni. Folytatjuk az olimpiai felkészülést, következik augusztus 4-6-án Spanyolország­ban az Európai Nemzetek Ligájá­nak újabb fordulója. A horvátok ellen is várakozáson felülit produkált Bottlik László le­génysége, ám ez sem volt ele­gendő a pontszerzéshez. A szlo­vákok tehát az Európai Nemzetek Ligája második felvonásában is valamennyi mérkőzésüket elve­szítették. Ha a kazahok és a romá- - nők ellen is a tegnapihoz hasonló teljesítményt nyújtanak, akkor mindkét együttest legyőzték vol­na. EREDMÉNYEK: Spanyolor­szág-Szlovákia 10:6 (3:0, 3:3, 3:2, 1:1), a szlovákok góldobói: Hrosík, Zafovic, Nagy, Nizny, Kaid, Veszelits; Horvátország-Románia 9:7, Magyarország-Kazahsztán 13:5 (4:1, 6:1, 1:2, 2:1), a magya­rok góldobói: Kásás és Benedek 4- 4, Kiss 2, Márcz, Varga II, Molnár; Horvátország-Szlovákia 12:10 (2:1, 3:3, 4:2, 3:4); Kazahsz- tán-Románia 8:5 (1:1, 3:2, 1:1, 3:1); Spanyolország-Magyaror- szág 8:5 (3:3, 0:0, 2:1, 3:1), a ma­gyarok góldobói: Kásás 2, Székely, Molnár, Biros. Az Unicum Kupa végeredménye 1. Magyarország 54 0 154:21 8. 2. Horvátország 5 4 0 1 41:38 8 3. Kazahsztán 5 3 0 2 38:39 6 4. Spanyolország 5 3 0 2 36:30 6 5. Románia 5 1 0 4 25:44 2 6. Szlovákia 5 0 0 5 32:51 0 Az Európai Nemzetek Ligája máso­dik tornájának végeredménye: 1. Magyarország 4 (27:17), 2. Spa­nyolország 4 (24:18), 3. Horvátor­szág 4 (26:26), 4. Szlovákia 0 pont. Kiket vesztegettek meg a 2002-es olimpia szervezői? NOB-elnölc akar lenni MTI-JELÉNTÉS Sydney. A személye körüli botrá­nyok ellenére Kevin Gosper, a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ausztrál alelnöke úgy véli, ő lehet Juan Antonio Samaranch elnök utódja. - Azt hiszem, megvan a szükséges végzettségem, tapaszta­latom és hátterem ahhoz, hogy a NOB-ot vezessem - nyilatkozott Gosper, aki hozátette, csak akkor jelölteti magát, ha jók lesznek az esélyei. - Az elsődleges most min­denképpen az olimpia, azután majd meglátjuk. Ha már minden le­zajlott, és úgy látom, rendelkezé­semre áll a kellő támogatottság, ak­kor indulok a választáson - mond­ta. Az egykori 400-as futó belekeve­redett a 2002-es, Salt Lake Cityben sorra kerülő téli olimpia körül kia­lakult botrányba, mivel családjával luxusutazáson vett részt, amelynek költségeit állítólag a pályázati bi­zottság állta. A vizsgálat azonban tisztázta a vádak alól. Másodszor akkor került a támadások közép­pontjába, amikor elérte, hogy lá­nya, Sophie legyen az első ausztrál futó Görögországban az olimpiai láng váltójában. Ezért később több­ször nyilvánosan is bocsánatot kért. Gosper szerint a belga Jacques Rog­ge és a kanadai Richard Pound es­élyes még arra, hogy Samaranch után a NOB elnöke legyen. ♦ Az AP amerikai hírügynökség közzé tette annak a 15 NOB-tagnak a nevét, akik nagyobb értékben fo­gadtak el ajándékokat, és szolgálta­tásokat a Salt Lake Cityben 2002- ben sorra kerülő téli olimpia szer­vezőbizottságától. Névsor: Jean Claude Ganga (kongói) - 320 000 dollár (kizárás a NOB-ból), Re­ne Essomba (kamerúni) - 195 000 dollár (1998-ban elhunyt), Lamine Keita (mali) -107 000 dollár (kizá­rás), David Sibandze (szváziföldi) - 99 000 dollár (lemondott), Basir Attarabulszi (líbiai) - 91 000 dollár (lemondott), Kim Un Jong (dél-ko­reai) - 78 000 dollár (a NOB legsú­lyosabb figyelmeztetése), Charles Mukora (kenyai) - 42 000 dollár (lemondott), Pirjo Hággman (finn) -/33 750 dollár (lemondott), Sergio Santander-Fantini (chüei) - 20 000 dollár (kizárás), Zein Gadir (szudá- ni) - 20 000 dollár (kizárás), Gui- randu N’Daiye (elefántcsontparti) - 8000 dollár (komoly figyelmezte­tés, 1999-ben elhunyt), Anton Ges- sink (holland) - 5000 dollár (fi­gyelmeztetés), Austin Sealy (barba­dosi) - 3000 dollár (figyelmezte­tés), Slobodan Filipovics (jugo­szláv) - 1200 dollár (1995-ben el­hunyt). Spanyol lapok kételyei Luis Figo átigazolásáról Halmozódó adósság MTI-HÍR Madrid. A Real Madrid frissen megválasztott elnöke, Florentino Perez az As sportnapilapon keresz­tül üzente: a portugál Luis Figót ma elhozza a nagy rivális FC Bar­celonától. Más lapok viszont kétel­kednek szavaiban. A hírek szerint a középpályás vi­lágcsúcsot jelentő összegért, 56 millió dollárért cserélne csapatot (az eddigi rekord az argentin Her- nan Crespo nevéhez fűződik, akit 54,16 millióért adott el az olasz Parma a Laziónak). Perez beikta­tása után jelezte, megpróbálja rendbe tenni a 250 millió dolláros hiánnyal küszködő klub anyagi helyzetét. Első lépésként 30,5 mil­lióért eladta a Paaris Saint-Germa- innek a francia Nicolas Anelkát, vi­szont most ennél lényegesen na­gyobb összegért Madridba csábítja Figót. A többi lap éppen a klub nagy hiáfiya miatt nem hiszi, hogy a portugál játékmester átigazolna a Reálhoz. MTI-JELENTÉS Budapest. Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 1989- es bajnoka, a Calgary Flames azt a hírt közölte, hogy meghívta au­gusztus végén kezdődő edzőtá­borába Szuper Leventét. Peter Hanlon, a kanadai gárda sajtó- igazgatója közölte, számítanak a magyar kapusra. A 20 éves válo­gatott hokis, akinek játékjogát az idei amatőr börzén (draft) foglalta le a Calgary Flames, je­lenleg Horvátországban nyaral. - A klub részéről természetesen az az első lépés, hogy kíváncsi rám, mit nyújtok - nyilatkozta Szuper Levente. - Az esetleges szerződésemmel kapcsolatban menedzserem, Derek Holmes fo­lyamatosan tárgyal a csapattal, de még nem írtam alá semmit. Szuper megjegyezte: egyelőre annyit árulhat el, hogy vélhetően augusztus végén vagy szeptember elején megállapodhat az NHL- klubbal Zajlik az atléták olimpiai válogatóversenye; a 34 érmes Marlene Ottey csak a váltóban indulhat Kenyai világbajnok és-csúcstartó nélkül SUA ÉS MTI-JELENTÉS Nairobi. A 3000 m-es akadályfutás világbajnoka Christopher Koskei, a 3000 m világcsúcstartója, Dániel Komén és a Nemzetközösségi Játé­kok 10 000 m-es aranyérmese, Si­mon Maina nem szerzett indulási jogot a sydneyi olimpiára a kenyai atlétikai válogatón. - Ahogy el­kezdődött a verseny, erős fájdal­mat éreztem a hasamban, sajnos emiatt nem tudtam tartani az ira­mot az élcsoporttal - nyilatkozott Koskei, a tavalyi világbajnok. A 3000 m akadályt egy másik Kos­kei - a junior-világbajnok Reuben - nyerte 8:17,6 perccel. A 25 000 néző előtt rendezett viadalon, amelyen még Daniel Arap Moi ál­lamfő is jelen volt - 5000 m-en Ko­mén négy körrel a vége előtt sza­kadt le a többiektől. - Nem voltam jó formában, ennyi az egész. Sajná­lom, hogy a szurkolóimnak csaló­dást okoztam - jegyezte meg a szám 1997-es világbajnoka. Sacramento. Regina Jacobs a világ idei legjobb eredményével, új ame­rikai csúccsal (14:45,35 perc) nyert a női 5000 m-es síkfutás döntőjében az USA olimpiai válo­gatóján. Jacobs múlt vasárnap 1500 m-en is győzött, így ő az első sportoló, aki két számban is a leg­jobbnak bizonyult.- A győzelemre számítottam, arra azonban nem, hogy több mint 7 másodpercet javítok az amerikai rekordon - mondta a 36 éves fu­tónő - az olimpián természetesen mindkét távon rajthoz állok. Sokak szerint az 5000 méter az én igazi távom, pedig 1500-on van két vi­lágbajnoki ezüstérmem. A kala­pácsvetőknél Lance Deal 78,87 m- rel végzett az élen, a tízpróbát a 23 éves Tom Pappas, élete legjobb eredményével (8767 pont) nyerte. A világcsúcstartó Michael Johnson könnyebb sérülést szenvedett a 200 m előfutamában. - ötven mé­ter után húzódást éreztem - mondta az olimpiai bajnok, aki 19,89 másodperccel, a legjobb idővel jutott tovább. Néhány eredmény - férfiak, 400 m gát: Taylor 47,62 mp - a világ idei legjobbja, 20 km gyaloglás: Sea­man 1:25:41 óra, 5000 m: Gou- cher 13:27:06. Nők, súlylökés: Pri­ce-Smith 18,63 m, hármasugrás: Gamble 13,96. Kingston. Marlene Ottey mind­össze a 4. helyen végzett a jamaicai válogatón a 100 m-es síkfutásban, ezért az atlantai olimpia ezüstér­mese Sydneyben csak a váltóban fog rajthoz állni. A 40 éves atlétanő az előfutamát 11,09 másodperccel nyerte, az elődöntőből 11,15-tel ju­tott tovább, a fináléban azonban már csak 11,21 másodperc alatt tudta teljesíteni a távot.- Úgy tűnik, a kondíciómmal van­nak apróbb problémák, de Sydneyben csúcsformában leszek, sikerre visszük a váltót - mondta Ottey. Az összesen 34 olimpiai és vüágbajnoki éremmel büszkél­kedő futónő szervezetében tava­lyi, július 5-i lucerni verseny után a doppingvizsgált során az anabo- likus szteroidok közé tartozó nandrolont találtak. A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség felfüg­gesztette Ottei versenyzési jogát, a szervezet döntőbírósága azonban július 3-án hatályon kívül helyezte szövetség határozatát, mert sze­rinte a doppingvizsgált nem az előírásoknak megfelelő körülmé­nyek között zajlott le. Budapest. Férfi diszkoszvetésben eldőlt, hogy Kővágó Zoltán és Fa­zekas Róbert ott lesznek az olim­pián, a budapesti versenyen az előbbi 66,76, az utóbbi 65,40 mé­teres eredményt el. Rajtuk kívül még egy diszkoszvető utazik majd az ötkarikás játékokra. Néhány eredmény, férfiak, 100 m: Németh 10,22, magasugrás: Freitag (dél­afrikai), hármasugrás: Idown (an­gol) 17,05, 2. Czingler 17,03, ka­lapácsvetés: Murofusi (japán) 80,38, 2. Németh (magyar) 80,02, Marion Jones nyerte az amerikai olimpiai válogatón a 200 méteres női síkfutást (TA SR) Szuper Leventét meghívta a Calgary Flames Számítanak a kapusra

Next

/
Oldalképek
Tartalom