Új Szó, 2000. július (53. évfolyam, 151-175. szám)

2000-07-22 / 168. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2000. JÚLIUS 22. Sport/Tévé és rádió SZOMBAT Otto Rehhagel, a Kaiserslautern futballcsapatának edzője a hagyo­mányoknak megfelelően bemutatja a szurkolóknak az új szerzemé­nyeket, balról: Lokvenc, Gabriel (csehek), Yakim (svájci) és Gram- mozisz (görög) (TA SR) RÖVIDEN A Clark család Sdyneybe vágyik Sacramento. Az eddigi eredmények alapján elképzelhető, hogy az amerikai atléták válogatóján a női 800 méteres síkfutás vasárnapi döntőjében a Clark család tagjai végeznek az első három helyen. A három futónó: Joetta és Hazel Clark, valamint sógornőjük, Jearl Miles-Clark. Mindhármukat a báty készíti fel, illetve a papa, aki annak idején megtiltotta a lányoknak, hogy sprinterek legyenek: „Be kell bizonyítanotok, hogy a fekete futók nem csak rövidtávon jók, hanem a komoly munkát igénylő hosszútávon is!” - mondta a becsvágyó papa a lányainak. (MTI) IAAF: doppingügyek augusztus 2-án Budapest. A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (LAAF) Ta­nácsa augusztus 2-án rendkívüli ülésen tárgyalja a folyamatban lévő doppingügyeket. „Arra utasítottam a doppingbizottságot, hogy a teljes kiértékelésnek augusztus 2-ig meg kell történnie, mivel jó lenne az olimpia előtt a még nyitott kérdéseket lezárni, illetve megállapítani: hogyan tovább?” - mondta Gyulai István, az IAAF főtitkára. (MTI) Ottey hatodik olimpiájáért küzd Kingston. A hét végi jamaikai olimpiai válogatón Merlene Ottey, az eddig összesen 34-szeres olimpiai és világbajnoki érmes sprin­ter sikeres szereplés esetén hatodik olimpiai részvételét vívhatja ki. A 40 éves futónő, akit tavaly augusztus végén doppingolás mi­att eltiltottak, majd idén július 5-én - bizonyítékok hiányára hivat­kozva - felmentettek, s visszakapta versenyzési jogát a Nemzetkö­zi Amatőr Adétikai Szövetségtől, közvetíenül a számára kedvező ítélet után magabiztosan kijelentette, hogy Sydneyben aranyérem­mel fejezi be 20 éves pályafutását. (MTI) Bírság a pofozkodó edzőnek Kobe. Százezer jenre büntette a Visszel Kobe japán labdarúgók­lub elnöksége Rjoicsi Kavakacu vezetőedzőt, miután bebizonyo­sodott, hogy megütötte egyik játékosát. A trénert nem menesztet­ték, de következő vétség esetén távoznia kell. A 42 éves szakem­ber a Simizu S-Pulse elleni kupamérkőzés visszavágójának szüne­tében, amikor az ellenfél már 3:0-ra vezetett, az általa hibáztatott egyik focistáját pofon vágta. A társak emiatt panasszal fordultak a vezetőséghez. (MTI) Anelka egyelőre Madridban marad Párizs. Nicolas Anelka, a Real Madrid francia válogatott labdarú­gója reméli, hogy visszatérhet korábbi klubjához a Paris Saint-Ger- mainhez, testvére és menedzsere, Didier azonban kijelentette: egyelőre Spanyolországban marad, s július 31-én ott lesz a csapat edzésén. Ánelka ügyében Florentino Perez, a Real Madrid új elnö­ke már tárgyalt Vicente del Bosque vezetőedzővel, akivel abban állapodott meg, hogy - amennyiben a klub megfelelő összeget kap érte - nem gördít akadályt a csatár távozása elé. (MTI) F—1: Irvine indul Hockenheimben London. Jól van, így elindulhat a július 30-i Német Nagydíjon Eddie Irvine, a Forma-l-es autós gyorsasági sorozatban szereplő Jaguar brit pilótája, aki hastáji panaszok miatt nem vett részt a vasárnapi osztrák futamon. „Még gyógyszereket szedek, de hamarosan csatla­kozhatok a csapathoz. Ezen a héten Silverstone-ban tesztelünk, a jövő hét végén pedig ott leszek Hockenheimben” - mondta Irvine, akit pár napon keresztül megfigyelés alatt tartottak. (MTI) A TIPOS BINGO NYEREMÉNYLISTÁJA ATIPOS BINGO 30. játékheté­nek nyerőszámai és a nyere­ménylista. NÉGY SAROK: 46, 40,12,16, 50, 70,58,3, 24, 61, 66, 39,27, 56, 26,36, 45, 44, 75, 60,19,22, 28, 55. NYERE­MÉNY: 4098 korona (103 nyer­tes). ÁTLÓS (DIAGONÁLIS) SZÁMOK: 8,47, 51, 71, 74,14, 48, 63. NYEREMÉNY: 3769 ko­rona (28 nyertes). TIPOS BIN- GO: 31, 62, 35, 69,67,2,33, 13,25, 23, 20, 65, 52, 6,32,42, 17,5,18, 41. Egyetlenegy sze­rencsés tippelőnek sikerült ki­töltenie ezekből a számokból a 25-ös játékmezőt, nyereménye: 422 138 korona. Á következő hétre átvitt, felhalmozott JACK­POT-nyeremény: 4 410 025 ko­rona. SZERENCSÉS SOR: 4 (30 291 nyertes). AZ UTOLSÓ NÉGY SZÁMJEGY: 0687,1107, 4412,1158,1196. Akinek ezek közül a számjegy közül valame­lyik megegyezik a 30. játékhét szelvényszámának utolsó négy számjegyével, az részt vehet a jövő csütörtöki, 198. TIPOS BINGO televíziós játékban. Eze­ken a (pozsonyi) telefonszámo­kon kell jelentkezni szerda (július 26.) estig, kizárólag munkanapokon (8.00-19.00): 07/5479 1572 és 07/5479 1574. A számok helyességéért a szerkesztőség nem vállal fe­lelősséget! (TA SR) TV-MÜSOROK ml _____________ tv 2 MARKÍZA SZTV 1 5. 45 Agrárvilág 6.00 Aranyfüst 8.00 Jó reggelt adj, istenem! Református ifjúsági műsor 8.10 Zanzibár 9.30 Jövő-menő. Gyer­meksportműsor 10.00 Szombati mozaik 10.05 Hol-mi? 10.30 Év­gyűrűk. Nyugdíjasok műsora 11.00 Ablak. Szogáltató magazin 12.05 Bravo Tv 13.05 Koldusope­ra. Brit film (Feliratos!) 14.45 Ba­latoni mozaik. Turisztikai magazin 15.15 Delta 15.45 Századunk 16.00 7.00 tv2 matiné. Mila a szuper­sztár; Gólkirály; Kutyavilág; Ürmei; Igazi szellemritók 9.00 Cartoon Network. Animánia; Dexter laboratóriuma; Pindúr pandúr; Freakazoid; Maszk 11.00 Partitévé 13.00 Széllovagok. Ném. ifjúsági sorozat 13.50 Drága tanár úr. Olasz ifjúsági sorozat 14.40 Dawson és a haverok. Ame­rikai ifjúsági sorozat 15.30 Jó ba­rátok. Amerikai sorozat 6.30 Meghökkentő mesék L, 3. 7.00 Rajzfilmsorozatok 8.30 Ara- bela, 9-10. 9.30 A kutyák az égbe mennek II., 6.10.00 Híres ötös, 26. 10.30 Teli Vilmos legendája, 9. 11.30 Az ismeretlenbe. Ang.-am. dok.sorozat, 3.12.00 Föld. Külföldi érdekességek 12.30 Szupersport 13.00 Megint te? Amerikai vígjá­téksorozat, 18. 13.30 Deka 2000. Videoklipverseny 14.30 Tüzes siva­tag. Olasz-francia kalandfilm, 3/1. 9.00 Deifi és barátai II.,'12. 9.30 N mester felfedezései 10.00 Egérka­landok, 23. 10.25 Gyermekálmok. Rasid és a birkák 10.30 Egyetemis­ták magazinja 11.00 A világkultúra története. Teotihuakan - az istenek városa 11.55 Szlovákia gazdasága 12.10 lürisztikai magazin 12.35 Csináld magad! 13.10 Halali 13.35 Klipmánia 14.20 Történelmi pano­ráma 14.50 Hetes 15.30 Kalando­zás az idő archívumában I. 16.15 tREND. Lakáskultúra 16.50 Újpest - Vasas PNB labdarúgó-mérkőzés 18.00 16.00 Sentinel - Az őrszem Akciófilm-sorozat 16.50 Baywatch. Ném.-am. sor. 17.40 A vipera. Mex. sorozat 16.00 Sabrina, a tini boszorkány 16.30 Katie Joplin. Am. sor., 7/1. 17.00 Szeleburdi Susan III., 13. 17.30 Ezt ismerik? 16.00 Széllovagok. Német ifjúsági sorozat, 15. 16.55 Veszteségek és nyereségek Rudo. Szí. tévéfilm, 5/1. 19.00 Lottó-show 19.20 Alaphangok 19.30 Híradó 19.50 Sporthíradó Olimpiai arcképcsarnok 20.00 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Citrom 19.30 Kabaré. Balázs Péter és barátai 18.00 Ally McBeal I. Am. sor., 20. 18.55 Időjárás-jelentés 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Utazzunk az utolsó pilla­natban! 18.00 Rejtélyes összefüggések 18.30 Esti mese 18.40 Céhek és kézművesek 19.05 Századunk a sport tükrében 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Szatelit. Válogatás 20.30 Uborka. Válogatás 21.00 Rögtön! Vámos Miklós műsora 21.55 Alaphangok 22.05 Kitano Takeshi filmjeiből Johnny Mnemonic - A jövő szökevénye. Amerikai- -kanadai sci-fi 23.45 Angyalok és rovarok Brit film 20.00 Titanic. Ném.-am. katasztrófafilm, 1-2. 23.30 Quantum Leap-Az idő­utazó. Am. sorozat 0.20 Huncut világ. Amerikai erotikus rajzfilm Jack avantgárd képregé­nyek és rajzfilmek készíté­sével foglalkozik. Egy na­pon a maga által kialakí­tott rajzfilmvilágban talál­ja magát... 20.00 Válságos helyzet Amerikai thriller 21.40 Frasier. Amerikai vígjáték­sorozat 22.10 Csapda, csapda, csapdács­ka. Cseh fekete komédia 0.15 Elhagyatott strand Ausztrál fűm 1.45 Becézés. Erotikus magazin 2.20 Szerelem és romantika: Botrány. Francia-amerikai erotikus film 20.00 Orvosnők. Amerikai film, 2/2. 21.30 Találkozás Jozef Bednárok színész-rendezővel 22.15 Sporthíradó 22.45 Schimanski. Német krimi, 6/1. Horst Schminaski nem egy hétköznapi zsaru. Módszerei miatt elbocsát­ják a duisburgi rendőrség kötelékéből, de hamarosan ismét megjelenik a színen. __________SZTV 2__________ 12 .00 Nemzetiségi magazin 12.30 Clippato 13.00 AD RÉM. Ökumenikus ifjúsági magazin 13.25 A homokozó réme. Szlovák ifjúsági tévésorozat, 7/7. 13.55 Gyermekműsor a Televízió archívumából. Aranykapu 14.50 Szlovákok a nagyvilágban Publicisztikai műsor 15.20 Téma. A depresszió 16.20 Tipp-topp. Divatmagazin 17.00 Féktelen Amazónia. Francia természetfilmsorozat 17.30 Idősek klubja 18.00 A siker tükrében. A 20. század kiváló sportolói 18.30 Milan Markovié est. Talk-show 19.30 Híradó, időjárás 19.52 Imrich Weiner KráT. Dok.film 20.00 A Hegedűs a háztetőn Nyitrán Dokumentumfilm 20.40 Zenei Klub. Szórakoztató műsor 21.40 Da Capo. Komolyzenei magazin 22.15 Földi oázisaink jövője. Japán dokumentum-sorozat 22.35 Kígyószem. Drogok és narkósok _________RTL Klub_________ 6. 30 Ünnepnaptár 7.00 Kölyökklub 10.45 Csőrre töltve 11.15 2x2 néha sok(k). Am. sor., 6. 11.40 Helló, anyu! Am. sorozat, 6. 12.15 AutóMánia (ism.) 12.45 Road Show 2000 13.00 Hírek 13.10 Pepsi Music Chart 14.10 Pepsi Sztárcsináló 14.40 Jesse. Am. sorozat 15.05 Babylon 5. Am. sor., 54. 15.55 Flipper, a delfin. Am. sor., 9. 16.45 Kung-fu IV. Am. sorozat, 2. 17.35 Robin Hood legújabb kalandjai II. Amerikai sorozat 18.30 Híradó 18.50 Fókusz plusz 19.08 Üzenet 19.10 Renegade - A fejvadász, 73. 20.00 Ace Ventura: Állati nyomozó Amerikai film 21.35 Különleges osztag. Akciófilm 23.15 Nikita, a bérgyilkosnő, 9. 0.05 Híradó 0.20 Fókusz plusz _____________m 2_____________ 7. 25 Agrárvilág 7.40 Derült égből egy család II., 1. 8.30 Nemzetiségi magazinok 11.05 Együtt. Velünk élő kisebbségek 12.00 Mentők. Csehszl. sor., 5. 13.05 „Kérnék egy kocsit!”, 1-2. 14.00 Az ifjabb gőzös. Am. film, ff. 15.15 Kék ég légitársaság 16.00 Három kívánság klub 16.30 Táncvarázs 17.25 Extrém koktél 17.35 Önök kérték! 18.30 Showbálvány 19.25 Klip plusz 19.40 Esti mese 20.00 Híradó 20.30 Tinédzserparti 21.00 Találkozzunk Sydneyben! 7-8. 22.00 Századfordító magyarok Nagy László 23.00 A Remény utcája. Am. sorozat, 4. 23.45 Éjszakai választék DUNA TELEVÍZIÓ 7.50 Papírsárkány 9.25 Ami igaz, az igaz 9.40 Nyelvőrző (ism.) 9.55 Hej, hej, helyes beszéd! 10.05 Szóról szóra magyarul 10.35 Kaland és felfedezés, 10. 11.05 Dzsungeldili. Brit anim. sor., 10. 11.30 Színinövendékék, 12. 11.55 Vers 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Protestáns vüág 12.35 Postabontás 12.50 Anziksz 13.05 Felelet az életnek 13.40 Old Surehand. Kalandfilm 15.10 Sportképek 17.10 Minoritates Mundi 17.40 Mese 18.00 Napóra 18.55 Tálentum 19.25 Esti kérdés 19.40 Hullámlovasok. Brit-am. film 21.30 Híradó, sportpercek 22.00 Ezredforduló 22.05 Ölj meg újra! Am. bűnügyi film 23.40 Híradó 23.45 Vers (ism.) 23.55 A nap heve. Brit film, 3/1. ___________LUNA___________ 16 .10 A természet világa: Everglades Brit film 17.05 Mit kezdjek a milliómmal? Cseh filmszatíra 18.50 Híradó, sporthírek 19.20 A kétbalkezes. Anim. sorozat 19.30 A Simpson család. Am. sor., 21. 19.55 Légy. Brit sorozat, 7. (ism.) 20.00 Disz vagy bűntárs? Am. vígjáték 21.30 Egy zsaru bőréért. Fr. krimi 23.15 Éjszakai találkozás a stúdióban ____________CST 1____________ 16 .55 Piramis 17.25 Sörkalauz. A belga burgundi Brit dokumentum-sorozat 18.05 Találkozás a képernyővel 18.25 Mr. Bean a 426-os szobában 19.00 Esti mese 19.15 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 Szilveszter’99 Szórakoztató műsor 21.15 Lángoló nyergek. Amerikai westemparódia 22.50 Hírek, sporthírek 23.00 Tour de France. Riportfilm 23.10 A szórakoztatás nagymesterei II.: Karel Gott énekel, 3. ____________NOVA____________ 7. 20 Bűvészfejedelmek 20. 7.50 Batman II. Anim. sorozat, 19. 8.20 Herkules V. Am. filmsorozat, 21. 9.10 Walt Disney bűvös világa 10.10 Ász. Nova-slágerlista 11.10 Esmeralda. Mexikói filmsor., 9. 12.00 Hívják az igazgatót 12.30 Mr. Billió. Am. vígjáték 14.10 Baywatch IX. Am. filmsorozat, 3. 15.00 Los Angeles i orvosok. Sor., 12. 15.55 Cobra 11. Akciófilm-sor., 5. 16.50 Hamis idill. Amerikai film 18.40 A szenvedély útvesztői, 43. 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 20.00 Századunk leghíresebb slágerei 21.50 A jég fogságában. Amerikai film 23.40 A bűn illúziói. Am. erotikus film 1.10 Sötét vihar. Am. horrorfilm _____________HBO_____________ 16.35 A TWister visszavág. Akciófilm 18.15 Titkok virága Spanyol-francia film 20.00 Akar. Amerikai film 21.45 Tüdőm mit tettél tavaly nyáron Amerikai horror 23.30 A kar. Amerikai film 0.55 Visszavágás. Am. akciófilm 2.35 Woo. Amerikai film 4.00 A besúgó. Francia krimifilm ____________ORF1____________ 12 .00 Drew Carey-show 12.25 Az élet és én 12.45 Niejt Freno 13.10 Kaliforniába jöttem 13.35 2x2 néha sok(k) 13.55 Sabrina, a tini boszorkány 14.20 Az Ö 3 slágerlistája 15.05 Beverly Hills 90210 16.35 Melrose Place 17.20 Jesse. Am. sorozat 17.45 Szivecském 18.35 Adadus. Am. sorozat 19.00 Sportmagazin 20.15 Zeusz és Roxanne. Am. film 21.50 Holtidő. Am. thriller 23.15 Pártfogó. Am. akciófilm ____________RTL___________ 12 .15 A bostoni egyetem 14.40 Majdnem tökéletes. Am. sor. 13.10 Egy rém rendes család 13.30 Az első szikla a Naptól 14.00 Bel-Air hercege 14.30 A vad hetvenes évek 15.00 Ni csak, ki kalapál? 16.00 Beverly Hills 90210 17.45 Popslágerek 19.10 Vigyázat, robban!-hétvége 20.15 A százezer márkás show 22.10 Sivatagi lavina. Am. thriller ___________SAT 1___________ 13 .00 Szívtipró gimi 14.00 Űrszekerek - Enterprise űrhajó 15.00 Űrszekerek-Voyager űrhajó 16.00 A hálózat csapdájában 17.00 így történt 18.00 Riportmagazin 18.45 Alf 19.15 Szkeccs-show 19.45 Krause házmester 20.15 Űrszekerek 3. Am. sd-fi 22.35 A vüág legviccesebb hírei 0.05 Skeccs-show 0.35 Boszorkány 2. Am. erőt. thriller ___________PRO 7__________ 10 .35 Babylon 5. Am.sd-fi sor. 11.25 Libabőr. Am. sorozat 11.50 Miami 7. Brit ifjúsági sor. 12.20 A Simpson család. Am. sor. 13.20 Egy rém rendes család 14.15 DharmaésGreg 14.45 Jó barátok. Am. sorozat 15.35 Családi ügyek. Am. sorozat 16.00 A látogató. Am. sd-fi sorozat 17.00 Buffy, a vámpírok réme 18.00 Vakond. Kalandos show 19.00 Talk, talk, talk 19.30 MAX 20.15 Ebadta delfin. Am. film 22.15 Piszkos Harry 2. Am. krimi _______EUROSPORT______ 10 .00 Atlétika 11.00 Labdarúgás 12.30 Gyorsasági motoros-vb 16.30 Tour de France 18.00 Atlétika 19.00 Gyorsasági motoros-vb 19.30 Atlétika 21.00 Labdarúgás. St Étienne- -Ajax Amsterdam 23.15 Tour de France RÁDIÓ __________POZSONY _________ (m agyar adás a 927 és 1017 kHz-en) 8.00 Hírek 8.05 Hétről hétre, publicisz­tikai magazin. Közben: 9.00 Hírek 10.00 Hírek 11.30 Hazai tükör 12.00 Hírek 12.10 Nótacsokor 13.00 Téka 13.30 Tallózó 14.00 Hírek 14.05 Slá­gerhullám, nemcsak fiataloknak 15.00 Glóbúsz 15.30 Zene 16.00 Hírek 16.05 Köszöntő 17.40-18.00 Napzárta __________KOSSUTH__________ 8. 06 Kopogtató 8.30 Fúvóm az éne­kem. Budai Ilona műsora 8.35 Kerek perec. Fonák körkép Magyarországról 9.05 Családi tükör 9.35 Pótkerék. Au­tósok négy keréken 10.05 Szombat délelőtt 12.00 Déli krónika 12.30 Élés­kamra 13.04 Új Zenei Újság 13.40 Vi­lágstúdió 14.05 Oxigén 15.04 Irodal­mi Újság 16.00 Tizenhat óra. Közéleti magazin 16.55 Hatoslottó-sorsolás 17.30 Népzenei portré 18.00 Esti kró­nika 18.20 Elő-futam 18.25 Szemle 19.05 Sportvüág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bácsi leveleslá­dája 20.04 A kutyák nem felejtenek. Salamon András kisregénye 21.05 MK. Rádiószínház 22.00 Késő esti krónika 22.20 A 23. óra 23.04 Muzsikáló nagyvüág ___________PETŐFI___________ 6. 35 Sportszombat 8.05 Hazai sláger­kívánságok 9.03 Közlekedés 9.05 Par­ti. Délelőtti magazin 11.07 Csúcson 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.15 Da­ráló. Folytatásos ifjúsági regény 13.45 ízes történetek 14.00 Szív küldi... Kí­vánságműsor 15.08 Kedvenceink ked­vencei 16.00 Operettparádé. A múzsák neveletlen gyermekeiről 16.55 Hatos­lottó-sorsolás 17.05 Segíthetünk? 17.30 Varázsnaptár. Évek, színek, tör­ténetek 18.30 Sportkoktél 21.04 Ének­szóval, muzsikával 22.00 Magyar kirá­lyok. A normann vér 22.50 Zene 23.15 Ennyi... A Petőfi rádió zárórája 0.00- 5.54. Éjfél után... 4.03 Örökzöld örök­zöldek 5.03 Nótacsokor

Next

/
Oldalképek
Tartalom