Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
2000-06-05 / 128. szám, hétfő
□ Politika ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 5. Nem mindenki örült az amerikai elnök oroszországi látogatásának (TA SR/EPA-felvétel) Két hadászati megállapodás született tegnap az orosz-amerikai csúcstalálkozón Clinton Moszkvában 2001 végén állít kormányfőjelöltet az MSZP Egy párt, két jelölt MTI-HÍR Gorbacsov felhívása Guácimo. Costa Rica és a Szovjetunió két volt elnöke, az egyaránt Nobel-békedíjas Oscar Arias és Mihail Gorbacsov arra kéri az Egyesült Államokat, hogy ne hozza létre a 60 milliárd dollárt felemésztő rakétavédelmi rendszerét. A két politikus levélben fordul az amerikai kongresszushoz, s megpróbálják megnyerni kezdeményezésükhöz a Nobel-békedíj többi kitüntetettjét is. Szerintük nem lehet igazolni semmivel egy ilyen irdatlan katonai kiadást, miközben a harmadik világ országaiban oly nagy szegénység és forráshiány uralkodik. (MTI) Fujimorit elnöknek nyilvánították Lima. A perui választási bíróság hivatalosan bejelentette, hogy az eddigi államfő, Alberto Fujimori nyerte a választások múlt vasárnapi második fordulóját, s újabb öt évre ő az ország elnöke. A sokak által vitatott szavazás eredményeképpen Fujimori már harmadik elnöki időszakát kezdi meg a júliusi 28-i nemzeti ünnepen. A hivatalos adatok szerint a régi-új elnök az érvényes voksok 74,3 százalékát szerezte meg, ve- télytársának, Alejandro Toledónak a fennmaradó 25,7 százalék jutott. (MTI) Alberto Fujimori (TASR/EPA) Etnonet internet-folyóirat Budapest. Június első hetében indul az Etnonet internetes honlap, az első magyarországi internet-folyóirat, amely a nemzetiségeknek nyújt információkat. A honlapon minden etnikum megjelenítheti kultúráját, eseményeit, a jogtárban pedig a nemzetiségekről szóló joganyag található. A honlap közli a nemzetiségeket érintő pályázati kiírásokat, s minden olyan parlamenti anyagot, amely a nemzetiségekről szól. A folyóirat a www.etnonet.hu címen érhető el. (MTI) Óriáslevél Romano Prodinak Sopron. A világ legnagyobb levelét akarja elküldeni Romano Prodinak, az Európai Bizottság elnökének az Európa Levél 2000. Alapítvány. A levélen a polgárok bélyeget helyezhetnek el, ezáltal feladóvá válnak, s kifejezésre juttathatják, hogy támogatják az uniós csatlakozást. A boríték akár 4-5 méter széles és 8- 10 méter hosszú is lehet. Még nem tisztázott, hogy a brüsz- szeli főtéren, vagy az Európa Parlamentben adják át a levelet, amit december 14-én, az 1921-es soproni népszavazás évfordulóján indítnak útnak. Az ötletgazdák remélik, hogy a levél visszhangra talál Brüsszelben, s méreteivel bekerülhet a Guinness rekordok könyvébe. (MTI) Moszkva. Két megállapodást ír alá tegnap Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz és Bili Clinton amerikai elnök. Az egyik megállapodás a két ország katonai célú plutóniumkészlete egy részének megsemmisítésére vonatkozik, a másik pedig egy közös rakétaészlelési központ létrehozásáról szól. MTI-HÍR A Kremlben tegnap reggel Clinton és Putyin négyszemközti megbeszélésével nyílt meg az oroszamerikai csúcstalálkozó. Az eszmecsere középpontjában az ABM- szerződés jövője és az amerikai MTI-HÍR London. II. Erzsébet brit uralkodó legyűrte ellenérzéseit, és szombaton találkozott Camilla Parker Bowlesszal, Károly herceg kedvesével. Az udvari tudósítók által „történelmijelentőségűnek” nevezett eseményre a walesi herceg vidéki rezidenciáján került sor. Bár Camilla Parker-Bowles évtizedek óta bejáratos a királyi udvarba, most történhetett meg először, hogy hivatalosan is bemutatták a királynőnek. A találkozó hírét világgá röpítő News of the World bulvárlap már újabb királyi esküvő lehetőségét emlegeti, Bécs. A stájerországi Toplitzi- tóban mától újra keresik azokat a ládákat, amelyeket állítólag a nácik süllyesztettek el a háború végén. A mély tóban az elmúlt évtizedekben már több hivatalos kutatási akció zajlott, de a gyanított náci aranyat senki sem találta meg. 1959-ben a Stem című német magazin kutatása során több ládányi Mauthausenben hamisított brit bankjegyet talált. 1963-ban az akkori osztrák belügyminiszter ku- tattatta át a tavat, s újra hamis pénzt találtak. 1978-ban robbanóanyagokat és muníciót tartalmazó ládákat hoztak a felszínre, 1984- 86 között pedig egy német kutató nemzeti rakétavedélemi rendszer kiépítésének kérdése szerepel. Putyin és Clinton több tárgyalási fordulót bonyolítottak le, a küldöttségekkel együtt is tárgyalóasztalhoz ültek. A kétoldalú dokumentumok közül kétségtelenül a hadászati stabilitásról szóló közös nyilatkozat a legfontosabb, hiszen ez alapozná meg a további tárgyalások kereteit az ABM-szerződésről, - amelyet az Európai Unió vezető államai elleneznek - illetve a START-3 előkészítéséről. Az elnökök emlékeztetőt írtak alá egy moszkvai központ létrehozásáról, amely a rakétatámadások előrejelzésével kapcsolatos információcsere céljait szolgálja majd. Ugyancsak nyilatkozatban foglaltak állást a közel-keleti békés mondván, most már semmi akadálya annak, hogy a trónörökös feleségül vegye szíve választottját. A királynő szemében Camilla Parker Bowles mindig fekete bárány volt. Bár fiatalkora óta ismeri őt, és tudatában volt fia románcának a férjes, majd elvált asszonynyal, a leghatározottabban ellenezte a kapcsolatot, amely később Károly és Diana hercegnő házasságának megromlásában is szerepet játszott. Még Diana halála után sem volt hajlandó elfogadni olyan meghívást, ahol egy társaságba kerülhetett volna az asszonnyal. A barátnő „hivatalos udvari elismerévalóban nem várt felfedezést tett: expedíciója talált egy férget, amely oxigén nélkül tud élni. Egy illegális akcióban egy férfi életét vesztette. Mindenesetre az eddigi leletek megerősítik azt, amire a'környék legidősebb lakói még emlékeznek is, hogy ugyanis a nácik valamit elrejtettek a tóban. Ezúttal a CBS amerikai tévétársaság és a Los An- geles-i Simon Wiesenthal Központ megbízásából a búvárok nem aranyat keresnek, hanem dokumentumokat. Úgy vélik, itt találhatók azoknak a svájci bankszámláknak az adatai, amelyeket a nácik nyitottak, s a zsidóktól elrabolt kincsekkel, azok ellenértékével töltötték fel. A megbízást az Oceaneering cég búvárai hajtják végre, akik már rendezésről és a Föld klimatikus változásaival összefüggésben. Clinton szombat este érkezett háromnapos munkalátogatásra az orosz fővárosba, s még aznap vacsorára volt hivatalos a Kremlbe Putyin elnökhöz. A két államfő dzsesszkoncertet is meghallgatott, s Clinton éjfél után ért vissza szállására. Valószínűleg emiatt maradt el szokásos reggeli futása vasárnap: az amerikai elnök munkatársaival tanácskozott, majd a kremli tárgyalások előtt rövid városnéző körutat tett gépkocsival, egyebek között a Megváltó Krisztus újjáépített templomát is felkereste. Az amerikai elnök este az Eho Moszkvi rádióállomás hallgatóinak kérdéseire válaszolt egyenes adásban. sében” a szombati ünnepelt, Konsztantin görög exkirály játszotta a közvetítői szerepet. Konsztantin mind a herceghez, mind II. Erzsébethez igen közel áll, és állítólag régóta fáradozik azon, hogy összebékítse a fiút és anyát, elfogadtassa a románcot, amelyet a közvélemény már régóta megtett és egyre jobban pártfogol. Az európai koronás fők, a dán és a norvég uralkodó, valamint William és Harry herceg jelenlétében megejtett bemutatáson az uralkodó „barátságosan” viselkedett, Károly herceg pedig „rendkívül nyugodt és boldog” volt. a Titanic roncsainál is kutakodtak. A tóban tilos a búvárkodás, ezért a tartományi kormány különenge- délye kellett a munkához, amelyet tíz hétre meg is adott. Februárban le kellett fújni a vállalkozást egy ritka halfajta ívása, valamint a vékony jégtakaró miatt. Ezúttal viszont legfeljebb öt hétig tarthat a munka, mert azután kezdődik a turistaszezon. Egy zsebtengeralattjáró és búvárrobotok végzik majd a munka javát. Az expedícióra a történészek mellett természettudósok is nagy várakozással tekintenek. Az Oceaneering emberei ugyanis a legfejlettebb műszerekkel felmérik és átvilágítják a 1,9 kilométer hosz- szú és 350 méter széles és 105 méter mély tavat. Budapest. Mintegy két évvel az országgyűlési választások előtt két potenciális miniszterelnök-jelöltje is van az MSZP-nek, Németh Miklós exkormányfő mellett ugyanis Kovács László pártelnök is vállalná a jelöltséget. Németh Miklós kijelentette, ha 2002 elején az látszik, hogy személye biztosíthatja legnagyobb eséllyel az MSZP győzelmét, vállalja a megmérettetést. Az EBRD közelmúltban hazatért volt alelnö- ke megerősítette, támogatja Kovács Jolo. A fülöp-szigeteki túszdrámáról tudósító tíz német újságíró nagyon pórul járt, őket is fogságba ejtették az Abu Szajjaf csoport harcosai, és csak 25 ezer dollár kifizetése után nyerték vissza szabadságukat. Az újságírók a fülöp-szigeteki kormány által küldött gyógyszerszállítmányt követték, amelynek úticélja az áprilisban elrabolt 21 túsz fogva tartásának helyszíne volt Jolo szigetén. A muzulmán lázadók minden teketória nélkül nyakon csípték őket, és egymillió dollárt követeltek Bécs. Wolfgang Schüssel osztrák kancellár az EU-tizennégyek kormányfőihez és az EU soros elnökségéhez intézett levélben tett javaslatot arra, hogyan lehetne szabályozottan foglalkozni az EU- alapelvek megsértésének gyanújával vagy tényleges megsértésükkel. Schüssel elmondta: az EU reformja szinte kínálja magát, hogy MTI-HÍR Peking. A kínai hatóságok megakadályoztak minden megemlékezést a Tienanmen téri vérengzés 11. évfordulóján. Már szombaton tucatnyi ellenzéki személyiséget őrizetbe vettek, hogy megelőzzék a nyilvános tüntetések szervezését az 1989-es „pekingi tavasz” vérbe fojtásának emlékére. A pekingi hatóságokat megriasztotta, hogy tíz nappal ezelőtt meggyilkoltak egy diákot a főváros egyetemén, ahonnan az egykori lázadás kiindult. Az László pártelnököt a novemberi tisztújításon. Utalt arra, hogy a miniszterelnök-jelölt állításáról 2001 végén, 2002 elején kell döntenie. Németh Miklós szerint az MSZP akkor indulhat eséllyel, ha új arcokat mutat fel. Kovács László ezt követőenjelentette be, hogy ő is vállalná a miniszterelnök-jelöltséget. Jelezte: ő is úgy gondolja, hogy az MSZP- nek azt kell jelölnie, akivel a legnagyobb esélye van a sikerre. Horn Gyula volt pártelnök-miniszterelnök elhárította az esetleges visszatérését firtató kérdéseket. szabadon engedésük fejében. Végül a váltságdíjat 25 ezer dollárra mérsékelték. Négy újságírót arra kényszerítettek, hogy téljenek vissza Joloba és szerezzék meg a pénzt. Azzal fenyegetőztek, hogy a másik hat újságírót lefejezik, ha nem teljesítik pontosan a követelést. Miután a váltságdíj megérkezett, a lázadók elszedték újságíró túszaiktól a náluk lévő összes készpénzt, elvették tőlük óráikat, cipőiket és minden más értéktárgyukat. A megkopasztott újságírók dolguk végezetlenül távozhattak, még csak meg sem pillanthatták a túszokat. dolgozzák ki az említett eljárást is. A kancellár szerint legkorábban az év végi nizzai csúcson születhet döntés, s akkor még szükség van a tagok általi ratifikálásra, azaz az eljárás legkorábban 2001 végén léphet életbe. Ausztria követeli mindenekelőtt a gyanúsított fél meghallgatását, annak rögzítését, s hogy az eljárás beindításához a tagállamok egyharmadának javaslata szükséges. egyetemisták mozgolódni kezdtek, ezért a rendőrség minden megemlékezést betiltott. így csupán a temetőkben gyűltek össze az áldozatok hozzátartozói, rendőri őrizet mellett. Ötven ellenzéki pedig, köztük olyanok is, akik politikai tevékenységük miatt jelenleg is börtönben vannak, 24 órás éhség- sztrájkot hirdetett. Az 1989-ben hat héten át tartó megmozdulásokat a hadsereg bevetésével törték le június 3-ról 4-re virradóra. A vérengzésben állítólag több mint ezren vesztették életüket. Mindenkit ellenőriztek a téren (CTK/AP-felvétel) Károly walesi herceg végre feleségül veheti választottját, Camilla Parker Bowlest? Békekötés a Windsor-házban Az ausztriai Toplitzi-tó már számos meglepetéssel szolgált a kutatóknak Náci kincsek nyomában a búvárok MTI-HÍR A túszokat nem látták, de belekóstoltak sorsukba Póruljárt újságírók MTI-HÍR Wolfgang Schüssel levele az Unió miniszterelnökeihez Javaslat szankcióügyben MTI-HÍR A hatóságok megakadályozták a megemlékezést Tienanmen-évforduló